Ipar
Összefog a Siemens az AWS-szel és a SONY-val
A generatív mesterséges intelligencia és az ipari metaverzum kerül a fókuszba.
Közös fejlesztések mellett döntött a mesterséges intelligencia, valamint a metaverzum és a virtuális valóság (VR) technológiák ipari felhasználásának területén a Siemens, az Amazon Web Services-zel és a SONY-val együttműködve. A két kezdeményezést a CES-en, a Las Vegas-ban tartott legnagyobb konzumertechnológiai kiállításon és konferencián jelentették be.
Termelékenységnövelés generatív AI használatával
A Siemens és az Amazon Web Services (AWS) együttműködése nyomán a szakemberek a generatív mesterséges intelligencia segítségével hozhatnak létre alkalmazásokat, és bővíthetik meglévő szoftvereiket, a mérnöki tervezéstől, illetve a gyártástól kezdve, a logisztikán át, olyan területekig, mint a biztosítás és a pénzügyi szolgáltatások.
Ehhez a Siemens a Mendix low-code fejlesztői platformjával integrálja az Amazon Bedrock szolgáltatását, amely a vezető AI cégek nagy teljesítményű alapmodelljeihez ad hozzáférést egyetlen API-n keresztül, a felelősségteljes használathoz szükséges biztonsági, adatvédelmi és más képességekkel együtt. A generatív AI modellek integrálásához a fejlesztőknek eddig hozzáférési jogosultságokat kellett kérniük, és külön funkciókódot írniuk. A Mendix és az Amazon Bedrock új integrációjával mindezt pár kattintással elvégezhetik, így az adott használati esethez illeszkedő modellt gyorsan és biztonságosan beilleszthetik alkalmazásaikba, anélkül, hogy saját AI-infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
Így a Siemens Xcelerator portfóliójában elérhető Mendix platform több mint 50 millió felhasználója az integrációnak köszönhetően világszerte hatékonyabban dolgozhat több mint 200 ezer alkalmazással. A generatív AI segítségével a gyári munkások például gyorsabban megtalálják a gépek dokumentációját, és generálnak releváns vizualizációkat, anélkül, hogy az adatbázisokban és kézikönyvekben manuálisan kellene keresniük. A termelési mérnökök pedig a generatív mesterséges intelligenciával javaslatokat adhatnak, illetve kaphatnak a karbantartást, a pótalkatrész-ellátást és a termelékenységet javító gépbeállításokhoz.
A mesterséges intelligencia ipari felhasználása kapcsán legutóbb a Microsofttal kötött partnerséget a Siemens. Az AI alapú ipari chatbot segítségével többek között az összetett kódok hibamentesítése válik könnyebbé, a szimulációk átfutása pedig hetekről percekre rövidül.
A SONY-val valósul meg az ipari metaverzum következő lépcsőfoka
Szintén a Siemens szoftvereit ötvözik a SONY egyik legújabb térbeli tartalomkészítő rendszerével, amely – a VR/AR headsetekhez némileg hasonlóan – sisakszerű alkalmazást és vezérlőket tartalmaz.
Ezzel a sisakkal és a hozzá kapcsolódó szoftverekkel a tervezők és mérnökök intuitív módon, könnyedén hozhatnak létre 3D-s leképeződéseket, amelyeket aztán az ipari metaverzum virtuális környezetben a még precízebb és költséghatékonyabb tervezésre lehet felhasználni. A jövő ipari metaverzuma így valós időben segítheti a vállalatoknak a kihívások megválaszolását, felgyorsítva ezzel az innovációkat, és növelve a fenntartható működést.
A sisak és a tervezőszoftverek használatáról itt érhető el egy rövid bemutató videó.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
A mesterséges intelligencia nem elveszi, hanem felértékeli a mérnökök munkáját
Mialatt a mesterséges intelligencia alapjaiban alakít át komplett iparágakat, a pályaválasztó fiatalok egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: „Van-e még jövője a mérnöki pályának?”
Az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetég (EJMSZ) elnöke, Dr. Ábrahám László megérti a félelmeket, de szerinte az MI nem kiváltja, hanem stratégiai szintre emeli a mérnöki tudást.
Az EJMSZ elnöke rendszeresen tart pályaorientációs előadásokat iskolákban, ahol a diákok visszatérő aggodalma nagyon hasonló. Gyakran teszik fel neki azt a kérdést, hogy „Érdemes-e mérnöknek tanulni, ha a mesterséges intelligencia úgyis átveszi a munkát?”. Dr. Ábrahám László örül annak, hogy a Z-generáció tisztában van az MI jelentette átalakulással, ugyanakkor mindig elmondja a fiataloknak, hogy a szemünk előtt zajló transzformáció korántsem olyan sötét jövőt vetít előre, mint amilyennek azt sokan gondolják. Személy szerint biztos abban, hogy a mérnökök nem tűnnek el a mesterséges intelligencia miatt. Éppen ellenkezőleg, ezután válnak igazán nélkülözhetetlenné.
„A mérnöki munka éppen azokon a területeken erős, ahol az MI jelenleg korlátokba ütközik. Ezek közé tartozik a kreatív problémafelismerés és -megoldás, az új technológiák, folyamatok és termékek megalkotása, valamint a kritikus gondolkodás és a validáció.”
– emelte ki az EJMSZ elnöke. Hozzátette, hogy az MI hatalmas adatmennyiségeket képes átfésülni, alkalmas a minták felismerésére és az optimalizálásra. Viszont még nem tud teljesen új fejlesztést létrehozni, kardinális új ismereteket előállítani.
Dr. Ábrahám László megjegyezte, hogy a fejlesztők és a mérnökök már most jelentős hatékonyságnövekedést érnek el mesterséges intelligencia használatával. Az ismétlődő, automatikus programozási, vagy számítási feladatok megoldását átveszi tőlük az algoritmus, így a szakemberek gyorsabban fejlesztenek, több projekttel foglalkozhatnak, amelyeknek köszönhetően magasabb hozzáadott értékű munkát adnak ki a kezek közül. Erre a munkaerőpiac is nagyon egyszerű logikát követve reagál: az a szakember válik piacképessé, aki nem kiváltani akarja az MI-t, hanem irányítani.
„A kreativitás és a mérnöki gondolkodás lesz a mérnökök igazi valutája, akiknek fontos feladata lesz a jövőben, hogy a mesterséges intelligencia által generált eredményeket ellenőrizzék, értelmezzék, validálják, kreatívan fejlesszék és felelősen alkalmazzák. A hagyományos tudásra tehát még sokáig szükség lesz.”
– mondta Dr. Ábrahám László, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy azok a fiatalok, akik ma mérnöknek tanulnak, vagy annak készülnek, nem csökkenő, hanem bővülő lehetőségekkel fognak találkozni. A MI-eszközök okos használatával pedig a jövő legkeresettebb szakembereivé léphetnek elő.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Modern tűzvédelmet kapott az ország legnagyobb gázerőműve
A Dunamenti Erőmű tűzvédelmi rendszereit frissítették digitális megoldásokkal.
Egységesítették és modernizálták a korábban széttagoltan működő, épületenként különálló tűzvédelmi rendszereket a Dunamenti Erőműben.
A fejlesztés első ütemében, 2024-ben, összesen kilenc tűzjelző és hét oltásvezérlő központot telepítettek, amelyeket egy felhőalapú megoldás köt össze. Így az üzemeltetők valós időben tudják követni az egyes központok és tűzjelző készülékek aktuális állapotát. Ellenőrizhető például, mikor történt az egyes eszközök kötelező éves tesztelése, és bármikor lekérdezhetők a digitális eseménynaplók. Emellett beállítható, hogy akár mobilon, asztali böngészőn keresztül, push értesítések vagy SMS, e-mail formájában informáljon az alkalmazás az eseményekről, például egy érzékelő kikapcsolásáról vagy tűzjelzésről.
Ezáltal hatékonyabbá és tervezhetőbbé válik a tűzvédelmi eszközök karbantartása. Másrészt a nap 24 órájában, valós időben felügyelhető adatok nagyobb biztonságot nyújtanak a kritikus infrastruktúra részét képező erőmű számára, probléma esetén pedig precízebb és gyorsabb beavatkozást tesznek lehetővé. A felhőalapú szolgáltatásnak köszönhetően továbbá a rendszerek mindig azonnal megkapják a legújabb szoftver- és firmware-frissítéseket, védve azokat a kibertámadásokkal szemben. A Siemens-megoldások bevezetését a Sinope Security Kft. végezte el.
A következő ütemben további tűzjelző központok telepítésére kerül majd sor a Dunamenti Erőműben, amelyek szintén a most bevezetett, felhőalapú Siemens Building X platform Fire Manager felügyeleti rendszeréhez fognak csatlakozni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Új Tork PeakServe automata papír kéztörlő
A professzionális higiéniai termékek globális piacvezetője, az Essity-hez tartozó Tork bevezeti a Tork PeakServe® Automatic nevű papírtörlő-adagolóját.
Ez a piacon elérhető legnagyobb kapacitású papírtörlő-adagoló szenzoros változata2, amely nemcsak a mosdók karbantartási idejét csökkenti a csúcsforgalomban, de nagyon könnyen is használható.
„A létesítményüzemeltetők számára igen megbízható megoldás a Tork PeakServe, mivel segítségével az adagolók folyamatos ellenőrzésére és utántöltésére fordítandó idő csökkenthető a kritikus csúcsidőszakokban és ezzel együtt redukálható annak veszélye, hogy kifogyjon a kéztörlőpapír a mosdóban” – mondta Nagy Géza a Tork Essity Hungary Professional Hygiene divíziójának kereskedelmi igazgatója. A Tork PeakServe Automatic egy akkumulátorral akár öt évig3 is képes működni és ez idő alatt legalább 500 ezer kéztörlőpapírt adagolhat, nagy terhet véve le így az üzemeltetőkről. Az új megoldásnak köszönhetően a takarítószemélyzet még hatékonyabban dolgozhat, a felhasználóknak megbízhatóan elérhető lesz a kéztörlőpapír és a mosdókban nem alakulnak ki sorok”
– fűzte hozzá Nagy Géza.

A vendégek több mint fele (53%) a teljesen automatizált mosdókat részesíti előnyben.4 Az érintésmentes rendszereket higiénikusabbnak érzékelik a felhasználók, a jelenlegi automatikus adagolók azonban mégis gyakran azért tűnnek megbízhatatlannak, mert gyorsan lemerülnek az akkumulátoraik és elfogy a papírtörlő a tárolóból, mindez pedig nagy kihívást jelent a takarítószemélyzet és az üzemeltetők számára. A Tork PeakServe Automatic a leghosszabb akkumulátor-élettartammal5 és 99,99%-os (négy kilences) elakadásmentes működéssel6 segíti a vállalkozásokat, hogy mind a takarítószemélyzet, mind a felhasználók elégedettebbek lehessenek. A Tork PeakServe Automatic az egyik leginkább felhasználóbarát automata adagoló: könnyű használni és egyszerűen utántölthető. A felhasználóknak csak a kezüket kell a készülék érzékelője elé vagy alá tartaniuk, és kevesebb mint egy másodperc alatt kapják a kéztörlőt.
Az elegáns és karcsú tervezésű Tork PeakServe termékcsaláddal csökkenthető a karbantartási idő, így a takarítószemélyzet több időt tud fordítani más takarítási feladatokra, valamint racionalizálhatja a műveleteket, ami hozzájárul a felhasználói panaszok számának csökkentéséhez:
- A Tork PeakServe rendszer akár 600-zal több vendéget is kiszolgálhat, mielőtt utántöltésre lenne szükség.8 A piacon elérhető legnagyobb kapacitású adagolóval van felszerelve2 és 50%-kal jobban tömörített csomagokat használva egyszerre kétszer annyi papírtörlőt tud tárolni az utántöltőjében, ezáltal a korábbiaknál még több látogatót tud kiszolgálni.9 Mindez különösen fontos a csúcsidőszakokban, amikor a kéztörlők gyakran elfogyhatnak, és nagy szükség van takarítókra máshol is.
- A takarítószemélyzet bármikor feltöltheti az adagolókat, ellentétben sok tekercses kéztörlőrendszerrel, amelynél a teljes tekercset fel kell használni mielőtt kicserélnék azt. Ezzel elkerülhetővé válik az, hogy az adagolók ellenőrzése vagy feltöltése céljából a személyzet gyakran feleslegesen menjen a mellékhelyiségbe.
- Az összes Tork PeakServe adagoló ugyanazt a utántötlő szettet használja, ami megkönnyíti a létesítményüzemeltetők számára a rendelést, a kezelést és a tárolást.
- A Tork PeakServe 99,9%-ban összetapadás-mentes,10 így nem maradnak hátra papírdarabok, ami csökkenti a rendetlenséget és a személyzet számára felmerülő többletmunkát.
Az összes Tork megoldást úgy alakították ki, hogy támogassa a fenntarthatóságot mind az anyagok és csomagolás, mind a felhasználás és hulladék kezelés, mind pedig a szén-dioxid-kibocsátás és higiénia terén. A Tork PeakServe Automatic kevesebb energiát fogyaszt, és egy akkumulátorral háromszor több kéztörlőt képes adagolni10, mint más automatikus adagolók. Ezenkívül az egyenkénti papírtörlő-adagolás csökkenti a hulladékot, mert elősegíti, hogy feleslegesen ne használjanak el a kelleténél több papírt.11
A tömörített utántöltő csomagok szállítási helyet takarítanak meg és csökkentik a felhasználásból eredő környezeti hatást.12 2025-ben a Tork PeakServe utántöltő szén-dioxid-lábnyoma 22%-kal csökkent.13 Az összes Tork PeakServe adagoló megkapta a „könnyen használható” minősítést mind a felhasználás, mind a karbantartás szempontjából.14
A Tork PeakServe termékcsaládról és az új Tork PeakServe Automatic modellről további információ a következő weboldalon található: https://www.torkglobal.com/hu/hu/termekek-es-szolgaltatasok/vasarlas-kategoriak-szerint/papir-keztorlok/peakserve-termekkinalatunkrol
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Rekordszámú automatával és megerősített háttérrel készül a szezonra a FOXPOST
-
Egészség2 hét ago
Friss kutatás: csak minden ötödik nyilvános mosdó tisztaságával elégedettek a vendégek
-
Gazdaság2 hét ago
TECHXPO 2025: Az AI gyorsabban terjed, mint ahogy a szervezetek alkalmazkodni tudnak
-
Okoseszközök2 hét ago
5 iPhone-kiegészítő a még jobb hatékonyságért
-
Ipar2 hét ago
Az energiaátmenet fontosságát hangsúlyozzák a Schneider Electric vezetői a COP30-on
-
Okoseszközök2 hét ago
A Kingston bemutatja kétcsatlakozós külső SSD tárhelymegoldását
-
Ipar2 hét ago
Bajnoki elismerés a Schneider Electric AirSeT berendezésének
-
Gazdaság2 hét ago
Hároméves stratégiai együttműködést kötött az SAP Hungary és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem







