Ipar

Díjátadással zárta az évet a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja

Évzáró ünnepséget tartott a győri Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja (JKK), amelyen megfogalmazták a következő évi célkitűzéseket is.

A rendezvényen hárman mentori elismerést vehettek át kutatói utánpótlás-nevelésben végzett munkájukért.

Az idei év eredményeit idézték fel a JKK munkatársai és gyakornokai a december 15-én megrendezett évzáró eseményen. Az ünnepség kiváló alkalmat adott arra, hogy a következő év kihívásaira is fókuszáljanak.

A JKK kutatásainak fő irányai között található a mesterséges intelligencia, az autonóm járművek és rendszerek, illetve az új számítási eszközök használata is. Ezekben számos fontos partnerrel működik együtt, így a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Mobilitásfejlesztési Ügynökséggel és Techtra Technológiai Transzfer Intézettel, az Innotechhel és a ZalaZone-hoz kapcsolódó vállalatokkal.

„Kutatóközpontunk rendkívül szorosan kapcsolódik az iparhoz. Ezen felül fontos feladatunk a tudományos tevékenység további fejlesztése, melyben egy kutatási stratégiához kötődő publikációs módszer formálása a cél – ebben szintén fontos együttműködések támogatnak minket”

– hangsúlyozta az eseményen prof. dr. Bokor József, a JKK elnöke, a Széchenyi István Egyetem kutatásért és innovációért felelős elnökhelyettese.

„Szakmai tevékenységünket országos szinten olyan színvonalon tudjuk megmutatni, ami évről évre új tehetséges hallgatókat és kutatókat vonz közösségünkbe. Ezekhez az eredményekhez számos résztvevő munkája hozzájárul: a JKK szakmai magját adó kutatók mellett a tanszékek, az HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet, valamint a zalaegerszegi tesztpálya munkatársai és gyakornokaink együtt olyan összetett csapatmunkában teljesítenek, ami futó projektjeinket segíti elő. Központunk fő feladata továbbá a kutatói utánpótlás és a hallgatói tehetséggondozás, melynek támogatásában fontos szerepet játszanak a hallgatói csapatokat is becsatornázó szakkollégiumok”

– emelte ki dr. Szauter Ferenc, a JKK igazgatója.

Az eseményen felidézték az elkészült publikációkat, szakmai elismeréseket, megjelenéseket és konferenciákat, illetve a beiskolázási programok sikereit is.

„Nagy öröm számunkra, hogy gyakornokaink és hallgatói csapataink az idei évben is kiváló eredményeket értek el, versenyeken és tudományos megmérettetéseken egyaránt. Az idei, 36. OTDK-n tízen vettek részt a hallgatóink közül, akik közül ketten különdíjat vehettek át, a JKK marketinggyakornokai pedig országos versenyen lettek különdíjasok. A SZEngine és az Arrabona Racing Team hallgatói csapatok a Formula Student több versenyszámában és versenyén is kiemelkedő helyezéseket értek el, míg a SZEnergy a világ legnagyobb energiahatékonysági megmérettetésén, a Shell Eco-marathonon saját világrekordját megdöntve két kategóriában is győzött”

– foglalta össze a 2023-as év eredményeit dr. Eisingerné dr. Balassa Boglárka, a JKK marketing- és PR-vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss