Ipar
Szegeden bővíti szoftverfejlesztési tevékenységét a Continental
A helyi szakmai közösség és az erős egyetemi háttér miatt döntött a vállalat a szegedi terjeszkedés mellett.
A Continental technológiai vállalat ünnepélyes keretek között bejelentette, hogy a vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó budapesti székhelyű üzleti területe, a Continental Autonomous Mobility Hungary új csapatokat hoz létre Szegeden a következő hónapokban.
„A meglévő és folyamatosan bővülő szegedi ContiTech gyár mellett így a Continental autonóm mobilitási üzletága is megjelenik a városban. A szegedi csapat felépítése melletti érv a magas színvonalú helyi egyetemi képzés, illetve az erős helyi szoftverfejlesztői szakmai közösség”
– mondta el Dr. Keszte Róbert, a Continental Magyarország országigazgatója.
Ezzel a lépéssel tovább erősödött a vállalat autonóm mobilitási tevékenysége Magyarországon, amely a 2018-ban átadott budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központtal indult útjára, majd a 2022 szeptemberében létrejött Alkalmazásfejlesztési Központtal egészült ki. A két meglévő központhoz kapcsolódó szegedi csapatok felépítésével a Continental előmozdítja a vezetéstámogató és automatizált járművezetéshez kapcsolódó technológiák kutatását, fejlesztését és iparosítását, ezzel is hozzájárulva a biztonságos és fenntartható mobilitás erősítéséhez világszerte.
Dr. Lóránd Balázs, a Continental vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó üzleti terület magyarországi vezetője a bejelentés kapcsán kiemelte:
„A következő években Budapest mellett Szegeden is bővíteni kívánjuk a jelenleg közel 200 fő szoftvermérnökből álló budapesti csapatunkat. A Continental globális cégcsoportként rugalmas hátteret biztosít az alkotómunkához. Célunk, hogy olyan csapatokat építsünk fel Szegeden, amelyek minél nagyobb önálló felelősséggel rendelkeznek, és innovatív megoldások kialakításán tudnak dolgozni. Büszkék vagyunk rá, hogy ezek az általunk fejlesztett, kézzelfogható megoldások hamarosan a közlekedésünk fontos részét fogják képezni.”
Magas hozzáadott értékű munkahelyek Szegeden
A szegedi csapat tevékenységének fókuszai az első időszakban a mesterséges intelligencia alapú fejlesztéshez szükséges adatok előkészítése, feldolgozása, továbbá az ehhez kapcsolódó eszközök és keretrendszerek, valamint beágyazott rendszerek fejlesztése. Ezek a témák egyszerre kapcsolódnak az innovatív termék- és alkalmazásfejlesztéshez.
A Szegeden felvett kollégák az első időszakban távmunka keretei között dolgoznak majd, miközben lehetőség lesz arra is, hogy egyes napokon személyesen is együtt legyen a csapat Szegeden vagy Budapesten, ezzel elősegítve a személyes és szakmai kapcsolatok felépítését. Később önálló iroda nyitása a terv a vidéki nagyvárosban.
Különleges lehetőségeket kínál a Continental
A magyarországi Continental eddig létrehozott Alkalmazásfejlesztési és Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központjaiban a munkatársak a startup-okhoz hasonló vállalkozói szemlélettel dolgoznak, ugyanakkor a Continental globális szervezet részeként. Ugyanez vonatkozik a szegedi csapatokra is, akik számára szintén elérhetőek lesznek a széleskörű továbbképzési és tanulási lehetőségek. A vezetéstámogató és automatizált járművezető megoldásokon dolgozó üzleti terület az elmúlt években rengeteg tudást, tapasztalatot szerzett Magyarországon számos szakterületen, amelyet folyamatosan átadnak és megosztanak az országban dolgozó kollégák között. Mindez pedig egy versenyképes juttatási csomaggal egészül ki.
Ipar
Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek
Az építőiparban kevés döntés visszafordítható. Egy hibás technológiai választás vagy kivitelezési megoldás akár évekkel később is komoly minőségi vagy pénzügyi problémákat okozhat. A háttérben sokszor nem hanyagság vagy szándékos megtévesztés áll, hanem az úgynevezett információs aszimmetria: amikor az eladó vagy szakember lényegesen több tudással rendelkezik egy termékről vagy technológiáról, mint a megrendelők.
Ez a jelenség az építőiparban különösen erős. A gyártók és a kivitelezők részletesen ismerik az anyagokat, rendszereket és technológiai megoldásokat, miközben a megrendelők többsége életében csak egyszer-kétszer kerül olyan helyzetbe, hogy ilyen döntéseket kell meghoznia. A lakossági építkezők vagy felújítók számára a műszaki kérdések sokszor nehezen átláthatók, miközben a választásuk hosszú távra meghatározzák egy épület minőségét és fenntartási költségeit.
Egy nem megfelelően kiválasztott technológia vagy anyag később garanciális vitákhoz, költséges javításokhoz, sőt bizalomvesztéshez is vezethet. A probléma súlyát növeli, hogy a hibák következményei gyakran csak évekkel később válnak láthatóvá, amikor a javítás már jóval drágább vagy bonyolultabb.
A szakértők szerint ezért az információhoz való hozzáférés és a szakmai tudás megosztása kulcsfontosságú szerepet játszik a kockázatok csökkentésében.
„Az építőiparban a marketing szerepe ma már túlmutat az értékesítésen. Egy olyan piacon, ahol a döntések nagy értékűek és a műszaki kérdések összetettek, a kommunikáció valójában a tájékozódást segíti. Ha a szakmai tudás könnyebben hozzáférhető, azzal a megrendelők, a kivitelezők és végső soron az egész ágazat nyer”
– fogalmazott Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.
Az elmúlt években egyre több építőipari vállalat helyez hangsúlyt a szakmai edukációra és a tudásmegosztásra. A képzések, technológiai bemutatók, szakmai közösségek és online tartalmak mind azt szolgálják, hogy a piaci szereplők megalapozottabb döntéseket hozhassanak.
A szemléletváltás az építőipari marketingben is megjelenik. A kommunikáció egyre kevésbé a termékek egyszerű bemutatásáról szól, és egyre inkább arról, hogy segítsen eligazodni az iparág komplex műszaki kérdései között.
Ezt a megközelítést ismerte el a Magyar Marketing Szövetség, amikor 17 Marketing Gyémánt díjjal jutalmazta a Mapei Kft. marketingtevékenységét. A vállalat programjai többek között a kivitelezők képzésére, a szakmai közösségek erősítésére és a lakossági megrendelők tájékoztatására épülnek.
Az információs aszimmetria teljes megszüntetése természetesen nem reális cél. Az azonban egyre inkább felismerés az iparágban, hogy a szakmai tudás szélesebb körű megosztása nemcsak a hibák számát csökkentheti, hanem az építőipari szolgáltatások minőségét és a piac iránti bizalmat is erősítheti.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Beszerzési Kiválóság Program a BME-n a Schneider Electric közreműködésével
Idén tavasszal elindult a Beszerzési Kiválóság Program a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME). A program kurzusainak elvégzésével a beszerzés területén szerezhetnek naprakész, gyakorlati tudást a résztvevő hallgatók. E tudás elismeréséről egy úgynevezett Beszerzési Kiválóság Oklevelet kapnak a résztvevők. E kurzusok tananyagainak összeállításában, illetve a kapcsolódó ismeretek átadásában a Schneider Electric hazai szakemberei is közreműködnek.
Újabb egyetemi együttműködési projektben vesz részt a Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata, amely a BME-vel összefogva indított beszerzési kiválóság programot (procurement excellence program) az intézmény Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán.
A tantárgyak többsége magyar és angol nyelven is elérhető. A szükséges kreditek tetszőleges számú szemeszter alatt teljesíthetők, azonban a tárgyakat egy adott képzés keretében kell elvégezni. A kurzus célja, hogy naprakész, gyakorlati tudáshoz jussanak a hallgatók a beszerzés kapcsán, amit a munkába állást követően azonnal tudnak hasznosítani.
A Schneider Electric elkötelezett a hazai szakember-képzés támogatása iránt, ennek jegyében több magyarországi egyetemmel is együttműködik a vállalat és a BME-vel már eddig is számos műszaki projekt valósult meg.
A program különlegességét az is adja, hogy a Schneider Electric nem csupán lektori és előadói szerepet vállalt a kurzusokon, hanem két teljes tantárgyat maga alkotott meg és tart a program keretében. Ez a fajta vállalati szerepvállalás, amikor egy multinacionális cég nemcsak tartalmakat ad, hanem önálló kurzusokat épít fel és oktat egy akkreditált egyetemi program részeként rendkívül ritka, különösen Magyarországon. A Schneider Electric szakértői így nemcsak előadóként, hanem a tananyag tervezőjeként és gondozójaként is jelen vannak a képzésben, ami a vállalati tudás és az akadémiai környezet szokatlanul mély integrációját teszi lehetővé.
„Nagyon örülünk annak, hogy részesei lehetünk a BME-n a stratégiai beszerzés kurzus elindításának. A tapasztalataink azt mutatják, hogy az egyetemi képzésből kikerülő, frissen végzett hallgatóknak nem feltétlenül van lehetőségük megszerezni azt a gyakorlati tudást, amire a piacon szükség lenne. Az idén tavasszal elindított program révén olyan naprakész ismeretek birtokába juthatnak, amivel megállhatják a helyüket az üzleti életben, például a mi, Budapesten működő regionális beszerzési központunkban, a Budapest GSC Hub-ban”
– mondta el Gurcsó Péter, a Budapest GSC Hub regionális beszerzési igazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Hogyan befolyásolja a nitrogéngáz tisztasága a költségeket?
A nitrogén napjaink iparában kulcsfontosságú szerepet tölt be, olyannyira, hogy gyakran az „ötödik közműként” emlegetik a víz, az elektromos energia, a földgáz és a sűrített levegő mellett. Számos vállalat külső beszállítótól szerzi be, míg mások helyben állítják elő. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan hat a nitrogén tisztasága a költségekre, és milyen előnyöket kínál a helyszíni előállítás pénzügyi, biztonsági és környezetvédelmi szempontból.
Tisztaság és minőség – nem ugyanaz
Gyakori tévhit, hogy a gáz tisztasága megegyezik a minőségével, pedig a két fogalom különbözik. A tisztaság kizárólag a gáz összetételére, koncentrációjára utal: például 95%-os nitrogén esetén a maradék 5% jellemzően oxigén. A minőség ezzel szemben azt jelzi, hogy milyen egyéb szennyeződések találhatók a gázban.
További részletek:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/wiki/compressed-air-articles/difference-industrial-gas-purity-quality
Miért jelenthet költségelőnyt a helyszíni nitrogéntermelés?
A helyszíni nitrogéngenerátorok lehetővé teszik, hogy a felhasználók pontosan az adott alkalmazás igényeihez igazított tisztaságú gázt állítsanak elő. Ennek egyik legnagyobb előnye, hogy az alacsonyabb tisztasági szint kevesebb energia felhasználásával érhető el, így a működési költségek jelentősen csökkenthetők.
Ezzel szemben a palackos vagy folyékony formában szállított nitrogén általában egységesen magas tisztaságú, ami a kriogén előállítás sajátossága. A gyakorlatban ez sok esetben felesleges túlköltekezést jelent, mivel a felhasználók gyakran nem igényelnek ilyen magas tisztaságot.
Részletesebb magyarázat:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/wiki/compressed-air-articles/nitrogen-oxygen-purity-cost
A helyszíni termelés további előnye, hogy teljes kontrollt biztosít a nitrogén tisztasága, nyomása és mennyisége felett. Erről és a nitrogéngáz előállítási technológiákról itt olvashat többet:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/products/nitrogen-generators
Rejtett költségek és kockázatok a külső ellátásnál
Nitrogén vásárlása vagy bérlése esetén a költségek nemcsak magasabbak lehetnek, hanem nehezebben is tervezhetők. A felhasználók ki vannak téve többek között:
- hosszú távú szerződéseknek,
- árnövekedésnek,
- logisztikai költségeknek,
- valamint a folyékony nitrogén tárolásából adódó biztonsági kockázatoknak.
Ezzel szemben a helyszíni előállítás kiszámíthatóbb működést, alacsonyabb költséget és kisebb környezeti terhelést kínál.
Milyen előnyöket kínál a helyben előállított nitrogén?
A rendszeresen nitrogént használó vállalatok számára a helyszíni termelés több szempontból is kedvező:
- alacsonyabb összköltség egységnyi gázra vetítve,
- kiszámíthatóbb, stabil költségstruktúra,
- nincs gázveszteség vagy felesleges pazarlás,
- kevesebb adminisztráció és logisztikai feladat,
- nagyobb üzembiztonság (nincs nagymennyiségű tárolt gáz),
- minimális környezeti lábnyom,
- folyamatos, megbízható ellátás,
- kompakt és alacsony zajszintű működés.
A működés rövid bemutatója videón:
A helyszíni nitrogén-előállítás technológiái
A nitrogéngenerátorok két fő elven működnek:
PSA technológia (Pressure Swing Adsorption)
A PSA eljárás magas, akár 99,999%-os tisztaságot biztosít, jelentős kapacitás mellett. Ez különösen fontos az elektronikai, gyógyszeripari vagy vegyipari alkalmazásoknál.
Megtekinthető itt:
Membrános technológia
A membrános rendszerek rugalmasan 95–99,5% közötti tisztaságot kínálnak, és kisebb energia- valamint karbantartási igénnyel működnek. Ideálisak például tűzvédelemhez, műanyagipari folyamatokhoz vagy élelmiszeripari alkalmazásokhoz.
Kompakt, integrált megoldás
A korszerű nitrogéntermelő rendszerek kompakt kivitelben, előre összeállítva érhetők el. Ezek magukban foglalják a szükséges fő komponenseket: kompresszort, levegőkezelő egységet, nitrogéngenerátort, nyomásfokozót, tartályokat és vezérlést.
Az ilyen rendszerek gyorsan telepíthetők, és azonnali, megbízható gázellátást biztosítanak:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/products/nitrogen-generators/high-pressure-skid
Bemutató videó a nitrogéntermelő komplett rendszerről:
További információ
Ha részletesebben is szeretne megismerkedni a nitrogéngenerátorok működésével és előnyeivel, látogasson el az alábbi oldalra:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/nitrogen-generation
Kapcsolat: kompresszor.hun@atlascopco.com
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A soundcore bemutatta a Liberty 5 Pro és Liberty 5 Pro Max modelleket, az első termékeket ANKER THUS™ AI chipkészlettel
-
Ipar2 hét ago
PLC-generációváltás kritikus infrastruktúrában
-
Gazdaság2 hét ago
A BMW a vezető márka a hazai használtmotor-piacon, de a japán gyártók dominanciája megingathatatlan a top 10-ben
-
Zöld2 hét ago
Szintet lépett a Schneider Electric és a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány együttműködése
-
Egészség2 hét ago
Magyarul is beszélő vércukormérő segíti a látássérült és gyermek diabéteszes betegeket
-
Gazdaság2 hét ago
Már most közel 30%-al erősebb nyári szezonra számíthatunk a magyar turizmusban, mint tavaly
-
Tippek2 hét ago
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia
-
Gazdaság2 hét ago
Energiatakarékos és okos új építésű lakások a jövőre hangolva







