Ipar

Az élet habos oldala

1973 ÓTA TERMEL A BORSODI A sörgyár nevéhez fűződik többek között az első alkoholmentes, az első fémdobozos sör, és az elsők között vezetett be ízesített alkoholos sört magyar piacra.

Miként befolyásolja a fogyasztói preferenciák változása a műszaki környezetet, a gyártást? Cikkünkben ennek is utánajárunk.

A Borsodi Sörgyár a mindenkori igényeknek megfelelően alakítja a portfólióját, és ezek változása az ellátási lánc, a gyártási folyamatok változtatásánál, fejlesztésénél kezdődik. Mivel széles portfólióval rendelkezünk, ehhez elengedhetetlen az automatizálás – tudjuk meg Ofella Ildikótól, a vállalat ellátási lánc igazgatójától és Kovács Nándor szakértőtől.

Hogyan jelenik meg a gyártásban a digitalizáció?

Ahhoz, hogy a folyamatainkat a lehető legjobban tudjuk kontrollálni, naprakész adatokra van szükség, amelyeket a különböző műszerek, vezérléstechnikai készülékek, okoseszközök szolgáltatnak.
Önmagában viszont az adat még kevés, mert azt megfelelően fel is kell dolgozni. Folyamatosan fejlesztjük a meglévő adatgyűjtő és feldolgozó rendszereinket, hogy a kinyert adatokat a termelésben felhasználva optimalizálhassuk azt. Nem csupán a termelési adatokat elemezzük, hanem az energiafelhasználást is, ami az utóbbi évek gazdasági körülményeit tekintve kiemelt jelentőséggel bír. Ezért hamarosan elkezdődik a Siemens energiamenedzsment szoftvereinek implementálása, amely nagyban segít majd a különböző energiaforrások optimális felhasználásában.

Milyen technológiai innovációk jellemzik a Borsodinál zajló sörgyártást?

Bár a sörgyártás-technológia fázisai jól elhatárolhatóak, viszont a sör egy élő, változó dolog. A technológiai lépéseken belül már közel sem ilyen egyszerű a helyzet, ezért fontos az ezeket megvalósító rendszerek fejlesztése. Ehhez megfelelő eszközöket és készülékeket használunk, amelyek hosszú távú, megbízható működést garantálnak. A Siemens ebben is segítségünkre van. A szűrővonal modernizációja során például a meglévő és új átfolyásmérőket kommunikációs modulokkal láttuk el. Így pontosabb szabályzást valósíthattunk meg, illetve a mérőés számítóművek állapotáról is nagyobb mennyiségű információ áll rendelkezésre. Továbbá megemlíthetjük még a tartályok szintmérésénél használt differenciált nyomásmérésen alapuló szintmérés. Ehhez is
Siemens mérőműszert használunk, amely lényegesen lerövidítette a telepítési és programozási időt, továbbá stabil működést és mérést eredményez. A szoftveres feldolgozásban is előnyben részesítettük a Siemens gyári megoldásait, ezzel sztenderdizálva bizonyos eljárásokat, amelyek garanciát jelentek, hogy az adott folyamat, eljárás rendszerintegrátortól függetlenül ugyanúgy fog működni.

Mi a legutóbbi, nagyobb műszaki projekt, amit megvalósítottak a sörgyárban, és milyen eredményeket hozott?

Egyik kiemelt projektünk a nagyobb kapacitású szűrővonalunk teljes körű automatizációja és felújítása volt. A felújítás során a Siemens eszközeit és megoldásait részesítettük előnyben. Ennek megfelelően a vezérlésbe az S7-1500-as sorozatú központi egységet és a hozzá kapcsolódó ET200SP kihelyezett I/O eszközöket építettük be. Mindezek mellett az egyéb készülékek (mágneskapcsolók, kismegszakítók, elektronikus tápfeszültség-elosztók stb.) is a Siemens portfóliójából kerültek kiválasztásra, a vonal felügyeletét pedig egy Siemens IPC-n futó SCADA rendszer látja el. A másik nagyobb projekt a közelmúltban a gyár ipari informatikai gerinc hálózatának a felújítása volt. A tervezés során segítséget kaptunk a Siemens Zrt.-től, így sikerült a megfelelő eszközök kiválasztása után egy olyan gyűrű topológiájú, redundáns hálózatot kiépíteni, melynek minden eleme Siemens-eszköz. A munka nagyságát mutatja, hogy kb. 4,5 km optikai kábel került kihúzásra és 16 db új RACK szekrényt szereltünk fel. A gyárteleptől 1,5 km-re található szennyvíztelep kapcsolatát pedig a Siemens wireless eszközei biztosítják. Az új hálózat felügyeletét és menedzselését a SINEC NMS rendszerrel valósítottuk meg. Ennek a rendszernek köszönhetően valós időben lehet követni a hálózat és annak elemeinek viselkedését, és ez nagy segítséget nyújt az esetleges hibák feltárásában, elhárításában.

Hogyan érinti a NIS2 megfelelés a Borsodi sörgyárat?

Folyik a felkészülés, hogy mi is sikeresen teljesítsük majd 2025-ben a NIS2 auditot. Évek óta nagy hangsúlyt fektetünk az ipari hálózat védelmére, hogy minél ellenállóbb legyen a kibertámadásokkal szemben. Ennek megfelelően már korábban elkezdődött a szükséges eszközök cseréje, beszerzése. A tervnek szerves része a korábban említett gerinchálózat. A Siemens eszközei, megoldásai nagyban hozzájárulnak, hogy csökkenthessük a sebezhetőségünket. Viszont, mint a hétköznapi életben, itt is az emberi tényező a legkritikusabb pont, ezért fontos a megfelelő
edukáció.

Milyen Siemens-eszközök segítik a mindennapi, gyártási munkátokat?

A Borsodi Sörgyár elkötelezett felhasználója a Siemens megoldásainak. A vezérlés legalacsonyabb szintjén találhatók olyan eszközök, mint a motorvédelem, megszakítók, mágneskapcsolók, hajtások és a PLC-ken és a hozzájuk kapcsolódó eszközökön át, a magasabb szinten pedig az IPC-k, HMI-k és SCADA rendszerek segítik a gépek megbízható működését. Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a Borsodi Sörgyár minden gépgyártóval és rendszerintegrátor vállalattal együtt arra törekszik, hogy Siemens-vezérlés és kapcsolástechnikai eszközök kerüljenek beépítésre
a nekünk szállított gépekben, vezérlésekben.

Hogyan jelenik meg a környezeti fenntarthatóság a gyártásban, az ellátási láncban?

A fenntarthatóság jegyében az elmúlt időszakban több energiahatékonyságot segítő és zöld energiát termelő beruházás is történt. Ezek közül kiemelkedő az április elején üzembe helyezett napelemparkunk. Az elkövetkezendő években a Molson Coors Net Zero stratégiájával összhangban tervezzük beruházásainkat. Az árufuvarozás elektrifikációja még csak kopogtat az ajtónkon.
Vannak olyan partnereink, akik már rendelkeznek ilyen járművekkel, azonban fuvarozási feladataink, desztinációink jellegéből adódóan még nem az elektromos járművek az optimálisak
számunkra. Elsődlegesen a belső logisztikai feladatokban tervezzük elektromos hajtású eszközök bevezetését.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss