Gazdaság
Hogyan készíts árajánlatot profik módjára?
Az ügyfélszerzés folyamatának egyik kulcsfontosságú mozzanata az árajánlat elkészítése. A mai árérzékeny világban pedig sokszor ezen áll vagy bukik minden, így könnyelműség lenne elégedetten hátradőlni már akkor, amikor a leendő megrendelő árajánlatot kér, mondván innentől kezdve sima ügy lesz az egész.
Most jön ugyanis a dolog neheze: olyasmivel kell előállni, ami kellően meggyőző ahhoz, hogy az ügyfél végül minket válasszon. Hisz könnyen lehet, hogy rajtunk kívül még több másik cégtől is kért ajánlatot, ráadásul nekünk fogalmunk sincs, mit kínál a konkurencia. Így már mindjárt nem is tűnik annyira egyszerűnek, igaz?
Szerencsére nem is egy lehetetlen küldetésről van szó, a MiniCRM szoftvere az árajánlatok készítését is egyszerűbbé teszi, de persze minden munkát nem végez el helyettünk, így nézzük meg, mire kell mindenképp odafigyelni!
Alapvető formai követelmények
Kezdjük a legelején: még ha személyesen is találkozol az ügyféllel, ma már akkor is óriási baklövés egy sebtében, tollal papírcetlire firkantott ajánlatot odatolni az illető orra alá. Ugyanekkora hiba, ha e-mailben magába a levél szövegébe pötyögöd be ugyanezt.
Az a minimum, hogy a dokumentum géppel írt, szépen megformázott, letisztult, de mégis valamilyen egyedi dizájnnal bír. A szerkeszthető Word dokumentum szintén nem a legjobb választás, mert bizonyos eszközökön, más felbontású kijelzőkön széteshet a formázás. A legjobb, ha PDF formátumban készíted, ennek megvan az az előnye is, hogy más nem tud utólag beleszerkeszteni.
A betűtípus legyen jól olvasható, a dokumentum átlátható és szellős elrendezésű. Nem baj, ha színes, de inkább pasztell árnyalatokat alkalmazz, semmiképp se legyen túlságosan tarka, “bazári” az összhatás, mert az nem passzol egy komolyabb céghez. A logódat viszont bátran tedd rá, ez ugyanis egyedibbé teszi az ajánlatodat.
A tartalom
A példa kedvéért tételezzük fel, hogy laptopok javításával foglalkozó céged van. Mi kerüljön tehát egy árajánlatba?
Nézzünk egy konkrét esetet: az ügyfél behozta a nem működő számítógépet bevizsgálásra. A tesztek során kiderült, hogy az SSD meghajtó hibásodott meg, ezért nem kapcsol be a készülék. Ugyanakkor az is látszik, hogy teli van porral, tehát egy tisztítás sem árt.
Az ajánlatban ilyen esetben tételesen szerepeljen a hibás háttértár cseréje, valamint a vele járó szükséges munkafolyamatok (adatmentés ha lehetséges, és a rendszer újratelepítése). Extra ajánlott szolgáltatásként a fentiektől külön tüntesd fel a laptop belső portalanítását és a hűtőpaszta cseréjét is, és majd az ügyfél eldönti, hogy szeretné-e ezt is igénybe venni. Ezenfelül a munkadíjat se felejtsd ki.
Mindenhol szerepeljen a nettó ár, az ÁFA, illetve a bruttó ár, summaként pedig a végösszeg. Érdemes azt is beleírni, hogy ez az ajánlat meddig érvényes, hiszen az alkatrészek egyre csak drágulnak.
Ajánlat elfogadva!
Ha e-mailben küldöd, akkor a levélben, ha személyesen adod, akkor pedig szóban térj ki röviden arra, hogyha megfelel az ügyfélnek az ajánlat, akkor kivel kell felvennie a kapcsolatot.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A szabálykövető vállalkozás ne versenyhátrányból, hanem versenyelőnyből induljon
Az MVÜK közel 150 vállalatvezető tapasztalatai alapján készített white papert a magyar kkv szektor elvárásairól és vállalásairól, melynek megszületéséhez Kapitány István az MVÜK-ban tett júniusi látogatása adott fontos biztatást.
Az anyagból kiderül, hogy a magyar kis- és középvállalkozások nem több államot kérnek, hanem jobb államot: kiszámítható szabályokat, tiszta versenyt, működő közigazgatást, gyorsabb állami folyamatokat, hozzáférhető finanszírozást és érdemi szakmai párbeszédet. Cserébe stabil foglalkoztatást, tisztességes működést, beruházást, innovációt és Magyarországon maradó gazdasági értéket kínálnak. A white papert az MVÜK eljutatta a Gazdasági és Energetikai Minisztériumba.
A kiszámíthatóság a vállalkozások legfontosabb kérése
A vállalatvezetők szerint a bizonytalanságnak közvetlen gazdasági ára van: munkaerő felvételét, beruházásokat, hitelfelvételt és technológiai fejlesztéseket is visszafoghat. A finanszírozási, energetikai, szabályozási és munkaerőpiaci kockázatok ellenére a cselekvési készség megmaradt, a vállalkozások készek fejlődni, ha ehhez kiszámítható és tisztességes feltételeket kapnak.
A white paper legfontosabb javaslatai között szerepel a hosszabb távon értelmezhető gazdaságpolitikai irány, az érdemi szakmai egyeztetés a jelentős jogszabályváltozások előtt, az egyszerűbb adózás és kevesebb adminisztráció, a gyorsabb állami ügyintézés, valamint a tiszta és kiszámítható verseny. A vállalkozások szerint a szabálykövető működésnek nem versenyhátrányt, hanem versenyelőnyt kell jelentenie. A közbeszerzéseknél és pályázatoknál pedig a legalacsonyabb ár mellett a minőségnek, a megbízhatóságnak, a foglalkoztatásnak és a létrehozott hazai, vagy európai hozzáadott értéknek is nagyobb súlyt kell kapnia.
A kkv szektor nemcsak kér, hanem vállal is
A vállalkozói oldal természetesen a saját felelősségét is megfogalmazta abban, hogy egy harmonikus, kétoldalú kapcsolódás jöhessen létre az állam és a vállalatok között. A kkv-k vállalják a tisztességes adózást, a fehér foglalkoztatást, a szerződéses kötelezettségek teljesítését és a munkavállalók hosszú távú megtartását.
A kiszámíthatóbb környezetben felszabaduló forrásokat lehetőség szerint bérekbe, képzésbe, technológiai megújulásba, digitalizációba, innovációba, energiahatékonyságba és termelékenységnövelésbe forgatnák vissza. Továbbá erősítenék a hazai és európai beszállítói kapcsolatokat, fejlesztenék saját termékeiket és márkáikat, és nagyobb szerepet vállalnának a fiatalok képzésében, a tudásmegosztásban és a társadalmi felzárkózásban. Éppen ezért fontos kiemelni, hogy a központi üzenet ezért nem egyoldalú követelés, hanem partnerségi ajánlat. Az állam kiszámítható és tisztességes feltételeket teremt, ezzel egyidejűleg a vállalkozások pedig értéket hoznak létre, amellyel a magyar gazdaság és társadalom is jól jár.
“Azért kezdeményeztem ezt a közös munkát, mert az állam és a vállalkozások kapcsolatában a „kívánalom és a kínálat” csak együtt teremthet valódi egyensúlyt. Kennedy elnök örök érvényű gondolata nyomán az elvárásaink mellett meg kell tudnunk fogalmazni, mit adhatunk mi, a magyar KKV-k az országnak. Az MVÜK 150 tagja ennek fényében fogalmazta meg azt a gondolatsort, amely meggyőződésem szerint egybeesik a hazai KKV egészének véleményével. Az MVÜK White Papere tehát egyszerre javaslatcsomag és vállalás: ha úgy tetszik partnerségi ajánlat Magyarország sikeréért.”
– mondta Iglódi Csaba az OnlyCEO klub alapítója és vezetője, az MVÜK társtulajdonosa.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Szintet lép a Waberer’s: Jelentősen bővül a szerbiai logisztikai kapacitás a cég leányvállalatánál
Két lépcsőben bővíti szerbiai logisztikai kapacitásait a Waberer’s Csoport szerbiai leányvállalata.
Az MD International (MDI) 8 ezer négyzetméteres raktárkomplexumból szolgálja ki az ügyfeleit, új raktárirányítási szoftverrel és több rakodókapuval. 2027 első negyedévében pedig indul az MDI zöldmezős, build-to-suit elosztóközpontjának fejlesztése, amellyel két, egyenként 10 ezer négyzetméteres raktári kapacitás jön létre.
Az MDI a szerb FMCG-disztribúciós piac meghatározó szereplője, fő tevékenységei közé tartozik a belföldi disztribúció, a közúti áruszállítás és a raktározás. A Waberer’s 2023-ban jelentette be a társaság 55 százalékos többségi tulajdonrészének megszerzését. Az akvizíció egyik kiemelt célja kezdettől az volt, hogy az MDI helyi piacismerete és ügyfélkapcsolatai kiegészüljenek a Waberer’s regionális hálózatával, logisztikai tudásával és üzletfejlesztési képességeivel, és így teremtsenek új növekedési lehetőségeket.
Egy focipályányi raktárterülettel bővül a disztribúciós háttér
A kétlépcsős kapacitásbővítés ennek az együttműködésnek az eredménye. A 2026 végén megnyíló 8 ezer négyzetméteres raktár az MDI jelenlegi disztribúciós tevékenységének még korszerűbb működési hátteret biztosít, a 2027-ben induló 20 ezer négyzetméteres zöldmezős fejlesztés pedig további növekedési lehetőségeket teremt. A beruházásokkal javul a szolgáltatási színvonal, lehetőség nyílik új kereskedelmi disztribúciós és 3PL-megbízások megszerzésére, valamint erősödik a Waberer’s szerbiai piaci jelenléte.
Az elsőként megnyíló 8 ezer négyzetméteres raktárkomplexumot az MDI különböző termékvonalainak tárolási és kezelési követelményeihez igazítják, a partnerek kiszolgálása pedig az átköltözés alatt is zavartalanul működik. Az új létesítménnyel 50 százalékkal nő az MDI raktárterülete, 4 ezer raklaphely lesz elérhető, azaz jóval nagyobb árumennyiséget kezelhetnek majd itt.
„Az MDI többségi tulajdonrészének megszerzésekor nem egyszerűen a szerb piacra léptünk be, hanem olyan együttműködést építettünk, amely az MDI helyi piaci tudását a Waberer’s regionális logisztikai képességeivel kapcsolja össze. A kétlépcsős kapacitásbővítés egyszerre ad korszerűbb hátteret a jelenlegi működésnek és teremt új növekedési lehetőségeket. Így az operatív, kereskedelmi és hálózati szinergiákat még jobban kihasználhatjuk, és erősebb alapot teremthetünk a szerbiai disztribúciós és 3PL-szolgáltatások további bővítéséhez”
– mondta Barna Zsolt, a Waberer’s elnök-vezérigazgatója.
„Raktári kapacitásaink bővítése az MDI elmúlt éveinek egyik legjelentősebb beruházása, amely a Waberer’s Csoport folyamatos támogatásával valósulhat meg. A kapacitás növelésén túl lehetővé teszi, hogy javítsuk szolgáltatásaink színvonalát és működési hatékonyságunkat, valamint megteremtsük a meglévő és jövőbeli partnereink támogatásához szükséges rugalmasságot. Emellett új lehetőséget ad további megbízók fogadására, támogatva portfóliónk további bővülését és az MDI hosszú távú stratégiai céljainak megvalósítását. Bár még csak az út elején járunk, ez a mérföldkő már most több hónapnyi elkötelezett munka, gondos tervezés és a szervezeten belüli szoros együttműködés eredménye. Egy összetett költözési program irányítása a szolgáltatás folyamatosságának fenntartása mellett rendkívüli elkötelezettséget kíván munkatársainktól, ezért szeretném elismerni és megköszönni minden résztvevő professzionalizmusát és odaadását. Ez a projekt alapozza meg az MDI növekedésének következő fejezetét: erősíti képességünket arra, hogy megbízható, magas színvonalú logisztikai és disztribúciós szolgáltatásokat nyújtsunk, miközben hosszú távon támogatja üzleti tevékenységünk fenntartható fejlődését”
– mondta Tomo Lopičić, az MD International vezérigazgatója.
A megnövelt tárolókapacitás mellett az új raktár lényegesen több rakodókapuval rendelkezik majd, ami gyorsabb tehergépjármű-rakodást és nagyobb rugalmasságot tesz lehetővé az ügyfélkiszállítások tervezésében. Új raktárirányítási rendszer bevezetését is tervezik, amely további lehetőségeket nyit meg a logisztikai és raktározási folyamatok fejlesztésében. Ezek a fejlesztések az MDI helyi működési tapasztalatával és a Waberer’s logisztikai szakértelmével együtt támogatják a hatékonyabb, átláthatóbb és magasabb színvonalú ügyfélkiszolgálást.
20 ezer négyzetméter épül meg 2027-ben
A program második lépcsője 2027 első negyedévében indul Borčában, ahol az MDI és partnerei egy zöldmezős, build-to-suit elosztóközpont fejlesztését kezdik meg két, egyenként 10 ezer négyzetméteres raktári kapacitással. A korszerű kialakítású központban többfunkciós tárolási területeket hoznak létre, a fejlesztés pedig magas energiahatékonyságot és BREEAM Very Good minősítést céloz. A fejlesztés lehetővé teszi további kereskedelmi disztribúciós megbízók és 3PL-ügyfelek kiszolgálását, támogatva az MDI piaci részesedésének növelését és szolgáltatási színvonalának további javítását.
Szucsány György, a Waberer’s logisztikai szegmensének ügyvezetője és ingatlanfejlesztési igazgatója szerint a szerbiai fejlesztés fontos lépés abban, hogy a csoport Magyarországon és Szlovákiában megszerzett ingatlanfejlesztési tapasztalatát regionális szinten tovább hasznosítsa. Az új kapacitások nemcsak az MDI növekedéséhez teremtenek korszerű és rugalmas infrastruktúrát, hanem a Waberer’s ingatlanfejlesztési portfólióját is új földrajzi dimenzióval bővítik, és további üzleti lehetőségeket nyitnak meg a szerb disztribúciós és 3PL-piacon.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Fenntarthatóbb mikrochipek, zöld gyógyszergyártás és személyre szabott rákterápiák
A Fenntarthatóbb mikrochipek, zöld gyógyszergyártás és személyre szabott rákterápiák – ezeken a területeken kutatnak a „L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért” magyar ösztöndíj 2026-os nyertesei
Dr. Baji Zsófia anyagtudós olyan atomi pontosságú technológián dolgozik, amely a jövő kisebb, hatékonyabb és környezetbarátabb mikrochipjeinek alapját adhatja. Dr. Bálint Erika vegyészmérnök a gyógyszergyártás energia- és időigényes folyamataira keres fenntarthatóbb megoldásokat a zöld kémia eszközeivel. Dr. Menyhart Otília bioinformatikai kutatásaival azt vizsgálja, milyen molekuláris mintázatok állnak amögött, hogy egy daganatos beteg hogyan reagál a kezelésére. Idén ők hárman nyerték el a „L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért” magyar ösztöndíját.
Idén 24. alkalommal ítélte oda az akadémikusokból álló zsűri kivételes tehetségű hazai kutatónőknek a „L’Oréal – UNESCO A Nőkért és a Tudományért” magyar ösztöndíjat. A díjjal az alapítók minél több tehetséges, sikeres nőt szeretnének elismerni és támogatni, segítve ezzel is pályafutásukat, kutatásaikat.
A mikroelektronikai chipek ma már mindenütt jelen vannak: okostelefonokban, autókban, orvosi műszerekben és mesterséges intelligencia szerverein. Az EK Energiatudományi Kutatóközpont anyagtudósa, fizikusa, Dr. Baji Zsófia atomi rétegeleválasztással (ALD) foglalkozik, amellyel a chip rétegei szó szerint atomról atomra építhetők fel – ez a precizitás nélkülözhetetlen a ma tíz-tizenöt atom vastagságú rétegek kialakításához. Kutatása révén az anyagok tulajdonságai pontosan az adott eszközhöz szabhatók, a módszer pedig alacsony hőmérsékleten is alkalmazható, így flexibilis elektronikai és biológiai – például biokompatibilis implantátumokban használt – alkalmazásokra is alkalmas. Munkája hozzájárul az európai chipgyártás technológiai önállóságához és kisebb, hatékonyabb, környezetbarátabb mikrochipek fejlesztéséhez.
A gyógyszergyártás jellemzően energia- és oldószerigényes, jelentős hulladékkal járó folyamat. Dr. Bálint Erika, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense az áramlásos kémia eszközeivel keres fenntarthatóbb megoldásokat: a hatóanyagokat vékony csővezetékekben vagy mikroreaktorokban állítja elő, ami gyorsabb reakciókat, kevesebb hulladékot és nagyobb biztonságot eredményez a hagyományos szakaszos gyártástechnológiához képest. Kutatócsoportjával több biológiailag aktív molekula zöld szintézisén dolgozik; egyik kiemelendő eredményük a kapszaicin – a csípős paprika hatóanyagának – fenntartható, folyamatos és környezetbarát szintetikus előállítása, amely a hagyományos, paprikából történő kivonásnál jóval kevesebb energiát igényel. A csapat emellett 3D nyomtatott áramlásos reaktorokat is fejleszt, amelyek a drága kereskedelmi berendezéseket válthatják ki, hozzájárulva egy fenntarthatóbb és biztonságosabb gyógyszeriparhoz.
A daganatos betegségek kezelésének egyik legnagyobb kihívása, hogy ugyanaz a terápia betegenként eltérően hat: van, akinél visszaszorítja a tumort, másoknál a daganat rezisztenssé válik rá. Dr. Menyhart Otília, a Semmelweis Egyetem adjunktusa bioinformatikai módszerekkel, több ezer daganatos beteg génexpressziós adatait elemezve keresi a választ arra, milyen molekuláris mintázatok húzódnak meg a különbségek hátterében. Gyakran nem magukon a daganatsejteken, hanem az azokat tápláló környező sejteken találhatók meg a terápiás célpontok – ez magyarázatot adhat arra, miért maradnak el a várt eredmények a jelenlegi kezeléseknél. Munkájának célja, hogy pontosabb támpontokat adjon a gyógyszerfejlesztőknek hatékonyabb, személyre szabott rákterápiák kifejlesztéséhez.
A „L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíj” egyedülálló a hazai közéletben: csak nőknek szól, magyar kutatónőket támogat, és az ország bármely pontjáról lehet pályázni rá. Az elmúlt 24 évben 66 magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, a vállalat eddig több mint 100 millió forintot osztott szét a magyar tudós nők között. A program védnöke a Magyar Tudományos Akadémia.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Már reklámokkal is válaszolhat a ChatGPT a magyarok kérdéseire
-
Ipar2 hét ago
Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására
-
Gazdaság2 hét ago
Az LG kibővített AI-otthon ökoszisztémával érkezett az IFA 2026-ra
-
Okoseszközök2 hét ago
Hisense IFA 2026: intelligensebb otthon, új szintű képélmény és magával ragadó szórakoztatás
-
Gazdaság2 hét ago
A Xiaomi Auto 2027-től Európában is kapható lesz
-
Gazdaság2 hét ago
A következő válságot még nem látjuk, de az AI már keresheti a nyomait
-
Tippek2 hét ago
Sztrádára fel: a biztonságos autópályás közlekedés írott és íratlan szabályai
-
Tippek2 hét ago
Ingyenes mérnöki mentorprogram indul a középiskolásoknak








