Gazdaság
Valószínűleg orosz hírszerzők támadták a magyar Gmail fiókokat
A 24.hu is beszámolt róla korábban, hogy a Google államilag támogatott hackertámadásra figyelmeztette az Átlátszó főszerkesztőjét, Bodoky Tamást, amikor belépett a Gmail fiókjába. Értesítést kapott Lőke András, az ittlakunk.hu felelős szerkesztője is. A Media1 pedig már legalább 10 olyan személyről értesült, akik érintettek az ügyben.
A lap megkereste a Google Magyarországot, akik azt a tájékoztatást adták, hogy csütörtökön átlagon felüli mennyiségű, állam által támogatott biztonsági figyelmeztetést küldött ki a keresőcég veszélyelemző csoportja.
„Ezek a figyelmeztetések először is azt jelzik, hogy a felhasználó célpont volt, nem azt, hogy a fiókját feltörték. A megnövekedett számok ebben a hónapban egy kis számú, széles körben célzott tevékenységekből származnak, amelyeket blokkoltak. A figyelmeztetés arra hívja fel a felhasználó figyelmét, hogy potenciális célpontja egy következő támadásnak, így itt az ideje, hogy biztonsági intézkedéseket tegyen”
– kapta válaszul a portál.
Ahogy a BleepingComputer is írja, a Google által kiadott 14 ezer figyelmeztetés az orosz APT28 (Fancy Bear) hackercsoporthoz kapcsolódik, akik egy államilag támogatott adathalász-kampány során célozhatták meg az érintetteket, kifejezetten újságírókat, civil szervezeteket és agytrösztök tagjait. A kampányt szeptember végén detektálta a keresőóriás, és most küldték ki az értesítéseket.
Shane Huntley, a Google kockázatielemző csoportjának vezetőjének elmondása szerint a szokásosnál több értesítést kellett kiküldeniük a hónap elején, és az oroszok kampánya felel a figyelmeztetések 86 százalékáért. Hozzáteszi: az értesítés nem jelenti egyenesen azt, hogy fel is törték az illető fiókját, hanem azt, hogy célba vették, erre több gyanús aktivitás utalhat. Az érintettek figyelmét arra próbálják felhívni, hogy tegyenek több biztonsági intézkedést a fiókjukban, például mindenképpen kapcsolják be a kétlépcsős azonosítást. A Fancy Bear adathalász leveleit a Gmail rendszere blokkolta, így azok nem jutottak el a felhasználók levelesládájába.
One of those „gov’t-backed attackers” warnings popped up in my account. That warning meant two things, right there: one, I felt confident my account wasn’t compromised—two, I felt confident gmail is the most secure account out there. Now TAG is even sharing details. Respect! https://t.co/KHgiM1InIo
— Thomas Rid (@RidT) October 8, 2021
Forrás: 24.hu
Gazdaság
Megnyílt a Huawei webáruháza Magyarországon
Elindult a HUAWEI hazai online áruháza. Az új webáruház a Huawei teljes hazai termékpalettáját kínálja, okosórákat, audioeszközöket, táblagépeket, okostelefonokat és kiegészítőket, közvetlenül a gyártótól, gyártói garanciával és támogatással.
A Huawei webshop célja, hogy a hazai vásárlók közvetlenül a gyártótól, egy helyen szerezhessék be a legújabb termékeket, miközben teljes körű szolgáltatások teszik kényelmesebbé és biztonságosabbá a vásárlást. A rendeléseket 1-3 munkanapon belül szállítják ki, a vásárlók igénybe vehetik a Huawei Support ügyféltámogatást, és 14 napon belül ingyenesen visszaküldhetik a megvásárolt terméket. Emellett egyes eszközökhöz kiterjesztett gyártói garancia és elvesztésvédelem is társul.
Exkluzív nyitási ajánlatok
A nyitási időszakban, 2025. szeptember 8. és október 31. között a vásárlók számos exkluzív ajánlattal találkozhatnak. Hírlevél-feliratkozás esetén automatikusan egy 20% kedvezményre jogosító kupont kaphatnak a látogatók, emellett a felhasználók részt vehetnek a Huawei nyereményjátékában is, amelyben a szerencsés nyertesek a megadott időszakban számos értékes nyereménnyel gazdagodhatnak, így például:
- multiszenzoros ujjbegyes mérést kínáló WATCH 5,
- vagy a vérnyomásmérő funkcióval ellátott WATCH D2 okosórát
- vagy HUAWEI FreeClip fülhallgatóval,
- vagy további, bármely Huawei termékre beváltható 25%-os kedvezménykuponnal gazdagodhatnak.
A sorsolás során a nyertes vásárlók szimbolikus, 1 forintos áron juthatnak hozzá a fenti Huawei termékekhez.
Mindemellett a promóció részeként a nyitási időszak minden rendelésére ingyenes DHL Express házhozszállítás jár, a viselhető okoseszközökhöz, táblagépekhez és okostelefonokhoz 12 hónapos gyártói garancia, a Huawei audio termékekhez pedig 12 hónapos elvesztésvédelem kapcsolódik.
A Huawei újonnan nyíló hivatalos online áruháza így a gyártó teljes hazai termékportfólióját közvetlenül elérhetővé teszi a fogyasztók számáravalamint olyan kiegészítők (például óraszíjak) és csomagok is kaphatók, amik más kereskedőnél nem. Ilyen csomag. a MatePad 11.5 tablet, amely kizárólag a HUAWEI webáruházában lesz elérhető csomagban billentyűzettel, illetve az M-Pencil tollra is nagyértékű kedvezményt kínál a gyártó.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Mesterséges intelligencia-kutatással növeli a képzési hatékonyságot a Kamara
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) munkájában a mesterséges intelligencia és ahhoz kapcsolódóan az oktatás is hangsúlyos szerepet kap.
A hatékonyság növelése érdekében a Nagy Elek vezetésével megújuló Kamara kérdőívvel térképezi fel a kis- és középvállalkozások tudását, hozzáállást és tapasztalatait a mesterséges intelligenciáról.
Az oktatás és a digitalizáció kiemelten fontos a vállalkozások működése során, mert a képzettebb, valamint a modern megoldásokat hatékonyan használó munkavállalók nagyobb hozzáadott érték előállítására képesek, illetve magasabb nyereség érhető el ott, ahol modern, innovatív megoldásokat alkalmaznak. A digitális fejlődést a kamara számos programja gyorsítja. Az intézkedések egyszerre kínálnak választ a rövid távú kihívásokra és alapozzák meg a magyar gazdaság hosszú távú versenyképességét, biztosítva, hogy a hazai vállalkozások tudásra, innovációra és együttműködésre építve aktív alakítói legyenek a jövő gazdaságának, miközben megőrzik hagyományos értékeinket.
A mesterséges intelligencia (MI) gyors fejlődése alapjaiban formálja át a vállalkozások működését és versenyképességét. Az MKIK ebben kiemelt szerepet vállal, hiszen megbízható információt és gyakorlati támogatást nyújt tagjai számára az új technológiák alkalmazásában. Ennek részeként tavasszal elindította a „Digitális Ébresztő!” című szemináriumsorozatot, amely kifejezetten a kis- és középvállalkozások számára kínál üzleti folyamatokban is hasznosítható megoldásokat Kerek István AI-szakértő irányításával. A program ősszel kibővítve, sorozatként folytatódik azzal a céllal, hogy tízezer vállalkozáshoz jusson el. Ezeken az eseményeken a szakértők akár egy nap alatt is kínálhatnak megoldásokat az egyes vállalkozások digitális kihívásaira.
A kis- és középvállalkozások tudását feltérképező felmérés eredményeinek feldolgozása után még relevánsabb és gyakorlatiasabb oktatást tud majd nyújtani a kkv-knak, amely után a vállalatok folyamatai gyorsabbá, pontosabbá és egyszerűbbé válhatnak az adatalapú döntési folyamatok révén. A kutatást ezen a linken (https://app.cooltool.com/psrv3dpztvn) lehet kitölteni.
