Gazdaság

Hosszú távú és megbecsült szakmára vágysz?

Melyek a divatos és jól jövedelmező szakmák az IT világában, a programozó, szoftverfejlesztő szegmensben? A mai trendek a munkaerőpiacon erőteljesen arra mutatnak, hogy még mindig óriási a kereslet a programozók iránt.

Persze nem teljesen mindegy, hogy melyik ágát választjuk ennek az igencsak sokrétű szakmának. Bemutatunk pár olyan szoftverfejlesztői szakmát, amelyekkel jól boldogulhatsz még akkor is, ha karrierváltáson gondolkozol és munka mellett szeretnél programozást tanulni.

Fullstack fejlesztő

A fullstack fejlesztők általában képesek egy-egy alkalmazás valamennyi részének fejlesztésére. Ez alatt a front-end (azaz kliens oldali), valamint backend (szerveroldali), adatbázissal, és infrastruktúrával kapcsolatos feladatköröket értjük. Ennek következtében talán ez az az egyik legvitatottabb pozíció az IT piacon. Ugyanis sok fejlesztő szerint a fullstack developerek mindenhez értenek, de semmihez sem konyítanak mélységeiben, tehát vannak „felszínes” átfogó ismereteik, de azok nem túl részletesek. Mások szerint viszont mindenre találnak megoldást, mivel a részletek helyett az egészet is átlátják. Valószínűleg ez egy örök dilemma és konfliktus marad az IT piacon, amelynek megoldására mi sem vállalkozunk. De miért is jó és mikor érdemes fullstack embereket alkalmazni projekteken specializált fejlesztők helyett?

A full stack fejlesztők feladata elsősorban specifikációnak, üzleti elvárásoknak, és felhasználói igénynek megfelelő funkciók fejlesztése. Mivel a fejlesztést érintő legtöbb területen van tapasztalatuk, ezért gyakran feladatuk lehet még egy adott projekt megtervezése a koncepciótól a kész termék leszállításáig. A full stack szoftverfejlesztő nem feltétlen webes kliens fejlesztésében vesz részt. Lehet mobil applikáció vagy asztali alkalmazás is a kliens oldal. Ez a fejlesztő specializálódásától függ.

Alkalmazás tesztelés

A sűrűn változó szoftverkörnyezet miatt szükségszerű, hogy a szakemberek minél rövidebb idő alatt minél többféle módon vizsgálják meg az adott programot. Minél több tesztet hajtunk végre, annál valószínűbb, hogy az alkalmazásunk megfelelően működik, azaz nyilvánossá tehető. A komplex tesztelés révén bizonyosodhatunk meg arról, hogy az alkalmazás képes lesz-e hosszú távon is hiba nélkül működni, illetve, hogy megfelel-e a felhasználói igényeknek. Ahhoz azonban, hogy ezt megállapíthassuk az automata tesztelők munkája elengedhetetlen. A munkájukat rengeteg tényező befolyásolja: a folyamatosan változó szoftver környezet, az egyre növekvő felhasználói igények is komoly kihívások elé állítják az automata tesztelőket.

Az automata tesztelők a regressziós tesztek és egyéb szükséges feladatok automatikus végrehajtásához, lefuttatásához szükséges kódot – vagyis a szkriptet – írják meg. Az általuk létrehozott parancssor önműködővé teszi a tesztelési folyamatokat. Azonban azt is fontos megjegyezni, hogy az automatizált tesztelések közel sem végeznek mélyreható vizsgálatokat. Az automata tesztelés során kapott eredmény azt mutatja meg, hogy az adott szoftvernek szüksége van-e alaposabb vizsgálatokra.

Frontend és backend fejlesztő

A frontend (FE) fejlesztő a kliensoldali fejlesztésekért felelős, vagyis annak a környezetnek a fejlesztésével foglalkozik, amellyel a felhasználók találkoznak. Azt fontos leszögeznünk, hogy a frontend fejlesztő nem egyenlő a webtervezővel. A frontend-fejlesztő „csupán” felhasználja a webdesigner által Photoshopban vagy más programban készített vizuális elemeket a fejlesztés során. Egy jó frontend fejlesztő több nyelven beszél: otthonosan kell mozognia a HTML, CSS, és JavaScript nyelvekben. Sőt ezek mellett biztosan foglalkozik munkája során olyan keretrendszerek használatával, mint az Angular vagy a Bootstrap, és olyan JavaScript könyvtárakkal, mint például a jQuery.

A backend fejlesztő ezzel szemben a szerveroldali fejlesztésekért felel, tehát a weboldal működésével, azzal, hogy a változások és frissítések hogyan és miképp mennek végbe. Ezen kívül biztosítja a kommunikációt az adatbázis és az adott applikáció között, a folyamatos pozitív felhasználói élmény érdekében. A backend fejlesztőnek a biztonságot, és teljesítmény hatékonyságot is szem előtt kell tartania. A backendesek többnyire ismerik a CSS és HTML kódokat, de nem ez a fő fókusz számukra. Mivel a mai weboldalak túlnyomó többsége inkább dinamikus, ezért a backend fejlesztőknek értenie kell az adatbázisok nyelvén (például: SQL vagy PHP). A legelterjedtebb programnyelvek, amelyeket a backend fejlesztők használnak: Java, Python és C/C++.

A manapság népszerű IT szakmák igen sokrétűek, nehéz közülük választani, ezért is érdemes alaposan utána nézni, hogy melyik állhat hozzánk közel, mihez van affinitásunk. Egy jó programozó iskola ebben is segíthet nekünk!


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss