Gazdaság

Felpörgette a nyarat a Főtaxi

Mozgalmas nyarat zárt az ország legrégibb és egyik legnagyobb taxivállalata, amely immár nemcsak a Sziget Fesztivál, de idén először a Balaton Sound hivatalos szállítópartnere is volt.

A Főtaxi az atlétikai világbajnokságon is aktívan közreműködött abban, hogy a sportrendezvényre látogatóknak korrekt szolgáltatásban és biztonságos közlekedésben legyen része.

„A statisztikák alapján kijelenthető, hogy visszatértek a turisták a világjárvány után Budapestre, ezért intenzív nyarat zárt a Főtaxi is, hiszen több mint 60.000 turistával többet szállított a repülőtérről, mint tavaly. Az egyre növekvő igényeket segít kiszolgálni a töretlen népszerűségnek örvendő RobotDiszpécser szolgáltatás is, ami – a fővárosi taxitársaságok között egyedülálló módon – várakozás nélkül teszi lehetővé az azonnali, telefonos taxi rendelést, illetve folyamatosan fejleszti telefonos applikációját is”

– mondta Tárnai Julianna, a Főtaxi értékesítési vezetője.

Az idei nyár egyik legnagyobb, tömegeket vonzó kulturális és zenei eseménye a Sziget Fesztivál volt, amelyre évek óta sok ezer külföldi vendég érkezik. A Főtaxi a rendezvény partnereként különleges és egyedülálló szolgáltatással biztosította, hogy az utasok gyorsan és kényelmesen érjék el a helyszínt, ugyanis – igény szerint – a reptérről egyenesen a fesztivál bejáratáig vitték őket. Az összehangolt csapatmunkának és a kiváló logisztikai szolgáltatásoknak köszönhetően sikerült a korábbi évekhez képest 40 százalékkal csökkenteni a Sziget Fesztiválon, a  csúcsidőszakban a sorban állás időtartamát.

„Kifejezetten jól sikerült a Balaton Sound-os első évünk, amely során a Főtaxi budapesti, székesfehérvári és velencei partnerei működtek közre. Összesen mintegy 3.500 fuvart bonyolítottunk, így kijelenthetjük, hogy megerősítettük vidéki ismertségünket is”

– emelte ki Tárnai Julianna.

A fővárosban még mindig a Budapest Park a legkedveltebb bulihelyszín, ahol szintén önálló Főtaxi utasfelvételi pont működik. A legerősebbek továbbra is a pénteki és a szombati napok voltak az idei nyáron. Az éjszakai taxirendelések száma 31 százalékos növekedést mutatott az előző évhez képest.

A Főtaxi jelenleg több mint 1.500 autóval szállítja Budapesten az utasokat, s már minden harmadik jármű környezetbarát, számuk pedig folyamatosan növekszik. Az utasok plusz kényelmét szolgálja a Főtaxi-app is, ezt éves szinten ma már több mint egymillióan használják. Az alkalmazás nemcsak a megrendelt taxi érkezésének nyomon követését teszi lehetővé, de kiszámítja a várható érkezési időt és a viteldíjat, emellett fizetésre is alkalmas.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss