Ipar
Automata raktárral erősít a Daniella Kft.
Az intralogisztikai fejlesztéssel ügyfelei kiszolgálását gyorsítja a legnagyobb hazai villamos nagykereskedő
Éles üzembe kapcsolta automata raktárát a legnagyobb, hazai tulajdonban lévő villamossági nagykereskedő. A fejlesztéssel a kapacitásnövelés mellett a mindennapi megrendelések intralogisztikai folyamatait, az ügyfelek kiszolgálását gyorsítja fel a Daniella Kereskedelmi Kft.
Rakodógép segíti a gyors árumozgást
A tizenkétezer négyzetméteres nagytarcsai raktárban 12 méter magasságig építették a kétszintes, közel 20 000 ládahely-kapacitást, melybe szinte folyamatosan történik a kisebb méretű ládák be- és kiraktározása. Az összesen 23 sorból és 70 oszlopból álló raktáregység árurendezéséhez eddig emberi erőforrást használtak. Ezt a monoton áruszedő feladatot automatizálták a hazai fejlesztésű és gyártású raktármegoldással. A rendszer lelke így 6 rakodógép lett, amelyek óriási sebességgel, önműködően töltik és veszik át a kéziraktárba tartozó több mint 10 ezer típusú árucikket.
Ezzel nemcsak gyorsítani tudták az intralogisztikai és belső, adminisztrációs folyamataikat, de az előforduló hibák és túlórák számát is jelentősen mérsékelték. Az eddig az ezen a területen dolgozó 8 munkatársat a cég megtartotta, és más területekre, magasabb hozzáadott értéket teremtő tevékenységhez irányította át.
A legfejlettebb raktárnak tervezték
A főként saját erőből finanszírozott projekt technológiai kivitelezője a LOG-X Kft. volt, amely az intralogisztikai fejlesztéshez Siemens-technológiát is használt. Így Siemens-eszközök végzik a 6 rakodógép precíziós mozgatását, támogatják a gépek és a központi egység közötti kommunikációt, valamint folyamatos wifikapcsolat biztosítja a villámgyors végrehajtást. Emellett a rendszer használatához szükséges érintőképernyős kijelzőket szintén a technológiai vállalat biztosította.
A Daniella Kft. közel 400 főt foglalkoztat, árbevétele tavaly meghaladta a 34 milliárd forintot. A cég 2021-ben nyitotta meg nagytarcsai logisztikai központját, melyet a hazai villamossági piac legfejlettebb és leginnovatívabb raktárának álmodott meg, és melyben a nemrégiben elindult robotizált rendszer segíti a munkafolyamatokat.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Jelentősen csökkenhet a nem tervezett áramszünetek száma a Schneider Electric új megoldásával
Akár 40 százalékkal is csökkenhet a nem tervezett áramszünetek száma a villamos hálózatokban a Schneider Electric új, mesterséges intelligenciát is használó digitális megoldása, a „One Digital Grid Platform” révén.
A platform valós idejű áttekintést, prediktív elemzést és automatizálást kínál, ami lehetővé teszi a hálózatok hatékonyságának, rugalmasságának és ellenállóképességének növelését.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat a Milánóban megrendezett „Digital Grid Innovation Days 2025” eseményen mutatta be a villamos hálózatok felügyeletét és üzemeltetését forradalmasító „One Digital Grid Platform” megoldást. Az integrált, mesterséges intelligenciával (MI) működő platform biztosítja a szükséges adatokat és műszaki alapot a független szoftvermegoldások integrálásához, lehetővé téve a közműszolgáltatók számára, hogy felgyorsítsák a hálózat modernizációját és megkönnyítsék a megújuló forrásból származó és megfizethetőbb energia szolgáltatását, miközben csökkentik a teljes üzemeltetési költséget.
