Gazdaság

Magyarországon és az EU-ban is korlátozzák a Sberbankot

A betétesek sem vehetik ki az összes pénzüket, de a bank sem örülhet. És még így is maradnak nyugtalanító forgatókönyvek.

Hétmillió forintban limitálta ügyfelenként hétfőn délután az MNB a magyarországi Sberbankból kivehető betétek összegét. A jegybank február utolsó napján felügyeleti biztost is küldött a pénzintézethez. A hétmilliós határon belül maradva nem vak a lakossági ügyfelek, hanem az üzletiek is.

A korlátozás olyan korábban befogadott tranzakciókat is érint, amelyeket a bank rendszerében már rögzítettek, de még nem teljesültek. A jegybank közleménye szerint a rendelkezésekre a bank likviditásának és a tőkehelyzetre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek való megfelelés biztosítására volt szükség.

Az ügy valószínűleg ennyivel nem ér véget. Estére az Európai Központi Bank tanácsára az FMA osztrák szabályozó leállította a Sberbank Europe minden tevékenységét. Ez a pénzintézet a magyarországi Sberbank anyabankja is. Az ECB korábban úgy ítélte, hogy az ausztriai bank a hét végére fizetésképtelenné válik. Ezen csak gyorsított az, hogy az ügyfelek megpróbáltak a pénzükhöz jutni. Az FMA felügyeleti biztost küldött a bankhoz, illetve az osztrák betétbiztosítást is életbe léptette. Ügyfelenként 100 ezer euróig biztosítva van a betétesek pénze.

A helyzetet bonyolíthatja, ha a közösségi médiában fel-felbukkanó, a bank belső informatikai rendszeréből származó képernyőmentések valódinak bizonyulnak. A képek a bank titkosítókulcsainak részleteit, az informatikai infrastruktúra részeit bemutató dashboard oldalakat mutatnak be, azt állítva, hogy hackerek bejutottak az orosz Sberbank belső rendszereibe. A betörést azonban független források vagy kutatók nem erősítették meg, illetve nagyobb adatszivárgásnak sincs nyoma, ezért maximum pletykaként érdemes kezelni az információt.

Forrás: Fintechradar

Friss