Ipar

Magyarországon is rákapcsolt az elektromobilitásra a Bosch

Az egyik legfontosabb trend jelenleg az autóiparban az elektromobilitás, amely egyre inkább a Bosch meghatározó üzleti területévé válik.

A vállalat 2021-ben mintegy 700 millió eurót, összességében pedig már ötmilliárd eurót költött az elektromobilitással és üzemanyagcellákkal kapcsolatos fejlesztésekre. Az elektromobilitással összefüggésben az elmúlt években Magyarországon is folyamatosak voltak a fejlesztések és a beruházások.

„Célunk, hogy Budapest Kelet-Közép-Európa kutatás-fejlesztési központja legyen az elektromos- és hibrid hajtásláncok, valamint az egyéb műszaki megoldások fejlesztése révén”

– mondta Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. A vállalatcsoport a kiterjedt K+F tevékenység mellett elektromos hajtástrendszereket és az e-mobilitáshoz kapcsolódó alkatrészeket is gyárt miskolci, maklári és hatvani telephelyein.

Budapesten fejlesztik az e-mobiltást jövőjét

„Az elektromobilitás terén egyetlen más vállalatnak sincs a Bosch csoportéhoz hasonló széles körű kínálata: az eBike-tól az építőipari munkagépekig, a szilícium-karbid chiptől a teljesen integrált e-tengelyig terjed a vállalat portfóliója”

– hangsúlyozta Gergen Péter, a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ e-mobilitásért felelős vezetője. Az autózás területén a Bosch a legkisebb városi autótól egészen a nagyméretű tehergépjárművekig nyújt elektromos megoldásokat.

A magyarországi Bosch csoport, és különösen a Budapesti Fejlesztési Központ egyre hangsúlyosabb szerepet játszik az elektromobilitáshoz kapcsolódó fejlesztések területén. A vállalat budapesti telephelyén a mild hibridektől (48 V-os, rásegítéses rendszer) a teljesen elektromos autókig az elektromos hajtáslánc szinte összes komponensét fejlesztik, beleértve többek között az elektromos motorok és inverterek komponenseit, az energiamenedzsment rendszereket, valamint a töltőelektronikát is.

A Bosch a tisztán akkumulátoros technológia mellett piacvezető az üzemanyagcellás hajtásrendszer-technológiát érintő fejlesztésekben. A Bosch csoportnál ezeknek a fejlesztéseknek a legfontosabb központja Németország, de már a Budapesti Fejlesztési Központban is foglalkoznak az üzemanyagcellás rendszerek komponenseinek fejlesztésével. Budapesten többek között az üzemanyagcella feltöltő kompresszorának az elektronikáját és mechanikáját fejlesztik.

Csak Budapesten a vállalat háromezer munkatársa dolgozik a jövő autóipari technológiáin, ebből többszáz mérnök kifejezetten az elektromobilitással összefüggő fejlesztésekkel foglalkozik. A vállalat most épülő, új campusa az elektromobilitáshoz és az autonóm járművekhez köthető kutatás-fejlesztések újabb fontos helyszíne lesz. Olyan innovációs központ, amely többek között a magyar mérnökök tudását és ötleteit felkarolva járul hozzá a még biztonságosabb és fenntartható, zöld mobilitás megteremtéséhez. Az új létesítmény várhatóan 2022 második félévében nyitja meg kapuit.

Új kapacitások és gyártási tevékenység

A Bosch Magyarországon az ipari és az akadémiai szféra aktív együttműködésével folytatja fejlesztéseit, szorosan összekapcsolva az egyetemi alkalmazott kutatást és az ipari fejlesztéseket. A vállalatcsoport 2021-ben több fontos, elektromobilitáshoz kapcsolódó fejlesztési projekten dolgozott. A miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. és a Miskolci Egyetem közös projektjében olyan új gyártási eljárás és alkatrész született, amely komoly előrelépést jelent a jövő gépjárműveinek megalkotásában. A motorok hűtéséhez fejlesztett műszaki megoldások nemcsak technológiai előrelépést jelentenek, hanem a projekt eredményeként a konzorcium tagjainál új, az elektromobilitáshoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési kapacitások, kompetenciák is létrejöttek.

A vállalat miskolci autóipari telephelye a K+F tevékenység mellett fontos gyártóközpontja is a Bosch elektromobilitási törekvéseinek. A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. újgenerációs termékei, például a fékrásegítő motor, illetve a menetstabilizátor a hibrid és elektromos meghajtású járművek nélkülözhetetlen alkatrészei. Az autóipari komponensek mellett a gyár fontos terméke az eBike-okhoz készülő elektromos hajtás is, amelyhez az akkumulátorokat a cégcsoport másik miskolci üzeme, a Robert Bosch Power Tool Kft. fejleszti és gyártja.

A hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. ettől az évtől további e-mobilitáshoz kapcsolódó alkatrészek, például új generációs inverterek gyártását tervezi.  A Robert Bosch Automotive Steering Kft. pedig összesen 70 ezer négyzetméter termelési és logisztikai területet, valamint egy integrált, modern szolgáltatóközpontot és irodai területet is kialakít Makláron. Ennek köszönhetően a jövő kormányműveit gyártják Makláron, hiszen az autóipar átalakulásával egyre nagyobb igény van az elektromos kormánymű-rendszerekre. Amellett, hogy környezetbarát az elektromos kormánymű technológiája, jól együttműködik a különböző asszisztensrendszerekkel az automatizált vezetés egyik kulcselemeként.

Cél a szén-dioxid-mentes közlekedés

A Bosch K+F tevékenységének fókuszában az elektromobilitás, a hidrogén és a mesterséges intelligencia alapú fejlesztések állnak, amelyek hozzájárulnak a károsanyag-kibocsátás drasztikus csökkentéséhez és a klímavédelmi célok eléréséhez. A Bosch arra készül, hogy az elektromos járművek iránti kereslet világszerte nő. A várakozások szerint 2035-ben az újonnan regisztrált járművek 60 százaléka már elektromos lesz. Az elektromobilitás alaptevékenység lesz a Bosch számára, a vállalat ugyanakkor nyitott valamennyi jövőbeni erőátviteli technológia irányába, folyamatosan fejleszti a belső égésű motorokat is, és elkötelezett támogatója a nulla károsanyag-kibocsátású járművezetésnek.

Friss