Gazdaság

Milliókat hozhat a számlára a zöld hiteleknél beinduló kamatverseny

Az MNB gáláns zöld otthon hitelprogramja lezárását követően a bankok sorra jelentek meg saját, az energiatakarékosságot díjazó kölcsöneikkel.

Az MNB jövő áprilistól a fogyasztóbarát hitelek zöld kiterjesztésével igyekszik még jobban erősíteni a versenyt. A BiztosDöntés.hu értékelése szerint a fő változás a kamatkedvezményekben elinduló verseny és az lesz, hogy az eddig visszatérítésként adott egyszeri kedvezmény beépül a hitelekbe, s így több millió forintos megtakarítást jelenthet majd az ügyfeleknek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2023 júliusától kibővíti a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) termékek körét. Az MFL hitelek a legkeresettebbek a piacon, a megkötött szerződések 80-90 százaléka valamilyen MFL konstrukció – emlékeztet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu hitelszakértője szerint bár a jegybank fő célja a fogyasztóbarát minősítéssel a különböző, egymással versengő lakáshitelek azonos feltételek mentén történő összehasonlíthatóságának megteremtése volt, a hitelfelvevők ezenfelül láthatóan nagyobb bizalommal fordulnak az MFL termékekhez azáltal, hogy a hitel kondícióit az ő szemükben az MNB garantálja.

Jön a zöld fogyasztóbarát hitel

A jegybank közlése szerint jövő áprilistól a bankok saját zöld hitel termékeikkel is pályázhatnak az MFL minősítésre. Az MNB előzetesen annyit közölt, hogy a minősítés megszerzésének feltétele az lesz, hogy a bankok ezen hitelek esetében folyósítási díjat nem számíthatnak fel, illetve nem kérhetnek külön díjat annak vizsgálatáról sem, hogy a megvásárolni/építeni akart ingatlan megfelel-e a zöld hitel feltételeinek. Az MNB ezenfelül elvárja, hogy a bankok egyszeri alkalommal az adott lakás energiatanúsítványának kiállítási költségeit is átvállalják a hiteligénylőtől, ha zöld hitelt igényel.

Aki arra számított, hogy az MNB újra a korábbi zöld hitel programhoz hasonló konstrukciót hirdet, most csalódott lehet – kommentálta a jegybanki terveket Gergely Péter. A szakember emlékeztetett arra, hogy az MNB épp egy éve indította el saját Zöld Otthon Lakáshitel Programját (ZOP), amelynek keretében ingyen nyújtott 300 milliárd forintnyi forrást a bankoknak, akik maximum 2,5 százalékos kamat mellett nyújthattak kedvezményes zöld hitelt új, energiatakarékos lakást megvásárolni szándékozó ügyfeleiknek.  A termék kamatozása messze elszakadt a piaci hitelekétől, hosszú távú fenntartása egyrészt túl sokba került volna az MNB-nek, másrészt komoly piaci zavarokat okozhatott volna az így számottevően drágábban hitelezhető használtlakáspiacon.

Egyszeri visszatérítés helyett végig fix kamatkedvezmények jöhetnek

A BiztosDöntes.hu hitelszakértője szerint az MNB a most bejelentett változással inkább a piac után lépett. A kereskedelmi bankok ugyanis a ZOP lezárulta után egyre-másra jelentek meg saját zöld hitel termékeikkel. Itt a hitelfelvevő a más lakáshiteleknél megszokott induló kedvezmények (jellemzően a tulajdoni lap beszerzése, az értékbecslési és közjegyzői díj átvállalása, illetve visszatérítése) mellett általában vállalták az MNB által most feltételként meghatározott 15-40 000 forintba kerülő energetikai tanúsítvány díjának megtérítését is. A nagy kérdés Gergely Péter szerint az, hogy a minősítési rendszerbe beférnek-e majd azok a használt lakásokra adott kölcsönök is, ahol a tulajdonos vállalja (megvásárolandó vagy épp saját maga által lakott) az ingatlan energetikai korszerűsítését is, amelynek köszönhetően csökkenthető az ingatlan fenntartásának energiaköltsége.

A zöld hitelek esetében a bank biztosabb megtérüléssel számolhat, hiszen az energiatakarékos, modern otthonok kisebb költséggel fenntarthatóak, amely most az energiaárak emelkedésekor fontos tényező. Emellett pedig a piaci kereslet is ilyen lakások irányába fordul, amely más lakásokkal szemben jobban garantálja ezen ingatlanok értékállóságát. A bankok épp ezért akár 100-200 bázispontos kamatkedvezményt is nyújtanak az ilyen ingatlanok megvásárlására hitelt kérő ügyfeleknek a standard hiteleikhez képest – hívta fel figyelmet Gergely Péter. Ugyanakkor a jegybank minősítési rendszere abból a szempontból új helyzetet teremt, hogy az eddig rendszerint egyszeri, 1-2 százalékos jóváírás helyett a zöld MFL tartós kamatkedvezményt vár el a bankoktól. Az MNB közleménye szerint a Zöld MFL termékek esetében a kezdeti költségeken az ügyfél 100 000 forintot spórolhat, a standard hiteleknél 1 százalékponttal kisebb kamat pedig összességében 3 millió forinttal csökkenti a hitel teljes visszafizetendő összegét a futamidő alatt. A BiztosDöntés.hu hitelszakértője szerint az Zöld MFL hitelek esetében a bankok egymás közötti versenye épp a standard kamatra adott zöld kedvezményekben csúcsosodhat ki, azaz sokkal komolyabb kamatcsökkentésekre is készülhetünk tavasztól.

Ezek a jelenleg is élő zöld hitelek

A BiztosDöntés.hu összeszedte, melyek azok a már ma is elérhető zöld hitel konstrukciók, amelyeket az érdeklődők a zöld fogyasztóbarát hitelek megjelenésig igényelhetnek, s amelyek joggal pályázhatnak majd a Zöld MFL minősítésre

Speciális zöld személyi kölcsönök

UniCredit Bank

Speciálisan napelem vásárlására és/vagy új napelem telepítésére igényelhető a Green személyi kölcsön. (A hitel egyéb energetika beruházásra is igénylelhető, ám csak a napelem telepítés esetén jár az extra kamatkedvezmény.)  A konstrukciót így a most a feltételek szigorodása miatt leszerződő ügyfelek is igénybe vehetik – a kölcsön lehívása az igényléstől számított 6 hónapon belül lehetséges és a kedvezőbb kamatért mindössze havi 150 000 forint jóváírás kell, hogy a számlára érkezzen.

A kedvezményes kamatú kölcsönhöz „Egy havi törlesztő visszajár” akció is tartozik, ha legalább 3 millió forint összegű kölcsönt igénylünk.

MagNet Bank

A bank személyi kölcsönénél a zöld hitelcél talán a legszélesebb körre értelmezhető. Ugyanúgy belefér új elektromos kerékpár, roller, elektromos autó vagy motorkerékpár vásárlására, de kérhető a kölcsön elektromos házi autótöltő kiépítésére is. Lakáscél esetében ezt a hitelt napelem és napkollektor vásárlására és telepítésére fordíthatjuk. A minimum hitelösszeg 300 000 forint, a maximum pedig 8 millió forint. A jövedelem és a kölcsön összegétől függően a standard személyi kölcsön kamatokhoz képest 2-4 százalék lehet a kamatkedvezmény. 3 millió forint feletti hitelnél kötelező a szerződés közjegyzői okiratba foglalása, aminek költségét 50 százalékban (maximum 30 000 forintig) vállalja át a bank.

Zöld lakáshitelek

K&H

A bank zöld lakáshitel terméke nemcsak új, de használt lakás vásárlásra, sőt a meglévő ingatlan (energetikai) korszerűsítésére is igénybe vehető. Új lakás vásárlásakor/építésekor az ingatlannak legalább BB energetikai besorolással és maximum 80 kWh/m2 primer éves energiafogyasztással kell bírnia (ez a korábbi MNB ZOP feltétele volt). Használt lakás esetében 13 energiahatékonysági cél közül kell legalább egyet megvalósítani. Ilyen lehet napelem telepítése, a hőszigetelés vagy a hőszivattyú telepítése. A felújítással legalább 30%-os primer energiaigény csökkentést kell elérni.

  • A bank átvállalja a tulajdoni lap beszerzésének díját, visszatéríti az értékbecslés és műszaki szemle költségét, elengedi a folyósítási díjat, a közjegyzői díjat maximum 40 000 forintig megtéríti
  • A bank 40 000 forintig visszatéríti az energetikai tanúsítvány költségét
  • A hitelösszeg 1%-át, maximum 120 000 forintot jóváír a banknál vezetett számlán.
  • Kamatkedvezményt kínál K&H lakás- és élet- és hitelfedezeti biztosítás megkötésekor.

Raiffeisen

A bank 25 bázispontos kamatkedvezményt ad olyan használt vagy új lakás vásárlására, amely megfelel a korábbi MNB ZOP hitel energetikai feltételeinek.

CIB

A bank 200 000 forintos energiahatékonysági bónuszt ad a CIB Végig Fix Lakáskölcsön, a CIB Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek és a CIB Otthonteremtési Kamattámogatott hitel igénylőinek, ha legalább BB energetikai tanúsítvánnyal bíró ingatlanra igénylik a kölcsönt. 50 000 forint bónusz kapható a CIB Előrelépő Személyi Kölcsönhöz, CIB Babaváró Kölcsönhöz és CIB 10 éves kamatperiódusú Szabad felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönhöz, sőt ez utóbbi 3 termék együttes igénylésekor a kedvezmények összevonhatóak, azaz maximum 150 000 forint jóváírás kapható.

Zöld felújítási hitelek

MKB, Takarékbank

A Magyar Bankholding tagbankjai az energiahatékonyság növelést célzó 3-24 millió forint összegű 10 éves kamatperiódusú hitelek esetében hirdette meg ECO kedvezményrendszerét.

A felújítással elért legalább BB energetika besorolás esetén 150 000 forint jóváírás kapható.

Ha az ingatlan ennél alacsonyabb energetikai besorolással bír, de a felújítás kapcsán legalább 30 százalékkal javul az energiafelhasználás, 120 000 forint jóváírás kapható.

A bank a hitelnél nem számít fel folyósítási díjat, a tulajdoni lap díját átvállalja, az értékbecslési és a helyszíni szemle, valamint – 30 000 forintig – a közjegyzői díjat visszatéríti, emellett 2 energiatanúsítvány díját is átvállalja.

Friss