Gazdaság

Rövid időn belül a kétszeresére nőhet a nemzetközi startup budapesti innovációs központja

Kelet-közép-európai bővülésének részeként, egy éve, 2021 áprilisában vásárolta fel a TIER vállalat a Makeryt, létrehozva a TIER Tech Hub közösséget.

Tavaly április óta Budapesten működik a világ egyik legdinamikusabban növekvő mikromobilitási vállalkozásának fejlesztőbázisa. A magyar csapat rendkívül sikeres első évet zárt a TIER Mobility részeként, a világ több mint 190 városában használják a budapesti szakemberek által is fejlesztett megoldásokat. A TIER kiemelt szerepet szán a központnak a termékinnovációk, a dizájn és a szoftverfejlesztés területén, a vezetők szerint a jelenlegi létszám hamarosan akár meg is duplázódhat.

Az első TIER-es évében a magyar csapatot fontos feladatokkal bízták meg, a szakemberek jelentősen optimalizálták és továbbfejlesztették a TIER szolgáltatását. A budapesti Tech Hub emellett fontos szerepet tölt be a szervezet működésében is. Több munkatárs Tech Lead szerepkörbe, egyik mérnökük, Novák Gábor, pedig a vállalatcsoport Head of Engineering pozíciójába lépett elő. A magyarok a vállalat közösségi életének aktív résztvevői és részesei a TIER felvásárlásait támogató háttérfeladatoknak is. Ennek eredményeként a TIER csak az elmúlt évben megszerezte például a parkolást támogató Fantasmo-t, a Spin mikromobilitási szolgáltatót és az Európa első számú kerékpármegosztójaként működő nextbike-ot.

A Makery 2021. április 8-i akvirálásával többéves, nemzetközi tapasztalattal rendelkező csapat került a TIER tulajdonába. A szoftverfejlesztő ügynökséget 2015-ben alapította Zsédely Balázs, Kindler András és Vörös Gyula. A baráti légkör és a kiemelkedő szaktudás pedig egyre izgalmasabb feladatokat és partnereket hozott magával. A Makery fejlesztései megtalálhatók olyan világszerte ismert termékekben, mint például a Samsung okostelefonok, a csapat a Google hivatalos partnereként is szerepelt, valamint az androidos Kotlin kódolási nyelv hazai elterjedésében és a fejlesztői közösség építésben is vezető szerepet vállaltak a munkatársak. A magyar csapat és a német startup 2018-as sikeres első találkozása mindkét fél számára kedvező akvizícióhoz vezetett.

„Már az első találkozókon lenyűgözött minket a Makery csapatának szakértelme és elkötelezettsége. Nagyszerűen kiegészítik a már meglévő szaktudásunkat és képességeinket, ezért is örülünk, hogy csatlakoztak hozzánk. A következő hónapokban szeretnénk helyi tehetségekkel és világ különböző pontjairól, távolról dolgozó fejlesztőkkel tovább növelni az új Tech Hub kapacitását.”

– mondta az akvizícióról Matthias Laug, a TIER műszaki igazgatója és társalapítója.

A berlini és londoni irodák mellett a magyarországi TIER Tech Hub a vállalat legnagyobb IT központja, a vezetőség szerint a kiemelt szerepkör a későbbiekben is megmarad. A budapesti csapat felépítése és működése szolgál majd mintaként a világ különböző pontjain nyíló új Tech Hubok számára, miközben többek között a magyar fejlesztők felelnek a felhasználóknak szánt alkalmazás működéséért és az applikációs felület tervezéséért is. A csapat előtt olyan kihívások állnak, mint például az egyre bővülő felhasználási terület folyamatos, országokra szabott szoftveres támogatása vagy éppen a parkolási, tárolási nehézségek kezelése. A napi munka során a Tech Hub munkatársai a legújabb helymeghatározási és IoT technológiákkal is foglalkoznak és olyan megoldásokat fejlesztenek, amelyeket később akár több millió ember is használhat világszerte.

„Nagyon könnyen be tudtunk illeszkedni a TIER csapatába, hiszen már a felvásárlás előtt is szoros kapcsolatban álltunk – mondta el Zsédely Balázs, a TIER Tech Hubok igazgatója. – Most egy több mint 1400 fős szervezethez tartozunk és világszinten felelünk az IT megoldások megfelelő működéséért. Ez nagy felelősség, de Magyarországon minden feltétel adott és a rendkívül tehetséges kollégáink nagyszerűen vették ezt a kihívást. Nem állunk meg, a Tech Hub bővül, már keressük az új csapattagokat, akikkel még különlegesebb hely lehet a központunk.”

A csapat idén költözött be a hazai fejlesztői közösségben csak Skyscanner irodaként ismert épületbe, ahol korábban aktív szakmai-közösségi élet folyt. Az alapítók szerint a Tech Hub célja a programok és rendezvények újraindítása, hogy az ikonikus helyszín, immár TIER irodaként, ismét a város fejlesztőinek, mérnökeinek és dizájnereinek fontos találkozóhelye legyen. Az irodában hamarosan felújítás kezdődik. A tervek szerint az új külső hivatkozási alap lesz az egész vállalaton belül, az iroda pedig nemcsak az ott dolgozók kényelmét szolgálja majd, szakmai rendezvények, találkozók, meetupok helyszínéül is szeretnék használni a jövőben.

A TIER 2021 szeptemberében indította el e-rollerszolgáltatását Budapesten, és rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert a városlakók körében. A vállalat növekedésével a TIER Tech Hub folyamatosan keres új munkatársakat, az álláslehetőségekről további információk a https://about.tier.app/jobs/ weboldalon érhetők el.

Friss