Ipar

A nehéz helyzet ellenére bizakodók az építőipari szakemberek

9. alkalommal került megrendezésre az Országos Építőipari Szakember Találkozó Budapesten. A Mapei Kft. által szervezett eseményen 800 építőipari szakember gyűlt össze az ország minden tájáról, hogy megosszák tudásukat és tapasztalataikat, elősegítve ezzel a szakma fejlődését és a szakemberek közötti kapcsolatépítést.

„Az a véleményünk, hogy a Magyar Nemzeti Bank túlságosan óvatosan csökkenti a jegybanki alapkamatot. Ilyen kamatszintek mellett a vállalkozó nem veszi fel a hitelt, hogy abból szerszámot vegyen, vagy éppenséggel egy nagyobb projektet előfinanszírozzon és a lakosság sem veszi fel a hitelt, hogy felújítson vagy lakást építsen. Tehát amíg ez 5 százalék alá nem megy, addig nekünk a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikája borzasztóan nehéz helyzetet teremt”

– mondta Koji László Az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

A szakember köszöntőjében kitért az építőipar nehézségeire. Hangsúlyozta, hogy az előző év során az építőipar teljesítménye öt százalékkal csökkent, azonban a 7380 milliárd forintos teljesítménnyel a szektor mégis jelentős eredményt ért el.

Koji László bízik benne, hogy rövid időn belül bejelentésre kerül és elindul az otthonfelújítási program, ami, ha az ÉVOSZ javaslatai szerint valósul meg, elsődlegesen az energiamegtakarítást célozza majd.

Juhász Attila, az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke szerint az elmúlt év inflációs nyomása jelentős kihívást jelentett az építőipar számára. A magas kamatszintek miatt sokan óvatosak voltak a hitelfelvétellel, ami visszafogta a piaci aktivitást. Azonban a szakember optimista 2024-es évvel kapcsolatban, várakozásai szerint mérsékelten javulni fognak a külső gazdasági feltételek. Az inflációs környezet javulása mellett az árak csökkenése és a szakemberhiány csökkenése kedvező fordulatot hozhat.

Ezt támasztja alá Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetőjének tapasztalatai is: „egymástól független forrásokból érkeznek hírek a lakossági ajánlatkérések számának emelkedéséről, ami pozitív fordulat előjele, hiszen, ha az emberek ajánlatokat kérnek, akkor előbb-utóbb építkezésbe, felújításba kezdenek és az építőipar a mai szorult helyzetéből javulásnak indulhat.

A találkozón átadták az Év Szakembere Díjakat, amelyekre rekordszámú, 156 pályázat érkezett. A díjazottak között szerepel Havasi Viktor, a lakossági projekt és a medence, valamint wellnesshelyiségek kategóriában; Kalmár Zoltán a nem lakáscélú projekt kategóriában; Jankovics Attila a nagylapos burkolás kategóriában és Kiss Ferenc, aki a pályakezdők közül bizonyult a legjobbnak.

A 9. Országos Szakember Találkozó szakmai előadásokkal, alkalmazástechnikai bemutatókkal, workshopokkal és szakmai vásárral biztosított lehetőséget a résztvevőknek az új ismeretek elsajátítására és a szakmai kapcsolatok bővítésére, tovább erősítve az építőipari szakma közösségét és elősegítve annak fejlődését.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss