Ipar
A Continental kitüntette a 2021-es év legjobb beszállítóit
Továbbra is az együttműködés és az ügyfélközpontúság a Continental legfőbb vezérelvei egy újabb kihívásokkal ás átalakulásokkal teli évben.
A 2021-es év legjobb beszállítóit „Az év beszállítója” díjjal elismerő Continental Automotive 2022. július 15-én egy virtuális díjátadó ünnepségen köszönte meg stratégiai sorozatgyártás-partnerei példamutató teljesítményét.
„Intenzív és szinergikus kapcsolatot ápolunk beszállítóinkkal, és minden eddiginél szorosabban dolgozunk velük együtt ezekben a jelenleg rendkívül nehéz időkben. Továbbra is számítunk az együttműködéseinkre annak érdekében, hogy a technológiai átalakulás megfelelő irányba haladjon, nagy hangsúlyt fektetve a digitalizációra és a dekarbonizációra”
– mondta Nikolai Setzer, a Continental vezérigazgatója és az Automotive igazgatótanácsának elnöke.
Tavaly a mintegy 7000 beszállítóból álló globális hálózat 170 ezer különböző alkatrészegységet szállított a Continental Automotive 80 gyártási helyszínére, összesen mintegy 165 milliárd egyedi elem feldolgozásával.
„Fontos és hálás feladat volt az 1300 stratégiai beszállítónk közül kiválasztani a 2021-es „Év beszállítója” díjának nyerteseit. Szeretnék gratulálni mind a 12 nyertesnek, akik különböző szempontok alapján kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, az elköteleződéstől és a minőségtől az ellátási és beszerzési feltételekig. Beszállítóink közül külön meg szeretném említeni a FRIULPRESS – SAMP S.p.A.-t, mivel a mechanika területén elnyert díj mellett a „Minőség” kategória győztesének is megválasztották”
– mondta Peter Hopp, a Continental autóipari beszerzésének igazgatója.
A Continental az „Év beszállítója” díjat az elektronika, elektromechanika, mechanika, az autonóm mobilitás és biztonság, valamint a járműhálózat és információ üzletágspecifikus-megoldásai, illetve a gyártóberendezések és mérnöki szolgáltatások területén legjobbnak bizonyult beszállítóknak adja át. A kiemelkedő minőségért járó elismerést a „Minőség” speciális kategória keretében ítélik oda.
A 12 legkiválóbb beszállító:
- Minőség
- FRIULPRESS – SAMP S.p.A.
- Elektronika
- NIHON DEMPA KOGYO CO., LTD. (frekvenciaeszközök)
- TAIYO YUDEN CO., LTD. (MLCC kondenzátorok, tantál kondenzátorok)
- Elektromechanika
- IRISO (autóipari csatlakozók)
- Huizhou BYD Electronics Co., Ltd. (konnektivitás)
- Mechanika
- FRIULPRESS – SAMP S.p.A. (öntött alkatrészek)
- EJOT SE & Co. KG (acélszerelvények)
- Az autonóm mobilitás és biztonság üzletág-specifikus megoldásai
- Ningbo Sunny Automotive Optech Co., Ltd. (optikai eszközök)
- A járműhálózat és információ üzletág-specifikus megoldásai
- CORNING AUTOMOTIVE GLASS SOLUTIONS LLC (LC kijelzők)
- Viaoptic GmbH (dekoratív műanyagok)
- Gyártóberendezések
- Baumann GmbH (backend összeszerelés)
- Mérnöki szolgáltatások
- AROBS TRANSILVANIA SOFTWARE SA (mérnöki szolgáltatások)
Ipar
A vártnál nagyobb érdeklődés miatt bővül a Demján Sándor Tőkeprogram kerete
A hazai kis- és középvállalkozások beruházásait finanszírozó Demján Sándor Tőkeprogram keretösszege 100 milliárd forintról 150 milliárd forintra emelkedik – hangzott el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó rendezvényén.
A program első szakaszában 1261 pályázat felelt meg a feltételeknek. A vállalkozói érdeklődés már ebben a szakaszban meghaladta a rendelkezésre álló forrásokat, ezért 2026 januárjában átmenetileg fel kellett függeszteni az új igénylések befogadását.
