Mozgásban

A Szahara sem jelenthet akadályt az elektromos terepjárónak

A sztárpilóta Ken Block megtartotta a 2021-ben induló környezetbarát tereprali főpróbáját

A legendás terepjáró-versenyző és YouTube-sztár Ken Block a Szaharában tartotta különleges, elektromos meghajtású autójának főpróbáját. Az igazi megmérettetés majd jövőre lesz, amikor az Extreme E bajnokság öt versenyhétvégéjén a Föld legextrémebb vidékein mérik össze tudásukat a gépek és azok gazdái. A 2021-ben induló környezetbarát tereprali-sorozat járműveihez a Continental fejlesztett speciális gumiabroncsokat.

A tisztán elektromos SUV, az Odyssey 21 megálmodói nem másra bízták a versenyautó első komoly tesztelését, mint a legendás terepjáró-versenyző és YouTube-sztár Ken Block-ra, alkalmasabb terepet pedig nem is lehetett volna találni a sivatagnál. A csapat január közepén érkezett a Dakar-rali helyszínére, ahol három dolog is okot adott a szokottnál nagyobb izgalomra.

„Ez az első alkalom, hogy elektromos versenyautót vezetek, első alkalommal Szaúd-Arábiában, és első alkalommal a Dakar-ralin. Sok ebben a mondatban az ’első’, de úgy gondolom, hogy meg fogom oldani a feladatot”

– mondta Ken Block az érkezéskor, akinek a Gymkhana videósorozatát már több mint fél milliárd alkalommal tekintették meg a YouTube-on.

A Dakar-rali szervezői azért hívták meg az Odyssey 21-et a versenyre, hogy ezzel is bizonyítsák, mennyire komolyan veszik az alternatív meghajtású járműveket, és azon vannak, hogy ezek a gépek is minél előbb rajthoz állhassanak. A csapatoknak azonban fel kell készülniük arra, hogy hiába az úttörő technológia, az elektromos kocsikra ugyanazok a zord körülmények várnak, mint a hagyományos motorral szerelt társaikra.

Ken Block számára hihetetlenül szórakoztató volt a verseny, és a helyszínen forgatott videójából kitűnik, hogy nagyon élvezte a megmérettetést.

„Az Odyssey 21 lenyűgöző. A jármű a mérete és a homok ellenére 4 és fél másodperc alatt gyorsul fel 100-ra. Lebilincselő, hogy ugyanolyan teljesítményt és gyorsulást képes produkálni, mint azok a kisebb versenyautók, amiket vezetni szoktam”

– hangsúlyozta a világhírű versenyző. Az amerikai pilóta a Dakar legutolsó, 20 kilométeres szakaszán szállt be a küzdelembe, és 9 perc 17 másodperces idejével a harmadik lett. Vagyis csupán 27 másodperccel maradt le a győztes mögött, ami igazán jó teljesítmény egy olyan kocsitól, amelynek ez volt az első bevetése.

Alejandro Agag, az Extreme E versenysorozat alapítója és vezérigazgatója elmondta, hogy nagyon örült az Extreme E-SUV részvételének. A spanyol szakember úgy véli, hogy a globális felmelegedés, illetve a károsanyag-kibocsátást kezelő, egyre szigorodó szabályok miatt eljött az elektromos hajtású autók ideje, és számukra környezetbarát terepralit kell rendezni. A jövőre induló bajnokságban kizárólag villany terepjárók állnak rajthoz a Föld legzordabb vidékein, és a megmérettetésről készülő ismeretterjesztő filmekben felhívják majd a figyelmet a klímaváltozásra, valamint arra, hogy az elektromos meghajtás a legkülönlegesebb helyzetekben is működik. Az Extreme E szériában a Continental kifejezetten erre a célra fejlesztett, nagyteljesítményű gumiabroncsai extrém körülmények között bizonyíthatják tudásukat.

Friss