Gazdaság

Története legerősebb évét zárta az SAP Hungary

A régió legjobbja lett a magyar leányvállalat, és tanácsadási csapata is külön elismerést kapott.

Minden eddiginél jobb évet zárt 2023-ban az SAP Hungary, mellyel elnyerte a 24 országot tömörítő közép-kelet-európai régió „SAP – Best Country of the Year” díját, míg tanácsadási üzletága az „SAP – Best Cloud Services Country” elismerést vihette haza. A rekord üzleti eredmény egyik fő oka a felhőszolgáltatások iránt megnövekedett kereslet volt, csak ebben a szegmensben 74 százalékkal nőtt az SAP Hungary bevétele az előző évhez viszonyítva.

Az SAP globálisan is jelentős eredményeket tudhat magáénak, hiszen 2023 negyedik negyedévét 8,5 milliárd eurós bevétellel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 8,1 milliárdjával. Ezen belül a felhős értékesítésből származó bevételek 20 százalékkal, 3,1-ről 3,7 milliárd euróra nőttek, a felhős S/4HANA értékesítése éves alapon pedig 55%-kal nőtt, tavaly már egymilliárd eurót meghaladó bevételt eredményezve.

Az SAP Hungary a közép-kelet-európai régió 24 országából került ki a legeredményesebbként. A vállalat éves terveit 134%-osan teljesítette, ami a tavalyihoz képest 74%-os növekedést jelentett a felhős bevételekben. Az eredményekhez 2023-ban az energetikai, gyógyszeripari és informatikai iparágakban megvalósuló beruházások és gigaprojektek járultak hozzá a leginkább.

A kiemelkedő tavalyi sikereket az is erősítette, hogy jobban definiált és még inkább ügyfélközpontú lett az SAP portfóliója. A felhős ERP transzformációt a középvállalati szegmensben erősítő GROW with SAP, vagy az on-premise ERP megoldásról átálló nagyvállalatokat célzó RISE with SAP csomagokkal jobban beazonosíthatóan találta meg a vonatkozó ügyfélkör igényeit az SAP, és sokkal gyorsabb, átlátható folyamatok mentén történő, kiszámítható bevezetéseket tudott végrehajtani. A cloud evangelizációt emellett edukációs jellegű szakmai rendezvényekkel, és a bevezető partnerekkel való szoros párbeszéddel is aktívan támogatta a hazai vállalat.

„A felhőszegmensben folyamatos fejlődést látunk évről évre, a legkülönbözőbb üzleti szektorban működő nagyvállalatok itthon is nagyra értékelik megoldásaink mellett azt az üzleti tapasztalatot és legjobb gyakorlatokra épülő tudást, amit az SAP globális jelenléte és több mint 50 éves története tesz egyedülállóvá. Idén és az elkövetkező években a legfontosabb feladatunk a vállalatok transzformációjának elindítása, illetve támogatása az újgenerációs vállalatirányítási megoldásunk, az SAP S/4HANA-ra történő átállásban, valamint a KKV- és az államigazgatási szektor digitalizációjában és modernizációjában megkezdett sikeres munka folytatása”

– hangsúlyozta Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.

„Feladtuk magunknak a leckét tavalyi eredményünkkel 2024-re, de bízom benne, hogy szakértő hazai csapatunkkal és megbízható megoldásainkkal a gazdaság minden területén tudunk innovatív, a vállalatok fejlődését támogató megoldásokat kínálni, és az idei évben is további jelentős eredményeket érünk majd el.”

Nem csak az értékesítésben, hanem szolgáltatási, tanácsadási tevékenységével is kiemelkedett az SAP Hungary, amely szintén a régió legjobbja lett. Az „SAP – Best Cloud Services Country” díj odaítélése nem csak az adott évben lekötött tanácsadási projektek értéke alapján történik, vizsgálják még az országok projektportfóliójának minőségét, a különböző szolgáltatások széleskörűségét, a projektek sikeres leszállítását is. A 2023-as díj tehát a tanácsadó csapat hatékonysága mellett sokszínű tevékenységét is elismerte: az innovációk és új módszertanok alkalmazásában felmutatott eredményeit, a prémium engagement, azaz kiemelt gyártói támogatói szolgáltatásait, és a szinte minden terméktípust érintő piaci bevezetései sikerességét.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a tanácsadó csapatunk számára nincs lehetetlen feladat, hiszen a komplex üzleti transzformációs programokban és az új üzleti megoldások bevezetésében egyaránt sikeresek tudunk lenni. A több mint 130 fős csapatunkban sokféle szakterület együttműködésére van szükség ahhoz, hogy a régióban a tanácsadási szolgáltatásunk is a legjobb legyen. A klasszikus tanácsadókon túl üzleti és technológiai architect feladatokat ellátó team, projektmenedzsment feladatokat ellátó szakértők, és a kiemelt gyártói támogatási szolgáltatásokat nyújtó tanácsadói csapat dolgozik együtt a bevezetéseken, amelyekhez nemzetközi szakértői háttér is bevonható, ha az adott feladat megkívánja”

– emelte ki a sikerek kapcsán Tóth István, az SAP Hungary szolgáltatási üzletágának vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss