Gazdaság
Megújuló üzlethálózattal és egyedi tarifákkal indul a One Magyarországon
A One Magyarország a budapesti Westend bevásárlóközpontban nyitotta meg első referencia üzletet. Az új kiskereskedelmi és ügyfélkiszolgálási koncepció mellett a One az új otthoni szolgáltatásportfólióját is bemutatta.
„A One márka bevezetésével a lehető legkiválóbb, egyéni igényekhez igazított szolgáltatást kívánjuk nyújtani ügyfeleinknek. Célunk, hogy a magyarországi távközlési szolgáltatók közül a One márkanévhez híven az elsődleges választást jelentsük a lakossági és természetesen az üzleti előfizetők számára is. Ez a cél vezérelt minket, amikor megalkottuk üzlethálózatunk új koncepcióját, és ez a cél vezérelt bennünket új otthoni szolgáltatásportfóliónk létrehozása során is. Egy kézből a piacon elérhető legjobb minőségű és a lehető legkedvezőbb szolgáltatásokat kívánjuk nyújtani”
– hangsúlyozta Bányai Tamás, a One Magyarország vezérigazgatója az üzlet átadó ünnepségén.
Gigabit sebességű internet több mint 2 millió háztartásban
Az otthoni szolgáltatások kiemelkedő eleme a gigabit sebességű internet, amely a korábbi Vodafone és DIGI egyesített hálózatán keresztül érhető el. A szolgáltató a folyamatos hálózatfejlesztések eredményeként hamarosan már több mint 2 millió háztartásban teheti elérhetővé a Gigabit sebességű hálózatát. Az ügyfelek a Home GigaNet tarifacsomagban az akár 1000 Mbps-os letöltési sebességet – amennyiben a saját eszközeik is alkalmasak erre – és a WiFi6 képes eszközt akár 7 490 Ft-os havidíjon vehetik igénybe.
Újgenerációs televíziós és kombinált szolgáltatások
A One a televíziós, illetve a kombinált – vezetékes internetszolgáltatással kiegészített televíziós – csomagok tekintetében kínálja a legnagyobb újdonságokat. Az ügyfelek 2 televíziós alapcsomag közül választhatják ki a számukra legideálisabbat, de a személyre szabhatóság érdekében a csomagok különböző, streaming tartalmakkal bővített verzióiból is választhatnak.
A TV Family elnevezésű ajánlatban az ügyfelek 8 490 Ft-os havidíjon 114 lineáris csatorna műsorait tekinthetik meg. Az új TV csomagok az ügyfelek számára személyre szabható élő adásokat, médiaboxról elérhető applikációkat, beépített streaming tartalmakat, valamint OneTV mobilapplikációs szolgáltatást nyújtanak. A TV Family csomag műsorvisszajátszó funkciót is tartalmaz, amelynek köszönhetően az ügyfelek 7 napig visszajátszhatják a kiválasztott adást, emellett a műsorokat az előfizetők rögzíthetik és tárolhatják akár 90 napig külön díj nélkül.
Emellett a TV Family csomag korlátozás mentes hozzáférést biztosít az RTL+ streaming platform Prémium csomagjához is. Ennek köszönhetően a One az egyetlen hazai távközlési szolgáltató, amely csomagajánlataiban külön díj nélkül biztosítja az RTL+ Premium teljes kínálatát. Az ügyfelek így extra költség nélkül férhetnek hozzá az UEFA mérkőzésekhez, többek között a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencialiga közvetítéseihez, továbbá az RTL exkluzív saját gyártású tartalmaihoz, valamint nemzetközi filmekhez és sorozatokhoz.
Amennyiben az ügyfelek TV és vezetékes internetszolgáltatást is igénybe vesznek a One-nál, úgy extra kedvezményben részesülhetnek. Például a Home Giganet 1000 és a TV Family csomagajánlatot 11 490 Ft-os havidíjon érhetik el, amely a szolgáltatónál érvényesíthető sávos kedvezménnyel, akár 9 192 Ft-os havidíjra is mérsékelhető. A csomaghoz teljes 2025. évre vonatkozó árgarancia is jár.
Különleges mobiltarifa a meglévő ügyfeleknek
A One mobiltarifái január 1-jével nem változtak alapjában véve: egyes csomagokat más néven találnak meg az ügyfelek, de a csomagok tartalma és díjszabása megegyezik a korábbi Vodafone és DIGI tarifacsomagokéval. A szolgáltató ugyanakkor egy különleges akcióval készült a meglévő ügyfelek számára: Vodafone-os, vagy DIGI-s vezetékes szolgáltatással rendelkező előfizetők, most korlátlan beföldi adatforgalmat és beszélgetést tartalmazó mobil előfizetést is választhatnak vezetékes szolgáltatásuk mellé mindössze 9 990 Ft-ért, ami jelenleg a piacon elérhető egyik legkedvezőbb korlátlan ajánlat. Ez az ajánlat is teljes 2025. évre vonatkozó árgaranciával vehető igénybe.
A feltöltőkártyás ügyfelei számára is tartogat újdonságot a szolgáltató. Szintén január 1-jével indult el az új Tuti Feltöltőkártya szolgáltatás, amely új ügyfeleknek 1500 Ft-os kezdő SIM kártya csomaggal érhető el és rugalmas, egyszerű megoldásokat kínál, külön díj nélküli extrákkal kiegészítve. A kezdőcsomag 3 GB mobil adatot és 10 perc lebeszélhetőséget tartalmaz (mindkettő 30 napon belül használható fel), ezen felül pedig kiemelkedően alacsony 19 Ft-os percdíjakkal használható. A szolgáltató továbbá hétfőnként 60 perc beszélgetést ad külön díj nélkül ügyfeleinek, valamint havonta 100 MB felhasználható mobiladatot. Az ügyfelek személyes preferenciáihoz igazodva választhatnak adat- és beszédopciók közül, valamint a SIM-kártyájuk feltöltés nélkül is érvényes marad egy évig. Az új ajánlat további különlegessége, hogy a feltöltőkártyákat ingyenesen, futárral is kiszállítják a kért címre, így az ügyintézést teljes mértékben online is végezhetik az ügyfelek.
Üzlettér, ahol a technológia és az emberi kapcsolatok találkoznak
A One üzleteket egy teljesen új koncepció mentén alakították ki, ami az első pillanattól kezdve az ügyfélélményt szolgálja, beleértve a gyors és hatékony szakmai segítségnyújtást, valamint az ügyfelekkel a közvetlen kapcsolat kialakítását.
„Szakítottunk a hagyományos telekommunikációs üzletek kialakításával, helyette a londoni KVB Design nemzetközi szakértőivel, a Room Design Studio, illetve a 4iG csapatával közösen olyan térkoncepciót alkottunk meg, amelyet az egyszerűség, az érthetőség és az átláthatóság jellemez. Három zónát hoztunk létre, más-más szolgáltatási céllal, hogy „támogató szakértő” filozófiánkat követve minél kényelmesebben, gyorsabban és hatékonyabban szolgálhassuk ki az ügyfeleinket. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ügyfeleink jól érezzék magukat nálunk és megkapjanak minden támogatást annak érdekében, hogy megtalálják a számukra leginkább megfelelő megoldásokat”
– mondta Csáki Richárd, a One Magyarország kereskedelmi és értékesítési vezérigazgató-helyettese.
A márka országszerte 98 településen, 135 üzlettel lesz jelen. A márkához hűen az új üzlettér vizuális kialakításában is az egyszerűségre, természetességre, érthetőségre és az átláthatóságra törekedtek, miközben minden elem az ügyfélélményt szolgálja és a digitális megoldások összekapcsolódnak az üzlettérrel. Az ügyfelek kipróbálhatják, megismerhetik a legújabb eszközöket, gyártók szerint csoportosítva, a hozzájuk tartozó kiegészítőkkel, tartozék elemekkel, miközben szakértő segítséget, egyszerű és gyors megoldásokat kaphatnak az üzletekben.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A Kia bekerült a Fortune 2026-os „Európa 100 Legjobb Munkahelye” közé
A Kia Europe a Great Place To Work® minősítést követően bekerült a Fortune „100 Best of Companies to Work For™ Europe 2026” listájára, ahol a 88. helyen végzett.
Ez az elismerés a Kia folyamatos elkötelezettségét tükrözi amellett, hogy Európa-szerte vonzó, befogadó és innovatív munkáltatóként erősítse pozícióját. Az eredmény a Great Place To Work® saját fejlesztésű Trust Index™ felmérésén alapul, amely a részt vevő vállalatok HR-adatai mellett a munkavállalók bizalmas visszajelzéseit is értékeli. Az eredmények rámutatnak az európai Kia erős emberközpontú vállalati kultúrájára: az új munkatársak 91%-a szerint szívesen fogadták őket, a munkavállalók 80%-a úgy véli, hogy az emberek törődnek egymással, míg 78%-uk úgy érzi, hogy munkájával valódi hatást gyakorol.
A Fortune „Európa 100 Legjobb Munkahelye” listája azokat a szervezeteket ismeri el, amelyek kiemelkedő elkötelezettséget tanúsítanak a munkavállalói élmény és a munkahelyi kultúra iránt. A rangsor több mint egymillió munkavállaló megkérdezésén alapul. A listán szereplő vállalatokat az különbözteti meg, hogy munkatársaik következetesen pozitív visszajelzéseket adnak, függetlenül a betöltött pozíciótól, szervezeti egységtől vagy munkavállalói csoporttól. A listára azok a szervezetek kerülhetnek fel, amelyek legalább 500 munkavállalót foglalkoztatnak, és 2025 során vagy 2026 elején szerepeltek a Great Place To Work® által közzétett egy vagy több nemzeti Best Workplaces™ rangsorban.
„Munkatársaink jelentik legnagyobb erősségünket, és ez az elismerés azt a vállalati kultúrát tükrözi, amelyet a Kia európai munkavállalói közösen építettek fel”
– mondta Francesco Mereu, a Kia Europe vállalati funkciókért felelős alelnöke.
„Az, hogy Európa legjobb munkahelyei között ismertek el bennünket, jól mutatja folyamatos elkötelezettségünket egy olyan munkáltatói környezet kialakítása iránt, amely a bizalomra, a befogadásra, az együttműködésre és a folyamatos fejlődésre épül. Hálásak vagyunk munkavállalóinknak, akik elkötelezettségükkel és szenvedélyükkel nagyszerű munkahellyé teszik a Kiát Európában.”
A Kia továbbra is erős vállalati kultúrát épít európai szervezetén belül. A Great Place To Work® felmérés eredményei szerint a munkavállalók különösen nagyra értékelik az erős vezetést, az emberekről való gondoskodást és a bizalomra épülő vállalati kultúrát. Számos munkatárs számolt be arról, hogy szívesen fogadják, támogatják, valamint hogy önmagát adhatja a munkahelyén. A csapatmunkával, az összetartozás érzésével, a méltányossággal és a tisztelettel kapcsolatos pozitív visszajelzések tovább erősítik a Kia elkötelezettségét a befogadó és támogató munkavállalói élmény biztosítása iránt az egész régióban.
A Kia ezeket a tapasztalatokat felhasználva folyamatosan erősíti szervezeti kultúráját, és a munkavállalói visszajelzéseket gyakorlati fejlesztésekké alakítja. Ezt a szemléletet a vállalat alapértékei vezérlik: törődünk az emberekkel (Care for People), együtt messzebbre jutunk (Move Further Together), cselekvésre hatalmazzuk fel az embereket (Empower People to Act), bátran feszegetjük a határokat (Dare to Push Boundaries), valamint nap mint nap a kiválóságra törekszünk (Chase Excellence Every Day).
Európában a Kia és leányvállalatai a fenntarthatóságra, a mobilitásra, az elektrifikációra, a konnektivitásra és a könnyű haszongépjárművekre összpontosítanak, ami új munkaterületek létrejöttét, és új piacok megnyitását teszi lehetővé. Ez arra ösztönzi a vállalat munkavállalóit, hogy a teljesítmény és az innováció terén új szintre lépjenek, miközben az „Ellentétek harmóniája” (Opposites United) formatervezési szemlélet új jelöltek és új nézőpontok előtt nyitja meg a vállalatot.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
Országos MI oktatási programot jelentett be a Bosch
Hogyan lehet jól kérdezni a mesterséges intelligenciától? Honnan tudhatjuk, hogy megbízható-e a válasza? Mire használható az MI a tanulásban és a hétköznapokban, és mikor kell kritikusan viszonyulnunk ahhoz, amit létrehoz? Ezeket, a fiatalok mindennapjait egyre közvetlenebbül érintő kérdéseket járja körül a Bosch középiskolásoknak szóló mesterséges intelligencia oktatási programja. A vállalat tervei szerint a 2026/2027-es tanévben országosan összesen 20 középiskolába jut el a program, így mintegy 800 középiskolás szerezhet gyakorlati tapasztalatot a mesterséges intelligencia megfelelő használatáról.
A diákok visszajelzései is alakítják a programot
A Bosch a kőbányai Szent László Gimnáziumban oktatással egybekötött sajtóeseményen jelentette be a kezdeményezést. Az eseményt két próbanap előzte meg: az év elején Aszódon 40, Szombathelyen 60 középiskolás vett részt a vállalat MI-oktatásában. A pilotok egyik fontos célja az volt, hogy a diákok tapasztalataira és visszajelzéseire építve alakítsák ki a programot.
A tananyag a technológia rendkívül gyors fejlődése miatt nem tekinthető lezártnak, a Bosch szakemberei folyamatosan aktualizálják az oktatás tartalmát és a bemutatott eszközöket. A gyakorlati feladatok során sem ragaszkodnak kizárólag előre kijelölt témákhoz. A diákok saját érdeklődési területükön kísérletezhetnek, így közvetlenül megtapasztalhatják, hogyan használható a mesterséges intelligencia különböző problémák és kreatív feladatok megoldására. A programban a prezentációkészítő alkalmazások mellett a képés videógenerálás is hangsúlyt kap.
A világ vezető technológiáit fejlesztő szakemberek mennek az osztályterembe
A program sajátossága, hogy az MI-ről nem csupán elméleti szinten tanulnak a középiskolások. Az oktatási programban többféle szakmai háttérrel rendelkező kolléga is részt vesz a Boschtól: AI-szakemberek, tapasztalt fejlesztőmérnökök és PhD-hallgatók mellett projektmenedzserek és kommunikációs szakemberek is együtt dolgoznak azon, hogy a technológiai tudás a középiskolásoknak is érthető
és a gyakorlatban is használható formában jusson el az osztálytermekbe. A foglalkozások célja ezért nem egy-egy aktuális MI-alkalmazás használatának a megtanítása, sokkal inkább olyan szemlélet átadása, amely akkor is használható marad, amikor a ma népszerű eszközök helyét új megoldások veszik át. A diákok többek között azt vizsgálják, hogyan érdemes promptolni, azaz utasításokat adni az MI-nek, hogyan változik az eredmény a kérdések pontosításával, milyen hibákat követhet el egy generatív modell, illetve miként lehet ellenőrizni és
továbbgondolni az általa létrehozott tartalmakat.
„A technológiai versenyképesség hosszútávon nem választható el attól, hogy milyen tudással rendelkezik a következő generáció. Magyarország számára is meghatározó kérdés, hogy a fiatalok ne csak felhasználói legyenek az új technológiáknak, hanem értsék azok működését és lehetőségeit. A Bosch ehhez olyan tudást tud hozzátenni, amely mögött valós fejlesztési és mérnöki tapasztalat áll. Számunkra
ez a program ezért egyszerre tudástranszfer és egyúttal befektetés is, hogy a jövő generációi felkészüljenek a technológiai kihívásokra és naprakész tudással rendelkezzenek” – emelte ki Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója Magyarországon és az Adria régióban.
Kutatás is igazolja a középiskolai MI oktatás fontosságát
A Bosch 2025 tavaszán közel 800, 16 és 20 év közötti középiskolában tanuló diák körében végzett felmérésének eredménye is igazolja, hogy a technológiai kompetenciák fejlesztésére a felsőfokú képzési intézmények mellett már a középiskolai oktatásban is nagy szükség van. Míg egy 2024 őszén végzett kutatásban a magyar felnőtt lakosság 53 százaléka, egy év múlva már 60 százalék gondolta úgy, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized legmeghatározóbb technológiája, a megkérdezett középiskolások 65 százaléka értett egyet ezzel az állítással. A kutatás szerint a diákok körében 84 százalék azok aránya, akik már most tervezik, hogy a mesterséges intelligenciát valamilyen módon beépítik a tanulmányaikba és, hogy a jövő munkahelyein elengedhetetlenek lesznek az MI-készségek. A felmérés arra is rávilágított, hogy a választ adó iskolások 90 százaléka már ma is fontosnak tartja ezeket a készségeket a tanuláshoz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Gazdaság
A sikeres AI-transzformáció három alappillére
A mesterséges intelligencia (AI) egyre több vezetői megbeszélés központi témájává válik.
A vállalatok túljutottak a kísérletezés fázisán, sok cégnél azonban még nem tudják hatékonyan beépíteni a technológiát és pontosan mérni az AI hozzáadott értékét. Az EY tapasztalatai szerint a hosszú távon sikeres transzformáció három alapvető pillérre épül: a munkatársak AI-készségeinek fejlesztésére, az adatok tudatos kezelésére és a kiberbiztonság megerősítésére.
A mesterséges intelligencia fejlődése jelentős üzleti lehetőségeket teremt, ugyanakkor a vállalatoknak nemcsak a technológiát kell bevezetniük, hanem az azt támogató szervezeti és működési alapokat is biztosítaniuk kell. Azok a cégek, amelyek kizárólag az új alkalmazások bevezetésére összpontosítanak, mint például egy chatbot indítása, e-mail-asszisztensek vagy dokumentumkészítő megoldások használata, gyakran nem tudják kiaknázni az AI-ban rejlő teljes potenciált.
„A legtöbb hazai cégnél még mindig IT-projektként tekintenek a mesterséges intelligenciára, pedig valójában legalább ennyire emberi és szervezeti kérdésről van szó. Az AI nem kizárólag az informatikai csapatok számára hasznos eszköz. Ahhoz, hogy valódi üzleti értéket teremtsen, a szervezet minden szintjén meg kell jelenniük azoknak a készségeknek, amelyek segítségével a munkatársak megértik a technológia lehetőségeit és korlátait”
– mondta Erik Slooten, az EY AI-szolgáltatásait vezető partnere.
Az EY szakértői szerint a sikeres AI-programok jelentős része valójában adatprojektként indul. Bár a figyelem gyakran az új modellekre és alkalmazásokra irányul, az AI-megoldások teljesítménye nagymértékben függ az adatok minőségétől és elérhetőségétől.
„A legtöbb vállalat óriási mennyiségű információval rendelkezik, de ezek sok esetben különböző rendszerekben, eltérő formátumban találhatók meg. Ha az adatok nincsenek megfelelően strukturálva és irányítva, a mesterséges intelligencia sem képes megbízható eredményeket előállítani. Éppen ezért ma az egyik legjobb beruházás sok esetben nem egy új AI-alkalmazás, hanem az adatok rendezése, konszolidálása és megfelelő kezelése”
– tette hozzá Erik Slooten.
A generatív AI-eszközök gyors terjedésével párhuzamosan a biztonsági szempontok jelentősége is növekszik. A vállalatoknak egyszerre kell innoválniuk és garantálni az érzékeny adatok és rendszerek védelmét.
„A mesterséges intelligencia új lehetőségeket teremt az üzleti működésben, de új kockázatokat is hoz magával. A generatív AI használatának szabályozása, az adatvédelem, a hozzáférések kezelése és a kiberbiztonság ma már nem különálló feladatok. A biztonság az AI-stratégia szerves részévé vált. A védelemre legalább akkor figyelmet kell fordítani, mint az innovációra”
– hangsúlyozta Erik Slooten.
Az EY tapasztalatai alapján a mesterséges intelligencia bevezetésében élen járó szervezetek közös jellemzője, hogy nem kizárólag technológiai beruházásként tekintenek az AI-ra. Az emberek fejlesztése, az adatok tudatos kezelése és a biztonság megerősítése együttesen adja meg azt az alapot, amely a sikeres AI-transzformációhoz szükséges.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Megnyílt a MediaMarkt 41. áruháza az Allee-ban
-
Gazdaság2 hét ago
Gyakorlatorientált képzések: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége
-
Zöld2 hét ago
Nem csak az számít, mennyi fát termel az erdő: százmilliárdokat érhet, ha tovább állva marad
-
Ipar2 hét ago
Robot Pick AI rendszer segíti az összeválogatást
-
Gazdaság2 hét ago
Budapest adott otthont a Schneider Electric Europe Supplier Day 2026 nemzetközi stratégiai beszállítói eseményének
-
Gazdaság2 hét ago
Már szupermarketben is vásárolhatunk itthon személyzet nélkül
-
Tippek2 hét ago
Kisállattal egy háztartásban: ősszel a takarítás is több figyelmet igényel
-
Mozgásban2 hét ago
Megérkezett az új Kia Seltos: karakteres SUV magabiztos megjelenéssel és fejlett technológiával







