Ipar

Hatmilliónál is több e-autót adtak el az első félévben – de mi lesz a töltéssel?

Az idei első félévben több mint hatmillió tisztán elektromos, illetve plug-in hibrid autót adtak el világszerte a Canalys adatai szerint, ez majdnem felével múlta felül az egy évvel korábbit.

Az e-autók gyors terjedése komoly kihívásokkal is jár, amelyek egy részének megoldásában az intelligens töltőrendszerek segíthetnek.

Az év első felében erőteljes növekedés volt megfigyelhető a tisztán elektromos és plug-in hibrid autók forgalmában. A Canalys kutatócég elemzése szerint összesen 6,2 millió ilyen járművet adtak el világszerte, ami 49 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A legnagyobb piac továbbra is Kína, 55 százalékos piaci részesedéssel az első félévben.

Európa az elektromos autók második legnagyobb piaca, az idei első félévben 1,5 millió ilyen járművet értékesítettek a kontinensen, amivel 24 százalékos részesedést tudhat magáénak. Európában éves összevetésben 34 százalékos növekedést mért az e-autók forgalmában a Canalys.

A Canalys előrejelzése szerint 2023 második felében több e-autót adnak majd el, így a teljes évben akár a 14 milliót is elérheti az ilyen járművek forgalma. Ez 39 százalékos növekedést jelentene 2022-vel összevetve, az elektromos autók részesedése pedig a teljes könnyű gépjármű forgalmon belül 18 százalékos lehet.

Töltési igények

Ezek a számok is jól érzékeltetik, hogy a fenntartható közlekedésre történő átállás folyamata gyorsul, ugyanakkor ez a trend jelentős kihívásokat is felvet. Az elektromos autók tömeges megjelenése az utakon ugyanis meghozta az igényt a jelenleginél jóval fejlettebb töltési infrastruktúrára, illetve extra terhet ró a villamos hálózatokra is.

A Schneider Electric felmérése szerint például a hazai vállalati döntéshozók 75 százaléka választana e-autót a hagyományos, robbanómotoros járműve helyett, ha a munkavégzés helyén biztosított lenne a megfelelő töltési lehetőség. A felmérésben megkérdezett vállalatoknál a válaszadók közel kétharmada vélte úgy, hogy az elektromos cégautók használatának legnagyobb nehézsége munkavállalói és munkáltatói oldalon is a töltési lehetőségek biztosítása az irodaházakban, illetve otthoni környezetben.

Intelligens megoldások

A benzines, vagy dízel járművekről e-autókra, esetleg hibridekre történő váltás körültekintő tervezést igényel, hiszen az átállás során a fosszilis üzemanyagot elektromos energiára kell cserélni.

A Schneider Electric ezeket a megoldásokat már saját gyakorlatában is aktívan alkalmazza, hiszen hazai 300 darabos vállalati flottájának közel negyede már elektromos.

„Budapesti központunkban az energiahatékonyság jegyében és az elektromos hálózat túlterhelésének elkerülése érdekében az általunk fejlesztett EV-Charging Expert terhelésmenedzsment rendszert (LMS) használjuk, amelynek itt történt a hazai tesztelése, de azóta több projekten is rendszeresen visszatérő megoldás. Például az irodaházunkban található közel 40 töltési ponton úgy biztosítjuk a folyamatos, maximális sebességű töltést, hogy közben az irodaház számára elérhető villamos teljesítmény költséges bővítésére nincs szükség”

– mondta el Földvári Péter, a Schneider Electric kereskedelmi és ipari épületekért felelős értékesítési igazgatója.

Az intelligens töltőrendszerek lehetővé teszik, hogy a vállalat napelemei által termelt energiát a lehető leghatékonyabban használják fel, illetve a fogyasztást összehangolják a céges PPA (megújulóenergia vásárlási megállapodás) biztosította olcsó tarifákkal, vagy akár egy szolgáltató által biztosított sávos árazással is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a különböző forrásokból származó energiát akkor használja fel a vállalkozás az e-autók töltésére, amikor az számára a legköltség-hatékonyabb.

A munkavállalóknál telepített otthoni okostöltők révén pedig garantálni tudják, hogy a meglévő elektromos kapacitást maximálisan kihasználhassák és mégse kapcsoljon le soha a lakás megszakítója, ezáltal biztosítva az egyszerű és elérhető leggyorsabb otthoni töltést. Az egyszerű és olcsó telephelyi, illetve otthoni töltés együtt minimalizálja a közterületi töltésigényt, drasztikusan csökkenti a vállalat üzemanyagköltségét, és biztosítja az elektrifikáció gyors megtérülését.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss