Connect with us
Hirdetés

Gazdaság

Soha ennyi pénz nem hevert még parlagon a lakosságnál

Rekordszintre, 11 200 milliárd forint fölé ugrott februárra a lakossági számlákon lévő folyószámlabetétek állománya, vagyis tovább nő a lekötés nélküli pénzek mennyisége a lakosságnál.

Mindez annak ellenére van így, hogy már a klasszikus lekötött betéteknél is akadnak versenyképes kamatokat kínáló konstrukciók a bankoknál – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Korábban soha nem látott szintre, 11 238,8 milliárd forintra emelkedett februárra a lakosságnál lévő látra szóló és folyószámlabetétek állománya, ami éves összevetésben több mint 16 százalékos növekedés a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint.

„Ennek nyomán a teljes lakossági betétállomány több mint 84 százaléka már lekötés nélkül pihen a folyószámlákon, amire szintén nem akadt eddig példa”

– hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Hozzátette: a megugrásban nyilvánvalóan meghatározó szerepük lehet a lakossági állampapírok kamatkifizetéseinek is, amelyek az első negyedévben több száz milliárd forinttal dobhatták meg a kimutatott állományt.

„Ezzel együtt ekkora mennyiségű pihenő pénz még akkor is figyelemre méltó, ha figyelembe vesszük, hogy a lakossági számlákon lévő összeg jelentős része napi kiadásokat szolgál”

– mutatott rá a szakértő. Hozzátette: arra is számítani lehet, hogy ekkora mennyiségű szabad pénz nem marad tartósan a lakossági számlákon, előbb-utóbb helyet keres majd magának.

Már léteznek versenyképes lekötött betéti ajánlatok 

Gergely Péter szerint bizonyos szempontból érthető, hogy az utóbbi években fokozatosan emelkedett a folyószámlabetétek mennyisége és aránya a lakosságnál, hiszen a lekötött betéti kamatok hosszú ideig nulla és egy százalék között mozogtak.

Mára viszont – hívta fel a figyelmet – megváltozott a helyzet, és a különböző befektetési alapok – illetve a lakossági állampapírok – mellett a lekötött betéteknél is találni versenyképes kamatot kínáló konstrukciókat, igaz, a BiztosDöntés.hu lekötött forintbetét kalkulátora szerint a jó kamatokhoz többnyire bizonyos feltételeket is teljesíteni kell.

A Gránit Bank eBank nevű konstrukciójánál most évi 6,5 százalék az akciós kamat: a betét futamideje három hónap, a leköthető összeg pedig minimum 50 ezer, legfeljebb 30 millió forint lehet. Az eBank betétnél az akciós kamat feltétele ugyanakkor, hogy friss megtakarítást helyezzen el az ügyfél, és – ahogy ez a konstrukció nevéből is sejthető – rendelkezzen aktivált mobilbankkal a pénzintézetnél, és havonta legalább 400 ezer forint jóváírás érkezzen a számlájára.

A Gránit Bank a rövid lejáratú forintbetéti konstrukciók között szintén kínálatban tartja a KamatMax betétjét, ahol a futamidő hat hónap, az elérhető éves kamat pedig 5 százalék. Itt az a feltétel, hogy az ügyfél a futamidő alatt havonta legalább 20 ezer forintért – vagyis összesen 120 ezer forintért – vásároljon a Gránit Bank által kibocsátott kártyával.

A MagNet Banknál a Prizma betéttel lehet kedvező éves kamatokat elérni. Ennél a konstrukciónál több futamidő is létezik: a legmagasabb, évi 6,62 százalékos kamatot a három hónapos lejáratnál lehet elérni, míg a hat hónapos futamidőnél évi 6,45, a 12 hónaposnál pedig 4,61 százalékos az elérhető éves kamat. Itt a legkisebb leköthető összeg 500 ezer forint, ami kizárólag új forrás lehet.

Az OTP Bank Prémium Forint Betétjénél most 6 százalékos az éves kamat – itt a lejárat egyébként hat hónapos –, viszont ebbe a konstrukcióba kizárólag azok az ügyfelek helyezhetik el megtakarításaikat, akik rendelkeznek lakossági Bázis Számlával, amihez Prémium Next szolgáltatás is kapcsolódik.

Visszatértek a kombinált betétek, két számjegyű is lehet az éves kamat

Két pénzintézet a befektetési jegyekkel kombinált betéteket is visszahozta a kínálatba: ezek lényege, hogy az elhelyezett pénznek csak egy része kerül lekötött betétbe, a másik részt a pénzintézet által forgalmazott valamelyik alap befektetési jegyeiben lehet elhelyezni. A betéti rész kamata ezeknél a konstrukcióknál nagyon vonzó, a befektetési rész hozama viszont már a kiválasztott alap teljesítményén múlik.

A CIB Bank CIB Tandem megtakarítás nevű kombinált betétjénél a betéti részbe egyharmad, míg a befektetési részbe kétharmad része kerül az elhelyezett összegnek. A betéti rész futamideje 3 hónap, a legkisebb, itt elhelyezhető összeg pedig százezer forint. A betéti részre fizetett kamat ennél a konstrukciónál alapesetben évi 7 százalék, ám a prémiumbanki (Magnifica néven futó) szolgáltatásra jogosult ügyfeleknek évi 10 százalékos kamatot kínál a pénzintézet.

A Gránit Bank Hozampáros néven futó betétjénél 4 hónapos futamidőre lehet lekötni a betéti részben elhelyezett pénzt, szintén igen attraktív, évi 8 százalékos kamat mellett. Ennél a terméknél fele-fele részben oszlik meg a betéti részben és a Gránit befektetési jegyekben elhelyezett összeg, amelynek el kell érnie a 200-200 ezer forintot. Fontos feltétel viszont, hogy ez a konstrukció csak a pénzintézethez frissen behozott pénzzel vehető igénybe.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Gazdaság

Az MKIK benyújtotta a KATA és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a KATA és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta.

A Kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.

A magasabb befizetéshez magasabb ellátás kapcsolódjon

Az MKIK elfogadhatónak tartja, hogy a vállalkozásoktól származó bevételeket magasabb közteher terhelje. A tervezet szerinti, 15 százalékos mértékhez igazodó kiegészítő adó megfizetése ugyanakkor nem növelné a kisadózó társadalombiztosítási ellátásainak alapját. Ez a főfoglalkozású kisadózóknál 2027-ben havi 317 ezer forint maradna akkor is, ha a vállalkozó a tételes adón felül jelentős többletadót fizet.

A Kamara ezért azt javasolja, hogy a kiegészítő adó meghatározott része növelje az ellátási alapot, és ezen keresztül a későbbi nyugdíj, valamint a pénzbeli egészségbiztosítási ellátások alapját is. A részletszabályok kidolgozása további számításokat igényel, de az MKIK szerint a magasabb közteher és az érte járó többletjogosultság között egyértelmű kapcsolatot kell teremteni.

Célzott segítség az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak

A Kamara egy szűk jogosulti kör számára elérhető „szociális KATA” bevezetésének megvizsgálását is kezdeményezi. Ez azoknak jelenthetne segítséget, akik élethelyzetük, lakóhelyük vagy munkaképességük miatt csak korlátozottan tudnak munkaviszonyban dolgozni, vállalkozóként pedig alacsony bevételt érnek el. Ide tartozhatnak például kistelepülési lakossági szolgáltatók, más jogcímen nem biztosított, gyermeküket nevelő szülők, hozzátartozójukat ápolók és megváltozott munkaképességűek.

Az MKIK nyári vitaanyagában szereplő lehetséges modell évi legfeljebb 6 millió forintos bevételig lenne alkalmazható. Évi 3 millió forintig havi 50 ezer forintos tételes adóval, a 3 és 6 millió forint közötti bevételi részre további 15 százalékos közteherrel számolna. A cél a legális önfoglalkoztatás és a minimális társadalombiztosítási jogosultság biztosítása. A feltételeket úgy szükséges meghatározni, hogy a lehetőség valóban a rászoruló csoportot segítse, és ne válhasson adóoptimalizálási eszközzé.

A vagyonadó ne vonjon el forrást a működő vállalkozásoktól

A vagyonadóról szóló törvényjavaslat kapcsán az MKIK érti azt a kormányzati célt, hogy a kiemelkedő vagyonnal rendelkezők nagyobb részt vállaljanak a közös kiadások finanszírozásából. A szabályozásnak ugyanakkor különbséget kell tennie a magáncélú, illetve befektetési vagyon és a gazdaságban ténylegesen működő vállalkozói tőke között.
Egy társasági részesedés értéke mögött termelőeszközök, ingatlanok, készletek, technológia és a működéshez szükséges forgótőke állhat. Ezek munkahelyeket és beruházásokat szolgálnak, értékük nem feltétlenül jelent a tulajdonos számára rendelkezésre álló pénzt. A vagyonadó megfizetése ezért osztalékkivételre, hitelfelvételre vagy akár tulajdonrész értékesítésére kényszerítheti az érintetteket, gyengítve a vállalkozások tőkeerejét.

A Kamara elsődlegesen a tényleges magyarországi gazdasági tevékenységet szolgáló vállalkozói vagyon mentesítését javasolja a vagyonadó alól. Ez a közvetlenül vállalkozási célra használt vagyonra és a működő gazdasági társaságokban fennálló tulajdoni részesedésekre egyaránt kiterjedne. A mentesség feltételeinek ki kell zárniuk, hogy passzív magánvagyon társaságba helyezésével lehessen elkerülni az adófizetést.

Amennyiben a jogalkotó a mentességet nem tartja megvalósíthatónak, az MKIK alternatív megoldásként adóbeszámítási rendszer kialakítását javasolja. Ebben a társasági részesedésre jutó vagyonadót csökkenthetné a vállalkozás által megfizetett társasági adó vagy KIVA, valamint a foglalkoztatáshoz kapcsolódó meghatározott adók és járulékok tulajdoni hányaddal arányos része, legfeljebb az adott részesedésre jutó vagyonadó összegéig. Ez elismerné a működő, foglalkoztató vállalkozások folyamatos költségvetési hozzájárulását.

Az MKIK kész szakmai elemzéseivel és a vállalkozói tapasztalatok összegzésével részt venni a javaslatok részletes kidolgozásában. A Kamara olyan szabályozást szorgalmaz, amely az arányos közteherviselés mellett ösztönzi a legális munkavégzést, és megőrzi a hazai vállalkozások működéséhez, foglalkoztatásához és fejlődéséhez szükséges forrásokat.

 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

A Kia bekerült a Fortune 2026-os „Európa 100 Legjobb Munkahelye” közé

A Kia Europe a Great Place To Work® minősítést követően bekerült a Fortune „100 Best of Companies to Work For™ Europe 2026” listájára, ahol a 88. helyen végzett.

Ez az elismerés a Kia folyamatos elkötelezettségét tükrözi amellett, hogy Európa-szerte vonzó, befogadó és innovatív munkáltatóként erősítse pozícióját. Az eredmény a Great Place To Work® saját fejlesztésű Trust Index™ felmérésén alapul, amely a részt vevő vállalatok HR-adatai mellett a munkavállalók bizalmas visszajelzéseit is értékeli. Az eredmények rámutatnak az európai Kia erős emberközpontú vállalati kultúrájára: az új munkatársak 91%-a szerint szívesen fogadták őket, a munkavállalók 80%-a úgy véli, hogy az emberek törődnek egymással, míg 78%-uk úgy érzi, hogy munkájával valódi hatást gyakorol.

A Fortune „Európa 100 Legjobb Munkahelye” listája azokat a szervezeteket ismeri el, amelyek kiemelkedő elkötelezettséget tanúsítanak a munkavállalói élmény és a munkahelyi kultúra iránt. A rangsor több mint egymillió munkavállaló megkérdezésén alapul. A listán szereplő vállalatokat az különbözteti meg, hogy munkatársaik következetesen pozitív visszajelzéseket adnak, függetlenül a betöltött pozíciótól, szervezeti egységtől vagy munkavállalói csoporttól. A listára azok a szervezetek kerülhetnek fel, amelyek legalább 500 munkavállalót foglalkoztatnak, és 2025 során vagy 2026 elején szerepeltek a Great Place To Work® által közzétett egy vagy több nemzeti Best Workplaces™ rangsorban.

„Munkatársaink jelentik legnagyobb erősségünket, és ez az elismerés azt a vállalati kultúrát tükrözi, amelyet a Kia európai munkavállalói közösen építettek fel”

– mondta Francesco Mereu, a Kia Europe vállalati funkciókért felelős alelnöke.

„Az, hogy Európa legjobb munkahelyei között ismertek el bennünket, jól mutatja folyamatos elkötelezettségünket egy olyan munkáltatói környezet kialakítása iránt, amely a bizalomra, a befogadásra, az együttműködésre és a folyamatos fejlődésre épül. Hálásak vagyunk munkavállalóinknak, akik elkötelezettségükkel és szenvedélyükkel nagyszerű munkahellyé teszik a Kiát Európában.”

A Kia továbbra is erős vállalati kultúrát épít európai szervezetén belül. A Great Place To Work® felmérés eredményei szerint a munkavállalók különösen nagyra értékelik az erős vezetést, az emberekről való gondoskodást és a bizalomra épülő vállalati kultúrát. Számos munkatárs számolt be arról, hogy szívesen fogadják, támogatják, valamint hogy önmagát adhatja a munkahelyén. A csapatmunkával, az összetartozás érzésével, a méltányossággal és a tisztelettel kapcsolatos pozitív visszajelzések tovább erősítik a Kia elkötelezettségét a befogadó és támogató munkavállalói élmény biztosítása iránt az egész régióban.

A Kia ezeket a tapasztalatokat felhasználva folyamatosan erősíti szervezeti kultúráját, és a munkavállalói visszajelzéseket gyakorlati fejlesztésekké alakítja. Ezt a szemléletet a vállalat alapértékei vezérlik: törődünk az emberekkel (Care for People), együtt messzebbre jutunk (Move Further Together), cselekvésre hatalmazzuk fel az embereket (Empower People to Act), bátran feszegetjük a határokat (Dare to Push Boundaries), valamint nap mint nap a kiválóságra törekszünk (Chase Excellence Every Day).

Európában a Kia és leányvállalatai a fenntarthatóságra, a mobilitásra, az elektrifikációra, a konnektivitásra és a könnyű haszongépjárművekre összpontosítanak, ami új munkaterületek létrejöttét, és új piacok megnyitását teszi lehetővé. Ez arra ösztönzi a vállalat munkavállalóit, hogy a teljesítmény és az innováció terén új szintre lépjenek, miközben az „Ellentétek harmóniája” (Opposites United) formatervezési szemlélet új jelöltek és új nézőpontok előtt nyitja meg a vállalatot.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Gazdaság

Országos MI oktatási programot jelentett be a Bosch

bosch Országos MI oktatási program

Hogyan lehet jól kérdezni a mesterséges intelligenciától? Honnan tudhatjuk, hogy megbízható-e a válasza? Mire használható az MI a tanulásban és a hétköznapokban, és mikor kell kritikusan viszonyulnunk ahhoz, amit létrehoz? Ezeket, a fiatalok mindennapjait egyre közvetlenebbül érintő kérdéseket járja körül a Bosch középiskolásoknak szóló mesterséges intelligencia oktatási programja. A vállalat tervei szerint a 2026/2027-es tanévben országosan összesen 20 középiskolába jut el a program, így mintegy 800 középiskolás szerezhet gyakorlati tapasztalatot a mesterséges intelligencia megfelelő használatáról.

A diákok visszajelzései is alakítják a programot

A Bosch a kőbányai Szent László Gimnáziumban oktatással egybekötött sajtóeseményen jelentette be a kezdeményezést. Az eseményt két próbanap előzte meg: az év elején Aszódon 40, Szombathelyen 60 középiskolás vett részt a vállalat MI-oktatásában. A pilotok egyik fontos célja az volt, hogy a diákok tapasztalataira és visszajelzéseire építve alakítsák ki a programot.
A tananyag a technológia rendkívül gyors fejlődése miatt nem tekinthető lezártnak, a Bosch szakemberei folyamatosan aktualizálják az oktatás tartalmát és a bemutatott eszközöket. A gyakorlati feladatok során sem ragaszkodnak kizárólag előre kijelölt témákhoz. A diákok saját érdeklődési területükön kísérletezhetnek, így közvetlenül megtapasztalhatják, hogyan használható a mesterséges intelligencia különböző problémák és kreatív feladatok megoldására. A programban a prezentációkészítő alkalmazások mellett a képés videógenerálás is hangsúlyt kap.

A világ vezető technológiáit fejlesztő szakemberek mennek az osztályterembe

A program sajátossága, hogy az MI-ről nem csupán elméleti szinten tanulnak a középiskolások. Az oktatási programban többféle szakmai háttérrel rendelkező kolléga is részt vesz a Boschtól: AI-szakemberek, tapasztalt fejlesztőmérnökök és PhD-hallgatók mellett projektmenedzserek és kommunikációs szakemberek is együtt dolgoznak azon, hogy a technológiai tudás a középiskolásoknak is érthető
és a gyakorlatban is használható formában jusson el az osztálytermekbe. A foglalkozások célja ezért nem egy-egy aktuális MI-alkalmazás használatának a megtanítása, sokkal inkább olyan szemlélet átadása, amely akkor is használható marad, amikor a ma népszerű eszközök helyét új megoldások veszik át. A diákok többek között azt vizsgálják, hogyan érdemes promptolni, azaz utasításokat adni az MI-nek, hogyan változik az eredmény a kérdések pontosításával, milyen hibákat követhet el egy generatív modell, illetve miként lehet ellenőrizni és
továbbgondolni az általa létrehozott tartalmakat.

„A technológiai versenyképesség hosszútávon nem választható el attól, hogy milyen tudással rendelkezik a következő generáció. Magyarország számára is meghatározó kérdés, hogy a fiatalok ne csak felhasználói legyenek az új technológiáknak, hanem értsék azok működését és lehetőségeit. A Bosch ehhez olyan tudást tud hozzátenni, amely mögött valós fejlesztési és mérnöki tapasztalat áll. Számunkra
ez a program ezért egyszerre tudástranszfer és egyúttal befektetés is, hogy a jövő generációi felkészüljenek a technológiai kihívásokra és naprakész tudással rendelkezzenek” – emelte ki Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója Magyarországon és az Adria régióban.

Kutatás is igazolja a középiskolai MI oktatás fontosságát

A Bosch 2025 tavaszán közel 800, 16 és 20 év közötti középiskolában tanuló diák körében végzett felmérésének eredménye is igazolja, hogy a technológiai kompetenciák fejlesztésére a felsőfokú képzési intézmények mellett már a középiskolai oktatásban is nagy szükség van. Míg egy 2024 őszén végzett kutatásban a magyar felnőtt lakosság 53 százaléka, egy év múlva már 60 százalék gondolta úgy, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized legmeghatározóbb technológiája, a megkérdezett középiskolások 65 százaléka értett egyet ezzel az állítással. A kutatás szerint a diákok körében 84 százalék azok aránya, akik már most tervezik, hogy a mesterséges intelligenciát valamilyen módon beépítik a tanulmányaikba és, hogy a jövő munkahelyein elengedhetetlenek lesznek az MI-készségek. A felmérés arra is rávilágított, hogy a választ adó iskolások 90 százaléka már ma is fontosnak tartja ezeket a készségeket a tanuláshoz.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss