Miközben a klasszikus bankokat elkényelmesíti, hogy magas kamatszintek mellett is eddig nem látott összegben veszik fel az emberek a személyi hitelt, a Cofidis után most a Provident is rekord alacsony kamatokkal akciózik – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Miközben a jegybanki alapkamat tavaly december vége és idén augusztus között 400 bázisponttal lett alacsonyabb (azóta újabb 25 bázispontos kamatcsökkentés történt) és a lakáshitelek esetében is 2 százalékpontot meghaladó mértékben esett az év elejéhez képest az átlagos hitelköltség-mutató (THM), addig a személyi hitelek THM-je 2023 decembere és 2024 augusztusa között mindössze 164 bázisponttal csökkent – augusztus végén 17,22 százalékon állt. Mindez Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint azt mutatja, hogy a pénzintézetek továbbra is nagyon vonakodva teszik vonzóbbá a fogyasztási hiteleiket.
De miért is tennék? – teszi fel a kérdést a szakértő emlékeztetve arra, hogy ilyen extrém magas kamatszintek mellett is számottevő kereslet mutatkozik a személyi kölcsönök iránt: az év első nyolc hónapjában közel 525 milliárd forint értékű személy hitelt vettek fel az emberek a bankokban. Ez az összeg több mint 50 százalékkal haladja meg a 2023-as időarányos értéket és abszolút csúcsnak számít a személyi hitelezés hazai történetében.
Gergely Péter arra emlékeztetett, hogy a szemmel láthatóan elkényelmesedett pénzintézetek új kihívókat kapnak. A pénzügyi portál korábban már jelezte, hogy a Cofidisnél először csökkent 10 százalék alá személyi kölcsönök kamata. 9,9 százalékon férhetnek hozzá a kölcsönhöz azok, akik 3, 4 vagy 5 éves futamidőre vesznek fel 3 millió forintos személyi kölcsönt és a havi jövedelmük eléri a nettó 450 000 forintot.
Az újabb kihívó a Cofidis-hez hasonlóan a fogyasztási hitelekre specializálódott, jellemzően magasabb kamatozás mellett kisebb összegű hitelnyújtásban érdekelt Provident. A társaságnál október 21-éig igényelhető a Praktikus kölcsön. A hitel kamata itt is évi 9,9 százalék, a maximálisan igényelhető hitelösszeg egymillió forint, a futamidő 22 hónap. Az igényléshez mindössze havi nettó 100 000 forint rendszeres jövedelmet kell felmutatni. Sem a Cofidis, sem a Provident nem vezet számlát, így más bankokkal ellentétben itt nem kell az igazolt jövedelemnek a banki számlára érkeznie. A Provident más termékeivel szemben a praktikus kölcsön nem heti, hanem az itthon megszokott havi törlesztésű, többletköltséget abban az esetben kell fizetni, ha az ügyfél igénybe veszi a pénzügyi cég otthoni szolgáltatás csomagját.
Gergely Péter szerint a klasszikus pénzintézetek továbbra is 2,6 millió forintos átlagos személyi kölcsönnél jóval magasabb hitelösszeget igénylő ügyfeleknek adnak alacsony kamatot, de emellett sok esetben extra magas jövedelmi elvárás is feltétele a vonzó kamatnak – amely ugyanakkor egyelőre még kétszámjegyű minden más versenytársnál.
A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint a legkedvezőbb kamathoz az UniCredit Banknál 450 000 forintos a jövedelem-limit, ám a 10,59 százalékos kamathoz minimum 7 millió forint igénylésére van szükség.
A CIB Banknál a 10,99%-os, legkedvezőbb kamatozású hitelhez szintén legalább 7 millió forintot kell igényelnünk és ezen a kamat szinten csak az “A” ügyfélminősítéssel bíró hiteligénylők kaphatnak kölcsönt.
Az Erste 10,79 százalékos kamattal igényelhető Most Extra Személyi Kölcsönéhez elegendő a 400 000 forintos jövedelem, viszont ehhez a kamathoz már 8 millió forint igénylése szükséges.
Gergely Péter szerint ugyanakkor a kedvező inflációs adatok és az év végi felfutó érdeklődést kihasználni akaró bankok kamatversenye egész biztosan azt okozza majd, hogy a legjobb bonítású, nagy összegű kölcsönt igénylő ügyfeleknek szóló kamatajánlatok több hitelintézetnél is áttörik a 10 százalékos alsó határt.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!