Mozgásban

KIA kulcsmásolás

Az autókulcs másolással nagyon sok későbbi bosszúságot előzhetünk meg. Szerencsére a különböző márkák, és a modern autók indítókulcsát is le tudjuk másoltatni. Hiszen lehet, hogy harminc éve nem volt olyan bonyolult egy autókulcs másolása, manapság azonban az elektronika, és a modern technológiák miatt olyan dolgokra is oda kell figyelnünk, mint az immobilizeres kulcsok, illetve az autók kulcsában található chipek okozta bonyodalmak. Mi a helyzet a KIA járművekkel?

Mikor lehet szükségünk autókulcs másolásra?

Autókulcs másolásra akkor van szükségünk, amikor tartalékkulcsot szeretnénk az autóhoz. Ez egy általános eset, ráadásul nagyon jól tesszük, ha emellett a lépés mellett döntünk, mert sok kellemetlenséget, és sürgősségi hívást spórolhatunk meg vele. Azonban vannak olyan esetek, amikor azért van szükség új autókulcsra, mert az eredeti elveszik, vagy megsérül. Előfordulhat, hogy beletörik a zárba, és ezért kell pótolnunk. Vagy ha elromlik a zár, miközben nyitnánk az autót, és közben a kulcs valahogy beszorul. A legtöbb sürgősségi autózár nyitással foglalkozó cég egyaránt foglalkozik autókulcs másolással is. Így amikor a probléma megoldásához szükséges egy új kulcs másolása, vagy készítése, akkor könnyedén tudnak segíteni. Általában a szakemberek ismerik a legtöbb autómárka kulcsát, azoknak minden típusát, évjáratát számon tartva tudnak cselekedni. Akár kulcsmásolásról, akár sürgősségi autózár nyitásról van szó.

Hogyan működik az autókulcs másolás

Az autókulcs másolás alapvetően nem feltétlenül egy kellemetlen helyzet következményeként születő igény. Hiszen bármilyen hétköznapi helyzetben szükségünk lehet egy tartalékkulcsra. Az viszont tény, hogy a tartalékkulcs másolással megelőzhetjük a kellemetlenségek egy részét. Ha mindig van nálunk tartalékkulcs, akkor nem kell autónyitó szolgáltatáshoz fordulnunk, ha bezárjuk a kulcsot az autóba, vagy épp, ha bezárja magát a gyerek, vagy ha elhagyjuk az autókulcsot. Persze az olyan eseteket nem védhetjük ki pótkulccsal, mint a kulcs beletörése vagy beszorulása a zárba, vagy a zárszerkezet meghibásodása, mely a modern autóknál már elektronikai kérdés.

Az autókulcs másolás azonban a vészhelyzeti autó zárnyitással foglalkozó cégek profiljába tartozik, és előfordul, hogy e két, összefüggő szolgáltatásukat kombinálniuk kell.

Alapesetben úgy működik az autókulcs másolása, hogy az eredeti kulcs chipjéről átmentik az adatokat az új kulcsra.

Vannak azonban bonyolultabb esetek is. Ha nem elérhető az eredeti kulcs, akkor bizony bonyolult a helyzet, főleg az immobilizeres kulcsok esetében, mert először a zárhoz, majd pedig a jármű számítógépes rendszeréhez kell fordulnunk ahhoz, hogy a megfelelő adatokat kinyerjük a kulcs működéséhez. A zárat szét is kell szerelni ehhez.

Mi jellemzi a Kia járművek indítókulcsait?

Alapvetően két fajta autókulcs létezik. A hagyományos, amelyet elég mechanikai módon másolni, pont úgy, mint a lakáskulcsot, postaláda kulcsot, és társaikat. Ezeket egyszerű, cilinderes kulcsmásoló géppel szokták másolni. Emellett azonban a modernebb autók kulcsai már indításgátlóval vannak felszerelve. Ez az immobilizeres kulcs chippel van ellátva. Ezek az elektronikus indításgátlós kulcsok emiatt már bonyolultabban működnek. Ugyanis nem csak a kulcsot kell mechanikusan lemásolni, hanem mellé az eredeti kulcs chipjét is le kell másolni. És ezzel még nem végeztünk. Az autó kommunikációs rendszerét és a másolt kulcs chipjét is össze kell párosítani egymással. Ehhez megvannak a megfelelő szoftverszintű technikai eszközök. Szerencsére.

A Kia járművek kulcsai immobilizeres kulcsok. Így a Kia Optima, a Kia Soul, a Kia Sorento és a Kia Cerato modellek is chippel ellátott kulccsal rendelkeznek. Hiszen ezek mind 2000 után gyártott típusok, ahogy a kisebb Kia Rio, Kia Sportage vagy a C’eed. Az összes Kia modellre jellemző tehát, hogy indítókulcsos vagy távirányítós formában is kivitelezhető maga a kulcs, az indításgátló miatt azonban a chiphez a fent ismertetett eljárás szükséges. Éppen ezért úgy lehet a legkényelmesebben és leghatékonyabban megoldani a kulcsmásolást, ha magunkkal visszük az autót is, hogy az autó rendszerének és az új kulcs chipjének összepárosítása zavartalanul, és biztosan sikerüljön.

Azok a cégek, ahol az autókulcs másolás és az ajtónyitás egyaránt elérhető szolgáltatás, számíthatunk arra is, hogy a meghibásodott autókulcsok esetében is segítséget tudnak nyújtani. Az autókulcs javítás az elektronikus immobilizeres kulcsok esetében általában nem mechanikus úton történik, hiszen a meghibásodás oka sem mechanikus szokott lenni.

Kattints ide a további részletekért.

Friss