Az egyszerűbb, ellenállóbb, rugalmasabb és biztonságosabb hálózat alapja
Sok közműszolgáltató olyan elavult hálózati rendszerekre támaszkodik, amelyek nem rendelkeznek a növekvő villamosenergia-igény, a szélsőségesebb időjárási események és az elosztott energiaforrások, mint például a tetőkön elhelyezett napelemek, az elektromos járművek töltése és az akkumulátortárolás gyors terjedése miatt szükséges skálázhatósággal, automatizációval és integrációval. A „One Digital Grid Platform” révén a közműszolgáltatók egy olyan eszközhöz jutnak, amivel nem csupán felgyorsíthatják a hálózataik korszerűsítését, de növelhetik azok megbízhatóságát és csökkenthetik költségeiket azáltal, hogy a kulcsfontosságú szoftvereket egy biztonságos és skálázható ökoszisztémába integrálják.
A platform valós idejű áttekintést, prediktív elemzést és automatizálást tesz lehetővé a hatékonyság és rugalmasság növelése érdekében a hálózaton belül. A Schneider Electric új megoldása révén akár 40 százalékkal csökkenthető a nem tervezett áramkimaradások száma, sokkal gyorsabban lehet integrálni a hálózatba az elosztott energiaforrásokat, illetve 60 százalékkal kevesebb időt vehet igénybe az új alkalmazások telepítése. A „One Digital Grid Platform” még idén elérhető lesz a közműszolgáltatók számára.
„A hálózatmenedzsment holisztikus, adatvezérelt megközelítést igényel, amely a rugalmasságot, a hatékonyságot és az ellenállóképességet helyezi előtérbe. A „One Digital Grid Platform” segítségével a közműszolgáltatók csökkenthetik a hálózat komplexitását, javíthatják a megbízhatóságot, mérsékelhetik az áramszünetek számát és integrálhatják az elosztott energiaforrásokat a megnövekedett energiaigény kiszolgálása érdekében. Azzal, hogy egy olyan nyílt, moduláris és MI-alapú architektúrát biztosítunk, amely összekapcsolja a megoldásokat a hálózat teljes életciklusa során a tervezéstől kezdve az üzemeltetésen át az ügyfelek bevonásáig, segítünk a közműszolgáltatóknak egy dinamikusabb, a saját és ügyfeleik folyamatosan változó igényeihez igazodó energetikai infrastruktúra kiépítésében”
– mutatott rá Ruben Llanes, a Schneider Electric „Digital Grid” részlegének vezérigazgatója.
Első helyen a hálózatok digitalizációjában
A Schneider Electric az első helyre került az ABI Research „2025 Competitive Ranking on Grid Digitalization Technologies” rangsorában. Az elemzés számos kritérium alapján értékeli a vezető megoldásszállítók innovációs készségét, illetve a rendszerek telepítése kapcsán nyújtott teljesítményét. A Schneider Electric az első helyet a szoftverei minőségével, valamint a fenntarthatóság, a rugalmasság és a működési kiválóság iránti elkötelezettségével érdemelte ki.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Energiaköltség-csökkentés pályázatok nélkül? – PPA, tárolók és innovatív finanszírozási megoldások cégek számára
Míg a vállalkozások többsége továbbra is a következő „csodapályázatra” vár, addig azok, akik nyitottak a modern energiafinanszírozási megoldásokra, már most évek óta kiszámítható és jelentősen alacsonyabb villamosenergia-költségekkel működnek.
A szakértők szerint az energiaárak fluktuációjára és a támogatási forrásokra való várakozás helyett érdemes új típusú beruházási modellekben gondolkodni.
Villamosenergia: Európa élmezőnyébe került Magyarország
2024 második felében Magyarország Európa egyik legmagasabb céges áramárával szembesült: több fogyasztási sávban is a második–negyedik legdrágább ország lett. Ez jelentős versenyhátrányt okoz a hazai vállalkozások számára, különösen azoknak, akik továbbra is a piaci áraknak és a hálózati függőségnek vannak kitéve. A jelenlegi volatilis környezetben elkerülhetetlenné vált az alternatív, kiszámíthatóbb energiaellátási megoldások felé való nyitás – például a PPA konstrukciók vagy energiatárolók révén.
Egyre több cég ismeri fel, hogy a hagyományos, pályázati forrásokra alapozott fejlesztések túl sok bizonytalanságot hordoznak. Nemcsak az elbírálási idő hosszú, hanem a pályázati feltételek is gyorsan változhatnak, és gyakran utófinanszírozással működnek, ami likviditási kockázatokat jelenthet a vállalkozások számára. Ezzel szemben a PPA (Power Purchase Agreement) konstrukciók vagy az energiatárolók lízingfinanszírozása azonnali megoldást nyújtanak, kiszámítható költségek mellett.
Túl a pályázatokon: a kivárás ára
„Azt látjuk, hogy rengeteg magyar cég kivár” – fogalmaz Kovács István, az A1 Solar ügyvezetője. „Sokan évek óta halogatják az energetikai beruházásaikat abban a reményben, hogy majd jön egy vissza nem térítendő pályázat, ami mindent megold. Csakhogy közben az energiaárak hektikusan változnak, az idő pedig telik, és ez komoly veszteség azoknak, akik nem lépnek időben.”
A valóság az, hogy a villamos energia piaci ára hosszú távon nem csökken, és a jelenlegi szabályozási, geopolitikai és zöldátállási trendek inkább további volatilitást jeleznek előre. A kWh-onkénti árak kiszámíthatatlansága üzletileg tervezhetetlenné teszi a működést azok számára, akik kizárólag a hálózatra és a jelenlegi tarifákra hagyatkoznak.
0%-os belépő? – Igen, van ilyen
„Szerencsére ma már léteznek olyan konstrukciók, ahol a beruházás akár teljes önerő nélkül megvalósítható” – mondja Radeczki Gergő, a Creditexpert Kft. ügyvezetője. „Nem csak arról van szó, hogy nem kell beruházási költséget (CAPEX) vállalni, hanem arról is, hogy egy ilyen konstrukció működési költségként (OPEX) számolható el. Ráadásul a könyvelésben sem jelenik meg a beruházás, így nem rontja a vállalkozás hitelképességét, nem kell a finanszírozással foglalkoznia az anyavállalatnak sem.”
Ez különösen előnyös multinacionális cégek, közepes vállalatcsoportok, vagy exportáló KKV-k számára, akiknél minden likvid eszköz számít, és akik nem akarnak újabb pénzügyi terheket felvenni az energetikai fejlesztésre.
PPA – nem csak az energiaszektor kiváltsága
A legnépszerűbb konstrukciók közé tartozik az ún. PPA (Power Purchase Agreement),
amely egy olyan hosszú távú szerződés, amelyben a fogyasztó vállalja, hogy egy adott időszakon keresztül egy előre rögzített áron vásárolja meg a villamosenergiát – teszi hozzá Radeczki Gergő, jellemzően egy napelemparkból vagy más megújuló energiaforrásból. Ez nemcsak a költségek kiszámíthatóságát garantálja, hanem segít csökkenteni a fosszilis energiaforrásoktól való függőséget is. Az energiatároló rendszerek pedig lehetővé teszik, hogy a megtermelt, de azonnal fel nem használt energia később kerüljön felhasználásra – ez különösen fontos lehet a csúcsidei fogyasztás optimalizálásához. A PPA keretében a beruházást a szolgáltató végzi el – így a cég gyakorlatilag bérli a rendszert és garantáltan olcsóbb energiát vásárol, mint a hálózati ár.
Az új finanszírozási modellek – legyen szó PPA-ról, operatív lízingről vagy projektfinanszírozásról – lehetővé teszik, hogy a cégek jelentős beruházásokat hajtsanak végre anélkül, hogy saját forrásból kellene előteremteniük a teljes beruházási összeget. Így azok a vállalkozások, amelyek mernek kilépni a megszokott gondolkodási keretek közül, nemcsak versenyelőnyre tehetnek szert, hanem hosszú távon is fenntarthatóbb működést biztosíthatnak maguknak.
Energiaközösségek, karbonkvóták – mi jön még?
Az energiaszektor előtt álló egyik legfontosabb trend az energiaközösségek kialakulása – ezek lehetővé teszik, hogy több cég vagy intézmény közösen termeljen és ossza el az energiát. Ez különösen vonzó lehet ipari parkok, logisztikai központok vagy városi övezetek esetében, ahol a közös érdeken alapuló energiamegosztás megtérülő beruházás lehet.
Emellett a karbonkvóták piaca is jelentős átalakuláson megy keresztül, és már nemcsak a nagy kibocsátók, de a közepes cégek is találkoznak azzal, hogy a kibocsátási lábnyom csökkentése konkrét versenyelőnyt jelenthet – vagy épp kötelező elvárássá válik partnerek vagy hatóságok részéről.
Teljes körű szolgáltatás – egykapus ügyintézéssel
Az A1 Solar és a Creditexpert együttműködése lehetővé teszi, hogy a cégek egyablakos rendszerben jussanak el a döntéstől a megtérülő megoldásig.
„Mi a tervezéstől kezdve a kivitelezésen át a hosszú távú üzemeltetésig mindent lefedünk” – hangsúlyozza Kovács István. „Nem hagyjuk magára az ügyfelet az első konzultáció után: tanácsot adunk a helyszíni lehetőségekről, optimalizáljuk a rendszert, és ha kell, tárolóval vagy energiaközösségi megoldással is bővítjük. Mindent egy kézben tartunk.”
A mi oldalunkon az ország összes jelentős bankjával és pénzintézetével napi kapcsolatban vagyunk” – emeli ki Radeczki Gergő, aki szerint a megfelelő finanszírozási megoldás megtalálása legalább olyan fontos, mint maga a beruházás. „Cégünk teljesen díjmentesen segít eligazodni a különböző lehetőségek között, legyen szó PPA-konstrukcióról, operatív lízingről, projektfinanszírozásról vagy akár egy elérhető pályázatról. Nemcsak információt adunk, hanem végigkísérjük a vállalkozásokat a kiválasztástól a megvalósításig.
A szakember szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy sok cég nem is tudja, mennyi testreszabott megoldás áll rendelkezésre, amelyekkel a beruházás akár önerő nélkül, gyorsan és adminisztratív terhek nélkül is megvalósítható. A cél az, hogy a vállalkozások ne maradjanak le a lehetőségekről csak azért, mert nem férnek hozzá a szükséges pénzügyi, jogi vagy technikai tudáshoz. A komplex projektek esetén ugyanis kulcsfontosságú a szakértői támogatás – különösen akkor, ha az energiahatékonyság vagy fenntarthatóság hosszú távú szempontként is megjelenik.
A jövő most kezdődik
Bár sok vállalkozás továbbra is kivár, és a következő támogatási ciklusra vagy új pályázati lehetőségre alapozza döntéseit, azok, akik időben felismerik a lehetőségeket, már ma is élvezik előrelátó gondolkodásuk előnyeit. A megújuló energia használata, az energiatárolás, valamint a modern finanszírozási modellek – mint a PPA vagy az operatív lízing – révén ezek a cégek stabilabb működési hátteret, kiszámíthatóbb költségstruktúrát és jelentősen alacsonyabb energiakiadásokat tudnak biztosítani maguknak. Mindezt anélkül, hogy pályázati forrásokra lennének utalva.
A szakértők egybehangzó véleménye szerint ez a döntés nem csupán pénzügyi kérdés, hanem stratégiai lépés is. Aki most cselekszik, évekre megalapozhatja versenyképességét egy egyre inkább zöld és digitalizált gazdasági környezetben. A gyorsan változó piaci és szabályozási körülmények között kulcsfontosságúvá válik a rugalmasság, a fenntarthatóság, valamint a technológiai és pénzügyi tudatosság. Aki kivár, az könnyen lemaradhat – nemcsak egy beruházásról, hanem a következő növekedési lehetőségről is.
A jövő nem holnap kezdődik. A jövő már elkezdődött – és azok a cégek, amelyek ma bátran lépnek, már a következő üzleti ciklus nyertesei lehetnek.
Fotókredit: Varga Orsolya I Balról: Kovács István, A1 Solar Kft. ügyvezető, Radeczki Gergő Creditexpert Kft. ügyvezető
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Még hatékonyabbá válhat az épületek dekarbonizációja a Schneider Electric és a One Click LCA együttműködésével
Hatékony segítséget kínál az építészeti, mérnöki és építőipari ágazat számára a Schneider Electric és a One Click LCA összefogása, amelynek köszönhetően pontosabban tudják meghatározni az épületek teljes szén-dioxid-kibocsátását.
Az együttműködés eredményeként több mint ötvenezer villamossági termék környezeti profilja válik elérhetővé a szakemberek számára a pontosabb számítások elvégzésének támogatására.
A gépészeti, elektromos és vízvezeték-szerelési (mechanical, electrical, plumbing – MEP) alkatrészekről nem állnak rendelkezésre átfogó környezeti adatok, ami folyamatosan kihívást jelent az építészeti, mérnöki és építőipari „architecture, engineering, and construction – AEC) ágazat számára. Mivel az épületgépészeti termékekről hiányosan álltak rendelkezésre ezek az információk, az AEC-szakemberek nehezen tudták teljes mértékben felmérni az építési projektek során a megtestesült szén-dioxid-kibocsátást.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat a One Click LCA, az építőipar és a gyártási szektor vezető fenntarthatósági szoftverplatformja között létrejött megállapodással jelentős előrelépésre nyílik lehetőség ezen a területen. Az együttműködés keretében ugyanis a Schneider Electric több mint 50 000 villamossági terméke környezetihatás-profilját osztja meg III. típusú környezetvédelmi terméknyilatkozat (EPD) formájában a One Click LCA MI-alapú fenntarthatósági platformján és megoldásain.
Ez a partnerség átfogó információkat nyújt az építészek, mérnökök, tervezők és fenntarthatósági szakértők számára, hogy adatvezérelt döntéseket hozhassanak már a tervezési folyamat során. A szakemberek adatokra támaszkodva mérhetik fel, hogy milyen környezeti hatással járnak elektrifikációs döntéseik a projekt teljes élettartamára kivetítve, ezáltal tovább csökkenthetik a MEP-rendszerek szén-dioxid-kibocsátást.
„Azzal, hogy a One Click LCA platformon megosztjuk ezt a nagy mennyiségű EPD-t villamossági termékeinkről, megkönnyítjük az AEC-ágazat szakemberei számára, hogy kiválasszák a leginkább fenntartható termékeket”
– mondta el Sorouch Kheradmand, a Schneider Electric „Sustainability Partnerships” részlegének globális vezetője.
„A Schneider Electric élen jár a MEP-iparban azzal, hogy nagy mennyiségű, a termékeire vonatkozó EPD-adatokat tesz elérhetővé a platformunkon. A kivitelezőknek és a mérnököknek világos képet kell kapniuk az összes anyaguk hatásáról ahhoz, hogy fenntartható módon építkezhessenek. Reméljük, hogy a Schneider Electric jelentős lépése másokat is arra ösztönöz, hogy szélesebb körben megosszák EDP-adataikat”
– tette hozzá Panu Pasanen, a One Click LCA vezérigazgatója és alapítója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök1 hét ago
A HONOR 6 éves Android-támogatást vállal a napokban megjelent HONOR 400 szériához
-
Okoseszközök4 nap ago
HONOR 400 vagy 400 Pro? Összehasonlítottuk
-
Ipar4 nap ago
Energiaköltség-csökkentés pályázatok nélkül? – PPA, tárolók és innovatív finanszírozási megoldások cégek számára
-
Mozgásban2 hét ago
Világklasszis kerékpáros, Tadej Pogačar hosszú távú partnerséget kötött a Continental-lal
-
Ipar1 hét ago
30 éves hazánk legkomplexebb építőipari szolgáltatásokat nyújtó cégcsoportja, a DVM group
-
Gazdaság2 hét ago
A mesterséges intelligencia agráralkalmazásairól egyeztetett Palkovics László és Gyuricza Csaba
-
Egészség2 hét ago
A Huawei bemutatta legújabb innovációit Berlinben: fókuszban az egészség, a stílus és a hatékonyság
-
Okoseszközök2 hét ago
Megérkezett a Samsung Vision AI a vállalat legújabb tévéivel és hangprojektoraival