Gazdaság

Innovatív magyar startup lépett szövetségre a Microsofttal

A Microsoft eddig is folyamatosan kereste a lehetőséget, hogy támogathassa a magyarországi startup-közösséget, de a Microsoft for Startups Program elindításával még magasabb fokozatba kapcsolt a vállalat itthon és világszerte. A programba a vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó startupok közül elsőként és eddig egyedüliként egy ígéretes magyar vállalkozás, a prodHost is bekerült. A két márka célja nem kevesebb, minthogy együttesen lépjenek be a gyártócégek piacára.

A Microsoft a világ egyik legnagyobb szoftvervállalataként a felhőtechnológia és a mesterséges intelligencia, valamint a vállalkozások digitális átalakulásának elkötelezett támogatójaként hosszú ideje dolgozik együtt startupokkal a világ minden részén. Különböző programokon keresztül igyekeznek támogatást nyújtani számukra, ezzel együtt pedig folyamatosan keresik annak lehetőségeit is, hogy miként tudnák támogatni a magyarországi startup-közösséget. Ezekkel a célokkal született meg a globális Microsoft for Startups Program, amelynek keretein belül a szervezet olyan B2B piacokra fókuszáló, saját technológiai innovációval rendelkező, maximum hét éves startupokat karol fel, amelyek a Microsoft Azure felhőszolgáltatását használják, és már piacra léptek, vagy a közeljövőben tervezik azt.

A prodHost bekerült a startupok világelitjébe

A programba való bekerülés rangos elismerést jelent a világ bármely pontján. Magyarországról a prodHost vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó startup érdemelte ki ezt a közelmúltban, melynek révén első lépésként a Microsoft online piacterén, az Appsource-on jelennek meg, amin keresztül elérhetik a nemzetközi piacokat is.

Szigorú követelmények teljesítése után került a prodHost a Microsoft for Startups Programba

A Microsoft for Startups Programba és a jövőbemutató tervekbe Berkovics Dalma, a program magyarországi képviselője és Gulyás Szabolcs, a prodHost ERP-rendszer ügyvezetője avatta be az érdeklődőket a prodHost weboldalán megjelent interjúban, amelyből többek között az is kiderült, hogy milyen követelményeknek kellett megfelelnie a startupnak, hogy a kiválasztottak közé kerüljön.

Elsőként fontos volt, hogy a prodHost rendszere műszakilag alkalmas legyen arra, hogy a Microsoft megoldásainak többségét kezelni tudja, de az sem elhanyagolható, hogy a lehető legmodernebb és leginnovatívabb technológiát használják. Harmadrészt pedig a terméküknek jól kellett illeszkednie a Microsoft portfóliójába. A prodHost számára mindhárom kritérium teljesítése könnyedén ment, így a Microsoft partnereként, a program keretében ingyen üzletfejlesztési, technológiai, marketing és sales tanácsokhoz juthatnak és ingyenesen érhetik el a társaság felhőszolgáltatását is.

A külföldi piacokra is eljuthat a magyar ERP-rendszer

A mintegy 4000 üzleti megoldást tartalmazó Azure Marketplace komoly támogatást nyújthat ahhoz is, hogy a prodHost külföldi piacokra is betörhessen, amely eddig is szerepelt a vállalkozás tervei között. Szeptemberben a magyar piacon tökéletesített ötleteikkel megjelennek az angol és német nyelvterületen is, a cél pedig a nemzetközi irányba történő terjeszkedés.

„Szerencsések vagyunk, mert idén egy másik jó hír is érkezett hozzánk, ugyanis kaptunk egy második körös befektetést a Solus Capitaltól, aminek segítségével a prodHost egy Ipar 4.0-ás szenzoros technológiával kiegészítve komplex megoldássá válik. Mindez a felhasználóink számára annyit jelent majd, hogy nem csak a gyártási területet monitorozhatják, hanem a gépeiket, berendezéseiket is. A különböző technológiai adatokkal együtt pedig hatékonyabb lehet a gyártás, jobb minőségű az áru, optimálisabb az erőforrás-gazdálkodás” – mondja Gulyás Szabolcs.

Együttesen lépnek be a gyártó cégek piacára

A Microsoft szakembere szerint kiválóak a magyar egyetemek képzései, roppant tehetségesek a fiatalok. A jelentkezőket, így a prodHost csapatát is komoly górcső alá vették, és azt gondolták, nagyon izgalmas megoldást nyújtanak az ügyfeleik részére, amelyben látják az összefonódás lehetőségét mind üzletileg, mind technológiailag.

„A prodHost egy érett fázisban lévő megoldást kínál, amelyben nagy és globális potenciál rejlik, amelyet együtt szeretnénk kiaknázni” – mondja Berkovics Dalma.

Mint az interjúból kiderült, a hosszú távú terv egyértelműen az, hogy a világmárka és a magyar prodHost együtt léphessen be a gyártóvállalatok piacára.

Friss