Gazdaság

Rugalmasan a válságban: A bérelt IT gyorsítja a cégek reakcióidejét

A válság újra a bérelt IT-szolgáltatásokra (SaaS) irányította a cégek figyelmét. Az így igénybe vett IT-erőforrások, -eszközök nemcsak azonnal, rugalmasan méretezhetők az aktuális igényekhez, de informatikai szempontból is lényegesen biztonságosabbak ‒ mutatott rá a magyarországi BDO Solutions üzletágának vezetője. Kényszerű munkaerő-leépítés esetén is gyorsabb és egyszerűbb megoldást jelentenek, mint a belső szakemberek és géppark használata.

A jelen gazdasági körülmények között felértékelődik a vállalatok számára néhány tulajdonság, képesség és gyakorlat, ami korábban kevésbé volt hangsúlyos a versenyképesség szempontjából ‒ mutatott rá Nagy Rita, a magyarországi BDO Solutions üzletágának vezetője. Természetes például, hogy konjunktúra idején a vállalatok beruháznak, létszámot bővítenek, míg recesszió alatt megszorítanak: átszerveznek és ha nincs más, munkavállalókat bocsátanak el. Bizonytalan, gyorsan változó körülmények között nem mindegy, hogy milyen gyorsan képesek váltani egyik szemléletből a másikba, illetve, hogy a kiépített folyamatok, erőforrások mennyire rugalmasan tudják követni a pillanatnyi igényeket.

Hazánk a DESI (Digital Economy and Society Index) jelentés szerint most a 22. helyen áll digitalizáció tekintetében az EU-s rangsorban annak ellenére, hogy számtalan vállalkozás tett lépéseket ebben az irányban. A hazai vállalkozások azonban elsősorban kényszer hatására fejlesztenek. Ilyen volt az online számla bevezetése, később a járvány miatt a fokozott távmunka. Jellemző, hogy CRM, azaz ügyfélkapcsolati menedzsmentrendszert minden 10. vállalat, ha használ, míg ERP szoftvert némi előrelépés ellenére is csak a vállalkozások 21%-a, szemben az EU-s 38%-kal ‒ mutatott rá a szakértő.

Ennek a lassú fejlődésnek az egyik oka, hogy a cégek jelentős része a digitalizációra elsősorban mint „néhány” számítógép és szoftver megvásárlására gondol. Ezzel szemben a digitalizáció egy szemléletmód, amelynek középpontjában a cég folyamatai állnak, amelyek egyszerűsítésére, automatizálására meg kell határoznunk a lépéseket és azok sorrendjét. Hogy ezek során vásárolunk-e informatika eszközöket, szinte másodlagos ‒ hangsúlyozta Nagy Rita. A valódi haszon a folyamatok optimalizálásán, automatizálásán keletkezik, míg az ehhez szükséges infrastruktúrát, akár szoftvert, akár hardvert nyugodtan bérelhetjük is. A szoftvereink, akár a legalapvetőbb alkalmazások, lehetnek felhőben is, a SaaS rendszerben pedig a gépeket sem kell megvásárolni. A szolgáltató automatikusan mindig pontosan annyi számítási teljesítményt, gépet, szervert bocsát rendelkezésünkre, amennyire a gördülékeny működéshez szükségünk van. Mindez már kkv-k számára is elérhető, ráadásul a váltást időről időre pályázatokkal is támogatják.

A kiszervezett, bérelt IT nemcsak rugalmas, automatikusan méretezett a pillanatnyi igényekhez, de van még egy vetülete, ami jelentős előnyt jelent. Ha egy cég elbocsátásokra kényszerül, és mondjuk egy adott IT-feladat ellátására már nem gazdaságos belső munkaerőt alkalmazni, miközben a feladat maga elengedhetetlen, érdemes megvizsgálni, hogy ugyanazt szolgáltatásként vásároljuk meg. Egy rugalmas szerződés csökkenti a fix költséget, a szolgáltatók versenyeztetése pedig kedvezőbb árakat hoz. A szolgáltatások és az infrastruktúra bérlésével nem mellesleg munkánk ökológiai lábnyomát is csökkentjük, különösen, ha zöld energiával működő szolgáltatót bízunk meg.

A BDO üzletágvezetője végezetül hangsúlyozta, hogy a digitalizáció és a kiszervezés célja nem az, hogy emberi munkaerőt spóroljunk meg, hanem hogy az aktuális helyzetben minél jobban meg tudjuk őrizni a hatékonyságunkat, ezáltal versenyképességünket.

Friss