Ipar

Raktárautomatizálás – tények és kérdőjelek

Az automatizálás egyelőre nem hasít egyértelműen a logisztikában.

Hosszú távon nyilván beköltöznek a raktárakba a robotok és a különféle automatizált rendszerek, de ma még többen az óvatos kivárást választják.

A pandémia okozta bezártság olyan tömegeket is a karosszékből történő vásárlás felé terelt, amelyek korábban kizárólag vagy szinte mindig elmentek az üzletekbe, ott vásároltak, és jellemzően saját maguk vitték haza a kiválasztott és megvett termékeket. Sokan a karantént követően is megmaradtak – részben vagy teljesen – az online boltok mellett. A megváltozott helyzet azokat a kereskedőket is váltásra kényszerítette, akik a Covid előtt nem működtettek online üzletet, sőt még nem is fontolgatták a belépést az e-kereskedelembe. Ezek mellett természetesen megjelentek vadonatúj, kifejezetten az online rendelésekre szakosodott szereplők, illetve a meglévő e-kereskedők jelentősen bővítették kínálatukat.

Mára eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag bárki, bármit, bárhonnan és bármikor meg tud vásárolni online. A fogyasztók igényei folyamatosan nőnek, miközben az őket kiszolgáló emberi erőforrás jellemzően nem képes lépést tartani sem a mennyiségi, sem a minőségi elvárásokkal. Az e-kereskedelem ilyen mértékű bővülése, illetve a vásárlók színvonalas kiszolgálása nem képzelhető el megfelelő logisztikai rendszerek nélkül. Itt van tehát egy folyamatosan fejlődő iparág, a logisztika, amely ma már egyre több korszerű technológiai megoldással segítheti a kereskedők munkáját.
Mi történt a logisztika területén az utóbbi időben, és mi várható a jövőben? Vajon mennyire terjed el az automatizálás a raktárakban? A QLM piaci kitekintése ezeket a kérdéseket járja körül.

Fontos szempontok

A megrendelt csomagok kiszállítási ideje folyamatosan csökken, az emberek pedig megszokták a kényelmet. A logisztika számára ez lehet kész főnyeremény, de akár hatalmas veszteség is. Az online rendeléseket kiszolgáló raktáraknak egyre gyorsabban kell dolgozniuk. Fel kell pörgetniük a csomagolási folyamatokat, ami manuálisan egyre nehezebb. Itt jöhet képbe az automatizáció. De vajon meddig és hogyan?

A Zebra által készített globális kutatás szerint a cégek 20 százalékánál már elindult vagy tervben van a robotika/automatizálás használata a raktárakban. A százalékos arány 2025-re várhatóan csak nagyobb lesz. Ezt támasztja alá, hogy az online térben leadott rendelések – amelyek az országhatárokon is átnyúlnak – 15-20 százalékkal gyarapodtak az elmúlt években, megnövelve az igényt a modernizált, automatizált raktárak iránt. A gyártási, szállítási, logisztikai és egyéb részlegek döntéshozóinak 27 százaléka teljes automatizálást tervez 2024-re.

A raktár automatizálása esetén érdemes arra törekedni, hogy a raktári folyamatokat részben vagy egészben függetlenítsék az emberi erőforrásoktól. Olyan gépeket, berendezéseket célszerű illeszteni a folyamatokba, és olyan szoftveres irányítást érdemes alkalmazni, amelyek integrációjával a raktár termelékenysége eléri a kívánt paramétereket (cikkszám, tárhelyszám, tárhelyméret, mozgatások száma, rendelkezésre állás szintje stb.)

Az emberi jelenlét nélkül dolgozó gépek, vezető nélküli targoncák, robotok a modernizálás eszközszintű alapjait biztosítják, de önmagukban nem képesek megoldást nyújtani. Sőt, amennyiben ezeket nem megfelelően választják ki vagy illesztik folyamatba, akkor bevetésük akár ellenkező hatást válthat ki. Ezen automata egységek hatékony működése a feladatra szabott raktárirányítási rendszer (WMS – Warehouse Management System) és folyamatirányítási (MFC – Material Flow Control) szoftver együttműködésével biztosítható. E szoftverek, mindamellett, hogy a már jól ismert feladatokat – mint például áruátvétel, be-, át- és kitárolás, készletkezelés, komissiózás, csomagolás, kiszállítás – ellátják, nagy súlyt fektetnek a berendezések együttes működésének átgondolt irányítására. A rendszer sajátosságából adódóan elvárás a rendkívül magas rendelkezésre állás; nem engedhető meg a működés teljes megállása, hiszen ez hatalmas gazdasági veszteségeket okoz. Ennek biztosítását részben a vezérlő szoftverek megfelelő működési logikája garantálja.

Az integrációs kihívás mellett nagy figyelmet kell fordítani e rendszerek szervizelésére (időben és rendszeresen elvégzett megelőző karbantartások, szervizcsapat elérése telefonon, szükség esetén gyors bevetése a helyszínen). Ez szintén a magas rendelkezésre állás egyik alapja.

Visszatartó tényezők

A logisztikai cégek szeretnék megkönnyíteni, hatékonyabbá tenni saját munkájukat, de emellett fő céljuk a fogyasztók igényeinek kiszolgálása. Ám nem mindenki akar automatizálni. A McKinsey Global Institute jelentése szerint több indok állhat annak hátterében, hogy egyes cégek miért nem alkalmazzák az automatizációt raktáraikban.
Az egyik ok, hogy a cégek tartanak az e-kereskedelem szokatlan versenydinamikájától, bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy a sok rendelkezésre álló automata raktártechnológiából melyik fog diadalmaskodni. Az új eszközök beszerzésének költsége nagy, így a raktárautomatizálási beruházás jelentős döntésnek számít egy cég életében.

További probléma, hogy a szállítók új, többcsatornás elosztási rendszerei bizonytalanságot szülhetnek. A munkaerőhiány sem segíti a cégek fejlődését, hiszen évek óta nem látott problémával küzd az iparág. Egy automata rendszer megvalósítása, bevezetése akár két éven is túlnyúlhat, így a beruházásról szóló döntés és a használatbavétel között történő változásoktól való félelem is fokozza a bizonytalanságot. A legtöbb logisztikai cég ezen aggályok és a magas költségek miatt nem vág bele a modern eszközök beszerzésébe.

Kétségtelen előnyök

A fenti kétségek mellett azonban annyi biztos, hogy szinte valamennyi raktári folyamat automatizálható. Számos automata megoldást találhatunk a tárolástechnikára, a komissiózásra, az anyagmozgatásra, a csomag- vagy rakatképzésre, a szortírozásra stb.

– Az automatizálás előnye ma már nem kérdés. A cégek döntéshozói nincsenek könnyű helyzetben, a kínálat hatalmas, a döntési szempontok rendkívül összetettek. A klasszikus megtérülésszámítások nem igazak, új alapokra, új szemléletre kell helyezni a beruházás értékelését. Egy biztos, aki ma úgy dönt, hogy a raktári folyamatait automatizálja, az a döntéseivel jelentős versenyelőnyhöz juthat késlekedő versenytársaihoz képest – mondja Bérces Pál, a QLM cégcsoport tulajdonosa.

Egy nemzetközi cikk azt írja, hogy a nagy cégek vezetői egy-két éven belül szeretnék automatizálni saját raktáraikat, ugyanakkor kevesebb mint a felük, közel 40 százalékuk érzi, hogy teljesen felkészültek erre a változásra. Egy kutatás szerint az automatizálási folyamatok javítása az ellátási lánc menedzsereinek legfőbb célja a következő egy-két évben. A vállalatok 14 százaléka létesítményei automatizálásának fejlesztését tekinti prioritásnak, 37 százaléka pedig a három legfontosabb rövid távú cél között tartja számon. A vállalatok 43 százaléka fel is készült ennek megvalósítására. A Világbank-csoporthoz tartozó International Finance Corporation szerint a globális ellátási lánc alapvető szerkezetátalakításának kellős közepén vagyunk.

Automatizált raktár épül az eMAG-Extreme Digitalnél

A romániai székhelyű eMAG vállalatcsoport hazai leányvállalata, az eMAG-Extreme Digital már a korábbi években is tesztelt automatizált megoldásokat a raktáraiban. A vállalat nemrég bejelentett, Dunaharasztiban létesülő, 117 ezer négyzetméteres óriásraktárát már kifejezetten úgy alakítják ki, hogy automatizált logisztikai megoldásokat lehessen alkalmazni benne. Több mint 5 milliárd forint értékben ruháznak be olyan, magas fokú automatizációt kínáló logisztikai eszközök beszerzésébe a logisztikai központ építése kapcsán, amelyek alkalmazásával tovább gyorsulhat a rendelések kiszolgálása. A high-tech dunaharaszti raktárbázis generálkivitelezője a Baupartner Construct, amely több hasonló raktárat épített a cégcsoportnak Romániában.

– Ha egy raktár automatizálásáról beszélünk, a legtöbben a robotporszívóra emlékeztető anyagmozgató robotokra gondolnak: ezek is hasznosak, hiszen emberi erő nélkül lehet velük biztonságosan eljuttatni egy konténernyi terméket egyik pontból a másikra. A dunaharaszti raktárbázis esetében különösen fontos, hogy ilyen feladatokat minél kevesebb emberi közreműködéssel hajtsunk végre, hiszen az épület egy kilométer hosszú. Ugyanakkor az anyagmozgató robotok mellett az online vásárlók gyors kiszolgálásához elengedhetetlen egy fejlett automata csomagszortírozó rendszer is, amely szupergyorsan, szintén emberi közreműködés nélkül osztja szét az árut a futárok között, jelentősen felgyorsítva a kiszolgálásukat. Egy ilyen rendszer óránként több ezer rendelést képes kezelni, a külön csomagolást nem igénylő termékek rendelései így gyorsabban jutnak el a futárokhoz – tájékoztatott az eMAG-Extreme Digital kommunikációs osztálya.

Mivel az eMAG.hu webáruház az eMAG vállalatcsoport platformját veszi igénybe, számos ponton az anyacéggel közös rendszert használ a magyar leányvállalat is. Ennek megfelelően az eMAG cégcsoport több mint tíz éve folyamatosan továbbfejlesztett, tökéletesített irányítási rendszereit implementálják majd a napokban bejelentett dunaharaszti óriásraktárban. Ezeket a rendszereket az online kereskedelem kiszolgálására specializálták, és vállalatspecifikusan fejlesztették le.

A Kifli.hu megőrzi a munkahelyeket

A pandémia alatt ismertté vált Kifli.hu-nál még nem indult el a raktár-automatizálás, de Klekner Péter ügyvezető elmondása szerint automatizáció nélkül is sikerül jelentősen növelniük a hatékonyságot. Számolnak, és úgy hoznak döntéseket, hogy hatékonyan és gyorsan haladjanak előre, megtartva és fejlesztve a meglévő létszámot és csapatokat. Az automatizáció megvalósításakor alapvető szempont a forgalom mérete, a megtérülés és az emberi erőforrás oktatása. Céljuk, hogy ne csökkenjen a munkahelyek száma. Valószínű, hogy 2023-ban új raktár-automatizációval indítanak.

– Már elég nagy mértékben vannak olyan folyamataink a raktárakban, amelyek nem igényelnek emberi beavatkozást. Továbbra is fejlesztünk ezen a téren. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kevesebb ember dolgozik nálunk, hanem azt, hogy munkatársaink rendszereket kezelnek. Vannak olyan feladatok, például a vásárlóinknak nagyon fontos helyettesítő és hiányzó termékek megadása vagy a pontos szállítási idő betartása, amelyek ellátásához folyamatosan fejlesztjük informatikai rendszereinket. Ezek üzemeltetését, karbantartását, szervizelését többrétegű csapatok végzik. Mindenki belső ember, állandóan bővülő látszámmal. A raktárakat érintő automatizáció egyébként összehangoltan folyik azokban az országokban, ahol a Kifli.hu jelen van – tájékoztat Klekner Péter.

Forrás: Computerworld

Friss