Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Mesterséges intelligencia segítségével készített klipet az Intim Torna Illegál

A zenekar alapítója és frontembere, Dorogi Péter hosszabb szünet után az év elején megújult energiákkal, de a megszokott hangzással és őszinteséggel kezdett bele az Intim Torna Illegál új fejezetébe.

A csapat aktívan koncertezik, és jövőre megjelenő lemezén dolgozik, amelyről a Gyűlölsz című dalukhoz mesterséges intelligencia segítségével készítettek klipet.

Hipnotizőkirály, Vágjál lyukat a kádba, Csillagtengeren, Örökké – néhány sláger, melyekkel az elmúlt közel 15 évben az Intim Torna Illegál a magyar alternatív rockszíntér egyik legmeghatározóbb zenekarává vált. Néhány év kihagyás után idén új felállásban – Dajka Tamás, dob, Dorogi Péter ének-gitár, Geschitz János, gitár és Horváth László basszusgitár – kezdett koncertezni és új dalokat írni a zenekar.

„Tíz év után úgy éreztem, szünetet kell tartani, de reméltem, hogy egyszer újra szeretném majd indítani az ITI-t. A szünetet is úgy éltem meg, mintha elvették volna a szabadságomat… A zenekar mindig is az én dalaimra épült. Szerettem volna, ha olyan csapattal állhatunk színpadra, akikkel szeretünk együtt zenélni, közösen alkotni, és hasonlóak a rezgéseink. Tomival és Janesszel sokat jammeltünk együtt a nagyszünet alatt, ezek voltak az első közös szárnypróbálgatásaink, amik megmutatták, hogy nagyon jó együtt muzsikálni. Az idei koncertek pedig csak tovább erősítették ezt az érzést. Hihetetlenül felszabadultan tudunk együtt alkotni, és végre én is elkezdtem újra dalokat írni. Ebben Jani is a partnerem, ami korábban nem volt jellemző. Visszakerültem abba a flow-ba és kerékvágásba, ami anno az ITI indulásakor volt jellemző: írom a dalokat, stúdióban vagyunk, koncertezünk, mindezt nagyon jó hangulatban”

– meséli Dorogi Péter, a zenekar alapító énekes-gitárosa.

A koncerteket, melyek gerincét természetesen a régi ITI-számok adják, szerencsére a közönség is jól fogadta országszerte és a határon túl is. Közben pedig az Intim Torna Illegál új albuma is készül, melynek egyik előfutára talán a legerősebb mondanivalóval rendelkező dal, a Gyűlölsz.

„Háború van egy szomszédos országban és tőlünk távolabb is. S közben a mindennapjainkat is áthatja a gyűlölködés, elég csak a közösségi oldalak kommentszekciójára gondolni. Azt látom, hogy nagyon könnyű az embereket befolyásolni és gyűlölködővé tenni. Arra gondoltam, írok egy dalt azokról az emberekről, akik nem tudnak mással foglalkozni, csak a dühvel és gyűlölettel. Azt szeretném, ha az emberek nem gyűlölködnének tovább, hanem felismernék magukban ezt az érzést, és abbahagynák”

– emeli ki Peti.

A dalhoz mesterséges intelligencia segítségével készítettek videóklipet.

„A klip ötlete a zenekar énekesétől, Petitől érkezett. Mivel elég erős dalszövegről és mondanivalóról van szó, sokat beszélhettünk arról, hogy milyen történetet lehetne vizuálisan hozzárendelni. Mivel háborús jeleneteket nem tudtunk volna forgatni, az AI-hoz fordultunk segítségért. Egy olyan vizuális megoldást próbáltunk kitalálni, amelyben a zenekar is otthonosan mozog, mindemellett látványos, de kaotikus jeleneteket tartalmazó, érzelmekre ható háborús felvételek sokaságát tartalmazza. Elítéljük a háborút, az erőszakot. Az üzenetünk pedig pont egy ilyen koncepciójú videóban mutatható meg a legjobban”

– mondta Tokay Péter a klip rendezője.

Az Intim Torna Illegál hamarosan újabb dalokkal és lemezzel jelentkezik. 2025 októberében pedig jubileumi nagykoncertre várják majd a rajongókat.

Intim Torna Illegál: Gyűlölsz


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását.

A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.

Megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában az új uniós vámkódex, amely az elmúlt évtizedek legjelentősebb változását hozza az európai vámrendszerben. A szabályozás célja, hogy egységesebb, hatékonyabban ellenőrizhető, digitális rendszert teremtsen az EU-ban, különös tekintettel az e-kereskedelem gyors növekedésére.

A reform által hozott egyik legfontosabb változás az, hogy a közvetlen, EU-n kívülről EU-fogyasztónak történő értékesítést lehetővé tevő eladók és platformok lesznek a felelős importőrök. Ennek megfelelően nekik kell biztosítaniuk a szükséges vámadatokat, megfizetniük vagy garantálniuk a kapcsolódó terheket, valamint gondoskodniuk arról, hogy a termékek megfeleljenek az uniós előírásoknak. Az ismételten jogsértő szereplőket az éves uniós importértékük 1-6 százalékáig terjedő bírság is sújthatja.

Az EU-n kívüli webáruházakból közvetlenül érkező bizonyos árukra új, uniós szintű kezelési díjat is bevezetnek. A díj pontos összegét az Európai Bizottság határozza meg, a tagállamoknak pedig legkésőbb 2026. november 1-jétől kell megkezdeniük annak beszedését.

Jön az új Európai Uniós Vámhatóság és az egységes vámügyi informatikai környezetet

A reform központi eleme az EU Customs Data Hub létrehozása. Az új digitális platform legalább 111 jelenleg használt vámügyi informatikai rendszert válthat fel. A vállalatok ezen keresztül egyszerűbben jelenthetik be az árukat és kommunikálhatnak a vámhatóságokkal, míg a hatóságok átfogóbb adatok alapján végezhetnek kockázatelemzést. A rendszer fakultatív használata 2031-ben indulhat, 2034-től pedig kötelezővé válik.

„A reform nem pusztán a vámszabályok modernizálását jelenti. A vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy a vámadatok minősége, az informatikai rendszerek összekapcsolhatósága és az ellátási lánc átláthatósága közvetlenül befolyásolja majd a működés gyorsaságát és biztonságát. Azok a cégek, amelyek időben áttekintik folyamataikat, az új rendszer egyszerűsítéseit és kedvezményeit is jobban kihasználhatják”

– mondta Fülöp Attila, az EY adópartnere.

A megbízható vállalatok egyszerűbb eljárásokra számíthatnak

Az új szabályozás bevezeti a „trust and check” gazdálkodói kategóriát. Azok a vállalatok, amelyek átláthatóan működnek, megfelelő adatokat biztosítanak és hozzáférést adnak elektronikus rendszereikhez, ritkább ellenőrzésekre és rugalmasabb vámfizetési feltételekre számíthatnak. A jelenlegi engedélyezett gazdálkodói, vagyis AEO-minősítés továbbra is megmarad.

Az EY szakértői szerint az importtal, exporttal vagy nemzetközi e-kereskedelemmel foglalkozó vállalatoknak érdemes lesz:

  • feltérképezniük, hogy a reform mely üzleti és vámfolyamataikat érinti, és mikortól;
  • áttekinteniük szerződéseiket és az ellátási lánc szereplői közötti felelősségeket;
  • felmérniük a vámreformban rejlő lehetőségeket (pl: az AEO- vagy a későbbi „trust and check” státusz előnyeit);
  • felülvizsgálniuk a vámadatok minőségét és elérhetőségét;
  • megvizsgálniuk informatikai rendszereik felkészültségé

Az EY adó- és vámcsapata a szabályozási hatások felmérésében, a vámfolyamatok és informatikai megoldások átvilágításában, a kockázatok azonosításában, valamint a szükséges működési változások megtervezésében támogatja a vállalatokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Hankook Tire nyerte a fődíjat a magyarországi koreai vállalatok számára megrendezett 2. CSR-díjátadón

A Hankook Tire elnyerte a fődíjat a Magyarországon működő koreai vállalatok számára megrendezett 2. CSR-díjátadó gálán, amelyet a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetsége szeptember 18-án szervezett Budapesten.

A 2025-ben indult kezdeményezés célja, hogy elismerje és megossza a Magyarországon működő koreai vállalatok társadalmi felelősségvállalás (CSR) terén alkalmazott jó gyakorlatait. Miután tavaly elnyerte a Közösségi Hozzájárulás Díjat, a Hankook Tire immár második egymás követő évben nyert elismerést, ezzel tovább erősítve pozícióját, mint példamutató vállalat, amely elkötelezett a magyarországi helyi közösségekkel való közös fejlődés mellett.

A „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” szlogen jegyében a Hankook Tire magyarországi gyára továbbra is a helyi igényekhez igazodó, széles körű társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseket valósít meg, három fő területre összpontosítva: a közösséghez való hozzájárulás, az egészség és a jólét, valamint az oktatás. Ezen erőfeszítések révén a vállalat a helyi közösségekkel való kölcsönös fejlődés előmozdítására törekszik.

A társadalmi felelősségvállalás területén a Hankook Tire 2012 óta a „Hankook Értékteremtő Program” keretében több mint 30 000 gumiabroncsot adományozott, közel 2 800 intézménynek és nonprofit szervezetnek, köztük az Országos Mentőszolgálatnak és a Magyar Vöröskeresztnek, ezzel támogatva a biztonságosabb és hatékonyabb sürgősségi beavatkozásokat, segélyakciókat és egyéb jótékonysági kezdeményezéseket.

A Hankook Tire elkötelezett a helyi közösségek egészsége és jólléte iránt, és célja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása. Idén májusban a vállalat támogatta a Szent Panteleon kórház által szervezett lakossági szűrőnapot Dunaújvárosban, amelynek köszönhetően több mint 400 helyi lakos számára biztosított egészségügyi szűréseket, többek között vérnyomás- és vércukorszint-méréseket, valamint részletes orvosi vizsgálatokat.

Az oktatás területén a Hankook Tire iskolai felszereléseket biztosít hátrányos helyzetű gyermekek számára, és helyi szakiskolákkal, valamint a Dunaújvárosi Egyetemmel kötött partnerségeken keresztül hozzájárul az oktatási infrastruktúra fejlesztéséhez. A vállalat emellett helyi oktatási intézményekkel együttműködve szakmai gyakorlat- és ösztöndíjprogramot is működtet, amely lehetővé teszi a diákok számára, hogy tanulmányaik mellett gyakorlati munkatapasztalatot szerezzenek. A Hankook ezzel támogatja a tehetséges fiatalok fejlődését a helyi közösségben.

Lim Ho taek, a Hankook Tire magyarországi gyárának ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

„Megtiszteltetés számunkra, hogy a helyi közösség támogatása érdekében tett erőfeszítéseinket immár második alkalommal is elismerték. A jövőben is olyan társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseket szeretnénk megvalósítani, amelyek a helyi közösségek valós és gyakorlati igényeire reagálnak. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy felelős vállalatként tegyünk a helyi közösségekért, és velük együtt fejlődjünk.”

A Hankook Tire gyártóüzemei világszerte a helyi igényekhez igazodó CSR-kezdeményezéseket valósítanak meg. Ezek a kezdeményezések a gumiabroncs-adományozástól és a munkavállalói önkéntes programoktól kezdve a jövő generációk oktatásának támogatásán és a hátrányos helyzetű közösségek segítésén át az egészségügyi infrastruktúra fejlesztéséig terjednek. Céljuk, hogy a helyi közösségek és a Hankook fejlődéséhez egyaránt hozzájáruljanak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Kijöttek a legfrissebb fizetési adatok: kiderült, mekkora hitelre elég a béred

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) héten megjelent tájékoztatása szerint 2026 júliusában bruttó 745 500 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó érték 523 300 forint volt.

A bruttó mediánérték ennél lényegesen alacsonyabb, 618 200 forint volt, míg a nettó keresetek mediánértéke 437 900 forint volt. A friss kereseti adatok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora hitelösszegek felvételében gondolkodhatnak az átlag- és mediánösszegeket megkereső lakossági ügyfelek.

A KSH legutóbbi adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban álló magyarok átlagkeresete 745 500 forint volt 2026 júliusában, míg a nettó átlagkereset 523 300 forint volt ugyanezen időszakban. A hivatal számításai szerint a bruttó átlagkereset 7,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a nettó átlagkereset 9,1%-kal, a reálkereset pedig 7,8%-kal emelkedett. Ugyanakkor a bruttó mediánkereset továbbra is lényegesen elmarad az átlagkeresettől – előbbi 618 200 forint, míg a nettó mediánkereset 437 900 forint volt idén júliusban.

Mekkora jelzáloghitelre elég a júliusi átlagfizetés?

A friss adatok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora piaci jelzáloghitelt tud felvenni egy olyan lakossági ügyfél, akinek a keresete a júliusi átlag- illetve mediánbérrel egyezik meg. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által hozott szabályok értelmében jelenleg a nettó 800 ezer forintot el nem éri jövedelmek maximum az 50%-ig terhelhetők törlesztőrészletekkel, tehát az átlag- és a mediánkereset esetében is ezzel az aránnyal lehet számolni.

A fent leírtakból következik, hogy a nettó átlagkereset esetében maximum 261 650 forint, míg a nettó mediánkereset esetében maximum 218 950 forint lehet a havi törlesztőrészlet vállalható összege.

A Bank360 lakáshitel kalkulátora szerint egy 20 éves futamidejű, 33,5 millió forintos piaci jelzáloghitelnek 259 ezer és 262 ezer forint között a havi törlesztőrészlete, tehát a jelenlegi nettó átlagkeresettel megközelítőleg ez az a maximális hitelösszeg, ami felvehető (THM 7,22% – 7,43%). Hosszabb, 25 éves futamidő esetén ez az összeg ~36,5 millió forintig növelhető, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet 257 ezer és 261 ezer forint között alakul (THM 7,22% – 7,42%).

Azok esetében, akiknek a bére a júliusi nettó mediánbérrel egyezik meg, a felvehető maximális hitelösszeg 20 éves futamidő mellett megközelítőleg 27,5 millió forint, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet 213 ezer és 219 ezer forint között alakul (THM 7,22% – 7,75%). Hosszabb, 25 éves futamidő esetén a hitelösszeg maximuma 30 millió forint, aminek a havi törlesztőrészlete 211 ezer és 219 ezer forint között mozogna (THM 7,22% – 7,72%).

Lényegesen magasabb összegeket vehetnek fel azok, akik jogosultak az Otthon Start Program kamattámogatott lakáshitelére, hiszen nekik az állami támogatás révén lényegesen alacsonyabb, mindössze 3%-os kamattal kell számolniuk. A konstrukció keretein belüli legmagasabb, 50 millió forintos hitelösszegnek 25 éves futamidő esetén 237 ezer forint körül alakul a havi törlesztőrészlete (THM 3,03% – 3,06%), így az bőven belefér a júliusi nettó átlagkereset 50%-ába, vagyis a legalább ennyit kereső adósok akár a teljes hitelösszeg felvételére is képesek lehetnek.

A nettón mediánbért keresőkről ez már nem mondható el, így az ő esetükben alacsonyabb a felvehető hitelösszeg. Az ő esetükben, amennyiben a futamidő 25 év, úgy a felvehető maximális hitelösszeg 46 millió forint, aminek a havi törlesztőrészlete 217 – 219 ezer forint között mozog (THM 3,03% – 3,06%).

Amennyiben a futamidő csak 20 év, úgy a nettó mediánbért megkeresők esetében 39 millió forint a felvehető maximum (216 – 217 ezer forint havi törlesztőrészlet, THM 3,03% – 3,06%), de ekkora időtávon a nettó átlagkeresetet keresők esetében is alacsonyabb, 47 millió forintos összeg vehető fel (260 – 261 ezer forintos havi törlesztő, THM 3,03% – 3,06%).

Mekkora személyi hitelre elegendő a júliusi átlagkereset?

Ami a személy hitelek piacát illeti, ott továbbra is a nettó átlagkeresetet megkereső ügyfelek akár a jelenlegi legmagasabb, 15 millió forintos hitelösszeget is képesek felvenni, feltéve, hogy a hitelösszeg megfelelően hosszú futamidővel társul. 7 éves futamidővel számolva a jelenlegi személyihitel-ajánlatok alapján havi 245 ezer és 258 ezer forint között alakul a havi törlesztőrészlet (THM 9,90% – 12,00%), ami már belefér a jegybank által előírt keretbe.

A nettó mediánbért keresők esetében értelemszerűen még hosszabb, 9 éves futamidőre van szükség ahhoz, hogy a 211 ezer forintos (THM 10,68%) havi törlesztőrészlet beleférjen a jövedelem 50%-ába. Amennyiben valaki ennél rövidebb, 8 éves futamidő mellett szeretne személyi hitelt felvenni, úgy a hitelösszeget is csökkenteni kellene. Példának okáért, 14 millió forint személyi hitel esetében, amennyiben a futamidő 8 év, úgy a törlesztőrészlet 208 ezer és 223 ezer forint között alakul (THM 9,94% – 12,22%), így az ajánlatok többségét el tudná fogadni egy mediánbért megkereső ügyfél.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss