Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Idén befagyott a hőszigetelési piac, de tavasszal fellendülés jöhet

Az építőipar egyik fontos szegmense, a hőszigetelési piac olyan alacsony szintre esett vissza, amilyet legutóbb a 2008-as gazdasági válság idején tapasztaltunk.

A kereslet zuhanását az építőipari beruházások visszaesése és a lakásépítések számának csökkenése tovább súlyosbította. A Mapei Kft. azonban optimista: a tavasz és a kormány által bevezetett jelentős enyhítések és újdonságok hatására általános javulás várható.

A hőszigetelési piac mélypontjára az építőipar gyenge idei teljesítménye, valamint a magas alapanyagárak, a munkaerőhiány és a gazdasági bizonytalanság együttesen vezettek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az építőipar termelése jelentősen csökkent az előző év azonos időszakához képest. A lakásépítések számának visszaesése negatívan hatott a hőszigetelési anyagok iránti keresletre.

A helyzetet súlyosbította, hogy az év elején sokan várták az új otthonfelújítási program bejelentését. Emiatt a kereslet bezuhant, mivel sokan, akik tehették, elhalasztották a szigetelési munkákat a pályázatra várva. A program indulásának csúszása és a bonyolult feltételek végül elbizonytalanították a lakosságot, így a várt élénkülés elmaradt.

„Az idei évre változás nem várható: befagyott a piac. A rossz idő miatt ilyenkor már csak azok szigetelnek, akiknek muszáj. A kereslet elérte a mélypontot. Ennek ellenére bizakodóak vagyunk, tavasszal fellendülésre számítunk” – nyilatkozta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Enyhítések és újdonságok élénkíthetik a piacot

A szakember szerint a kereslet élénkülését több kormányzati intézkedés is segítheti. Az otthonfelújítási program változásai vonzóbbá tehetik a felújítást a lakosság számára: enyhültek a személyes jogosultsági feltételek (lakcím határidő 2024. október 1.), bővült az ingatlanok köre (2007. január 1. előtt használatbavételi engedélyt kapott ingatlanok is jogosultak), és a jövedelmi viszonyokat nem veszik figyelembe, ami egyszerűsíti a pályázati folyamatot.

A szállítói előfinanszírozás mértéke 50%-ra csökkent, már nincs szükség regisztrált kivitelezőkre. A mérnöki szolgáltatások az önerő részeként is elszámolhatók, az előkészítési és mérnöki költségek kerete emelkedett, a számlák egyértelmű elválasztása pedig növeli a pénzügyi átláthatóságot.

Emellett a vidéki otthonfelújítási támogatás is hozzájárulhat a kereslet élénküléséhez. Az ötezer főnél kisebb településeken élő gyermekes családok jogosultak; a konstrukció megegyezik a 2021–2022-es programmal, és széles körű felújításokra igénybe vehető. A munkadíj és anyagköltségek 50%-ára, de legfeljebb hárommillió forintra igényelhető vissza nem térítendő támogatás, plusz hárommillió forint államilag támogatott hitel is elérhető. Fontos, hogy a korábbi programban részt vevők összesen hárommillió forint támogatást vehetnek igénybe.

További lökést adhat az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások adómentes lakáscélú felhasználása. Ez lehetővé teszi a pénztártagok számára, hogy megtakarításaikat lakásfelújítási és korszerűsítési célokra használják, például fűtéskorszerűsítésre, épület külső szigetelésére, nyílászárók cseréjére, tetőfelújításra, napelemes rendszer telepítésére, belső burkolatok cseréjére és akadálymentesítési munkákra.

„Összességében ezek az intézkedések olyan hatást eredményezhetnek, amely már jövő tavasszal pozitív trendet indíthat el” – mondta Markovich Béla. Hangsúlyozta, hogy a lakosság megfelelő információk birtokában hozhat megalapozott döntéseket. Ennek érdekében a Mapei tájékoztató kampányokat indít, hogy segítse az építkezőket és a felújítókat a támogatási lehetőségek kihasználásában, valamint a várható keresletnövekedésre való felkészülésben.

A jelenlegi stagnálást követően a piac újra lendületet vehet. A környezetbarát és energiahatékony megoldások iránti növekvő igény, valamint a kormányzati támogatások együttesen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a hőszigetelési piac tavasszal ismét virágzásnak induljon.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Nőtt az árengedmény a használt ingatlanok piacán

Az idei év első hét hónapjában mindhárom használt ingatlanszegmensben nőtt a teljes árengedmény mértéke 2025 azonos időszakához képest.

A meghirdetett és a tényleges eladási ár közötti különbség a használt házaknál átlagosan 10,8 százalék, a téglalakásoknál 7,1 százalék, a panellakásoknál pedig 6,1 százalék volt. A területi adatok alapján a nagyvárosokban jellemzően kisebb, a kisebb településeken és a vízpartokon nagyobb alkura nyílt lehetőség.

Az idei év első hét hónapjában mindhárom használt ingatlanszegmensben nőtt a teljes árengedmény mértéke 2025 azonos időszakához képest. A legkisebb elmozdulás a használt házak piacán történt, ahol a két időszak közötti különbség egy százalékponton belül maradt. A téglalakások esetében ugyanakkor 2 százalékponttal, míg a panellakásoknál 2,4 százalékponttal nőtt az alku mértéke idén.

A panellakások esetében az árengedmény mértéke 6,1 százalék volt, így továbbra is a házgyári lakásoknál a legkisebb az alku mértéke. A legkevesebb engedményt az agglomerációban lehetett elérni, ahol a lakások a meghirdetett árnál 4,6 százalékkal alacsonyabb összegért keltek el. A megyei jogú városokban szintén mérsékelt, 5,4 százalékos értéket mért az Otthon Centrum. A régióközpontokban és a főváros pesti oldalán 6 százalék körül alakult az árengedmény, míg Budán 6,6 százalékot tett ki. A legnagyobb, 8,5 százalékos árengedmény a kisebb vidéki városokban fordult elő.

A téglalakások árából az említett időszakban átlagosan 7,1 százalékot engedtek az eladók, miközben a területi különbségek jóval markánsabbak voltak, mint a panellakások esetében. A nagyvárosokban továbbra is kisebb alkura nyílt lehetőség, míg a kisebb településeken az eladók idén is nehezebben találtak vevőt. Emiatt az eredetileg elképzelt árból, a sikeres eladás érdekében nagyobb engedményt kellett adniuk.

A téglalakások piacán a legkisebb alkura a külső pesti kerületekben nyílt lehetőség, ahol a tulajdonosok végül a meghirdetett ár 5,3 százalékát engedték el. Ezzel szemben a megyei jogú városokban 6,3 százalék volt az árengedmény mértéke, míg az agglomerációban és Budapest belvárosi kerületeiben 7 százalék körül alakult ez az érték, miközben Budán átlagosan 7,9 százalékot tudtak a vevők a meghirdetett árból alkudni. A vízparti településeken mért 9,4 százalékos árengedmény már meghaladta az országos átlagot. A legnagyobb alkura ebben a szegmensben is a kisvárosokban és a községekben nyílt lehetőség. Ezeken a településeken átlagosan 11 százalékot engedtek az eladók a meghirdetett árból a sikeres értékesítés érdekében.

A használt házaknál idén átlagosan 10,8 százalékos alkura nyílt lehetőség. Ez az érték ugyan kismértékben nőtt a tavalyi évhez képest, de így is átlagosnak mondható.

Ebben a szegmensben a budai kerületekben és az agglomeráció településein volt a legkisebb az alku lehetősége, egyaránt 8,2 százalékkal. A kisvárosokban és a külső pesti kerületekben 11 százalék, a megyei jogú városokban 11,5 százalék, a községekben pedig 13 százalék volt az árengedmény mértéke. Ennél is többet engedtek a vízparti települések eladói: ott a teljes árengedmény elérte a 19 százalékot.

Az elmúlt negyedévek trendjei alapján a használt lakások piacán az év hátralévő részében kismértékben tovább nőhet az árengedmény mértéke. A házak piacán ezzel szemben stagnálás, illetve minimális csökkenés várható.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Egyre több alternatív hajtású kamiont használ a Dachser Európában

Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb távokon közlekedő, a dízel üzemanyagot maguk mögött hagyó nagyteherjárművek még nem elterjedtek, de tisztán látszik, hogy használatuk lesz a jövő útja.

Fejlesztésük már elérte azt a pontot, amikor a gyakorlatban is munkára foghatók. A tesztidőszakokat lassan felváltja az alternatív hajtások beépülése a logisztikai gyakorlatba.

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentését stratégiai célként megfogalmazó Dachser már aktívan használja az akkumulátoros elektromos nehézgépjárműveket (BEV) Európában, és teszteli, valamint előkészíti a hidrogénmeghajtású (FCEV) kamionok üzembe állítását. Elterjedésük előtt a pálya nem akadálymentes, de nem is leküzdhetetlen.

Elektromos kamionok hegyen-völgyön át

Már kisvárosokban is megszokott jelenség a nyilvános elektromos töltőállomásokon energiát nyerő személyautók látványa. A teherfuvarozásban a fejlődés még nem tart itt, mivel a nehézgépjárművek esetében összetettebb a helyzet. Míg egy autó naponta átlagosan néhány tíz vagy száz kilométert tesz meg, egy kamion több száz kilométeres útvonalakon, jelentős rakománnyal közlekedik, gyakran szoros menetrend szerint.

A logisztikában nem elegendő, ha egy jármű környezetbarát: ugyanazzal a megbízhatósággal, teherbírással és rendelkezésre állással kell működnie, mint a dízelüzemű társának. A nagy hatótávolság biztosítása, a töltési idő minimalizálása, a megfelelő elektromos hálózati kapacitás kiépítése, valamint a nagy teljesítményű, gyors töltőinfrastruktúra létrehozása elengedhetetlen.

A Dachser 11 évvel ezelőtt felismerte, hogy a közúti áruszállítás jövője nem épülhet kizárólag a hagyományos dízeltechnológiára. 2015-ben egy apró elektromos szállítóeszközzel, az „El Carritóval” indult az e-történet a spanyol Málaga történelmi belvárosában. 2018-ban két német nagyvárosban kezdett elektromos kisteherautókat használni a vállalat, amelyeket egy évvel később már az első 18 tonnás gépjármű követett. 2022-ben a Dachser Németországban – Freiburgban, Hamburgban és a Karlsruhe melletti Malschban – három, úgynevezett „e-mobility”-telephelyen kezdett foglalkozni az alternatív hajtások gyakorlati alkalmazhatóságával. Ezek a központok valós körülmények között vizsgálják az elektromos szállítmányozás teljes ökoszisztémáját a járművektől a töltőinfrastruktúrán át az energiamenedzsmentig.

A cél nem egyszerűen néhány elektromos kamion forgalomba állítása, hanem annak megértése, miként lehet egy teljes logisztikai hálózatot felkészíteni a fosszilis energiahordozók kiváltására fenntarthatóbb alternatívákkal.

Az elektromos kamionok már szállítják az eredményeket

Az elmúlt években a BEV-teherautók fejlődése látványosan felgyorsult. Kezdetben főként az ügyfelekhez történő kiszállításra használták ezeket, de a mai modellek már hosszabb, akár 500 kilométer feletti útvonalakon is bizonyítanak. A Dachser jelenleg több mint 200 elektromos teherautót üzemeltet a hálózatában, és folyamatosan bővíti a flottát, amelyben megtalálhatók a legújabb fejlesztésű MAN eTGX Ultra-Lowliner, Volvo FH Electric és Mercedes-Benz eActros 600 modellek is.

A fejlődést jól mutatják a gyakorlati eredmények. A DACHSER egyik Volvo FH Electric vontatója 240 ezer kilométert tett meg egyetlen év alatt, míg egy MAN Lowliner több mint 130 ezer kilométeres futásteljesítményt ért el, átlagosan napi 800 kilométeres használat mellett. Ezek az adatok azt igazolják, hogy az elektromos hajtás ma már nem csupán demonstrációs célokra alkalmas, hanem bizonyos területeken valódi alternatívát jelent a hagyományos dízeljárművekkel szemben.

Idén április óta az Alpokon át is használják a technológiát: az egyik legfontosabb alpesi útvonalon, a Bolzano és München közötti Brenner-hágón keresztül közlekedik egy zéró kibocsátású Mercedes-Benz eActros 600 elektromos kamion. A 300 kilométeres útvonalon szerzett tapasztalatok rendkívül pozitívak. A hegyes-völgyes túra még kedvez is az elektromos hajtásnak, mivel a hosszú lejtőkön ereszkedéskor a motor részben visszatölt. A jármű 40% körüli energiaszinttel érkezik meg a bajor fővárosba. Az ottani Dachser-telephely gyorstöltőivel két óra alatt 40-ről 70 százalékra tölthető, és indulhat is visszaútjára.

Ez a teljesítmény igazolta, hogy a BEV-teherautó képes ugyanazt a menetrendet követni, mint dízelüzemű elődje. A siker hatására a Dachser ezt követően a Regensdorf és Milánó, valamint a bajor Gersthofen és a dél-tiroli Sterzing közötti útvonalon indított elektromos kamionokat, és ezekhez hamarosan a Veronába vezető szakasz is csatlakozik.

Előnyök és további kihívások

A BEV-teherautók nyilvánvaló előnyei közé tartozik a csendes működés, a helyi károsanyag-kibocsátás hiánya, valamint az azonnal rendelkezésre álló nagy nyomaték. Több ország ösztönzőkkel is támogatja használatukat. Ausztriában kedvezőbb útdíjak, Németországban pedig 2031-ig teljes útdíjmentesség segíti az elterjedésüket.

A DACHSER tapasztalatai emellett azt mutatják, hogy az e-mobilitás a gépjárművezetői szakma vonzóbbá tételében is segíthet. Az elektromos teherautók különösen népszerűek a fiatal sofőrök körében, akik nagyra értékelik a csendes motort és a könnyen kezelhető mechanikát. Ez az érdeklődés biztató az iparágban folyamatosan tapasztalható gépjárművezető-hiány fényében.

A technológia előtt ugyanakkor még mindig tornyosulnak akadályok. A legnagyobb probléma a töltőinfrastruktúra hiánya. Ez Európában mindenütt lassítja a fejlődést, mivel kevés, kamionok számára is alkalmas nyilvános töltőállomás áll rendelkezésre. Erre a kihívásra válaszul a Dachser németországi telephelyein jelentős beruházásokat hajtott végre. Hamburgban például 30 pontos teherautós töltőparkot épített, miközben a telephely elektromos hálózati kapacitását többszörösére növelte.

Magyarországon idén nyáron építi Tiszaújvárosban az egyik áramszolgáltató az első nyilvános elektromos nehézgépjármű-töltőállomást, ami arra enged következtetni, hogy a szállítmányozás világában is pozitív irányú fordulat zajlik. A Dachser hazánkban egyelőre nem használ BEV-nagyteherautókat, ám vizsgálja, hogyan tudna kiépíteni a célnak megfelelő töltőegységeket a telephelyein, megalapozva ezzel a külföldön már tesztelt és használt technológiák hazai bevezetését.

A kezdeti befektetés és megtérülés aránya is nehezíti az elektromos járművek terjedését. Egy modern e-kamion ma még lényegesen nagyobb kezdeti beruházást igényel, mint egy hasonló dízeljármű. Ehhez társulnak a töltőhálózat kiépítésének jelentős költségei. A kihívások ellenére a Dachser hosszú távú stratégiát követ, amelyben a profitabilitás és a fenntarthatóság egyidejűleg is elérhető.

Hosszú távra hidrogén

A BEV-hajtás mellett a hidrogénüzemű (FCEV) járművek játszhatnak szerepet a közúti áruszállítás jövőjében, különösen a nagyon hosszú távú fuvarok esetében, ahol a hatótávolság és a gyors újratöltés kiemelten fontos. A hidrogénüzemű járművek üzemanyagcellák segítségével állítanak elő elektromos energiát. Legnagyobb előnyük, hogy tankolási idejük a hagyományos dízeljárművekéhez hasonló, akár 10–15 perc alatt elvégezhető. Emellett a folyékony hidrogént használó rendszerek több mint 1000 kilométeres hatótávolságot is elérhetnek, miközben a hasznos teherbírásuk is kiemelkedő.

A Dachser 2026 végén tervez munkába állítani folyékony hidrogénes technológiát alkalmazó teherautókat. A karlsruhei telephelyről kiindulva a világon elsőként itt használt Mercedes-Benz NextGenH2 kamionok elsősorban nagy távolságokon közlekednek majd, ahol megmutathatják erősségeiket a hatótávolság és a rugalmasság területén. A cél, hogy valós körülmények között vizsgálják a technológia előnyeit és korlátait a nemzetközi hosszú távú szállítmányozásban.

A BEV-teherautók jelenleg fejlettebbek és gyorsabban terjednek. A hidrogénes technológia azonban nagyon nagy hatótávolságot vagy rövid tankolási időt igénylő megbízások esetén kiegészítheti ezeket. A FCEV-teherautók megfelelő tankoló- és ellátóhálózata még csak most kezd kiépülni, a járművek pedig egyelőre kis szériában készülnek.

Multi-technológiás jövő

A közúti áruszállítás átalakulása még csak most kezdődött el, de az irány egyértelmű: a dízel dominanciája hosszabb távon csökkenni fog. A Dachser holisztikus szemlélettel gyűjt tapasztalatokat mind a BEV-, mind az FCEV-hajtás területén, és valós üzemi környezetben tesztel új megoldásokat. A vállalat stratégiája jól mutatja, hogy a jövő logisztikája nem egyetlen technológiára épül majd, hanem több innovatív hajtási forma összehangolt alkalmazására a fenntartható és versenyképes áruszállítás érdekében.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Így lehet még biztonságosabb és hatékonyabb az adatközpontok működése

A nem tervezett leállások számának akár 75 százalékos csökkenése, ötödével kisebb üzemeltetési költségek – többek között ezekkel az előnyökkel járhat az állapotalapú karbantartásra történő átállás az adatközpontok esetében.

Az IDC új tanulmánya szerint a sűrűbb rack elhelyezés, a különböző gyártóktól származó rendszerek és a képzett szakemberek hiánya miatt a mesterséges intelligencia (MI) korszak adatközpontjaiban új megközelítésre van szükség a karbantartás és az ellenállóképesség növelése kapcsán.   

A mesterséges intelligenciával támogatott állapotalapú karbantartás (CBM – Condition Based Maintenance) korai alkalmazói kevesebb manuális beavatkozásról, az üzemeltetési költségek (OpEx) és a nem tervezett leállások számának csökkenéséről, hosszabb eszköz-élettartamról és általában nagyobb hatékonyságról számoltak be az IDC által kiadott „The Self-Aware Datacenter: How Condition-Based Maintenance Turns Fragmented, Multi-Vendor Datacenters into Predictable Infrastructure and System Intelligence” című Fehér Könyv szerint.

Server room, computer illustration.

Megugró terhelés, hiányzó szakemberek

A Schneider Electric által támogatott tanulmány szerint az egy rackre jutó teljesítménysűrűség a standard adatközpontokban mért 15 kW-ról a mesterséges intelligencia alkalmazásokat kiszolgáló létesítményekben 300–600 kW-ra emelkedett. A kihívásokat tovább fokozza, hogy számos térségben korlátozott a rendelkezésre álló villamosenergia-kapacitás. Ennek következtében az új adatközponti kapacitások döntő többsége a már meglévő infrastruktúrára épül, miközben az üzemeltetők egyre inkább több telephelyből álló campusok kialakítása, helyszíni energiatermelés, valamint meglévő létesítmények fejlesztése és helyi szolgáltatók felvásárlása révén igyekeznek biztosítani a számítási kapacitás növeléséhez szükséges energiát.

„Amikor az üzemeltetők egy teljesen új adatközpont felépítése helyett meglévő létesítményeket vásárolnak meg, akkor különböző gyártóktól származó, számukra ismeretlen berendezéskonfigurációkhoz jutnak hozzá, amelyekről nincsenek üzemeltetési előzmények, így szükséges az azonnali integrációjuk az eszközteljesítmény-kezelő rendszerekbe”

– mutatott rá a Fehér Könyv szerzője, Luis Fernandes, az IDC vezető kutatási menedzsere.

Ugyanakkor a képzett műszaki szakemberek hiánya már fenntarthatatlan mértékűre nőtt: az Egyesült Államokban például minden 7 betöltetlen álláshelyre csupán 1 képzett szakember jut. Számos, világszerte végzett adatközponti felmérés a képzett munkaerő hiányát emeli ki a legfontosabb üzemeltetési problémaként.

„Az állapotalapú karbantartás az MI-korszak infrastruktúrájára optimalizált üzemeltetési modell, amely csökkenti a manuális beavatkozások számát, mérsékli az üzemeltetési költségeket (OpEx) és meghosszabbítja az eszközök életciklusát. Azáltal, hogy a prediktív elemzést kiterjeszti a különböző gyártóktól származó eszközök és a potenciális hibalehetőségek közötti összefüggések feltárására, a CBM lehetővé teszi az üzemeltetők számára, hogy gépi vezérlésű, de ember által validált rendszerintelligenciát építsenek ki”

– tette hozzá Luis Fernandes.

Jelentős előnyök

A Schneider Electric EcoCare szolgáltatásai a reaktív és ütemterv alapján megvalósított beavatkozásoktól az állapotalapú, eredményorientált eszközéletciklus-kezelés felé mozdulnak el. Az MI-alapú „Energy Intelligence” és szakértői felügyelet segítségével az EcoCare folyamatosan nyomon követi az eszközök és rendszerek viselkedését az üzemeltetési határértékekhez viszonyítva, azonosítja az eltéréseket, és előre jelzi a potenciális hibákat.

Az EcoCare szolgáltatáscsomag kézzelfogható eredményeket hoz az állapotalapú karbantartás bevezetésével:

  • akár 75%-kal csökkenhet a nem tervezett leállások száma
  • a beszámolók szerint 20%-kal mérséklődnek az üzemeltetési költségek (OpEx)
  • csökkenő kockázatok.

„A távfelügyeleti funkciók és a mesterséges intelligenciával támogatott koordináció ötvözésével betekintést nyerhetünk az eszközök és rendszerek aktuális állapotába, és lehetőség nyílik a később esetleg meghibásodáshoz vezető rendellenes működés korai felismerésére. Ez egyrészt biztosítja, hogy a leállások ideje a lehető legrövidebb legyen, másrészt azt is, hogy a szigorú specifikációk alapján működő berendezésekkel ne foglalkozzanak feleslegesen és ne állítsák le őket, amikor nincs arra szükség”

– mondta el Jerome Soltani, a Schneider Electric „Services” területért felelős globális vezetője.

A Schneider Electric támogatásával készült teljes IDC Fehér Könyv innen tölthető le.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss