Connect with us
Hirdetés

Ipar

Fókuszban egy igen hasznos berendezés, a kompresszor

bormann kompresszor

A technológia fejlődésének köszönhetően ma már számos olyan berendezés létezik, aminek a nevét meghallva nem igazán tudjuk, hogy pontosan mire is kellene gondolnunk. Holott nagyon is hasznos és sokoldalú készülékekről van szó, amiknek a használata nagy népszerűségnek örvend és széles körben is elterjedt.

Ezek közé tartoznak többek között a kompresszorok is, amiket nagyon sokoldalúan lehet használni. Ha szükségünk van egy ilyen készülékre, és a minőség egy olyan elvárás, amiből nem akarunk lejjebb adni, akkor az Elefántszerszám.hu Webáruház kompresszorai között érdemes körülnéznünk. Itt kizárólag modern technológiával működő, márkás változatokat találunk, amiknek a használata garantáltan nem okoz csalódást.

Mik a legfontosabb dolgok, amiket mindenképp érdemes tudnunk ezekről a készülékekről? Mai írásunkban pontosan erről lesz szó.

Mit nevezünk kompresszornak?

A kompresszorok tulajdonképpen olyan gépek, melyek képesek növelni a gázok nyomását azáltal, hogy csökkentik a térfogatukat. Tehát lényegében levegő vagy más gáz halmazállapotú anyagok sűrítésére szolgálnak, főleg ipari, kereskedelmi területen, de sok esetben a háztartásokban is alkalmazhatóak.

Mit jelent, ha egy kompresszor olajos, illetve olaj nélküli?

A kompresszorok különböző kivitelben készülnek, ennélfogva több fajtájuk is létezik. Az alapvető csoportosítás szerint két típust különböztetünk meg egymástól: vannak az olajos és vannak az olaj nélküli, levegős változatok.

Az olajos kompresszorok esetében olajat használnak a mozgó alkatrészek kenésére, illetve hűtésére. Az olaj nagymértékben csökkenti a súrlódást, illetve a kopást ezáltal meghosszabbítva a készülék élettartamát, ráadásul az olaj a zajszintet is mérsékli. Hátrányuk viszont, hogy olajcserét, illetve rendszeres karbantartást igényelnek.

Az olaj nélküli kompresszorok esetében nem olajat, hanem más speciális anyagokat, valamint bevonatokat használnak a súrlódás és a kopás minimalizálásához. Ezek környezetbarátabb megoldást kínálnak, nem igényelnek olajcserét és folyamatos karbantartást sem.

Milyen feladatok esetén vehetjük hasznukat?

A kompresszorokat használhatjuk például sűrített levegő előállítására annak érdekében, hogy az azzal működő gépeket – például légkalapácsokat, csavarozókat, fúrókat stb. – használni tudjuk. Ezenkívül alkalmasak klíma- és hűtőberendezésekben a hűtőközeg keringetésére is.

Bízunk benne, hogy ezek után már nem kérdés, hogy mik azok a kompresszorok, milyen előnyöket tudnak biztosítani a felhasználók számára, és milyen szerepet töltenek be a különböző feladatok ellátása során. Az biztos, hogy a használatuk sok problémára ad hatékony megoldást, emiatt pedig örökre hálásak lehetünk a modern technológiának.

Szükségünk van egy megbízhatóan működő olajos vagy levegős kompresszorra, de nem tudjuk, hogy hol vásároljuk meg? Akkor bátran látogassunk el az Elefántszerszám.hu Webáruház oldalára, ott ugyanis a Bormann, Yato, Extol és Dedra márkatermékek széles választéka vár minket.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés

Ipar

Siemens-automatizálással újult meg egy erdélyi tejüzem

A gyergyóremetei bébiételgyártó üzem automatizálása különleges feladatot jelentett a KOB-Flex Kft. számára. A tejfeldolgozás szinte valamennyi technológiai lépését magában foglaló létesítmény irányítását Siemens vezérlésre és felügyeleti rendszerre építették.

A beruházás műszaki kihívásairól, a tejipari automatizálás sajátosságairól és az adatvezérelt gyártás lehetőségeiről id. Kozma Barnabással, a KOB-Flex Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.

MM: A KOB-Flex több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az élelmiszeripari automatizálásban. Melyek a vállalkozás legfontosabb tevékenységi területei?

K.B.: A KOB-Flex Kft. jelenlegi formájában 2005 óta működik családi vállalkozásként, de az általunk végzett tevékenység már legalább harmincéves múltra tekint vissza. A kilencvenes években kerültünk kapcsolatba a tejipari technológiák meghatározó nemzetközi szállítóival, köztük a Tetra Pak, az Alfa Laval és később a GEA vállalatokkal. Azóta számos beruházásban működtünk közre velük. Elsősorban komplett technológiai rendszerek automatizálásával, a különböző berendezések integrálásával és központi folyamatirányításával foglalkozunk. Egy pasztőr, szeparátor vagy homogenizátor általában saját vezérléssel érkezik, ezeket azonban össze kell hangolni a kapcsolódó tartályokkal, szivattyúkkal, szelepekkel (technológiai útvonalak) és tisztítórendszerekkel.

MM: Milyen feladatokat vállaltak a gyergyóremetei bébiételgyártó üzem megvalósításában?

K.B.: A beruházás egy hosszabb ideje nem működő tejipari létesítmény teljes technológiai megújítását jelentette. A projektben a romániai GEA volt az egyik meghatározó technológiai partner, amely dán és német szakembereket is bevont a tervezésbe. Bennünket az automatizálás megvalósításával bíztak meg. A feladat különlegességét az adta, hogy a viszonylag kis kapacitású üzem a tejfeldolgozás szinte valamennyi fontos technológiai lépését magában foglalja. A nyerstej átvételét és tárolását pasztőrözés, szeparálás, homogenizálás, majd a receptúra szerinti összetevők bekeverése követi. Ezután a termék sűrítő- és porítóberendezéseken halad keresztül, végül por alakban kerül ki a technológiából. A rendszerhez CIP-tisztítóállomások és technológiai vízellátó rendszerek is kapcsolódnak. A munkát 2021-ben kezdtük meg, de a járványhelyzet következményei és az infrastrukturális nehézségek miatt a beruházás közel öt évre nyúlt.

MM: Milyen Siemens automatizálási megoldásokra épül az üzem folyamatirányítása?

K.B.: A rendszer központi vezérlését három Siemens SIMATIC S7-1500 PLC biztosítja, amelyekhez ET 200 decentralizált I/O-modulok kapcsolódnak. A rendszerben egy S7-1214F vezérlő is helyet kapott. A technológia felügyeletét Siemens WinCC SCADA rendszer végzi, több kezelőállomással. A méreteket jól érzékelteti, hogy a rendszer 900 digitális bemenetet, 500 digitális kimenetet, 200 analóg bemenetet és 90 analóg kimenetet kezel. Emellett kilenc AS-i master segítségével intelligens szelepvezérléseket is integráltunk. Összességében mintegy 200 mérési pont, 450 vezérelt szelep, 80 szivattyú és 30 ventilátor működését kell összehangolni. 

A legnagyobb kihívást nem önmagában az I/O-pontok száma jelentette, hanem a különböző beszállítóktól érkező technológiai berendezések vezérléseinek összekapcsolása és szinkronizálása. A Siemens rendszer lehetővé teszi, hogy az önálló gépegységek egységes folyamatirányítás alatt működjenek.

MM: Hogyan lehet egy ilyen összetett technológiát áttekinthetően irányítani?

K.B.: Az üzem két nagyobb egységre tagolódik. Az egyikben a tej alapfeldolgozása, a másikban a sűrítés és a porítás történik. A két terület fizikailag elkülönül, de ugyanazt a WinCC felügyeleti rendszert használja, így a kezelők mindkét technológiai egység működéséről információt kapnak. Az automatizálásnak köszönhetően a teljes technológia működtetéséhez négy operátori felület elegendő. 

A rendszerben 19 termelési folyamatot alakítottunk ki, amelyek egyenként 10–150 elemi lépésből állhatnak. Ezekhez öt automatizált tisztítási folyamat kapcsolódik. A vezérlés gondoskodik a megfelelő anyagáramlási útvonalak kialakításáról, a szelepek és szivattyúk működtetéséről, valamint a technológiai műveletek sorrendjének betartásáról.

MM: A bébiételgyártásban különösen fontos a higiénia és a visszakövethetőség. Milyen megoldásokat alkalmaztak?

K.B.: Az élelmiszeriparban a higiéniai követelmények az automatizálási rendszer fizikai kialakítását is meghatározzák. Rozsdamentes kapcsolószekrényeket, kábelcsatornákat és szerelvényeket alkalmazunk, a terepi eszközök pedig legalább IP65 védettségűek. 

A technológiai tisztításokat automatizált CIP-rendszerek végzik. A visszakövethetőséget a Siemens WinCC felügyeleti rendszerhez kapcsolódó naplózási megoldásaink biztosítják. Minden termelési és tisztítási folyamat egyedi azonosítót kap, és automatikusan rögzítjük a kezdési és befejezési időpontokat, a kezelői beavatkozásokat és azonosításokat, valamint a technológiai eseményeket és a felügyelet által képzett hibákat. Az adatok eseménylisták és grafikus trendek formájában is visszakereshetők, ami a minőségbiztosítás számára különösen fontos.

MM: Hogyan kapcsolódik a gyártásirányítás a vállalatirányítási rendszerhez?

K.B.: A kapcsolatot egy közös SQL-alapú adatbázison keresztül valósítottuk meg. A vállalatirányítási rendszerből érkeznek a gyártási tervek és a receptúrák, amelyek alapján az operátorok kiválaszthatják az elvégzendő műveleteket. A technológiai rendszer pedig visszaszolgáltatja a megvalósult gyártási folyamatok adatait. Az automatizálási rendszer recept adatbázissal teszi rugalmassá a termelés tervezés és irányítási feladatainak végrehajtását.

MM: Milyen eredményeket hozott a beruházás, és milyen további tejipari referenciákkal rendelkeznek?

K.B.: Gyergyóremetén egy korszerű, magas automatizáltságú üzem jött létre, amelyben a tejfeldolgozás, a sűrítés és a porítás egységes irányítás alatt működik. A por alakú termék már eljutott a forgalmazhatóság szintjére, a végső bébiételtermék bevezetéséhez kapcsolódó fejlesztések és engedélyezési folyamatok pedig még zajlanak. 

A magyar tejiparban számos Siemens-alapú automatizálási projektet valósítottunk meg. Jó példa erre a Tolnatej, ahol a közvetlen tejfeldolgozáshoz kapcsolódó automatizálási feladatok jelentős részét mi végeztük. A biztonságos működést egységes programozási megoldásokkal, On-Line távoli támogatással és helyszíni szervizszolgáltatással biztosítjuk. 

Ügyfeleink döntő többségének rendszereihez online is hozzá tudunk férni, így gyors és szakszerű segítséget adunk a hibakeresésben vagy a technológiai problémák megoldásában. (a program minden munkatársunk számára egyenértékűen értelmezhető, a segítség nem személy függő!)

MM: Milyen új fejlesztési irányokat látnak az ipari automatizálásban?

Egyre nagyobb igény mutatkozik a meglévő technológiai adatok hatékonyabb felhasználására. Sok üzemben már rendelkezésre állnak a szükséges mérési információk, de ezek elemzése és áttekinthető megjelenítése még nem megfelelő. Olyan megoldásokat fejlesztünk, amelyek egy-egy technológiai folyamat teljes lefutását, a hőmérsékleti és áramlási adatokat, valamint a kapcsolódó eseményeket egyetlen képernyőn vagy jelentésben jelenítik meg. Ez jelentősen megkönnyíti a minőségellenőrzést és a hibák feltárását. Különösen fontos terület az erőforrás-felhasználás optimalizálása. Több tejüzemben már folyamatonként mérjük a frissvíz-felhasználást. Van olyan partnerünk, ahol az adatok elemzésével és a technológiai folyamatok optimalizálásával statisztikailag napi 100 köbméteres vízmegtakarítást tudtak kimutatni.

Az automatizálás ma már jóval többet jelent a gépek vezérlésénél. A Siemens-alapú folyamatirányítás, a megfelelő adatgyűjtés és az információk intelligens feldolgozása a termelékenység növeléséhez, a minőségbiztosítás javításához és az üzemeltetési költségek csökkentéséhez egyaránt hozzájárulhat.

www.siemens.hu, kob-flex.hu


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

A Schneider Electric és a Greenly kiterjeszti dekarbonizációs programját

A Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata új partnerséget jelentett be a karbonelszámolási és -menedzsment platformot fejlesztő Greenly vállalattal.

Az együttműködés célja, hogy tovább erősítse a Schneider Electric Decarbonization Champion Program (DCP) programját.

A kibővített kezdeményezés a vállalat első olyan fenntarthatósági programja, amely kifejezetten a Schneider Electric partneri ökoszisztémájában működő kis- és középvállalati (KKV) partnereket támogatja abban, hogy mérjék, kezeljék és csökkentsék karbonkibocsátásukat, miközben javítják működési hatékonyságukat. A program megvalósítását a Schneider Electric globális tanácsadási üzletága, az SE Advisory Services támogatja.

Strukturált program a partneri ökoszisztéma dekarbonizációjának felgyorsítására

A Decarbonization Champion Program keretében a Schneider Electric globális partnerhálózatának kis- és középvállalati tagjaival működik együtt, és olyan dekarbonizációs útitervet biztosít számukra, amely a Greenly karbonmenedzsment platformját az SE Advisory Services célzott fenntarthatósági tanácsadásával egészíti ki. A program célja, hogy felgyorsítsa a kibocsátáscsökkentést a teljes értékláncban.

A program becslések szerint évente több mint 34 ezer dollár (30 ezer euró feletti) értékű lehetőséget biztosít minden részt vevő partner számára, többek között az alábbi területeken:

  • hozzáférést a Schneider Electric Sustainability and Energy Tech School képzéseihez, amelyek segítségével a partnerek fejleszthetik fenntarthatósági ismereteiket
  • hozzáférést a Greenly platformhoz, amely lehetővé teszi a Scope 1 és Scope 2 kibocsátások mérését, nyomon követését és jelentését, valamint az adatok áttekinthető megjelenítését
  • az SE Advisory Services szakértői támogatását, amely távoli auditokkal, stratégiai workshopokkal és személyre szabott dekarbonizációs útitervek kidolgozásával segíti a partnereket, valamint hozzáférést biztosít kiválasztott Schneider Electric dekarbonizációs technológiákhoz és finanszírozási lehetőségekhez
  • közös márkamegjelenési lehetőségek és szakmai elismerés a programban részt vevő partnerek számára

Az első tapasztalatok jelentős megtakarítási lehetőségeket tárnak fel

A csendes-óceáni régióban megvalósított pilot projektek jól szemléltetik a program üzleti hatását. Az SE Advisory Services által végzett első auditok több mint 28 500 dollár (40 ezer ausztrál dollár) éves megtakarítási lehetőséget tártak fel egy kivitelező vállalat számára. Egy queenslandi gyártóvállalat pedig több mint 178 ezer dollár (250 ezer ausztrál dollár) éves megtakarítási lehetőséget azonosított működésének fejlesztésével, többek között a sűrített levegős rendszerek hatékonyságának javításával, a fogyasztás időbeli optimalizálásával és a berendezések hatékonyabb használatával. A program globális kiterjesztése jelenleg is zajlik a Schneider Electric partneri hálózatában.