A beérkezett pályázatok több lépcsős befektetési értékelési folyamaton mentek keresztül, és eddig 267 esetben született pozitív befektetési döntés.
A keret bővítésével március 12-én újra megnyílik a jelentkezés, így a program második szakaszában további beruházási és növekedési projektek juthatnak tőkefinanszírozáshoz.
Az első szakaszban beérkezett projektek jelentős része kapacitásbővítést, technológiai fejlesztést, digitalizációs beruházásokat vagy új piacokra lépést céloz. A program elsősorban olyan vállalkozások számára jelent finanszírozási lehetőséget, amelyek stabil működési alapokkal rendelkeznek, és a következő növekedési szint elérésére készülnek.
A Demján Sándor Tőkeprogram olyan növekedni kívánó, beruházásra kész magyar kis- és középvállalkozások számára biztosít tőkefinanszírozást, amelyek beruházásaik megvalósításához türelmes forrást keresnek. A konstrukció sajátossága, hogy nincs havi törlesztési kötelezettség, a kamatfizetés évente esedékes, a futamidő pedig hat év.
A program iránti jelentős érdeklődés azt mutatja, hogy a magyar vállalkozások beruházási terveik finanszírozása kapcsán egyre tudatosabban mérlegelik a hitel és a tőke közötti választást. A hitellel szemben a tőke olyan finanszírozási forma, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozások a fejlesztések és beruházások megvalósítására koncentráljanak, anélkül hogy a növekedési szakaszban rendszeres törlesztési kötelezettség terhelné működésüket.
Az angolszász gazdaságokban a növekedési tőke régóta a vállalati fejlődés egyik meghatározó finanszírozási eszköze. A Demján Sándor Tőkeprogram ezt a növekedési finanszírozási szemléletet teszi elérhetővé a magyar kis- és középvállalkozások számára.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Digitális transzformáció a gyakorlatban: AI-asszisztensek és a mögöttük álló technológia
A digitális transzformáció legújabb hulláma nem csupán a nagyvállalati szektort, hanem a mindennapi munkafolyamatainkat is alapjaiban rendezte át. A nagy nyelvi modellek integrációja a szoftveres ökoszisztémákba olyan hatékonyságnövekedést eredményezett, amely korábban elképzelhetetlen volt. Akik a technológiai szektorban vagy digitális környezetben dolgoznak, nap mint nap tapasztalják, hogy az AI-asszisztensek alkalmazása már nem opció, hanem a versenyképesség megőrzésének alapfeltétele. Ebben a cikkben megvizsgáljuk, hogyan optimalizálhatjuk rutinfeladatainkat a legmodernebb eszközökkel.
Kommunikációs munkafolyamatok automatizálása NLP-alapon
Az üzleti kommunikáció során az egyik legnagyobb időrabló tényező a strukturált, mégis udvarias e-mailek megfogalmazása és a különböző nyelvű dokumentumok precíz értelmezése. A természetes nyelvfeldolgozást (NLP) használó eszközök, mint a ChatGPT, a Claude vagy a Google Gemini, mára képesek arra, hogy vázlatos gondolatainkból professzionális válaszokat generáljanak.
A fordítási feladatokban a DeepL neurális hálózatokon alapuló motorja nyújt olyan pontosságot, amely a technikai zsargont is képes kontextusában kezelni. Ezek az alkalmazások nemcsak a szövegírást gyorsítják fel, hanem segítenek a stílus és a hangvétel finomhangolásában is, minimalizálva a félreértések kockázatát a nemzetközi együttműködések során.
Személyre szabott projekttervezés és prediktív algoritmusok
A feladatkezelés és a stratégiai tervezés területén is megjelentek azok a megoldások, amelyek túllépnek az egyszerű naptárfunkciókon. A Notion AI vagy a Microsoft Copilot integrációi képesek arra, hogy a korábbi projektadatokból és jegyzetekből automatikusan akcióterveket, határidőket és prioritási listákat készítsenek. A gépi tanulás algoritmusai felismerik a munkafolyamataink mintázatait, és javaslatokat tesznek az erőforrások optimális elosztására. Ez a fajta prediktív segítség különösen értékes, amikor komplex, többszereplős projekteket kell koordinálnunk, ahol a manuális adminisztráció jelentős kapacitásokat kötne le.
A hatékony AI-futtatás hardveres követelményei
Bár az AI-megoldások jelentős része SaaS-modellben, tehát felhőalapú infrastruktúrán fut, a helyi hardverigény mégis kritikus tényezővé vált. A modern böngészők, mint a Chrome vagy az Edge, a gépi tanulással támogatott bővítmények és a párhuzamosan futtatott webes alkalmazások miatt rendkívül memóriaigényesek.
Az AI-alapú kódkiegészítők, a valós idejű helyesírás-ellenőrzők és a háttérben futó adatfeldolgozó folyamatok folyamatos terhelést jelentenek a processzor és a RAM számára. Ha a hardveres környezet nincs megfelelően optimalizálva, a válaszidő megnő, ami éppen azt a hatékonyságnövekedést emészti fel, amit az AI-tól várnánk. A multitasking képesség megőrzéséhez ma már elengedhetetlen a stabil architektúra és a bőséges operatív memória.
Fenntarthatóság és teljesítmény az üzleti szférában
Amikor a munkaállomásunk fejlesztésén gondolkodunk, érdemes a technológiai és a gazdasági szempontokat egyensúlyba hozni. A professzionális üzleti laptopok olyan strapabíró házzal és hűtési rendszerrel rendelkeznek, ami bírja a folyamatos, intenzív igénybevételt is. A zökkenőmentes AI-élményhez elengedhetetlen a megfelelő memória, ezért egy megbízható használt HP laptop okos és gazdaságos választás a modern munkavégzéshez.
Egy ilyen konfigurációval biztosíthatjuk a szükséges számítási kapacitást az erőforrásigényes AI-alkalmazások számára is, miközben a fenntarthatósági szempontokat is szem előtt tartjuk az eszköz életciklusának meghosszabbításával. A tudatosan megválasztott hardveres háttér és az AI-megoldások szinergiája teremti meg azt a technológiai stabilitást, amellyel a digitális térben valódi versenyelőnyre tehetünk szert.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Akár harmadával is csökkenhet az energiafelhasználás a Schneider Electric új Altivar megoldásaival
Több mint 30 százalékos energiamegtakarítás a korábbi megoldásokhoz képest, megnövelt üzemidő, gördülékeny integráció a modern épületmenedzsment (BMS) rendszerekkel – többek között ezt nyújtják a Schneider Electric új Altivar HVAC Drive berendezései. Az új termékcsalád egyszerre kínál intelligens csatlakoztathatóságot, robusztus védelmi funkciókat, kompatibilitást a fenntartható működésre tervezett hűtőközegekkel, valamint kiberbiztonsági lehetőségeket.
A Schneider Electric, a világ egyik vezető energia-technológiai vállalata által bemutatott új Altivar HVAC Drive portfólió az ATH200 és ATH600 modelleket tartalmazza. Az új berendezések széles körű felhasználási lehetőséget kínálnak a kereskedelmi ingatlanoktól kezdve az eredeti berendezésgyártók (OEM) által készített eszközökön át egészen a kritikus fontosságú létesítményekig, mint például a kórházak, repülőterek és adatközpontok.
A HVAC (fűtés, szellőztetés, hűtés) rendszerek gondoskodnak az épületekben a levegő áramlásáról, az állandó hőmérséklet biztosításáról, ezáltal fontos szerepük van a létesítmények általános teljesítményének fenntartásában. Az Altivar HVAC Drive termékcsalád abban segíti a szervezeteket, hogy változatos körülmények között is biztosítsák a megbízható működést. A frekvenciaváltók −10°C és 60°C közötti hőmérsékleten működnek, ellenállnak a mechanikai, hőmérsékleti, elektromos és környezeti terhelésnek. Ez biztosítja a folyamatos teljesítményt még a jelentős terheléssel járó felhasználási módok esetében is.
Az új Altivar termékcsalád egyszerre kínál okos csatlakoztathatóságot, robusztus védelmi funkciókat, kompatibilitást a fenntartható működésre tervezett hűtőközegekkel, illetve kiberbiztonsági lehetőségeket. A Schneider Electric új berendezéseivel akár több mint 30 százalékos energia-megtakarítás is elérhető a korábbi megoldásokhoz képest, emellett nő a rendszerek üzemideje, illetve zökkenőmentesen integrálhatók a modern épületmenedzsment rendszerekbe (BMS).
Az ATH200 fejlesztése során kiemelt figyelmet fordítottak az OEM-ek és a kompakt HVAC berendezések igényeire, csökkentve ezáltal a felhasználáshoz szükséges mérnöki időt. Az eszköz emellett megfelel az új fenntarthatósági szabványoknak. Az ATH600 ideális megoldás a kritikus fontosságú és magas teljesítmény-igényű épületek számára, ahol fejlett vezérlésre, folyamatos működésre és mélyebb rendszerintegrációra van szükség.
„Az Altivar HVAC Drive termékcsaláddal újradefiniáljuk a teljesítmény, a megbízhatóság és a biztonság fogalmát a modern HVAC infrastruktúrák számára. A portfóliót úgy alakítottuk ki, hogy támogassa a hosszú távú fenntarthatóságot és biztonságot az anyagbeszerzéstől kezdve egészen a firmware-frissíthetőségig. Ezek a képességek segítenek a felhasználóknak a leállások számának csökkentésében, a berendezéseik megvédésében, és támogatják őket a változó energia- és környezetvédelmi előírásoknak való megfelelésben”
– mondta el Xiao HU, a Schneider Electric „Industrial Control and Drives” üzletágának alelnöke.
Az új Altivar HVAC Drive termékek beépített elektromágneses kompatibilitási szűréssel, integrált motor hővédelmi funkcióval és natív Modbus és BACnet kommunikációval egyszerűsítik a telepítést. 200 milliméteres szekrény méretükkel és REACH, RoHS és ASI-kompatibilis anyagaikkal egyszerre támogatják a gyorsabb telepítést és a fenntarthatóságot.
A jövőben várható igénybevételre tervezett frekvenciaváltók IEC 62443-4-2 Security Level 1 kiberbiztonsági tanúsítvánnyal, biztonságos firmware integritás-ellenőrzésekkel és frissíthető firmware-rel rendelkeznek. Az A2L tanúsítvánnyal és az A3 hűtőközegre – akár 25 lóerőig – történt felkészítéssel támogatják a már napjainkban is alkalmazott alacsony globális felmelegedési potenciállal rendelkező, valamint a következő generációs hűtőközegeket is, amelyeket a modern hűtőberendezésekben, hőszivattyúknál és HVAC rendszerekben használnak.
A Schneider Electric HVAC ökoszisztémája, amely az Altivar HVAC Drive eszközöket, a Modicon M172/M173 vezérlőket és a Harmony HMI-ket tartalmazza, lehetővé teszi az OEM-ek és rendszerintegrátorok számára, hogy gyorsabban szállítsanak okosabb, energiahatékonyabb HVAC berendezéseket. A beépített alkalmazás könyvtárak és az épületautomatizálási rendszerekbe történő zökkenőmentes integráció csökkentik az üzembe helyezési időt, egyszerűsítik a tervezést és biztosítják a hosszú távú működést.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
Az intelligens élet újabb szintje: bemutatkoznak a Xiaomi AI
-
Okoseszközök2 hét ago
A TCL leleplezte az AMOLED kijelzőhöz fejlesztett új generációs NXTPAPER technológiáját
-
Okoseszközök2 hét ago
Új generációs technológiákat mutatott be az Anker
-
Ipar2 hét ago
Az AI kilépett a chatablakból: 2026-ban már helyettünk foglal, vásárol és dönt
-
Gazdaság2 hét ago
Lightyear-kommentár: A közel-keleti események hatása a tőzsdékre és a befektetői trendekre
-
Ipar2 hét ago
Dominálnak a személyes kapcsolatok a hazai villanyszerelőknél
-
Okoseszközök2 hét ago
Százból huszonnyolc magyar hagyná, hogy az agya közvetlenül kapcsolódjon az internethez
-
Gazdaság2 hét ago
A technológia még mindig nem kiegyenlített pálya a nők számára






