Ipar
Másodjára mutatkoznak be Kőbánya meghatározó munkáltatói
A tavalyi sikeres debütálás után, idén november 13-án második alkalommal rendezik meg a Kőbányai SzakmaFesztet, ahol az érdeklődők megismerhetik Kőbánya gazdag, változatos munkáltatói arcát, a helyi kulturális életet és a kerület meghatározó cégeinek vállalati és üzleti kultúráját.
A KÖKI Bevásárlóközpontban olyan közismert, a városrészt székhelyüknek tekintő vállalatok munkáltatói márkái mutatkoznak be, mint az Aalberts, a Bosch, a Ceva-Phylaxia, a Continental, a Dreher, az Egis, a Hungaropharma vagy a Richter, illetve munkáltatói szerepkörben jelenik meg a Kőbányai Önkormányzat. Ezek a munkahelyek több mint száz szakmának, több mint ezer pozíciónak és számtalan fejlődési lehetőségnek adnak teret. A Kőbányai SzakmaFesztet az országosan is egyedinek számító kőbányai szektorközi együttműködés, az X-GAIN hívta életre.
A 70 ezer lakosú Kőbánya Budapest mértani közepe, nem véletlenül számos globális nagyvállalat magyarországi otthona, ezzel több ezer kerületi és nem helyi lakos munkahelye. Vitathatatlan páratlan ipari öröksége, a szakmai hagyományokon túl itt találhatóak a budapesti építészeti kultúra meghatározó elemei: a századfordulós műemlékektől a legmodernebb irodaházakig, mindemellett a főváros egyik legnagyobb zöld felületű kerülete, és több népszerű sportrendezvény helyszíne. Még mindig akadnak azonban, akik nem ismerik Kőbánya gazdag kulturális életét, illetve a kerület legfontosabb munkáltatóinak vállalati kultúráját. A folyamatos fejlődéshez ad lendületet a Kőbánya Gazdaságfejlesztési és Innovációs Tanács, azaz az X-GAIN tevékenysége. Az önkormányzat, a vállalati szféra és helyi közösségi szereplők Kőbánya hivatalos alapításának 150. évfordulójára készülve fogtak össze. A X. kerület 10 kiemelt nagyvállalata és a városvezetés közreműködésével 2022 tavaszán elindított tematikus platformban hatvannál is több aktív résztvevő dolgozik helyi megoldásokon; az infrastruktúrától és mobilitástól kezdődően, az egészséges életmódot és önkéntességet támogató programokon át, a helyi innováció és startup kultúra, valamint a hivatásválasztás elősegítéséig. Kiemelt terület a kerületi cégek közötti együttműködés, kommunikáció és fejlesztési koordináció.
A Kőbányai SzakmaFesztet – amely az X-GAIN 2023-ban életre hívott kezdeményezése – a tavalyi hagyományteremtő alkalom után idén új helyszínen, a KÖKI Bevásárlóközpontban szervezik meg. Az X-GAIN tagjai kiemelten fontosnak tartották, hogy a hagyományos kiállításokkal, állásbörzékkel szemben az érdeklődők ne egy rendezvénytérben, hanem olyan forgalmas csomópontban találkozzanak a munkalehetőségekkel, ahol egyébként is rendszeresen megfordulnak.
A helyi közösségek és értékek szerepének átértékelésével, a „tizenötperces városok” víziójának elterjedésével egyre fontosabb a munkavállalók közvetlen környezetében található munkahelyek megismerése és bemutatása. A Kőbányai SzakmaFeszt nem csupán állásbörze, ahol az érdeklődők ezernél is több pozíció közül válogathatnak, hanem a vállalati, az üzleti és helyi kultúra találkozási pontja is. A szervezők kiemelt célja, hogy a helyi központú nagyvállalatok üzleti és vállalati kultúrájukat bemutathassák, hogy a kőbányai lakosok és az itt dolgozók minél többet megtudjanak arról, milyen náluk, és a kerületben dolgozni, miközben a helyi kulturális lehetőségekről is tájékozódhatnak.
A rendezvényen az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a vállalatok kínálta szakmákba, és kérdéseikre azonnal választ kaphatnak a cégek képviselőitől. Emellett a látogatókat ingyenes karrier- és életvezetési tanácsadással is várják. A szervezők játékkal is segítik a látogatók és a kiállítók közötti kapcsolatfelvételt a „SzakmaFeszt útlevél” segítségével. A rendezvényt további szimulációk és interaktív játékok is színesítik majd.
A Szakmafesztről további részletes információkat az xgain.hu honlapján olvashat.
Kőbánya, ahol jó élni és jó dolgozni.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Beszerzési Kiválóság Program a BME-n a Schneider Electric közreműködésével
Idén tavasszal elindult a Beszerzési Kiválóság Program a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME). A program kurzusainak elvégzésével a beszerzés területén szerezhetnek naprakész, gyakorlati tudást a résztvevő hallgatók. E tudás elismeréséről egy úgynevezett Beszerzési Kiválóság Oklevelet kapnak a résztvevők. E kurzusok tananyagainak összeállításában, illetve a kapcsolódó ismeretek átadásában a Schneider Electric hazai szakemberei is közreműködnek.
Újabb egyetemi együttműködési projektben vesz részt a Schneider Electric, a világ egyik vezető energiatechnológiai vállalata, amely a BME-vel összefogva indított beszerzési kiválóság programot (procurement excellence program) az intézmény Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán.
A tantárgyak többsége magyar és angol nyelven is elérhető. A szükséges kreditek tetszőleges számú szemeszter alatt teljesíthetők, azonban a tárgyakat egy adott képzés keretében kell elvégezni. A kurzus célja, hogy naprakész, gyakorlati tudáshoz jussanak a hallgatók a beszerzés kapcsán, amit a munkába állást követően azonnal tudnak hasznosítani.
A Schneider Electric elkötelezett a hazai szakember-képzés támogatása iránt, ennek jegyében több magyarországi egyetemmel is együttműködik a vállalat és a BME-vel már eddig is számos műszaki projekt valósult meg.
A program különlegességét az is adja, hogy a Schneider Electric nem csupán lektori és előadói szerepet vállalt a kurzusokon, hanem két teljes tantárgyat maga alkotott meg és tart a program keretében. Ez a fajta vállalati szerepvállalás, amikor egy multinacionális cég nemcsak tartalmakat ad, hanem önálló kurzusokat épít fel és oktat egy akkreditált egyetemi program részeként rendkívül ritka, különösen Magyarországon. A Schneider Electric szakértői így nemcsak előadóként, hanem a tananyag tervezőjeként és gondozójaként is jelen vannak a képzésben, ami a vállalati tudás és az akadémiai környezet szokatlanul mély integrációját teszi lehetővé.
„Nagyon örülünk annak, hogy részesei lehetünk a BME-n a stratégiai beszerzés kurzus elindításának. A tapasztalataink azt mutatják, hogy az egyetemi képzésből kikerülő, frissen végzett hallgatóknak nem feltétlenül van lehetőségük megszerezni azt a gyakorlati tudást, amire a piacon szükség lenne. Az idén tavasszal elindított program révén olyan naprakész ismeretek birtokába juthatnak, amivel megállhatják a helyüket az üzleti életben, például a mi, Budapesten működő regionális beszerzési központunkban, a Budapest GSC Hub-ban”
– mondta el Gurcsó Péter, a Budapest GSC Hub regionális beszerzési igazgatója.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Hogyan befolyásolja a nitrogéngáz tisztasága a költségeket?
A nitrogén napjaink iparában kulcsfontosságú szerepet tölt be, olyannyira, hogy gyakran az „ötödik közműként” emlegetik a víz, az elektromos energia, a földgáz és a sűrített levegő mellett. Számos vállalat külső beszállítótól szerzi be, míg mások helyben állítják elő. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan hat a nitrogén tisztasága a költségekre, és milyen előnyöket kínál a helyszíni előállítás pénzügyi, biztonsági és környezetvédelmi szempontból.
Tisztaság és minőség – nem ugyanaz
Gyakori tévhit, hogy a gáz tisztasága megegyezik a minőségével, pedig a két fogalom különbözik. A tisztaság kizárólag a gáz összetételére, koncentrációjára utal: például 95%-os nitrogén esetén a maradék 5% jellemzően oxigén. A minőség ezzel szemben azt jelzi, hogy milyen egyéb szennyeződések találhatók a gázban.
További részletek:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/wiki/compressed-air-articles/difference-industrial-gas-purity-quality
Miért jelenthet költségelőnyt a helyszíni nitrogéntermelés?
A helyszíni nitrogéngenerátorok lehetővé teszik, hogy a felhasználók pontosan az adott alkalmazás igényeihez igazított tisztaságú gázt állítsanak elő. Ennek egyik legnagyobb előnye, hogy az alacsonyabb tisztasági szint kevesebb energia felhasználásával érhető el, így a működési költségek jelentősen csökkenthetők.
Ezzel szemben a palackos vagy folyékony formában szállított nitrogén általában egységesen magas tisztaságú, ami a kriogén előállítás sajátossága. A gyakorlatban ez sok esetben felesleges túlköltekezést jelent, mivel a felhasználók gyakran nem igényelnek ilyen magas tisztaságot.
Részletesebb magyarázat:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/wiki/compressed-air-articles/nitrogen-oxygen-purity-cost
A helyszíni termelés további előnye, hogy teljes kontrollt biztosít a nitrogén tisztasága, nyomása és mennyisége felett. Erről és a nitrogéngáz előállítási technológiákról itt olvashat többet:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/products/nitrogen-generators
Rejtett költségek és kockázatok a külső ellátásnál
Nitrogén vásárlása vagy bérlése esetén a költségek nemcsak magasabbak lehetnek, hanem nehezebben is tervezhetők. A felhasználók ki vannak téve többek között:
- hosszú távú szerződéseknek,
- árnövekedésnek,
- logisztikai költségeknek,
- valamint a folyékony nitrogén tárolásából adódó biztonsági kockázatoknak.
Ezzel szemben a helyszíni előállítás kiszámíthatóbb működést, alacsonyabb költséget és kisebb környezeti terhelést kínál.
Milyen előnyöket kínál a helyben előállított nitrogén?
A rendszeresen nitrogént használó vállalatok számára a helyszíni termelés több szempontból is kedvező:
- alacsonyabb összköltség egységnyi gázra vetítve,
- kiszámíthatóbb, stabil költségstruktúra,
- nincs gázveszteség vagy felesleges pazarlás,
- kevesebb adminisztráció és logisztikai feladat,
- nagyobb üzembiztonság (nincs nagymennyiségű tárolt gáz),
- minimális környezeti lábnyom,
- folyamatos, megbízható ellátás,
- kompakt és alacsony zajszintű működés.
A működés rövid bemutatója videón:
A helyszíni nitrogén-előállítás technológiái
A nitrogéngenerátorok két fő elven működnek:
PSA technológia (Pressure Swing Adsorption)
A PSA eljárás magas, akár 99,999%-os tisztaságot biztosít, jelentős kapacitás mellett. Ez különösen fontos az elektronikai, gyógyszeripari vagy vegyipari alkalmazásoknál.
Megtekinthető itt:
Membrános technológia
A membrános rendszerek rugalmasan 95–99,5% közötti tisztaságot kínálnak, és kisebb energia- valamint karbantartási igénnyel működnek. Ideálisak például tűzvédelemhez, műanyagipari folyamatokhoz vagy élelmiszeripari alkalmazásokhoz.
Kompakt, integrált megoldás
A korszerű nitrogéntermelő rendszerek kompakt kivitelben, előre összeállítva érhetők el. Ezek magukban foglalják a szükséges fő komponenseket: kompresszort, levegőkezelő egységet, nitrogéngenerátort, nyomásfokozót, tartályokat és vezérlést.
Az ilyen rendszerek gyorsan telepíthetők, és azonnali, megbízható gázellátást biztosítanak:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/products/nitrogen-generators/high-pressure-skid
Bemutató videó a nitrogéntermelő komplett rendszerről:
További információ
Ha részletesebben is szeretne megismerkedni a nitrogéngenerátorok működésével és előnyeivel, látogasson el az alábbi oldalra:
www.atlascopco.com/hu-hu/compressors/nitrogen-generation
Kapcsolat: kompresszor.hun@atlascopco.com
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ipar
Ezer cégnek kell elvégeznie a kiberbiztonsági vizsgálatot a hónap végéig
Tizenkét alkalmas ingyenes online kiberbiztonsági rendezvénysorozatot indított a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a kkv-szektor számára. A kiberbiztonsági törvény szerint 2026. június 30-ig kell átesniük az auditon a törvény hatálya alá eső cégeknek. A nagyvállalatok zömmel már megtették a szükséges lépéseket, de a kkv-knak jelentős teher ez az európai uniós előírás.
A NIS2-audit kötelező az érintett cégek számára, hogy biztosítsák rendszereik védelmét és a kiberfenyegetésekkel szembeni ellenálló képességüket. A Kamara kiberbiztonsági programjának kiemelt célja azon cégek segítése, amelyek még nem kezdték meg a felkészülést, vagy akik lemaradásban vannak a határidőkhöz képest. Tavaly több mint háromszáz hazai vállalkozás összesen 1 milliárd forint megtakarítást ért el a kiberbiztonsági programmal, amelynek folytatásában a cégek nem csak a jogszabályi követelményeknek felelhetnek meg, hanem tudatosan és biztonságosan működhetnek a digitális környezetben.
A program idén kibővített témakörökkel és tartalommal, továbbra is ingyenesen érhető el a vállalkozások számára. Az idei programban kiemelt figyelmet kap a NIS2-irányelvhez kapcsolódó alprojekt, ahol a kiberbiztonsági törvény mellett átfogó kitekintést kapnak a cégek a várható új uniós szabályozásokról is.
A kiberbiztonsági program a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával (SZTFH) szoros együttműködésben a Kamara Vállalkozásfejlesztési Programjában valósul meg. A rendezvényeken a vállalkozások számára könnyebben beépíthetővé válnak például a vizsgálati jelentések szakmai értelmezései vagy a szükséges intézkedések megtervezése. A hatósággal történő együttműködés biztosítja, hogy a kiadott iránymutatások hitelesek és jól használhatók.
A program másik fontos eszközének, a SecureBot sérülékenységvizsgálati rendszernek a funkcionalitása is jelentősen bővült. A megoldás már webes szolgáltatások elemzésére is képes, és használata nemcsak a kiberbiztonsági törvény hatálya alá tartozó vállalkozások számára ajánlott, hanem minden olyan cégnek, amely webes felülettel rendelkezik. A további tervek szerint a Kamara a rendszert integrálni kívánja a céges kockázatkezelési rendszerekbe, és tervezi kiegészítő tanácsadás nyújtását is.
A Kamara új együttműködési megállapodásokat is kötött a szakterületen. Az informatikai rendszerek ellenőrzésére, biztonságára, kockázatkezelésére és irányítására specializálódott globális szakmai szervezettel, az Információs Rendszerek Audit és Ellenőrzési Egyesületével, az ISACA-val és a kkv-k, startupok és a közszféra digitális transzformációját támogató, Európai Digitális Innovációs Központtal, a Digitaltech EDIH-hel kötött megállapodások értelmében a szervezetek részt vesznek a kiberbiztonsági program elemeinek népszerűsítésében, valamint kiegészítő, tudatosító megoldásokkal segítik a kkv-kat.
Az online eseményeket novemberig kéthetente rendezik meg, ezekre a nis2.mkik.hu oldalon lehet jelentkezni, a következő kiberbiztonsági rendezvény várhatóan június közepén lesz.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Okoseszközök2 hét ago
A soundcore bemutatta a Liberty 5 Pro és Liberty 5 Pro Max modelleket, az első termékeket ANKER THUS™ AI chipkészlettel
-
Gazdaság2 hét ago
A BMW a vezető márka a hazai használtmotor-piacon, de a japán gyártók dominanciája megingathatatlan a top 10-ben
-
Ipar2 hét ago
PLC-generációváltás kritikus infrastruktúrában
-
Zöld2 hét ago
Szintet lépett a Schneider Electric és a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány együttműködése
-
Egészség2 hét ago
Magyarul is beszélő vércukormérő segíti a látássérült és gyermek diabéteszes betegeket
-
Gazdaság2 hét ago
Már most közel 30%-al erősebb nyári szezonra számíthatunk a magyar turizmusban, mint tavaly
-
Tippek2 hét ago
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia
-
Gazdaság2 hét ago
Energiatakarékos és okos új építésű lakások a jövőre hangolva