Az MKIK a stratégiai együttműködés keretében már javasolta a kormánynak az áfa alanyi adómentességi határ többlépcsős emelését, amely szerint a következő három évben 20, 22, majd 24 millió forintra nőne a határ. A legkisebb vállalkozások érdekében az átalányadózók költséghányadának 40-ről 50 százalékra emelését, valamint a szociális hozzájárulási adó 112,5 százalékos szorzójának eltörlését is javasolt a Kamara, amely újabb konkrét ajánlások részletein dolgozik.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Fontos változások a FOXPOST működésében: megkezdődik a Z-BOX-ok integrációja
Ősszel megkezdődik a Packeta Z-BOX automaták integrálása a FOXPOST hálózatába.
Az első szakasz szeptember 8-án indul: ettől a naptól a FOXPOST hálózatában kétféle automata lesz elérhető. A már ismert érintőképernyős készülékek FOXPOST A-BOX néven működnek tovább, emellett megjelennek a Packeta rendszeréből ismert, gombos kezelőpanelű automaták, FOXPOST Z-BOX néven.
A két automatatípus egy hálózatban, egységes megjelenéssel működik, az eligazodást az automatákon elhelyezett A-BOX és Z-BOX logók segítik. A csomagátvétel mindkét automatánál ugyanúgy működik, de néhány dologban különböznek.
Az A-BOX automaták a FOXPOST-nál megszokott érintőképernyős felülettel működnek, csomagfeladáshoz nem szükséges előzetes regisztráció, a fizetés pedig POS-terminálon történik. A Z-BOX nyomógombos kezelőpanelt használ, csomagfeladáshoz online regisztráció kell, a fizetés pedig fizetési linken keresztül zajlik. A webshopokban külön jelölések mutatják, melyik típus milyen lehetőségeket kínál.
Az első lépésben 18 automata kerül telepítésre. Ezt követően néhány hetes tesztüzem indul, amely során a cég figyeli és értékeli a működési tapasztalatokat. A tesztidőszak után az idén összesen 139 FOXPOST Z-BOX automata kerül kihelyezésre új helyszínekre. A teljes Packeta-hálózat integrálása 2026-ban folytatódik.
A változásokkal együtt megújul az automata-kereső modul és az adatkapcsolati rendszer (widget/JSON). Az új rendszer pontosabb, valós idejű telítettségi adatokat mutat, így a felhasználók könnyebben választhatják ki a legszabadabb automatát.
A FOXPOST pontos, részletes tájékoztatással segíti a felhasználókat, a webshopokat és a webáruházmotor-fejlesztőket az átállásban. Az elérhető információk között szerepelnek az automaták használatát bemutató leírások, a különböző típusok funkcióit összehasonlító anyagok, valamint az integrációhoz szükséges technikai útmutatók is.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A jövő képe: a vivo új Mixed Reality headsetet és képalkotási víziót mutatott be
-
Gazdaság2 hét ago
175 év után új fejezet kezdődik a gazdasági kamarák életében
-
Okoseszközök2 hét ago
Iskolakezdés 2025: minden második szülő műszaki cikket vásárol, de sokan tehetetlenek az online veszélyekkel szemben
-
Ipar2 hét ago
Tisztított szennyvizet az iparba: ez kell ahhoz, hogy Magyarország továbbra is víznagyhatalom maradhasson
-
Ipar2 hét ago
A Schneider Electric megoldásával építi a jövő hálózatát az E.ON
-
Okoseszközök2 hét ago
Így lehet olcsóbb az iskolakezdés: új lehetőségek az egészségpénztáraknál
-
Tippek2 hét ago
Becsengetnek – figyeljünk a legkisebbekre az utakon a Hankook tanácsaival!
-
Ipar1 hét ago
Használat alapú rugalmasságot biztosít az MSP-k és a KKV-k számára a Zyxel