Növekvő ügyfélelvárások és változó szabályozási környezet

Az együttműködés olyan időszakban valósul meg, amikor a globális üzleti és beszállítói láncokban működő vállalatok egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek környezeti teljesítményük bemutatására és ügyfeleik fenntarthatósági céljainak támogatására. A nagyvállalatok egyre gyakrabban kérnek kibocsátási adatokat és fenntarthatósági vállalásokat beszállítóiktól, így a KKV-k számára is egyre fontosabbá válik karbonlábnyomuk mérése, kezelése és csökkentése, miközben működési hatékonyságukat is javítaniuk kell.

Ezzel párhuzamosan az olyan szabályozások, mint az Európai Unió vállalati fenntarthatósági jelentéstételi irányelve (CSRD), illetve az ausztrál Climate-Related Financial Disclosure (CRFD) szabályozás, tovább növelik az értékláncok átláthatóságával kapcsolatos elvárásokat. A fenntarthatósági szempontok beépítése a működésbe így egyre inkább az üzleti ellenálló képesség és a versenyelőny egyik meghatározó tényezőjévé válik.

A Schneider Electric partneri ökoszisztémájában működő KKV-k, köztük a kapcsolóberendezés-gyártók, kivitelezők és rendszerintegrátorok számára ez egyszerre jelent kihívást és lehetőséget. Miközben sok vállalat felismeri a dekarbonizáció üzleti értékét, gyakran hiányoznak azok az erőforrások, szakmai ismeretek és digitális eszközök, amelyekkel a célkitűzéseket konkrét intézkedésekké alakíthatnák. A Decarbonization Champion Program célja ennek a szakadéknak a csökkentése.

A megfelelés helyett a versenyelőny kerül előtérbe

„Ez a program jól tükrözi elkötelezettségünket amellett, hogy Energy Tech Partnerként értéket teremtsünk a teljes partneri ökoszisztémánk számára. A Greenly együttműködésével támogatjuk ökoszisztémánk szereplőit abban, hogy kialakítsák azokat a képességeket, amelyekkel megfelelhetnek a változó piaci elvárásoknak, javíthatják működési hatékonyságukat és felgyorsíthatják dekarbonizációs törekvéseiket. A digitális eszközök és a szakértői támogatás ötvözésével lehetővé tesszük számukra, hogy hosszú távú üzleti értéket teremtsenek, miközben hozzájárulnak a fenntarthatósági célok megvalósításához”

– mondta Bin Lu, a Schneider Electric Power Products üzletágának ügyvezető alelnöke.

Alexis Normand, a Greenly vezérigazgatója és társalapítója hozzátette:

„Számos KKV szeretne aktív szerepet vállalni a kibocsátáscsökkentésben, ugyanakkor gyakran nem rendelkezik a szükséges, könnyen hozzáférhető eszközökkel és útmutatással. A szoftveres megoldások és a gyakorlati támogatás ötvözésével célunk, hogy a dekarbonizáció mérhetővé és megvalósíthatóvá váljon a teljes értékláncban.”


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Ipar

A mesterséges intelligencia átalakítja az adatközpontokat: egyre fontosabb a gyorsabb kiépítés és a nagyobb rugalmasság

A mesterséges intelligencia gyors térnyerése átalakítja az adatközpontok tervezését, építését és üzemeltetését, így egyre nagyobb jelentősége van a kapacitások gyors bővíthetőségének és a rugalmas infrastruktúrának.

Az előregyártott, moduláris megoldások egyszerűbbé teszik a létesítmények kialakítását, és lehetővé teszik a kapacitások igény szerinti bővítését. Erről beszélt Sergio Verano Luri, a Schneider Electric előregyártott megoldásokért felelős szakértője a budapesti Hungexpón megrendezett Data Centre Event Europe regionális szakmai konferencián.

A rendezvényen az adatközponti ágazat különböző területeinek szakemberei vitatták meg, hogyan befolyásolja a digitális átalakulás, a mesterséges intelligencia (MI) és a növekvő számítási kapacitás iránti igény az új generációs adatközpontok tervezését, építését és üzemeltetését.

Sergio Verano Luri „AI-in-a-Box: From Complexity to Agility in Data Center Deployment” című előadásában azt mutatta be, hogyan változtatják meg a folyamatosan fejlődő technológiai igények az adatközpontok fejlesztésének hagyományos megközelítését. Kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia és a felhőalapú alkalmazások gyors terjedése jelentős változásokat idéz elő az adatközpontok kialakításában. Az ágazatban egyre inkább az óriási méretű létesítmények kerülnek előtérbe, mivel a szervezeteknek mind nagyobb számítási kapacitásra van szükségük a MI-alapú feladatok és a digitális szolgáltatások működtetéséhez.

A közelmúlt nagyszabású, mesterséges intelligenciához kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztései jól mutatják az átalakulás léptékét. Több bejelentett vagy már folyamatban lévő beruházás kapacitása is eléri a több gigawattot. Az előadásban bemutatott példák között szerepelt az Abu-Dzabiban tervezett, 5 GW kapacitású G42 Stargate AI Campus, a Meta szintén 5 GW teljesítményű Hyperion AI adatközpontja az Egyesült Államokban, valamint a kanadai Wonder Valley AI Data Center Park projekt, amelynek tervezett kapacitása 7,5 GW.

Ez a gyors fejlődés új követelményeket támaszt az adatközpontok tervezésével és kiépítésével szemben. A növekvő teljesítménysűrűség, a számítástechnikai rendszerek változó felépítése és a kapacitások gyorsabb bővítésének igénye új kihívások elé állítja a jövő infrastruktúráját tervező vállalatokat.

„A mesterséges intelligencia alapjaiban alakítja át az adatközpontok tervezését és üzemeltetését. A számítási kapacitásokkal szemben támasztott követelmények folyamatos változása miatt az ágazatnak olyan megoldásokra van szüksége, amelyek nagyobb rugalmasságot és kiszámíthatóságot biztosítanak, és lehetővé teszik a változó igényekhez való alkalmazkodást”

– mondta el a Schneider Electric előregyártott megoldásokért felelős szakértője.

Az előadás az előregyártott és moduláris megoldások szerepére is kitért az adatközpontok kiépítésének egyszerűsítésében. Az előre megtervezett és gyárilag tesztelt, különböző infrastrukturális elemekből álló modulok alkalmazásával a vállalatok újragondolhatják a hagyományos építési módszereket, és kezelhetik az összetettségből, a bővíthetőségből, valamint a beruházások megvalósítási idejéből adódó kihívásokat.

Ahogy az adatközpontok egyre inkább a mesterséges intelligenciához kapcsolódó feladatok kiszolgálására specializálódnak, az infrastruktúra tervezése során figyelembe kell venni a nagy teljesítménysűrűségű számítástechnikai rendszerek és az összetett számítási feladatok üzemeltetési követelményeit.

„Az adatközpontok a digitális gazdaság meghatározó infrastruktúrájává válnak. Ahogy a mesterséges intelligencia tovább formálja az ágazatot, alapvető fontosságú lesz olyan infrastruktúrák kialakítása, amelyek képesek alkalmazkodni a változó technológiai igényekhez”

– tette hozzá Sergio Verano Luri.

A Schneider Electric részvétele a Data Centre Event Europe konferencián jól mutatja a vállalat folyamatos szerepvállalását a digitális infrastruktúra, az energiahatékonyság és a fenntartható adatközponti rendszerek jövőjéről szóló szakmai párbeszédben.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss