Gazdaság

Olcsón netezik a magyar ember a többi emberhez képest

A 220 földrajzi területet összehasonlító globális listán elfoglalt 24. helye alapján Magyarországon továbbra is olcsón mérik a csomagokat.

Kijött a Cable.co.uk rendszeresen frissülő elemzése a szélessávú internetelérés aktuális állapotáról a világban. Ezúttal az országokban, egyes régiókban érvényben lévő csomagok árszintjét vetették össze. A hazai fogyasztók ebből a szempontból is meglehetősen jó helyzetben van, hiszen Magyarország ezeken a listákon rendszeresen közvetlenül a legolcsóbb területek után következik. (2020-ban például a 22. helyen voltunk.)

Zárul az olló

Az idei listán összesen 220 ország és egyéb régió szerepel. A területeken belül átlag nagyjából 15 különféle elérhető csomag árát hasonlították össze. Ezek átlaga pedig kiadta, hogy egy-egy országban mennyit kell fizetni a vezetékes internetszolgáltatásért. Idén a legolcsóbb Szíria lett, ahol a szélessávú kapcsolathoz havonta mindössze átlag 2 dollár 15 centet kell fizetni. (A polgárháborútól sújtott országban azért is jöhetett ki ilyen alacsony érték, mivel a helyi fizetőeszköz egyetlen év alatt értéke háromnegyedét elvesztette a dollárral szemben.)

A drágasági rekorder címét ezúttal Burundi kapta, ahol majdnem 430 dollárba kerül átlagosan egy havi előfizetői csomag. A 2 dollárhoz képest ez meglehetősen sokkoló ár, ugyanakkor a korábbi években a lista alján volt már példa több mint 2600 dolláros árszintre is, azaz az olló legalább zárulni látszik.

Régiós viszonyok

Ami Kelet-Európát illeti, régiónkban fogyasztói szempontból elég jó a helyzet. Romániában 9, Bulgáriában pedig valamivel több mint 10 dollárba kerül egy hónapnyi internetkapcsolat (előbbi 8., utóbbi 12. helyet ér az olcsósági listán). Koszovóban és Magyarországon 15 dollárnál csak egy pár centtel kerül többe a vezetékes net, ami a 23. és 24. helyet jelenti a rangsorban. Ugyanakkor a jó adatok mögött itt is felvetődhet a helyi fizetőeszköz(ök) árfolyamváltozásának kérdése. A forint például az elmúlt egy év alatt nagyjából 10 százalékkal értékelődőtt le az amerikai dollárhoz képest.

A magyar eredményekkel kapcsolatban ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni, hogy a kedvező ár igen jó letöltési sebességgel párosul. A brit ár-összehasonlító oldal munkatársai rendszeresen szondázzák a szolgáltatók által biztosított hálózati sebességeket is. 2020 őszén például Magyarország a legjobb 10-be is befért a maga közel 100 Mbps átlagos értékével.

Forrás: BitPort

Friss