Gazdaság

Magyar startup segít pótolni a tartalomgyártók kiesett bevételeit

A Donably teljesen új működési modellel jelentkezett be a támogatói mikrotranzakciók több milliárd dolláros piacára.

Általános nemzetközi trend, hogy a fogyasztók egyre inkább nyitottak arra, hogy pénzzel is támogassák a kedvenc tartalomkészítőiket. 2021-ben az ezzel kapcsolatos mikrotranzakciók összege átlépte 13,5 milliárd dollárt és az előrejelzések szerint ez az éves összeg hamarosan a duplájára nő. A válság miatti reklám és szponzorköltések kiesésével a médiumok, vloggerek és nonprofit szervezetek is nagyobb szerepet szánnak a közösségi támogatásnak. Nekik nyújt alternatívát a tranzakciós díj és akár áfa nélkül működő magyar Donably.

A közösségi támogatói kampányokkal kapcsolatban itthon és nemzetközi szinten is legismertebb Patreon nevű felület 2020-ban több mint kétszázezer adománygyűjtővel és hatmillió adományozóval rendelkezett. Az elmúlt két évben ehhez képest is robbanásszerűen nőtt a piac, részben a koronavírus miatti lezárásoknak köszönhetően. Az oldal és a versenytársai nagyon hasonló megközelítéssel dolgoznak: a jutalék mellett többféle járulékos költséget is levonnak az alkotóktól. Az üzleti modelljük miatt a tartalom készítőknek a helyi áfát is meg kell fizetniük a felajánlott összegek után.

Az angol bejegyzésű, de magyar fejlesztésű és tulajdonú Donably az elterjedt modell helyett csak minimális jutalékot számol fel és a rendszerén keresztül közvetlenül az támogatásgyűjtők Barion fiókjába juttatja a felajánlásokat. Az elküldött összegek így ajándéknak minősülnek és nem áfa kötelesek. Ezzel a megoldással lehetővé válik a kisebb összegek küldése, illetve nagyságrendekkel nő a kedvezményezettek valódi bevétele.

A startup elsőként a hazai piacon tesztelte a megoldást: a tartalomgyártók közül a Válasz Online, a Speedzone, az Otherworld, Joy és a Becsületes Nepper eddig a legismertebbek, míg a legsikeresebb jótékonysági akciókat Ljasuk Dimitry, független filmes és környezetvédelmi aktivista kezdeményezte.

„Pár hónapja kitaláltuk, hogy csinálunk egy új utazós Speedzone videósorozatot, amiben bejárjuk Kaliforniát és Nevadát összezárva egy lakóbuszban. Bele is kezdtünk a tervezésbe, csak közben bezuhant a forint és minden drágább lett. Ezért néztünk új bevételi forrás után. A Donably-n annyit kértünk a rajongóinktól, hogy 50 centtel támogassák az utunkat. A kampány felénél tartunk, de már összejött az összeg, amivel megvalósulhat az utazás és így további tartalmakat is készíthetünk”

– mondta el Barbalics Bence, a Speedzone ügyvezetője.

A felület nem csak saját célok megvalósítására, de mások ügyeinek segítésére is alkalmas. Ljasuk Dimitry először a „Tisza nevében című dokumentumfilmjének bemutatója után kezdett gyűjtésbe a Donably-n, hogy a filmben szereplő két kárpátaljai aktivista PET-palack feldolgozó üzemének fejlesztését támogassa. Legutoljára pedig az ukrajnai háború kitörésekor hirdetett kampányt a menekültek megsegítésére. Eddig több mint 22 ezer eurót juttatott így oda, ahol a legnagyobb szükség volt rá.

„Egy adománygyűjtő kampánynál a két legfontosabb tényező a bizalom és hogy a felajánlott összegek valóban a célt szolgálják. Ezért választottam ezt a közösségi finanszírozásra létrehozott felületek közül, mert a fizetéseknél a Barion megbízható rendszerét használják, illetve nagyságrendekkel kevesebb összeget vonnak le az adományok után, mint a nemzetközi oldalak”

– indokolta a választást Dimitry.

A jelentősen kedvezőbb költségek mellett a lokális támogatást tartják a legfontosabbnak az oldalt használó támogatásgyűjtők. A nemzetközi óriáscégekkel szemben a hazai vállalkozás foglalkozik a kéréseikkel és telefonon is rugalmasan elérhető. Jelenleg több mint 500 alkotó található a felületen. Az ő visszajelzéseikre alapozva kezd most nemzetközi terjeszkedésbe a startup. A Papp Csaba, a Donably alapítója számítása szerint több mint kétszázezer potenciális aktív támogatásgyűjtőt tudnak majd megszólítani a szolgáltatásaikkal.

„Azt látjuk, hogy szívesen küldenek támogatást a követőink azért, hogy nekik szóló, minőségi videókat készíthessünk. Az elmúlt időszakban a reklámköltések visszaesésével gyakorlatilag ezek az összegek jelentik az egyetlen fix bevételi forrásunkat. A Patreonról azért álltunk át a Donably rendszerére, mert így jelentősen több jut el hozzánk a támogatásokból, illetve partnerként kezelnek minket, nem csak egy távoli kicsike piac vagyunk számukra. A váltás technológiai szempontból és a közönségünk részéről is meglepően könnyen ment. Az év végi játékteszteket ennek a váltásnak köszönhetően tudjuk majd megcsinálni”

– mondta el a felületről Branyiczky Zoltán, az Otherworld Youtube csatorna tulajdonosa.

Friss