Gazdaság
A IT munkaerőpiacon már nem a mennyiség, hanem a minőség számít
Változatlanul a legkeresettebbek közé tartoznak az informatikai szakemberek a munkaerőpiacon, friss diplomásként ma is az átlagnál rövidebb idő alatt, másfél hónapon belül találnak munkát.
Bár a 2012-től 2022-ig tartó fellendülés után az IT szektorban is volt a tavalyi évben némi visszaesés, de 2024-re a csökkenő tendencia megáll és további robbanásszerű fejlődés várható a digitalizáció területén. A visszaesés inkább egy átrendeződés, mert egyfelől a szűk területre tudást adó „gyorstalpaló” képzéseken végzettek iránti kereslet csökken, hiszen az egyszerű, rutinszerű feladatokat már átveszi a mesterséges intelligencia. Másfelől még inkább nő az igény azon informatikusokra, akik átfogó, alapokat, összefüggéseket, különféle rendszereket is elsajátító ismeretekre tettek szert, akik látják és értik a problémákat, a folyamatokat, megtalálják az optimális megoldásokat. Az új vállalati trendek szerint az IT területen csak a megalapozott széleskörű tudás és a friss szakmai ismeretek garantálják a sikeres karriert és a magas fizetést. Ezt a fajta tudásátadást továbbra is csak iskolarendszerű képzés során lehet megvalósítani, így az egyetemeknek ezekhez a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva kell oktatnia.
Tavaly év elején még arról beszéltünk, hogy 15.000 IT szakember azonnal beléphetne a magyar munkaerőpiacra, de a helyzet röpke egy év alatt alapvetően megváltozott. 2023-ban az USA-ban több elbocsátási hullám történt az informatika területén, és ezek a folyamatok begyűrűztek Nyugat-Európába és Magyarországra is, csökkent a nyitott IT-pozíciók száma és a cégek inkább projektmegbízásokkal pótolták a hiányzó munkaerőt.
A munkavállalók is óvatosabbak, megfontoltabbak lettek a munkahelyváltásokkal. Az átalakulás azonban egyben strukturális is, egy minőségi csere figyelhető meg a mennyiségi változások mögött. A széleskörű tudással, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező IT szakemberek iránti kereslet változatlanul magas. Azonban a jó fizetés és biztos megélhetés reményében az elmúlt években a gyorsan átképzett, csak egy szűk informatikai területhez és ahhoz sem nagyobb mélységekben értő informatikusokat valóban erőteljesen érintették az elbocsátások, ezért mostanra több, informatikus képzést ajánló ún. bootcamp bezárt.
„A közelmúlt gazdasági kihívásai az informatika területén is éreztették a negatív hatásukat, mindezt felerősítették a ChatGPT és hasonló alkalmazások berobbanása, hiszen a mesterséges intelligencia már kitűnően megoldja akár az egyszerűbb programozást is. Másfelől azonban az MI elterjedésével tágulnak a lehetőségek az egyetemi képzést elvégző szakemberek iránt, mivel növekszik az igény a változásokra szakmailag felkészülten reagáló, átfogóbb, komplexebb tudással bíró, diplomás informatikusokra.”
– mondta el Dr. Dietz Ferenc, a Gábor Dénes Egyetem elnöke, a Mesterséges Intelligencia Koalíció Oktatási és Tudatosítási Munkacsoportjának vezetője.
Az IT területen továbbra is a munkavállalók diktálják a munkaerőpiaci feltételeket, ezáltal a munkabéreik jelentősen meghaladják a piaci átlagot, sőt a más műszaki területen elérhető kereseteket is. A junior programozók bruttó 600-950 ezer forintos fizetésről indulnak. Milliós bér fölé a 3-5 év gyakorlattal rendelkezők lépnek, a senior software architect, vagy IT-tervező átlagosan bruttó 1,3 millió forintot kereshet havonta. Egy IT-menedzser havi 1 millió forintot, míg egy csapatvezető jellemzően már 1,6-2,5 millió forintos havi fizetést vihet haza, a biztonsági mérnökök és a kiberbiztonsági tanácsadók pedig akár 2,5 millió forintot is.
„Az új trendeket ismerő, gyakorlati tudással rendelkező munkavállalók mai is válogathatnak az állások között. A felfokozott kereslet okán, a nyelvi modelleket tudatosan, készségszinten használó promt mérnökök, a tesztelők, a kiberbiztonsággal foglakozók szinte maguk diktálják a bérüket.”
– hívta fel a figyelmet a Mesterséges Intelligencia Koalíció Oktatási és Tudatosítási Munkacsoportjának vezetője.
Az IT világban való érvényesüléshez más hivatásoknál erőteljesebb nyitottság és folyamatos megújulás szükséges a talpon maradáshoz. A kitűnő diploma, az ígéretes karrierlehetőség pár év alatt utcára kerülést eredményezhet az új technológiák, programok ismerete és készségszintű használata nélkül. Az EU ezért támogatja az egész életen át tartó tanulást, hogy mindenki rendelkezzen azokkal az ismeretekkel, készségekkel és kompetenciákkal, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy boldoguljon a társadalomban, a munkaerőpiacon és a magánéletben. (6) Mindezek elsajátíthatók rugalmas, célzott, a meglévő alaptudásra ráépítő rövid távú képzések keretében, ahol mikrotanúsítvány igazolja az elsajátított tanulási eredményeket.
Hazánkban különböző fókuszokkal számos egyetem biztosít széleskörű informatikai képzést, így szabadon lehet választani, ki, milyen területen és milyen mélységben szeretne tudást szerezni, hiszen IT ismeretre mindenhol szükség van a pénzügyi területtől kezdve a kreatív iparágakig. Az informatikán belüli érdeklődési terület és az egyetem kiválasztása mellett figyelmet érdemel a gyakorlatközeliség és a nappali vagy távoktatási munkarend, a tudásanyag digitális elérhetősége. Ahogy az IT szektorban egyre népszerűbb a hibrid vagy akár remote (teljes egészében távmunka) munkavégzés, az oktatásban is egyre keresettebb a nagyfokú rugalmasságot biztosító online képzés.
„Intézményünk digitális oktatási módszertanával minden hallgatónk mind térben mind időben rugalmasan tanulhat, akár alapszakot, akár mesterszakot, akár mikrotanúsítványt nyújtó képzést végez. Ez utóbbiak olyan rövid képzések, ahol a résztvevők célirányosan azokat az ismereteket, készségeket és kompetenciákat fejlesztik, amelyekre a sikeres karrierhez szükséges személyes és szakmai fejlődésükhöz, megújulásukhoz még szükségük van.”
– tette hozzá a Gábor Dénes Egyetem elnöke.
A gazdasági, munkaerőpiaci folyamatokat különböző szemszögből vizsgáló IT, gazdasági és HR szakemberek az elmúlt időszak változásait értékelve egyetértenek abban, hogy az IT szektorban változatlanul hatalmas, ma még kiaknázatlan fejlődési, érvényesülési és karrier lehetőségek vannak. Előrejelzések szerint a technológiai kiadások 2015 és 2030 között várhatóan 50%-kal nőnek, és ez akár 50 millió munkahelyet is teremthet világszerte…
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Rékasi Csaba lesz a Schneider Electric új projekt- végrehajtási vezetője
Szeptember elsejétől Rékasi Csaba tölti be a projekt-végrehajtási vezetői pozíciót a Schneider Electricnél. Feladatai közé tartozik a hazai projektportfolió operatív irányítása, a végrehajtási folyamatok transzparenciájának növelése és az adatalapú működés elmélyítése.
Rékasi Csaba több mint 15 éves nemzetközi projekt- és operációs menedzsment tapasztalattal érkezik a pozícióba. 2024-ben csatlakozott a Schneider Electric csapatához, mostani kinevezéséig az Egyesült Királyságban dolgozott, szolgáltatási operatív vezetőként a Schneider Electric Digital Energy üzletágában, ahol kiemelt szerepet vállalt a belső folyamatok digitalizációjában és a működési hatékonyság növelésében. Ezt megelőzően csaknem 12 évet töltött egy épületinfrastruktúra-szolgáltató vállalatnál különböző pozíciókban, szintén az Egyesült Királyságban.
A szakember 2026. szeptember elsejétől a Schneider Electric magyarországi csapatán belül a projekt-végrehajtási vezetői pozíciót tölti be. Új szerepkörében a magyarországi projekt-végrehajtás folyamatainak egyszerűsítésére, a kockázatkezelés erősítésére és az átlátható, adatalapú működésre összpontosít.
„A sikeres projektvégrehajtás alapja a transzparens működés és a gyakorlati megvalósítás: értik egymás hatását, időben azonosítják a kockázatokat, és együtt tanulnak a hibákból. Céljaim között szerepel a végrehajtási folyamatok gyorsabbá és rugalmasabbá tétele, valamint annak biztosítása, hogy a Schneider Electric az elektrifikáció és a digitalizáció területén komplex, end-to-end szemléletű partnerként tudja támogatni ügyfeleit”
– tette hozzá Rékasi Csaba
„Egy projekt nem attól lesz sikeres, hogy papíron jó a struktúra, hanem attól, hogy a folyamatok a gyakorlatban is gördülékenyen működnek. A célom az, hogy a bürokrácia és az adminisztrációs terhek csökkentésével, valamint a transzparens folyamatokkal olyan hátteret biztosítsunk a csapatoknak, ahol a valódi értékteremtésre és a határidők pontos tartására tudnak fókuszálni”
– mondta Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója.
Rékasi Csaba felsőfokú gazdasági tanulmányokat folytatott, szakmai és vezetői tudását pedig az angliai Chartered Management Institute (CMI) keretében szerzett felsőfokú vezetői minősítéssel (Level 5 Diploma in Leadership & Management) tette teljessé.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet
Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását.
A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
Megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában az új uniós vámkódex, amely az elmúlt évtizedek legjelentősebb változását hozza az európai vámrendszerben. A szabályozás célja, hogy egységesebb, hatékonyabban ellenőrizhető, digitális rendszert teremtsen az EU-ban, különös tekintettel az e-kereskedelem gyors növekedésére.
A reform által hozott egyik legfontosabb változás az, hogy a közvetlen, EU-n kívülről EU-fogyasztónak történő értékesítést lehetővé tevő eladók és platformok lesznek a felelős importőrök. Ennek megfelelően nekik kell biztosítaniuk a szükséges vámadatokat, megfizetniük vagy garantálniuk a kapcsolódó terheket, valamint gondoskodniuk arról, hogy a termékek megfeleljenek az uniós előírásoknak. Az ismételten jogsértő szereplőket az éves uniós importértékük 1-6 százalékáig terjedő bírság is sújthatja.
Az EU-n kívüli webáruházakból közvetlenül érkező bizonyos árukra új, uniós szintű kezelési díjat is bevezetnek. A díj pontos összegét az Európai Bizottság határozza meg, a tagállamoknak pedig legkésőbb 2026. november 1-jétől kell megkezdeniük annak beszedését.
Jön az új Európai Uniós Vámhatóság és az egységes vámügyi informatikai környezetet
A reform központi eleme az EU Customs Data Hub létrehozása. Az új digitális platform legalább 111 jelenleg használt vámügyi informatikai rendszert válthat fel. A vállalatok ezen keresztül egyszerűbben jelenthetik be az árukat és kommunikálhatnak a vámhatóságokkal, míg a hatóságok átfogóbb adatok alapján végezhetnek kockázatelemzést. A rendszer fakultatív használata 2031-ben indulhat, 2034-től pedig kötelezővé válik.
„A reform nem pusztán a vámszabályok modernizálását jelenti. A vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy a vámadatok minősége, az informatikai rendszerek összekapcsolhatósága és az ellátási lánc átláthatósága közvetlenül befolyásolja majd a működés gyorsaságát és biztonságát. Azok a cégek, amelyek időben áttekintik folyamataikat, az új rendszer egyszerűsítéseit és kedvezményeit is jobban kihasználhatják”
– mondta Fülöp Attila, az EY adópartnere.
A megbízható vállalatok egyszerűbb eljárásokra számíthatnak
Az új szabályozás bevezeti a „trust and check” gazdálkodói kategóriát. Azok a vállalatok, amelyek átláthatóan működnek, megfelelő adatokat biztosítanak és hozzáférést adnak elektronikus rendszereikhez, ritkább ellenőrzésekre és rugalmasabb vámfizetési feltételekre számíthatnak. A jelenlegi engedélyezett gazdálkodói, vagyis AEO-minősítés továbbra is megmarad.
Az EY szakértői szerint az importtal, exporttal vagy nemzetközi e-kereskedelemmel foglalkozó vállalatoknak érdemes lesz:
- feltérképezniük, hogy a reform mely üzleti és vámfolyamataikat érinti, és mikortól;
- áttekinteniük szerződéseiket és az ellátási lánc szereplői közötti felelősségeket;
- felmérniük a vámreformban rejlő lehetőségeket (pl: az AEO- vagy a későbbi „trust and check” státusz előnyeit);
- felülvizsgálniuk a vámadatok minőségét és elérhetőségét;
- megvizsgálniuk informatikai rendszereik felkészültségé
Az EY adó- és vámcsapata a szabályozási hatások felmérésében, a vámfolyamatok és informatikai megoldások átvilágításában, a kockázatok azonosításában, valamint a szükséges működési változások megtervezésében támogatja a vállalatokat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Hankook Tire nyerte a fődíjat a magyarországi koreai vállalatok számára megrendezett 2. CSR-díjátadón
A Hankook Tire elnyerte a fődíjat a Magyarországon működő koreai vállalatok számára megrendezett 2. CSR-díjátadó gálán, amelyet a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetsége szeptember 18-án szervezett Budapesten.
A 2025-ben indult kezdeményezés célja, hogy elismerje és megossza a Magyarországon működő koreai vállalatok társadalmi felelősségvállalás (CSR) terén alkalmazott jó gyakorlatait. Miután tavaly elnyerte a Közösségi Hozzájárulás Díjat, a Hankook Tire immár második egymás követő évben nyert elismerést, ezzel tovább erősítve pozícióját, mint példamutató vállalat, amely elkötelezett a magyarországi helyi közösségekkel való közös fejlődés mellett.
A „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” szlogen jegyében a Hankook Tire magyarországi gyára továbbra is a helyi igényekhez igazodó, széles körű társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseket valósít meg, három fő területre összpontosítva: a közösséghez való hozzájárulás, az egészség és a jólét, valamint az oktatás. Ezen erőfeszítések révén a vállalat a helyi közösségekkel való kölcsönös fejlődés előmozdítására törekszik.
A társadalmi felelősségvállalás területén a Hankook Tire 2012 óta a „Hankook Értékteremtő Program” keretében több mint 30 000 gumiabroncsot adományozott, közel 2 800 intézménynek és nonprofit szervezetnek, köztük az Országos Mentőszolgálatnak és a Magyar Vöröskeresztnek, ezzel támogatva a biztonságosabb és hatékonyabb sürgősségi beavatkozásokat, segélyakciókat és egyéb jótékonysági kezdeményezéseket.
A Hankook Tire elkötelezett a helyi közösségek egészsége és jólléte iránt, és célja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása. Idén májusban a vállalat támogatta a Szent Panteleon kórház által szervezett lakossági szűrőnapot Dunaújvárosban, amelynek köszönhetően több mint 400 helyi lakos számára biztosított egészségügyi szűréseket, többek között vérnyomás- és vércukorszint-méréseket, valamint részletes orvosi vizsgálatokat.
Az oktatás területén a Hankook Tire iskolai felszereléseket biztosít hátrányos helyzetű gyermekek számára, és helyi szakiskolákkal, valamint a Dunaújvárosi Egyetemmel kötött partnerségeken keresztül hozzájárul az oktatási infrastruktúra fejlesztéséhez. A vállalat emellett helyi oktatási intézményekkel együttműködve szakmai gyakorlat- és ösztöndíjprogramot is működtet, amely lehetővé teszi a diákok számára, hogy tanulmányaik mellett gyakorlati munkatapasztalatot szerezzenek. A Hankook ezzel támogatja a tehetséges fiatalok fejlődését a helyi közösségben.
Lim Ho taek, a Hankook Tire magyarországi gyárának ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:
„Megtiszteltetés számunkra, hogy a helyi közösség támogatása érdekében tett erőfeszítéseinket immár második alkalommal is elismerték. A jövőben is olyan társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseket szeretnénk megvalósítani, amelyek a helyi közösségek valós és gyakorlati igényeire reagálnak. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy felelős vállalatként tegyünk a helyi közösségekért, és velük együtt fejlődjünk.”
A Hankook Tire gyártóüzemei világszerte a helyi igényekhez igazodó CSR-kezdeményezéseket valósítanak meg. Ezek a kezdeményezések a gumiabroncs-adományozástól és a munkavállalói önkéntes programoktól kezdve a jövő generációk oktatásának támogatásán és a hátrányos helyzetű közösségek segítésén át az egészségügyi infrastruktúra fejlesztéséig terjednek. Céljuk, hogy a helyi közösségek és a Hankook fejlődéséhez egyaránt hozzájáruljanak.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Zöld2 hét ago
A paksi energiakrízis tanulsága: a napenergia mellől hiányoznak a tárolók és a rugalmas hálózat
-
Gazdaság2 hét ago
Nemzetközi szinten versenyképes, de kritikusan szűk a magyar e-kereskedelem élmezőnye
-
Gazdaság2 hét ago
Megszűnik az új lakások 5 százalékos áfája, még sincs ok aggodalomra
-
Gazdaság2 hét ago
A logisztika ma már nem A-ból B-be szállítás: kockázatkezelés
-
Ipar2 hét ago
15 éve fejleszti CO₂-alapú hűtéstechnológiáját a Panasonic
-
Gazdaság2 hét ago
Már a pénzügyeinkről is az AI-t kérdezzük?
-
Gazdaság2 hét ago
Az LG az IFA 2026 kiállításon bemutatta teljes prémium RGB-termékcsaládját
-
Okoseszközök2 hét ago
Ezt tudja az iRobot Roomba Max 775 Combo







