Gazdaság

Programhiba miatt veszett el 34 millió dollár

Két hibás kódsor került az Aku NFT-ket generáló okosszerződésbe. Emiatt viszont megmozdíthatatlan a befizetett pénz, és az NFT-ket is máshogy kell majd legenerálni.

Az okosszerződések világának alapvetése az a mondat, hogy “code is law”, azaz a kód maga a törvény. Nincsenek külső jogszabályok, nincsenek ügyvédek, nem lehet bíróság elé vinni a szerződést, hogy pereskedés során állapítsák meg a felek, mit is jelent a papír, amit aláírtak. A szerződés kódja, ami végrehajtódik, maga a törvény.A szabály azt is jelenti, hogy az érvényes, vissza nem vont szerződések még hatályosak. És amit ezek megengednek vagy nem engednek meg, az rendben van. Emiatt már egészen komoly összegeket veszítettek kriptós cégek. Az okosszerződés ugyanis csak akkor működik jól, ha a kód hibátlan. A hibátlan kód pedig ritka.

Az AkuDreams nevű cég egy nap alatt csinált magából hülyét azzal, hogy egy rosszul kódolt szerződést tettek közzé. A cég befogadott utalásokat, a kód kezelte a tárcájukat, a kifizetések azonban nem működknek egy hibás kódsor miatt. Ezért 34 millió dollárnak megfelelő ether ül a cég számláján, és egyelőre senki sem tudja, hogyan lehetne kinyerni onnan.

A helyzetet nehezíti, hogy az ügy úgy kezdődik, hogy egy másik hiba miatt, amit egy hacker ki is használt, egy ideig az is bizonytalan volt, hogy a pénz megmarad-e. A hacker azonban csak fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy egyszerűen blokkolható a pénzt kezelő kód. Ő még fel tudta oldani a tárcakezelést, sőt vissza is adta az eltérített projektet az eredeti programozóknak. A második, nem várt programhiba azonban úgy blokkolta a pénzforgalmat, hogy azt nem lehet visszafodítani vagy kijavítani.

Forrás: Fintechradar

Friss