Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Nem áll meg 2025-ben sem a SPAR fejlődése

Mintegy 580 millió forintos beruházással megújult két budapesti SPAR szupermarket.

A XVIII. kerületi, Üllői út 525. és a XVI. kerületi, Veres Péter utca 47. szám alatti üzletek nemcsak megjelenésükben újultak meg, de energiatakarékosabbak is lettek.

„A SPAR Magyarország alapítása óta, azaz már több mint harminc éve tudatos fejlesztési stratégiát követ, amelynek keretében országszerte ma már több mint 650 üzletben találkozhatnak a vásárlók a SPAR-minőséggel. Ugyanakkor vállalatunk nagy figyelmet fordít arra, hogy a régebbi áruházakat modernizálja, amely jellemzően nemcsak a homlokzatot és az eladóteret érinti, de összhangban a fenntarthatósági törekvéseinkkel, a technológiai berendezések is korszerűsödnek és lényegesen csökken az áruházak energiafogyasztása. Ennek szellemében hajtottuk végre két budapesti szupermarketünk felújítását. Az Üllői út 525. és a Veres Péter utca 47. szám alatti üzletekre összesen 580 millió forintot fordítottunk”

– ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Mintegy 290 millió forintos fejlesztés után újranyitott a vásárlók előtt a Budapest, XVI. kerületében, a Veres Péter út 47. szám alatt található SPAR szupermarket. A forgalmas közlekedési ütőér szomszédságában található, 12 munkatársat foglalkoztató áruházat költséghatékony módon alakította át a vállalat: a bőséges választékot jól áttekinthető üzlettérben találják meg a vásárlók, akik számára hangsúlyosan jelennek meg az akciós árucikkek. Az átrendezett eladótérbe újdonságként a legújabb megjelenést követő pékáru-osztály került be, részben helyben sütött termékkínálattal.

A beruházás érintette az áruház technológiai berendezéseit is: a 388 négyzetméteres eladótér hűtőbútorait és az állványrendszert is újra cserélte a SPAR, valamint a zöldég-gyümölcs osztály is új bútorozást kapott. Ezen kívül a modernizálás során új szalagos kasszákat telepített a vállalat az üzletbe. Az energiatakarékos működés érdekében pedig az eladótérben LED világítást építettek ki.

A SPAR Magyarország a főváros XVIII. kerületében, az Üllői út 525. szám alatti, 15 kereskedelmi szakembert foglalkoztató áruház modernizálására szintén 290 millió forintot fordított, amelyből az üzlet költséghatékony átalakítását valósította meg a vállalat. A korábbiakhoz képest a vásárlók számára áttekinthetőbben mutatja be a SPAR a friss zöldségeket és gyümölcsöket, a különféle – részben helyben sütött – pékárukat és a vonzó csemege- és húskínálatot. A nagy termékválasztékból hangsúlyos megjelenés emeli ki az akciós termékeket.

Az eladótérben a pultok, és a pékáru kínáló bútorok a legújabb SPAR-arculat szerinti megjelenést követik. Az eladótéri hűtőbútorokat is újra cserélte a SPAR, az eladótér világítását pedig energiatakarékos LED-es megoldás biztosítja.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását.

A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.

Megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában az új uniós vámkódex, amely az elmúlt évtizedek legjelentősebb változását hozza az európai vámrendszerben. A szabályozás célja, hogy egységesebb, hatékonyabban ellenőrizhető, digitális rendszert teremtsen az EU-ban, különös tekintettel az e-kereskedelem gyors növekedésére.

A reform által hozott egyik legfontosabb változás az, hogy a közvetlen, EU-n kívülről EU-fogyasztónak történő értékesítést lehetővé tevő eladók és platformok lesznek a felelős importőrök. Ennek megfelelően nekik kell biztosítaniuk a szükséges vámadatokat, megfizetniük vagy garantálniuk a kapcsolódó terheket, valamint gondoskodniuk arról, hogy a termékek megfeleljenek az uniós előírásoknak. Az ismételten jogsértő szereplőket az éves uniós importértékük 1-6 százalékáig terjedő bírság is sújthatja.

Az EU-n kívüli webáruházakból közvetlenül érkező bizonyos árukra új, uniós szintű kezelési díjat is bevezetnek. A díj pontos összegét az Európai Bizottság határozza meg, a tagállamoknak pedig legkésőbb 2026. november 1-jétől kell megkezdeniük annak beszedését.

Jön az új Európai Uniós Vámhatóság és az egységes vámügyi informatikai környezetet

A reform központi eleme az EU Customs Data Hub létrehozása. Az új digitális platform legalább 111 jelenleg használt vámügyi informatikai rendszert válthat fel. A vállalatok ezen keresztül egyszerűbben jelenthetik be az árukat és kommunikálhatnak a vámhatóságokkal, míg a hatóságok átfogóbb adatok alapján végezhetnek kockázatelemzést. A rendszer fakultatív használata 2031-ben indulhat, 2034-től pedig kötelezővé válik.

„A reform nem pusztán a vámszabályok modernizálását jelenti. A vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy a vámadatok minősége, az informatikai rendszerek összekapcsolhatósága és az ellátási lánc átláthatósága közvetlenül befolyásolja majd a működés gyorsaságát és biztonságát. Azok a cégek, amelyek időben áttekintik folyamataikat, az új rendszer egyszerűsítéseit és kedvezményeit is jobban kihasználhatják”

– mondta Fülöp Attila, az EY adópartnere.

A megbízható vállalatok egyszerűbb eljárásokra számíthatnak

Az új szabályozás bevezeti a „trust and check” gazdálkodói kategóriát. Azok a vállalatok, amelyek átláthatóan működnek, megfelelő adatokat biztosítanak és hozzáférést adnak elektronikus rendszereikhez, ritkább ellenőrzésekre és rugalmasabb vámfizetési feltételekre számíthatnak. A jelenlegi engedélyezett gazdálkodói, vagyis AEO-minősítés továbbra is megmarad.

Az EY szakértői szerint az importtal, exporttal vagy nemzetközi e-kereskedelemmel foglalkozó vállalatoknak érdemes lesz:

  • feltérképezniük, hogy a reform mely üzleti és vámfolyamataikat érinti, és mikortól;
  • áttekinteniük szerződéseiket és az ellátási lánc szereplői közötti felelősségeket;
  • felmérniük a vámreformban rejlő lehetőségeket (pl: az AEO- vagy a későbbi „trust and check” státusz előnyeit);
  • felülvizsgálniuk a vámadatok minőségét és elérhetőségét;
  • megvizsgálniuk informatikai rendszereik felkészültségé

Az EY adó- és vámcsapata a szabályozási hatások felmérésében, a vámfolyamatok és informatikai megoldások átvilágításában, a kockázatok azonosításában, valamint a szükséges működési változások megtervezésében támogatja a vállalatokat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Hankook Tire nyerte a fődíjat a magyarországi koreai vállalatok számára megrendezett 2. CSR-díjátadón

A Hankook Tire elnyerte a fődíjat a Magyarországon működő koreai vállalatok számára megrendezett 2. CSR-díjátadó gálán, amelyet a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövetsége szeptember 18-án szervezett Budapesten.

A 2025-ben indult kezdeményezés célja, hogy elismerje és megossza a Magyarországon működő koreai vállalatok társadalmi felelősségvállalás (CSR) terén alkalmazott jó gyakorlatait. Miután tavaly elnyerte a Közösségi Hozzájárulás Díjat, a Hankook Tire immár második egymás követő évben nyert elismerést, ezzel tovább erősítve pozícióját, mint példamutató vállalat, amely elkötelezett a magyarországi helyi közösségekkel való közös fejlődés mellett.

A „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” szlogen jegyében a Hankook Tire magyarországi gyára továbbra is a helyi igényekhez igazodó, széles körű társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseket valósít meg, három fő területre összpontosítva: a közösséghez való hozzájárulás, az egészség és a jólét, valamint az oktatás. Ezen erőfeszítések révén a vállalat a helyi közösségekkel való kölcsönös fejlődés előmozdítására törekszik.

A társadalmi felelősségvállalás területén a Hankook Tire 2012 óta a „Hankook Értékteremtő Program” keretében több mint 30 000 gumiabroncsot adományozott, közel 2 800 intézménynek és nonprofit szervezetnek, köztük az Országos Mentőszolgálatnak és a Magyar Vöröskeresztnek, ezzel támogatva a biztonságosabb és hatékonyabb sürgősségi beavatkozásokat, segélyakciókat és egyéb jótékonysági kezdeményezéseket.

A Hankook Tire elkötelezett a helyi közösségek egészsége és jólléte iránt, és célja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása. Idén májusban a vállalat támogatta a Szent Panteleon kórház által szervezett lakossági szűrőnapot Dunaújvárosban, amelynek köszönhetően több mint 400 helyi lakos számára biztosított egészségügyi szűréseket, többek között vérnyomás- és vércukorszint-méréseket, valamint részletes orvosi vizsgálatokat.

Az oktatás területén a Hankook Tire iskolai felszereléseket biztosít hátrányos helyzetű gyermekek számára, és helyi szakiskolákkal, valamint a Dunaújvárosi Egyetemmel kötött partnerségeken keresztül hozzájárul az oktatási infrastruktúra fejlesztéséhez. A vállalat emellett helyi oktatási intézményekkel együttműködve szakmai gyakorlat- és ösztöndíjprogramot is működtet, amely lehetővé teszi a diákok számára, hogy tanulmányaik mellett gyakorlati munkatapasztalatot szerezzenek. A Hankook ezzel támogatja a tehetséges fiatalok fejlődését a helyi közösségben.

Lim Ho taek, a Hankook Tire magyarországi gyárának ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

„Megtiszteltetés számunkra, hogy a helyi közösség támogatása érdekében tett erőfeszítéseinket immár második alkalommal is elismerték. A jövőben is olyan társadalmi felelősségvállalási kezdeményezéseket szeretnénk megvalósítani, amelyek a helyi közösségek valós és gyakorlati igényeire reagálnak. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy felelős vállalatként tegyünk a helyi közösségekért, és velük együtt fejlődjünk.”

A Hankook Tire gyártóüzemei világszerte a helyi igényekhez igazodó CSR-kezdeményezéseket valósítanak meg. Ezek a kezdeményezések a gumiabroncs-adományozástól és a munkavállalói önkéntes programoktól kezdve a jövő generációk oktatásának támogatásán és a hátrányos helyzetű közösségek segítésén át az egészségügyi infrastruktúra fejlesztéséig terjednek. Céljuk, hogy a helyi közösségek és a Hankook fejlődéséhez egyaránt hozzájáruljanak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Kijöttek a legfrissebb fizetési adatok: kiderült, mekkora hitelre elég a béred

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) héten megjelent tájékoztatása szerint 2026 júliusában bruttó 745 500 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó érték 523 300 forint volt.

A bruttó mediánérték ennél lényegesen alacsonyabb, 618 200 forint volt, míg a nettó keresetek mediánértéke 437 900 forint volt. A friss kereseti adatok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora hitelösszegek felvételében gondolkodhatnak az átlag- és mediánösszegeket megkereső lakossági ügyfelek.

A KSH legutóbbi adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban álló magyarok átlagkeresete 745 500 forint volt 2026 júliusában, míg a nettó átlagkereset 523 300 forint volt ugyanezen időszakban. A hivatal számításai szerint a bruttó átlagkereset 7,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a nettó átlagkereset 9,1%-kal, a reálkereset pedig 7,8%-kal emelkedett. Ugyanakkor a bruttó mediánkereset továbbra is lényegesen elmarad az átlagkeresettől – előbbi 618 200 forint, míg a nettó mediánkereset 437 900 forint volt idén júliusban.

Mekkora jelzáloghitelre elég a júliusi átlagfizetés?

A friss adatok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora piaci jelzáloghitelt tud felvenni egy olyan lakossági ügyfél, akinek a keresete a júliusi átlag- illetve mediánbérrel egyezik meg. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által hozott szabályok értelmében jelenleg a nettó 800 ezer forintot el nem éri jövedelmek maximum az 50%-ig terhelhetők törlesztőrészletekkel, tehát az átlag- és a mediánkereset esetében is ezzel az aránnyal lehet számolni.

A fent leírtakból következik, hogy a nettó átlagkereset esetében maximum 261 650 forint, míg a nettó mediánkereset esetében maximum 218 950 forint lehet a havi törlesztőrészlet vállalható összege.

A Bank360 lakáshitel kalkulátora szerint egy 20 éves futamidejű, 33,5 millió forintos piaci jelzáloghitelnek 259 ezer és 262 ezer forint között a havi törlesztőrészlete, tehát a jelenlegi nettó átlagkeresettel megközelítőleg ez az a maximális hitelösszeg, ami felvehető (THM 7,22% – 7,43%). Hosszabb, 25 éves futamidő esetén ez az összeg ~36,5 millió forintig növelhető, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet 257 ezer és 261 ezer forint között alakul (THM 7,22% – 7,42%).

Azok esetében, akiknek a bére a júliusi nettó mediánbérrel egyezik meg, a felvehető maximális hitelösszeg 20 éves futamidő mellett megközelítőleg 27,5 millió forint, ekkor ugyanis a havi törlesztőrészlet 213 ezer és 219 ezer forint között alakul (THM 7,22% – 7,75%). Hosszabb, 25 éves futamidő esetén a hitelösszeg maximuma 30 millió forint, aminek a havi törlesztőrészlete 211 ezer és 219 ezer forint között mozogna (THM 7,22% – 7,72%).

Lényegesen magasabb összegeket vehetnek fel azok, akik jogosultak az Otthon Start Program kamattámogatott lakáshitelére, hiszen nekik az állami támogatás révén lényegesen alacsonyabb, mindössze 3%-os kamattal kell számolniuk. A konstrukció keretein belüli legmagasabb, 50 millió forintos hitelösszegnek 25 éves futamidő esetén 237 ezer forint körül alakul a havi törlesztőrészlete (THM 3,03% – 3,06%), így az bőven belefér a júliusi nettó átlagkereset 50%-ába, vagyis a legalább ennyit kereső adósok akár a teljes hitelösszeg felvételére is képesek lehetnek.

A nettón mediánbért keresőkről ez már nem mondható el, így az ő esetükben alacsonyabb a felvehető hitelösszeg. Az ő esetükben, amennyiben a futamidő 25 év, úgy a felvehető maximális hitelösszeg 46 millió forint, aminek a havi törlesztőrészlete 217 – 219 ezer forint között mozog (THM 3,03% – 3,06%).

Amennyiben a futamidő csak 20 év, úgy a nettó mediánbért megkeresők esetében 39 millió forint a felvehető maximum (216 – 217 ezer forint havi törlesztőrészlet, THM 3,03% – 3,06%), de ekkora időtávon a nettó átlagkeresetet keresők esetében is alacsonyabb, 47 millió forintos összeg vehető fel (260 – 261 ezer forintos havi törlesztő, THM 3,03% – 3,06%).

Mekkora személyi hitelre elegendő a júliusi átlagkereset?

Ami a személy hitelek piacát illeti, ott továbbra is a nettó átlagkeresetet megkereső ügyfelek akár a jelenlegi legmagasabb, 15 millió forintos hitelösszeget is képesek felvenni, feltéve, hogy a hitelösszeg megfelelően hosszú futamidővel társul. 7 éves futamidővel számolva a jelenlegi személyihitel-ajánlatok alapján havi 245 ezer és 258 ezer forint között alakul a havi törlesztőrészlet (THM 9,90% – 12,00%), ami már belefér a jegybank által előírt keretbe.

A nettó mediánbért keresők esetében értelemszerűen még hosszabb, 9 éves futamidőre van szükség ahhoz, hogy a 211 ezer forintos (THM 10,68%) havi törlesztőrészlet beleférjen a jövedelem 50%-ába. Amennyiben valaki ennél rövidebb, 8 éves futamidő mellett szeretne személyi hitelt felvenni, úgy a hitelösszeget is csökkenteni kellene. Példának okáért, 14 millió forint személyi hitel esetében, amennyiben a futamidő 8 év, úgy a törlesztőrészlet 208 ezer és 223 ezer forint között alakul (THM 9,94% – 12,22%), így az ajánlatok többségét el tudná fogadni egy mediánbért megkereső ügyfél.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss