Gazdaság

Ilyen lakást lehet venni 30 millióért

Elkészült az Otthon Centrum kimutatása, amely arra a kérdésre kereste a választ, vajon milyen ingatlan érhető el 30 millió forintért. A szakemberek valamennyi ingatlantípus esetében megvizsgálták a fővárosi lehetőségeket.

Az életüket újrakezdők, az egyedülállók, illetve a fiatal párok körében népszerűek a harmincmillió forintos határon kínált lakások. Nagyot nem lehet ennyiből álmodni, de az utóbbi években jelentősen megemelkedett négyzetméterárak miatt érezhető kereslet mutatkozik az ilyen értékű ingatlanok iránt. Az áremelkedés ütemét ugyanis jól mutatja, hogy az Otthon Centrum 2020 őszi adatai szerint két és fél évvel ezelőtt még 20 millió forint környékén lehetett meghúzni a lélektani határt a mostani 30 millióval szemben.

Viszont a legfrissebb piaci adatok szerint az áremelkedés üteme veszített lendületéből, ami elsősorban az emelkedő hitelkamatszintnek, az inflációs környezetnek, valamint a fizetőképes kereslet csökkenésének tudható be. Így sokan kivárnak, hátha jelentősen mérséklődnek az árak, de erre főleg a rossz műszaki állapotú, korszerűtlen energetikai megoldásokat felvonultató ingatlanok esetében van nagyobb esély. A családi házak esetében valóban tapasztalható árcsökkenés, de a lakásoknál inkább csupán az emelkedés üteme mérséklődik.

A magas infláció és romló hitelkamatok legkevésbé a használt téglalakások fajlagos árára hatottak, hiszen az 1,017 millió forintos négyzetméterár 5 százalékkal magasabb a 2022. IV. negyedévi áraknál. Ezzel szemben a panellakások négyzetméterár-növekedése lényegében megállt a fővárosban: a jelenlegi átlagérték 747 ezer forint, ami mindössze 0,6 százalékkal magasabb a az előző negyedévinél. Egyedül a családi házak átlagos négyzetméterára csökkent a fővárosban, igaz, az jelentősen: a 603 ezer forintos átlagérték 18 százalékkal kevesebb a tavalyi év IV. negyedéves átlagánál, ami ebben a szegmensben több millió forintos árelőnyt jelent vevői oldalon.

„Fontos azonban leszögezni, hogy kerületenként jelentős árkülönbség mutatható ki, így abban is nagy az eltérés, hogy harminc millió forint ténylegesen mekkora lakás megvásárlására elegendő összeg”

– árnyalta a képet Soóki-Tóth Gábor.

Az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, az idei év I. negyedéves adatai szerint ekkora összegből a téglalakások esetében a fővárosi átlag alapján mindössze egy 29,5 négyzetméteres lakás vásárolható. A kerületi átlagértékek alapján a legkisebb alapterületű lakás a V. kerületben érhető el, amely mindössze 17 négyzetméteres, az I. kerületben viszont csupán 20 négyzetméteres lakást lehet ezért az összegért vásárolni, míg a többi budai kerületben legfeljebb egy minigarzonra futja ennyiből. A belvárosban már 30 négyzetméternél kicsivel nagyobb lakásra is elég lehet ekkora összeg. Harmincmillióért a VIII. kerületben juthatunk a legnagyobb alapterületű lakáshoz, amely 38 négyzetméter. A külső pesti kerületekben 35-40 négyzetméter is realitás lehet, de például Kispesten már egy másfél szobás, 43 négyzetméteres lakás is elérhető ennyiért.

A panellakások fővárosi átlagos négyzetméterárát figyelembe véve bő 10 négyzetméterrel nagyobb lakás (40 négyzetméter) vásárolható 30 millióból. Ugyanakkor Budán érezhető különbségek alakultak ki. A III. kerületben a négyzetméterár átlagértéke alapján 40, míg a XI. kerületben már csak 35 négyzetméter fér bele ekkora keretbe. Hasonló a helyzet a pesti oldalon is, ahol a népszerű XIII. kerületben 35 négyzetméterre, míg a XIV. kerületben 37 négyzetméterre elég ez az összeg. A külső pesti kerületekben azonban már mindenhol legalább 40 négyzetméteres, másfél szobás lakás vásárolható, míg Csepelen 56 négyzetméteres, két és fél szobás lakás is kijöhet 30 millióból. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kisebb lakásokra nagyobb az érdeklődés, ezért azok rendszerint magasabb fajlagos áron cserélnek gazdát.

A fővárosban jobbára csak papíron érhető el családi ház 30 millióért: noha az átlagos négyzetméterárakat figyelembe véve akár 50 négyzetméteres is vásárolható lenne ennyiből, de a piacon kevés az ilyen kis méretű családi ház. Ha mégis akadna ilyen, akkor a budai III. kerületben mindössze 35 négyzetméteresre, de a külső pesti XVI. kerületben is csak 45 négyzetméteresre lenne elég 30 millió a kerületi átlagos négyzetméterárak alapján. Kis szerencsével és kitartó kereséssel azonban a XX. és XXIII. kerületben nem lehetetlen 55 négyzetméteres, kétszobás házat kapni ezért az árért. Soóki-Tóth Gábor egyúttal hangsúlyozta, hogy az ingatlan elhelyezkedése és műszaki állapota jelentős hatással van az árra.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss