Ipar

Stratégiai megállapodás az akkumulátoripari hulladékok feldolgozása területén

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a tudományos kutatás-fejlesztés és innováció területein a Metal Shredder Hungary Zrt. és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara.

A közös szakmai együttműködés célja a fémtartalmú hulladékok feldolgozási lehetőségeinek felderítése és a fémek visszanyerése az elektronikai, valamint az akkumulátoripari hulladékokból.

Az ELTE az ország vezető egyeteme, kiemelkedő teljesítményt nyújt a hazai felsőoktatásban és jelentős kutatóhelynek számít. Az elmúlt években a Természettudományi Kar Magyarország elit természettudományos képzési helyévé vált, egyre fontosabb szerepet játszik a hazai innovációs ökoszisztémában, folyamatosan bővülnek a nemzetközi kapcsolatai. Az ELTE kutatóegyetem, a Természettudományi Kar kutatói hazai, európai és globális projektek aktív résztvevői, vizsgálataik a természettudományok minden területére kiterjednek. A Kar nagy múlttal és tapasztalattal rendelkezik mind az önálló kutatási projektekben, mind tudományos intézetekkel, illetve ipari kutatóhelyekkel történő együttműködésben. Az ELTE TTK stratégiai célja az, hogy 2026-ra Közép-Európa négy legjobb természettudományi kara közé tartozzon, valamint az oktatási és K+F tevékenysége legyen mérce mind hazai, mind nemzetközi szinten.

E célok eléréséhez a versenyképes oktatás, a tudományos kiválóság, a pénzügyi stabilitás, a működési hatékonyság és kompetenciák fejlesztése mellett az innováció és ipari együttműködések fejlesztése is kiemelt jelentőséggel bír. Az egyetem széles tudományos portfóliója változatos multi- és interdiszciplináris kutatásokat tesz lehetővé, a szakterületek együttműködése házon belül is különleges fejlesztéseket eredményez. Az ELTE TTK Központi Kutató és Ipari kapcsolatok Centrum Elektrokémiai anyagtudomány, energiatároló eszközök és korrózió laboratórium (EEKL) tevékenysége az elektrokémia tudományának számos területére kiterjed, magában foglalva az alap- és alkalmazott kutatásokat is. A laboratórium alkalmas különféle elektrokémiai vizsgálatok (pl. voltammetriás vizsgálatok, impedanciamérések, korróziós vizsgálatok, akkumulátortesztelés, elektroanalitikai vizsgálatok) végzésére. A kémiai szakterület és az ipari Partnerek együttműködésében fontos projektek valósultak meg, és számos szabadalom született.

A Metal Shredder Hungary Zrt. több telephellyel, nemzetközi kapcsolatokkal, ISO tanúsítványokkal és már több saját szabadalommal rendelkezik a hulladék kereskedelem, szállítás, gyűjtés, előkezelés, hasznosítás, melléktermék feldolgozás, hulladék feldolgozásával és hasznosításával kapcsolatos kutatás és fejlesztés területén. A több, mint egy évtizedes szakmai múlttal rendelkezdő, magyar tulajdonban lévő vállalat a hazai hulladékhasznosítási ipar egyik kiemelkedő szereplője. A Metal Shredder Hungary Zrt. felelősséget és elkötelezettséget vállal a környezetvédelemmel kapcsolatos előírások betartása, a környezetszennyezés megelőzése és a vállalat környezeti teljesítményének folyamatos javítása iránt.

A közös kutatási tevékenység során a felek kiemelten nagy figyelmet fordítanak az elektrokémiai módszerek kidolgozására és optimalizálására, hogy ezen eljárásokat később környezetbarát módon lehessen alkalmazni az ipari szintű feldolgozások során.

A nemzetközi világban tapasztalható kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben kiemelten fontos feladat a természeti erőforrások optimális felhasználása, a költséghatékony gazdálkodás, a hulladékokban található értékes anyagok újrafelhasználása, újrahasznosítása, különösképpen a legkritikusabb elektronikai ipar területén.

„A Metal Shredder Hungary Zrt. kutatási és fejlesztési részlege folyamatosan azon dolgozik, hogy minél nagyobb hatékonysággal – minél kisebb környezeti terhelés mellett – „zero waste” technológiai rendszert állítson fel. Ezen a ponton kapcsolódik össze az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Központi Kutató és Ipari Kapcsolatok Centrum és a Metal Shredder Hungary Zrt. közös, jövőbe mutató stratégiai együttműködése. Jelen leszünk az egyetem nyilvános, a tudományt népszerűsítő rendezvényein, szakmai gyakorlati helyet biztosítunk, segítjük a Kar hallgatóit a kapcsolódó szakdolgozatok témaválasztásában és konzultációs lehetőséget is biztosítunk számukra, valamint a kutatás-fejlesztési részlegünk eddig elért eredményeit, tapasztalatait – ismeretterjesztő előadások keretén belül – megosztjuk az oktatókkal és a hallgatókkal egyaránt. Biztosak vagyunk abban, hogy a fiatalság új szellemisége és a tapasztalat találkozása, a közös innováció a fenntartható fejlődés egyik záloga. Mindannyiunk számára fontos, hogy a környezetvédelem és a versenyképesség együttesen jelenjen meg a körkörös gazdasági folyamatokban.”

mondta el beszédében Török András, a Metal Shredder Hungary Zrt. vezérigazgatója.

„Modern tudományos kutatóegyetemként fontosnak tartjuk, hogy diákjainknak naprakész tudást adjunk, és már tanulmányaik alatt megismertessük őket azokkal a valós kérdésekkel és problémákkal, amelyekben diplomájuk megszerzése után a való életben találkozni fognak. Erre kiváló lehetőséget kínálnak az olyan együttműködések, mint amilyen ma a Metal Shredder Hungary Zrt-vel elindulhat. A kémia területén ráadásul még fontosabb megmutatni a diákoknak, mennyire izgalmas, innovatív lehetőségek várhatnak rájuk, milyen fontos és hasznos karriert érhetnek el, ha a természettudományoknak ezt a manapság talán még kevésbé népszerű területét választják. Ugyanakkor az oktatás mellett bízunk abban is, hogy az a komoly, nemzetközi szinten is elismert tudás, amelyet kutató kollégáink tudnak nyújtani, számos új, innovatív, társadalmilag és gazdaságilag hasznos eredményhez járulhat majd hozzá a közös munka során.”

– emelte ki Dr. Kacskovics Imre, a Természettudományi Kar dékánja.

Az ELTE Természettudományi Kar részéről a közös szakmai munkában részt vevő Elektrokémiai anyagtudomány, energiatároló eszközök és korrózió laboratórium (EEKL) vezetője, Dr. Láng Győző professzor hozzátette, hogy a két szervezet közötti együttműködésnek vannak előzményei, és reméljük, hogy a TTK korábbi doktorandusz hallgatója, aki már a Metal Shredder Hungary Kft-nél dolgozik, az első fecske volt és további kiváló fiatalok tudják majd követni.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss