Mozgásban

A futurisztikus Tesla Pickup

Elon Musk a Tesla vezetője szerint az új Tesla Pickup elérhető áron és nagyon futurisztikus arculattal borítja fel a hagyományos platós kisteherautós piacot.

A Tesla nem lassít termékoffenzíváján, és az egyre sikeresebb Model 3 után jön hamarosan a Model Y, amely egy nagyobb méretű SUV lesz. Sőt egy igazán izgalmas, Amerikában nagyon népszerű formátumú autó is érkezik: egy platós kisteherautó, egy Tesla pickup.

A légérdekesebb mindenképpen az árra vonatkozik, ami szerint 50 000 dollár alatt akarják tartani az összeget, amennyibe az alapváltozat kerül majd, a másik pedig, hogy idén nyáron itt lehet a jármű prototípusa. Mint mondta, az alapváltozatnak mindenképpen megfizethetőnek kell lennie. Lesznek olyan változatok is, amelyek drágábbak, de 49 000 dollárért – 14 millió forint – vagy kevesebbért is, egy olyan autót kínálunk majd, ami egy remek pickup – ígérte Musk.

Hogy tovább növelje a kocsi iránti kíváncsiságot, beharangozta, hogy hihetetlenül praktikus járművet kínálnának, miközben nem tűnhet „normális” teherautónak a Tesla platós autója. „Nagyon sci-fi lesz” – mondta, ami azt is jelenti, hogy nem fog mindenkinek tetszeni. Aki azt várja, hogy a Tesla pickup teherautója úgy nézzen ki, mint a teherautók az elmúlt 20-40 évben, az csalódni fog. A cél az, hogy jobb teherautó legyen, mint egy Ford F-150 a funkcionalitás szempontjából, és jobb sportkocsi legyen, mint egy normál Porsche 911. Ez a kihívás – tette hozzá a Tesla vezére.

Az biztos, hogy egy 50 000 dolláros elektromos teherautót szívesen venne a piac, de az igazán komoly képességű autók, duplamotorral és 13 tonnás vontatási képességgel, amelyek a 700+ kilométert is meg tudják majd tenni egy feltöltéssel, vélhetően sokkal drágábbak lesznek.

Mindenesetre konkurenciának a Ford F150-esét állítani, komoly kihívás, mert az 40 éve vezeti az USA új autó eladásait, minden évben közel 800 ezer darabot adnak el a platós autó többféle verziójából. Igaz, nemrég megerősítette a Ford is, hogy tervezi az F150 pickup villamosított változatát, egyben befektetettek az elektromos teherautók fejlesztése miatt a Rivian nevű cégbe, hogy együttműködésben készítsenek egy elektromos járművet.

Elon Musk, a Tesla tulajdonosa és vezetője szokásához híven a Twitteren keresztül üzent híveinek, hogy a várva-várt platós autót már novemberben bemutatják. Musk, annyit közölt a bejegyzésében, hogy a jármű „Cybertruck” lesz, saját meghatározása szerint leginkább valamiféle csillagközi harci űrjárműre fog hasonlítani.

Musk már korábban is azt mondta „nagyon sci-fi lesz” az autójuk, ami szerinte azt is jelenti majd, hogy nem fog mindenkinek tetszeni.

„Aki azt várja, hogy a Tesla teherautója úgy nézzen ki, mint a teherautók az elmúlt 20-40 évben, az csalódni fog” – üzente egy korábbi bejegyzésében.

A jármű specifikációjáról sokat nem tudni, de korábbi hírek szerint 400-500 kilométeres hatótáv minimum elvárható tőle. A másik, biztosnak tűnő infó a pickuppal kapcsolatban, hogy a belépő ára 50 000 dollár környékén lesz, amit biztosan szívesen venne is fogad majd a piac, de az igazán komoly képességű autók, duplamotorral és 13 tonnás vontatási képességgel, amelyek a 700+ kilométert is meg tudják majd tenni egy feltöltéssel, vélhetően sokkal drágábbak lesznek.

Forrás: HVG.hu

Friss