Ipar

Nőtt is, meg nem is az építőipar

25,6 milliárd forintos árbevételt ért el a Mapei Kft. a harmadik negyedév végére, 20,5 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.

A növekedés mögött jelentős részben az áremelkedés hatása áll. A vállalat exportbevétele 596 millió forint volt szeptember végén, 70 százalékkal több mint egy évvel korábban.

A vállalat összességében elégedett az eredménnyel, azzal együtt, hogy komoly alapanyaghiánnyal küzdött az első félévben, és többszöri árkorrekcióra kényszerült.

„Felemás az építőipar helyzete, nőtt is, meg nem is, egyszerre van jelen növekedés és stagnálás. Egyrészről nő az ágazat árbevétele, ugyanakkor az értékesített építőanyagok mennyisége stagnál. Míg az év első hat hónapjában kitartott az építőipar lendülete, a harmadik negyedévben az árbevétel növekedését az áremelkedés hajtja, lassuló építőipari lendület mellett”

– magyarázza Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

A szakember szerint hasonló kettőség jellemzi az ágazat kilátásait is. Egyrészről bizalomra ad okot, hogy újra nő a megrendelt építőanyagok mennyisége, másrészről viszont az állami beruházások leállítása, az energiaárak növekedése és az infláció emelkedése miatt várhatóan mérséklődik a kereslet, ezért összességében lassulásra lehet számítani.

A legnagyobb nehézséget ma a kiszámíthatatlanság jelenti az építőiparban, nem tudnak kalkulálni a kivitelezők és építtetők. Van olyan szegmens, ahol hetente vagy akár naponta változnak az árak, az energiaárak miatt dráguló alapanyagárak hatására.

Az energiakrízis okozta helyzet megoldására a Mapei Kft. energiatakarékossági beruházásokat tervez, melynek keretében napelem beruházást végez Budaörsön és Sóskúton is, valamint a gázfelhasználás kiváltásán dolgozik.

A következő időszakban a vállalat stratégiájában a kivitelezők intenzív szakmai támogatása mellett, jelentős szerepet kap az export fokozása. A korábban feloldott önkéntes exportstop után az idén jelentősen növekvő kivitel a következő időszakban még nagyobb hangsúlyt fog kapni. Az exporttörekvéseket nehezíti, hogy egyes országokban, mint Horvátország, Szlovénia lassul az építőipar.

Friss