Ipar

Az építőipar nagy kérdése: lesz munka 2023-ban?

Hogyan válaszol egy generációváltó cég a válság kihívásaira?

Erőteljes a bizonytalanság a hazai építőipari piacon, ami kihat az ezen a területen működő vállalkozások mindennapjaira is. Míg korábban már az előző év végén látni lehetett, milyen beruházásokra lehet számítani az új esztendőben, amelyekből megbízások érkezhetnek, most még februárban is csak ígéretekkel van tele a padlás. Három kérdés uralja a cégvezetők mindennapjait: mennyi munka lesz a piacon, egyáltalán lesz-e munka, és ha hirtelen úgy alakulnak a körülmények, hogy beindul újra a gépezet, milyen hibákat fog szülni a kapkodás, akár a tervezésben, akár a kivitelezésben.

Az építőipar minden szegmensét a várakozás jellemzi. A jövő aggályos. Nem tudni, hogy az EU-s támogatások mikor és hogyan érkeznek meg, ahogy azt sem, hogy a kormány a nehéz helyzetre hivatkozva azokat miként használja fel.

„Nem csak az rejt veszélyt, hogy lesz-e, és ha igen, akkor mennyi munka lesz 2023-ban. Attól sokkal inkább tartunk, hogy ha egyik napról a másikra kezdődik meg az élet az építőiparban, az idő sürgetése miatt már a tervezés fázisnál olyan lavinák indulhatnak el, amelyek magas kockázatot jelenthetnek a kivitelezőknek”

– hívta fel a figyelmet Rózsa Viktor, a villamossággal foglalkozó NUBE Invest Kft. stratégiai és operatív ügyvezetője.

Gazdaságosabbá vált az áram, mint a gáz használata

A tavalyi évben bekövetkezett változások hatására az elektromos áram szerepe az eddiginél is hangsúlyosabbá vált. Mivel ára a gázénál sokkal kisebb mértékben növekedett, ezért mind lakossági, mind vállalati szinten számos tulajdonos döntött úgy, hogy ingatlanának fűtését részben vagy egészben elektromos áramot használó berendezésekkel oldja meg, a gázalapú fűtési rendszerek helyett.

„Magyarországon a kkv-szektor és a lakosság fűtés szempontjából döntően gázra épülő megoldásokat alkalmaz. A gáznál jóval olcsóbb lett a villamos energia, amely nagyrészt az atomenergiára épül. 40%-on osztozik a gázüzemű és a megújuló energiaforrások által termelt áram, mint például a napenergia, a szélenergia, valamint a biomassza és a biogáz”

– fejtette ki Becsei Bendegúz, a NUBE Invest Kft. tulajdonosa és értékesítési vezetője.

Szemléletmódváltásra van szükség

A folyamatosan változó körülmények a cégek vezetőitől maximális rugalmasságot igényelnek, és annak elfogadását, hogy ami az üzletmenetben évtizedekig működött, az a mai viszonyok mellett már kivitelezhetetlen. Elkerülhetetlen a fejlődés, a változtatás és a tervezés – még akkor is, amikor minden tervezhetetlen. A munkatársak megtartására komoly hangsúlyt kell fektetni, fejleszteni kell őket, ami már más üzleti tervet, más menedzselési formát jelent. Az alapanyag-beszerzésben a nagy tétel miatt igen fontosak a magas tudású emberek, a jó kapcsolatok a beszállítókkal, illetve a folyamatos piacelemzés, hogy minimalizálni lehessen a rossz beszerzést, ami miatt esetleg felhasználatlanul maradhatnak az anyagok.

„Mi abban hiszünk, hogy lesz feladat, de az nem fog az ölünkbe pottyanni, a lehetőségeket meg kell ragadni. Ezt azonban csak akkor lehet megtenni, ha a változó helyzetekre gyorsan tudunk reagálni”

– tette hozzá Rózsa Viktor, aki azt is elárulta, hogy cégüknél épp a jelenlegi időszakban zajlik generációváltás, így a fiatal vezetők rögtön mélyvízből indulva vették át az alapítóktól a stafétabotot.

„Elődeink évtizedes tapasztalatai felbecsülhetetlen kincset jelentenek, amit nap mint nap felhasználunk.”

Hogyan kezeli a válságot az új generáció?

A teljes elektromos hálózatokat kiépítő NUBE Invest Kft. tevékenységét 70%-ban erősáramú megrendelések teszik ki, elsősorban ipari csarnokok és társasházak vonatkozásában, míg a maradék 30%-ot képviselik a gyengeáramú megbízások. A beszerzés területén dolgozó kollégák telekommunikációban szerzett digitális tapasztalatai nagy segítséget adnak a naprakész adatok meglétéhez.

„A digitalizáció segítségével folyamatosan monitorozzuk a beszállítókat, valamint a közvetlen kapcsolatokkal valós időben látjuk a raktárkészleteiket”

– ismertette a stratégiai és operatív ügyvezető.

Hozzátette: a beszállítókkal való együttműködés, együtt gondolkodás kiemelkedően fontos része a stratégiának, elengedhetetlen a versenyképességhez.

„Azt valljuk, hogy egy cég annyira erős, amennyire a benne dolgozók jól érzik magukat. Ennek szellemében figyelemmel kísérjük munkatársaink jó közérzetét, hangulatát, nyitottak vagyunk problémáik meghallgatására és arra, hogy a felmerülő gondokat együtt, egy csapatként oldjuk meg. Közös a célunk, és a nagy álmainkat, terveinket csakis összefogva vagyunk képesek megvalósítani”

– zárta gondolatait Becsei Bendegúz.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss