Gazdaság

Vállalkozói közösséget épít a SPAR

A SPAR idén is folytatta azon beszállítóinak szakmai képzését, melyek hazai kisvállalkozásként kerültek be termékeikkel az üzletlánc polcaira, és a vállalkozói közösség építésében is segítséget nyújt: így a Régiók Kincsei vagy a Hungaricool programokban résztvevő beszállítók a szakmai anyagok elsajátítása mellett a kapcsolati hálójukat is bővíthetik.

Pandémia, energiaválság, infláció – ez csak néhány azok közül a nehézségek közül, melyekkel az utóbbi néhány évben minden hazai vállalkozásnak – így az élelmiszeripari kisvállalkozásoknak is – meg kellett küzdenie. A SPAR Magyarország számára fontos a hazai élelmiszeripari családi és kisvállalkozások támogatása, ezért indította útnak 2019-ben a Hungaricool termékversenyt, 2021 óta pedig a Régiók Kincsei regionális beszállító-fejlesztési program keretében hazai kistermelőktől származó termékek jutnak az áruházlánc polcaira.

A programokban résztvevő vállalkozásokkal a SPAR megbízásából nemrég egy felmérés is készült, amely rávilágított arra, hogy számukra mi jelenti a legnagyobb kihívást a jelenlegi gazdasági helyzetben, illetve milyen tudásanyag segítené őket leginkább a szintlépésben. A válaszadók 76%-ának fontos a helyes tárgyalástechnika elsajátítása, majdnem ilyen lényeges számukra, hogy hogyan tudnak versenyképesek maradni (64%), és hogy miként alakítsák ki az árstratégiájukat (64%). 60%-uk fontosnak tartotta a márkakommunikáció szerepét a recessziós környezetben, illetve 40%-uk szeretne komolyabb tudást szerezni arról, hogy hogyan tudja bővíteni az ügyfélkörét. Egy szakmai rendezvénytől pedig elsősorban gyakorlati tudásanyagot, kapcsolatépítési lehetőséget, illetve a trendek bemutatását várják. Az immár második alkalommal megrendezett SPAR Marketing Bootcamp pont ezt adta nekik. A kétnapos rendezvényen – amellett, hogy a résztvevő több mint 100 beszállító sokoldalú szakmai oktatáson vehetett részt – arra is keresték a választ, mi kell a bizonytalan gazdasági helyzet kezeléséhez.

„A bootcampen kiemelten fontosnak tartottuk, hogy a gazdasági helyzetre reflektáljunk, ezért több előadás foglalkozott ezzel a témával. Az aktuális kérdések mellett a hagyományos marketing-mix mind a négy területét is alaposan körbejártuk, mert úgy látjuk, hogy erre van igény”

– mondta Tollas Attila, a SPAR regionális beszerzési csoportvezetője, a SPAR Marketing Bootcamp egyik előadója.

„A rendezvény nem titkolt célja az is, hogy a beszállítók kapcsolatokat építsenek, megismerjék egymást, és beszélgessenek a tapasztalataikról. Vállalkozói közösséget szeretnénk építeni, és a visszajelzések alapján úgy tűnik, jó úton járunk”

– tette hozzá a szakember.

Kiemelte, hogy a beszállítók nemcsak a szakmai anyagokból tudnak tanulni, hanem abból is, ha megismerik a hozzájuk hasonló vállalkozásokat, és van lehetőségük arra, hogy egy-egy problémára akár közösen keressenek megoldást. A rendezvény rendkívül népszerű a SPAR beszállítói között: a megkérdezettek átlagosan 5-ből 4,8-as osztályzatot adtak arra a kérdésre, hogy a bootcamp beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket.

A pozitív visszajelzést megerősítette az egyik résztvevő, Demeter Klaudia is.

“Több ehhez hasonló rendezvényre szoktunk járni, de a SPAR Marketing Bootcamp kiemelkedik mind közül. Nem általános, hanem az élelmiszeriparra szabott marketing, stratégiai és kommunikációs anyagokat kapunk a SPAR-tól és a meghívott szakértőktől. Emellett pedig kiváló alkalom a networkingre, mert végre találkozunk hozzánk hasonló vállalkozókkal is”

– osztotta meg gondolatait a Demeter Chocolate Kft. tulajdonosa.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss