Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Két Red Dot díjat nyert a retro hazai márkákat sikeresen újpozicionáló design csapat, a Barna Design

A legrangosabb nemzetközi design díjként számontartott Red Dot Design Award-on 2024-ben két díjat is elnyert a Barna Design, a Balatonic – Signature Edition designjával, valamint a Györgytea Baba termékcsalád csomagolástervével.

A nevükhöz fűződik még a Maci Kávé termékcsaládjának megújítása is, amelynek segítségével a cikóriakávé sok-sok év után ismét a népszerű termékek közé került a boltok polcain.  Multikkal egy polcra rakni a hazai kisebb márkákat? Ebben bizonyítottan kiemelkedő csapat a Barna Design.

A Barna Design a világ egyik legismertebb és legnagyobb grafikai és design versenyén, a Red Dot Design Award-on idén két munkájukkal is nyert. A Györgytea, vagyis Szabó Gyuri bácsi és az ő gyógyfüves készítményei mára fogalommá váltak. A gyártó portfólióját babáknak javasolt gyógyfüves kozmetikumokkal kívánták bővíteni. A csomagolás és az arculat tervezése során fontos volt, hogy a brand jellege megmaradjon. Minden tubus egy Magyarországon ismert állatfigura arcképét kapta meg, ami fürdés közbeni játékra ad lehetőséget. A tubus ráadásul a kiürülés után bábként használható, ezzel is csökkentve a termék ökológiai lábnyomát. A terv 2022-ben a világ legrangosabb csomagolástvervezési design versenyén, a Pentawardson is shortlistes lett, idén pedig elnyerte a Red Dot-ot.

A másik díjjal a Balatonic Signature Edition designját ismerték el, amelynek tervével korábban a London Design Awards-on is diadalmaskodtak 2023-ban. A tonik receptúrájának kialakításánál neves bártenderek működtek közre. Az első palack ihletadója aláírásával és arcképével is díszíti az üveg nyakcímkéjét, így a Signature Edition valóban egy szignált műalkotás. A címke kialakításánál az art déco világát és a cosmopolita életérzést kívánták megidézni, tovább erősítve a művészi jelleget. A speciális felületkezelések, mint az aranyprég, az UV formalakk és a 3D lakkozás, pedig egyedi és elegáns megjelenést kölcsönöznek a terméknek. A Barna Design a Red Dot díjakat november 1-jén ünnepi gálán veheti majd át.

Hogyan lehet a kisebb, tradicionális magyar márkákat a design segítségével a multik termékeivel egy szintre pozícionálni, és hogyan lehet ezt a designt mérnöki precizitással, holisztikus gondolkodással pénzügyileg is rentábilissá tenni? A Macikávé esete jó példa erre, mely évtizedek óta a magyar gyerekek egyik kedvenc itala. A Multi-Cikóra Kft. azzal kereste meg a Barna Design csapatát, hogy autentikus márkájuk régi fényét és ismertségét visszanyerje. A régi stílusjegyeket megtartva az alapoktól formálták újra a designt, melyhez saját piackutatást is felhasználtak. Az új stílusú márkakarakter alapja egy képregény stílusban megrajzolt, kedves, szerethető, de modernebb mackó. Fontos volt, hogy a figura szeme lefelé nézzen, ezzel hozva létre szemkontaktust a gyermekkel, hiszen ez bizalmat és vásárlást indukál. A csomagolást modern technikákkal, többek között hőtérképes szemkövetéssel is tesztelték, így pontosan tudják, hogy a vásárló mit néz meg először, mire fókuszál. A tervezés során a színekre, a USP-k kiemelésére is külön figyelmet fordítottak, ügyelve a retro jelleg mellett az egészségtudatosság kommunikálására is. A széleskörű belistázásnak, az új beruházásoknak és a teljeskörű rebranding-nek köszönhetően a multik termékei mellett a macikávé újra keresett, sikeres termék boltok polcain, a cég pedig 2023-ban már 737 milliós rekordbevételt ért el a termékeivel.

A Barna Design-t közel húsz évvel ezelőtt alapította Barna Gergely, Ipari termék- és formatervező mérnök, designer.

„A végzettségem miatt a mérnöki hozzáállás megjelenik abban is, ahogy a designról gondolkodunk. A rendszerszintű megközelítésben hiszünk, célunk, hogy az egyedi formai és csomagolás megoldásokon túl a közös munka mérhető eredményhez vezessen. Vagyis a pénzügyileg is működő designban hiszünk.”

– emeli ki Gergely. Az alapításkor még egyszemélyes vállalkozásként indult cégben ma már 10 fő dolgozik, formatervezők és grafikusok közösen. Árbevételük a 2020-as 47 milliós szintről tavaly 156 millióra emelkedett.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.

A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját. Ezek az összegek azonban csak a legszükségesebb kellékeket takarják, így ha elektronikai eszköz, például laptop vásárlására is szükség van, úgy a végösszeg még magasabb lehet.

A KSH legutóbbi adatai szerint 2026 júliusában a tan- és írószerek árai 3,1%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Annak érdekében, hogy megtudjuk, ez az áremelkedést mekkora összeget jelent a gyakorlatban, a Bank360 megvizsgálta az egyik legismertebb magyarországi papír-írószer kínálatát, hogy pontosabb képet kaphassunk arról, mennyibe kerülne az összes szükséges iskolai tanszer megvásárlása. A kosárba az alábbi termékeket gyűjtötték össze:

  • körző,
  • színesceruza készlet,
  • filctoll készlet,
  • tűfilc készlet,
  • grafitceruza (3 db),
  • hegyező,
  • szögmérő,
  • radír (2 db),
  • golyóstoll (2 db),
  • szövegkiemelő,
  • olló,
  • vonalzó,
  • zsírkréta készlet,
  • mappa,
  • füzet (10 db),
  • papírragasztó,
  • ecsetkészlet,
  • paletta,
  • rajzlap (20 db),
  • kartonpapír (20 lap),
  • színes papírblokk (20 ív),
  • tempera,
  • címke,
  • vízfesték,
  • tankönyvborító (öntapadós, 10 db),
  • iskolatáska,
  • tolltartó,
  • uzsonnás doboz,
  • kulacs,
  • tornazsák.

A fenti tételek között értelemszerűen találhatók olyanok, amelyeket elegendő egyszer, esetleg néhány évente megvásárolni, illetve az is előfordulhat, hogy valami fontos kimaradt a listából.

A fenti listát kétféleképpen állították össze – először a vizsgált papír-írószer által legnépszerűbbnek titulált termékekből, másodszor pedig az üzlet drágább termékeiből válogattak.

Mindenesetre a „legnépszerűbb” termékekből álló lista 2026-ban 75 620 forintba került, míg a drágább lista összköltsége 107 350 forintra jött ki.

Ezek az összegek akár lényegesen magasabbak lehetnek, ha laptopot is vásárolni kell a gyerek számára, akár több százezer forinttal is megdobhatja a költségeket, attól függően, hogy milyen célokra fogja használni a diák a gépet. Értelemszerűen az is jelentősen megdobhatja az iskolakezdési költségeket, ha egyszerre több gyereket kell beiskolázni.

Egy ilyen mértékű kiadás sok család számára komoly anyagi terhet jelenthet, de szerencsére több módja is van annak, hogy ezt a terhet legalábbis csökkentsük. Egyrészt az idei évtől érkezik a gyerekenként maximum 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, ami jelentős segítség lehet az arra rászorulóknak. A pusztán állami támogatáson túl persze a szülők maguk is tehetnek azért, hogy könnyebb legyen az iskolakezdés, amennyiben a szükséges iskolai eszközöket egészségpénztári tagként vásárolják meg.

Megoldás lehet az áruhitel is, amit ilyenkor sok kereskedő kínál kedvező THM mellett. Illetve végszükség esetén személyi kölcsönből is fedezhetők az iskolakezdési kiadások. A Bank360 kalkulátora szerint jelenleg egy 300 ezer forintos, szabad felhasználású személyi hitelnek 14 ezer forint alatt marad a havi törlesztőrészlete, amennyiben a futamidő kettő év (THM 11,29%). Igaz, ehhez a megoldáshoz érdemes csak a végső esetben nyúlni, amennyiben most olyan kiadásokat is fedeznünk kell, melyek egyszerinek tekinthetők. Hosszú távon ugyanis nem tűnik pénzügyileg fenntarthatónak, ha még a jövő évi beiskolázáskor is az idei költségeit kénytelenek törleszteni a szülők.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Új vezető a Schneider Electric hazai Secure Power csapatánál

Polóny Tibort nevezték ki a Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” üzletágának hazai vezetőjévé.

A szakember többek között adatközponti, AI-alkalmazásokat kiszolgáló infrastruktúrák, hűtési és szünetmentes áramellátási megoldásokat szállító részleg termékeinek magyarországi forgalmazásáért és műszaki támogatásáért felel. 

Polóny Tibor a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán szerzett villamosmérnök diplomát. Az elmúlt 21 évben az információtechnológiával foglalkozó Kontron Hungary Kft.-nél töltött be különböző pozíciókat, 2012 óta értékesítési vezetőként dolgozott a vállalatnál. Pályafutása során átfogó ismereteket szerzett a végfelhasználók, integrátorok, disztribútorok és gyártók együttműködésére épülő ökoszisztéma működéséről, emellett kiterjedt kapcsolatrendszert alakított ki a vállalati ügyfélkörben. Jelentős tapasztalattal rendelkezik a nagyvállalati IT-infrastruktúrákhoz kapcsolódó megoldások és fejlesztések területén is.

Új pozíciójában Polóny Tibor feladata lesz a Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” üzletágának hazai üzletfejlesztése, különös tekintettel az adatközponti infrastruktúrák, a mesterséges intelligencia által generált új piaci igények, valamint a vállalat integrált energia- és digitalizációs megoldásainak pozicionálása. Emellett kiemelt szerepet kap a végfelhasználói, partneri és disztribútori értékesítési csatornák további fejlesztése, illetve a Schneider Electric komplex, ökoszisztéma-alapú ajánlatainak piaci erősítése. A szakember célja a partnerközpontú működés további erősítése, hiszen meggyőződése, hogy a hosszú távú üzleti siker alapja a bizalomra épülő partnerség, a tartós együttműködések és a közös értékteremtés. Ennek érdekében a Schneider Electric teljes megoldásportfóliójára támaszkodva kívánja tovább erősíteni a vállalat hazai piaci jelenlétét, és támogatni ügyfeleit az adatközponti fejlesztések, a mesterséges intelligencia térnyerése, valamint az energiahatékony infrastruktúrák kialakítása során.

„A Schneider Electric „Secure Power & Data Centers” üzletága élen jár az adatközpontok, a kritikus infrastruktúrák és a mesterséges intelligencia térnyerését támogató energiaellátási és hűtési megoldások piacán. Tibor személyében olyan vezető csatlakozott hozzánk, aki több mint két évtizedes iparági és értékesítési tapasztalattal, széles körű piacismerettel, valamint a partnerekkel és ügyfelekkel kialakított hosszú távú együttműködésekben szerzett kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik. Meggyőződésem, hogy szakértelmével tovább erősítjük partnerközpontú működésünket és piaci pozíciónkat.” 

– mondta el a kinevezés kapcsán Veres Zsolt, a Schneider Electric országigazgatója.

Polóny Tibor feladatai közé tartozik továbbá a hazai piaci lehetőségek feltérképezése és azoknak a fejlesztési programoknak, partnerségeknek és együttműködéseknek a támogatása, amelyek hozzájárulhatnak Magyarország digitális és energetikai infrastruktúrájának fejlődéséhez.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Újabb nagybank viszi 3 százalék alá az Otthon Start lakáshitel kamatát

Még egy nagybank kamatkedvezményt ad azért, hogy az igénylők nála vegyék fel a kedvezményes, maximum 3 százalékos kamatú Otthon Startot. 2026-ban az új lakáshitelek 80 százaléka valamilyen állami támogatásos kölcsön, túlnyomórészt Otthon Start. Augusztus 10-től az UniCredit is belép az ezt a hitelt 3 százalék alatti kamattal kínáló bankok közé – derül ki a BiztosDöntés.hu összegzéséből.

A kedvezményes, maximum fix 3 százalékos kamatú Otthon Start az egekbe lökte a lakáshitelezést 2025 őszétől, és a lendület kitartott 2026 eddigi hónapjaiban is. A bankok ölre mennek az ezt igénylő ügyfelekért. Ennek kötött feltételei miatt a több százezer forintos jóváírásokkal és egyéb kedvezmények mellett azzal tudják magukhoz csábítani a hitelfelvevőket, ha engednek a 3 százalékos kamatból. Az ilyen ajánlatok száma hétfőtől eggyel nő, mert újabb nagybank szánta el magát a kamatvágásra – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Az UniCredit Bank hirdetményéből az derül ki, hogy csökkenti a nála felvehető Otthon Start lakáshitel kamatát és THM-jét. A banknál jelenleg végig fix 3 százalékos kamattal elérhető kedvezményes kölcsönt augusztus 10-től akciós, 2,89 százalékos éves kamattal lehet igényelni. A kamat csökkenésével a minden költséget figyelembe vevő teljes hiteldíj mutató is alacsonyabb lesz. A TMH 3,0 százalékra csökken az eddigi 3,07-ről.

Miközben az UniCredit most lép be a 3 százalék alatti kamatot kínáló bankok mezőnyébe az Otthon Startnál, augusztustól van egy kiszálló is. A hónap elejétől ugyanis a Gránit Bank egyelőre nem kínálja 3 alatti kamattal az Otthon Startot és a CSOK Pluszt. Mindkét kedvezményes kölcsönnél 3 százalékra emelte a kamatát.

Az aktuális ajánlatok alapján a BiztosDöntés.hu Otthon Start kalkulátora szerint 3 százalék alatti kamattal augusztus 10-től az UniCrediten kívül az alábbi bankoknál érhető el támogatott lakáshitel:

  • MagNet Bank – 2,80%-os kamat, 2,86%-os THM és akár 200 000 forint jóváírás.

  • CIB Bank – 2,95%-os kamat, 3,01%-es THM és akár 340 000 forint jóváírás.

  • MBH Bank – Az új és meglévő privátbanki és Prémium ügyfeleknek 2,89%-os kamat és akár 500 000 forint jóváírás.

Az Otthon Startot 3 százalék alatti kamattal felvevők havonta néhány ezer forinttal alacsonyabb törlesztőrészletet fizethetnek, ami a futamidő végéig összességében akár több százezer forintos spórolást jelenthet.

Tóth Tímea, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint az Otthon Startot igénylőknek a bankválasztásnál nem elég azt nézni, melyik pénzintézet kínál 3 százalék alatti kamatot. A hitel költségein túl az akár több százezer forintos jóváírások, a díjelengedések és az egyéb feltételek együtt döntik el, hogy kinek melyik ajánlat lesz a legkedvezőbb és hosszú távon is vállalható az első otthon megszerzésére.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss