Ipar

Nem egyszerű Kínának ledolgozni a félvezetőipari hátrányát

Több mint egy évtizedre lehet szüksége Kínának arra, hogy félvezetőipari hátrányát ledolgozza, miután a 2019-től fokozatosan életbe lépő, egyre szigorúbb amerikai szankciók lényegében elvágták attól a lehetőségtől, hogy nyugati technológiát és/vagy a gyártáshoz szükséges know-how-t vásároljon magának.

Hiába öl súlyos milliárdokat a honi chipgyártás felfuttatásába, Kínának így is hosszú évekre lesz szüksége még ahhoz, hogy a legfejlettebb eljárásokkal dolgozó félvezetőgyártókkal technológiai szempontból minden tekintetben felvehesse a versenyt – nyilatkozta az IDC piackutató illetékes vezetője, Mario Morales a CNBC-nek adott interjújában.

Mindez azt jelenti, hogy a helyi piacon működő félvezetőgyártók még jó ideig nem lesznek képesek olyan összetett megoldások előállítására, melyek csúcsteljesítményű rendszerekbe – többek közt szerverekbe, PC-kbe és okostelefonokba – kerülhetnek majd, ezzel ellensúlyozva azt, hogy az Egyesült Államok az elmúlt években gyakorlatilag teljesen elvágta Kínát a nyugati technológiától és a gyártáshoz elengedhetetlenül szükséges know-how -tól.

Kína technológiai lemaradását – mely Morales szerint jelenleg három, illetve négygenerációs gyártástechnológiai hátrány lehet – óriási félvezetőipari beruházásokkal kívánja a lehető leghamarabb behozni, így az ország legnagyobb félvezetőgyártója, az SMIC mellett az olyan helyi mammutvállalatok, mint az Alibaba, a Tencent és a Baidu is őrült összegeket öl fejlesztésekbe.

Morales szerint a végtelen mennyiségű anyagi forrás ugyanakkor rövid távon biztosan nem elég, Kínának továbbra is nagy szüksége van a fejlett technológiával készülő félvezetők gyártásához szükséges szoftverekre és berendezésekre, melyeket szintén elvágott az országtól az Egyesült Államok.

A fentiek tükrében a piackutatónál úgy vélik, hogy a kínai félvezetőipar nagyjainak több mint egy évtizedre is szükségük lehet ahhoz, hogy a legnagyobb, nyugati technológiát használó félvezetőgyártókkal, így elsősorban a piacvezető TSMC-vel felvegyék a versenyt.

A helyi félvezetőipar számára komoly dilemma, hogy a fejlett gyártási szintet csak a kihozatali kapacitás jelentős növelésével lehet elérni tartósan, ehhez azonban egyszerűen nem elég nagy a kínai felvevőpiac, azaz az SMIC-nek és társainak európai vagy akár amerikai megrendelőket kellene találnia ahhoz, hogy nagy kihozatal mellett, gazdaságosan üzemeltethesse fejlett félvezetőipari gyártósorait – vélik az IDC-nél.

Forrás: HSWS

Friss