Gazdaság

Elon Musk: a szorgos kínaiak lepipálják a lusta amerikaiakat

Elon Musk a kínai munkaerőt dicsérte, szerinte az amerikai emberek munkakerülők.

Elon Musk milliárdos vállalkozó, a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója azt jósolta, hogy Kína hamarosan tele lesz sikeres elektromos járműgyártókkal, köszönhetően a nemzet erős munkamoráljának – amely tulajdonság szerinte hiányzik az Egyesült Államokból.

„Úgy gondolom, hogy Kínából nagyon erős cégek jönnek majd ki”

– mondta Musk a Financial Timesnak adott interjújában.

„Egyszerűen rengeteg szupertehetséges, szorgalmas ember van Kínában, akik erősen hisznek a gyártásban”.

Musk, aki a Forbes által több mint 225 milliárd dollárra becsült vagyonával a világ leggazdagabb embere, a kínai gyáriparban dolgozókat állította szembe amerikai társaikkal:

„Ők nem csak éjszakába, hanem hajnalba nyúlóan is dolgozni fognak. Még a gyárat sem fogják elhagyni, míg Amerikában az emberek egyenesen munkakerülők”.

A Tesla állítólag olyan munkaügyi gyakorlatokat alkalmazott a sanghaji gyárában, amelyeket az Egyesült Államokban nyilvánvalóan nem tudott vagy nem akart kipróbálni. A Bloomberg például a múlt hónapban arról számolt be, hogy egy háromhetes lezárás után a gyárban dolgozóknak az üzemben kellett aludniuk és enniük. Minden dolgozónak hálózsákot és felfújható matracot adtak, és 12 órás műszakokban kellett dolgozniuk a hét hat napján.

A washingtoni Nemzeti Munkaügyi Kapcsolatok Testülete tavaly úgy döntött, hogy a Tesla jogellenesen hallgatta ki és fenyegette meg a dolgozókat a szakszervezet megalakítására irányuló erőfeszítéseik miatt. A vállalatot egy munkavállalói per is sújtja, amiért állítólag rasszista kultúrát teremtett. Más dolgozók azzal vádolták Muskot, hogy túlságosan követelőző.

Maga a dél-afrikai születésű Musk azonban azt állítja, hogy soha nem riadt vissza a nagy munkaterheléstől, és 2018-ban a Bloombergnek azt mondta, hogy amikor az alkalmazottai komoly terhelést éreztek,

„azt akartam, hogy az enyémek még rosszabbak legyenek”.

Milliárdos mivolta ellenére a gyárban aludt, amikor a Tesla 2018-ban versenyfutásban volt, hogy teljesítse az egyik EV-jének gyártási célkitűzéseit. Akkor azt mondta a CBS Newsnak, hogy nem volt ideje hazamenni zuhanyozni, és hozzátette:

„Nem hiszem, hogy az embereknek nehézséget kellene átélniük, miközben a vezérigazgató mondjuk szabadságon van”.

Az amerikai munkamorál láthatóan romlott, mióta a Covid-19 járvány 2020-ban elkezdődött. Márciusban minden eddiginél több, 4,54 millió amerikai munkavállaló mondott fel, ami 23%-kal több, mint egy évvel korábban, így a munkaadóknak nehéz dolguk van az üres álláshelyek soha nem látott mértékű elszaporodásával. Sok esetben a munkavállalók inkább felmondtak, minthogy visszatérjenek az irodába, miután a vállalatok megszüntették a világjárvány idején bevezetett távmunkapolitikát.

Az amerikai munkavállalók termelékenysége 7,5%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest 2022 első három hónapjában, ami 1947 óta a legnagyobb visszaesés. Ugyanakkor a fajlagos munkaerőköltség közel 12%-kal megugrott, ami azt jelenti, hogy a munkáltatók sokkal többet fizettek azért, hogy sokkal kevesebbet kapjanak vissza.

Musk a múlt hónapban megállapodott a Twitter 44 milliárd dollárért történő megvásárlásáról, ami megkongatta a vészharangokat a közösségi médiaóriás alkalmazottai körében, akik közül néhányan azzal vádolták, hogy rasszista, aki „rossz irányba” fogja vinni a céget. Musk a múlt héten azt mondta, hogy nem aggódik amiatt, hogy az alkalmazottak elhagyják a Twittert, mondván: „Ez egy szabad ország”, és azok, akik nem érzik jól magukat a cégnél az ő vezetése alatt, saját elhatározásukból is távozhatnak.

Forrás: Computerworld

Friss