Gazdaság

Az egyik Tesla négykerekűért csak Dogecoin-t fogadnak el

Kép: Coinpage

Örvendhetnek a mémvaluta befektetői, Elon Musk ismét megtolta az árfolyamot.

Elon Muskot gyakran kritizálják azért, hogy a Twitter-posztjaival egy személyben képes fel-alá rángatni a kriptovaluták árfolyamát, ami sokak szerint felveti a szándékos manipuláció lehetőségét is. A milliárdos legutóbb decemberben tolta meg a Dogecoin nevű, „mémcoinként” indult virtuális pénz értékét, amikor beharangozta, hogy bizonyos kiegészítő termékeket DOGE-ért is lehet majd kapni a Teslánál.

Erre pedig nem is kellett sokat várni, nemrég ugyanis kezdetét vette a kriptovalutás értékesítés, méghozzá úgy, hogy az érintett portékákat már csak és kizárólag Dogecoinért tudjuk beszerezni.

Az egyik a Cyberquad gyerek quad, melyet 12020 DOGE-ért, vagyis pillanatnyi árfolyamon 652 ezer forintért lehet megvenni, jobban mondva lehetne, ha nem fogyott volna el a teljes készlet. A másik a nemrég bemutatott Cybertruck-síp, a Cyberwhistle. Ezért 17700 forintnyi DOGE-t kérnek Muskék, cikkünk írásakor viszont valamiért elérhetetlen a termék weboldala.

Musk ezúttal is a Twitteren jelentette be az akciót, melynek hatására néhány óra alatt 9%-ot erősödött a mémvaluta árfolyama, azóta viszont ismét csökkenésnek indult.

A Tesla kriptovalutás „kalandjai” kapcsán emlékezetes, hogy a gyártó tavaly februárban Bitcoinért is kínálta az autóit, ám ezt néhány nap után felfüggesztették, amit Musk a legnépszerűbb kriptó kibányászásával járó környezeti terheléssel indokolt. A Dogecoin farmolása viszont lényegesen kevesebb energiát igényel, elsősorban azért, mert nem ér annyit, mint a BTC.

A milliárdosnak ez már elég ahhoz, hogy nyíltan kiálljon mellette, amiről tavaly májusban úgy nyilatkozott, hogy együtt dolgozik a DOGE fejlesztőivel a virtuális pénz hatékonyságának növelésén. A Dogecoin eredeti kitalálója egyébként már nem vesz részt a projektben, nemrég pedig arról értekezett, hogy a kriptovaluta egy „kapitalista rémálom„.

Forrás: PCWorld

Friss