Mozgásban
Lesifotókon az új Maserati SUV!
A gyártó alkalmazottai tették közzé a Grecale modell prototípusáról készült első utcai fotókat
Modena utcáin, a Maserati nagymúltú Viale Ciro Menotti gyára előtt kapták lencsevégre az olasz gyártó legújabb, Grecale SUV modelljének prototípusát. Elsőként a cég alkalmazottai osztották meg a fotókat a közösségi médiában.
Az új prototípust jelenleg intenzíven tesztelik közúton, versenypályán és terepen is, különböző körülmények között, hogy adatokat gyűjtesenek a modell véglegesítéséhez.
A Grecale modellt az olaszországi Cassinóban gyártják majd, ahol mintegy 800 millió eurós beruházás valósul meg. A „kisebbik” Maserati SUV terepjáró több korábbi modellhez hasonlóan egy uralkodó szélről lett elnevezve: a Grecale ugyanis a Földközi-tenger heves északkeleti szele.
Az olasz prémiumgyártónál régóta bevett gyakorlat, hogy autóit a világ leghíresebb szeleiről nevezi el: mindez 1963-ban kezdődött a legendás Mistral-lal, majd ezt követte a Ghibli, a Bora, a Merak és a Khamsin. 2016-ban pedig a Levante, a Maserati történelmének első terepjárója.
A Maserati Grecale világpremierje 2021 második felében várható.
Mozgásban
A Bridgestone abroncsain gördül a Lamborghini eddigi legerősebb roadstere
A prémium abroncsokat, és fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő Bridgestone lett az új Lamborghini Fenomeno Roadster kizárólagos abroncspartnere. Az együttműködés részeként a vállalat két, kifejezetten a modellhez fejlesztett Potenza Sport ultranagy teljesítményű abroncsokat készített, amelyek közúton és versenypályán egyaránt támogatják a sportautó teljesítményét.
A Lamborghini Fenomeno Roadsterből mindössze 15 darab készül. Az 1080 lóerős, V12-es hibrid hajtáslánccal szerelt modellhez a Bridgestone egyedi fejlesztésű Potenza Sport ultranagy teljesítményű gumiabroncsokat alkotott, amelyek nagy teljesítménynél is stabilitást, precíz irányíthatóságot és gyors kormányreakciókat biztosítanak.
A kínálat része egy kifejezetten pályahasználatra hangolt, semi-slick Potenza változat is, amelyet a Bridgestone motorsport-tapasztalataira építve fejlesztettek ki. Az abroncs közúti használatra is alkalmas.
„A Lamborghini hivatalos technológiai partnereként célunk, hogy a sofőrök teljes mértékben átélhessék a márkára jellemző teljesítményt és vezetési élményt”
– mondta Adrien Thormann, a Bridgestone EMEA OE értékesítési igazgatója.
„A Bridgestone több évtizedes motorsport-örökségére és a Potenza termékcsalád szakmai háttere lehetővé teszi, hogy a Fenomeno Roadster számára közúton és versenypályán is kiemelkedő teljesítményt nyújtsunk.”
A Fenomeno Roadsterhez fejlesztett Potenza Sport abroncsok elől 265/30 ZRF21, hátul 355/25 ZRF22 méretben érhetők el, míg a semi-slick, versenypályára hangolt kivitel 20 és 21 colos méretben áll rendelkezésre. A modellhez a Bridgestone defekttűrő Run-Flat Technology (RFT) technológiával felszerelt kivitel is elérhető, amely lehetővé teszi, hogy a jármű defekt esetén is továbbhaladjon. Az RFT lehetővé teszi, hogy a jármű defekt után, 0 bar nyomás mellett is biztonságosan továbbhaladjon akár 80 kilométeren keresztül, legfeljebb 80 km/h sebességgel. ¹ Mindkét Bridgestone abroncsváltozat oldalfalán megtalálható az egyedi Lamborghini-jelölés, amely az exkluzív fejlesztést hangsúlyozza.
Az egyedi Potenza abroncsokat Olaszországban fejlesztették és gyártották, a Bridgestone saját Virtual Tyre Development (VTD), azaz virtuális abroncsfejlesztési technológiájának alkalmazásával.
„A Lamborghininél a teljesítmény kibontakoztatása sosem egyetlen alkatrészen múlik: a precíz mérnöki munka összehangolt eredménye, amelyben az abroncsoknak meghatározó szerepük van”
– mondta Christian Mastro, a Lamborghini marketingigazgatója.
„A Bridgestone-nal kialakított szoros együttműködésünk révén olyan egyedi megoldások születnek, amelyek minden modell karakterét és a Lamborghini DNS-ét is hitelesen fejezik ki. A Fenomeno Roadster a legújabb példa arra, hogyan feszegetjük közösen a határokat.”
A Fenomeno Roadster a Lamborghini és a Bridgestone hat éve tartó partnerségének legújabb mérföldköve. A partnerség 2021-ben indult a Huracán STO modellel, azóta pedig számos Lamborghini szupersportautóhoz fejlesztettek közösen első szerelésű abroncsokat.
¹ A defekt után megtehető távolság a jármű terhelésétől, a külső hőmérséklettől, valamint attól is függhet, hogy az abroncsnyomás-ellenőrző rendszer, azaz a TPMS mikor jelez.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A számok alapján továbbra is nagy a baj az utakon
A legfrissebb, 2025-ös statisztikai adatok azt mutatják, hogy a közlekedésbiztonság továbbra is kiemelt társadalmi ügy Magyarországon. Bár a balesetek száma 2024-es esztendőhöz képest csökkent, egyes területeken, például a műszaki problémákra visszavezethető, vagy az ittasan okozott baleseteknél még mindig komoly kihívások láthatók.
A KSH adatai szerint tavaly 14 565 személyi sérüléssel járó közúti szerencsétlenség történt Magyarországon, amelyekben 19 158-an megsérültek, 456-an pedig életüket vesztették.
A hároméves adatsor alapján hullámzó tendencia rajzolódik ki. 2023-ban 14 452 közúti balesetet regisztráltak, 18 746 sérülttel és 472 halálos áldozattal. 2024-ben ez a szám 14 687 balesetre, 19 365 személyi sérültre és 497 halottra emelkedett. 2025-re viszont ismét csökkent mind a sérüléssel járó, mind a halálos kimenetelű balesetek száma.
A friss adatok tehát arra utalnak, hogy a 2024-es kiugrás után 2025-ben újra mérséklődött a közúti balesetek súlyossága és száma.
„A hullámzó baleseti adatok arra figyelmeztetnek, hogy a megelőzés és a felelős közlekedési magatartás erősítése nélkül nem várható tartós javulás”
– hívta fel a figyelmet Schiller Márk, a Schiller Autó Család schtratégiai és marketing igazgatója.
Különösen aggasztó, hogy az elmúlt három év adatai alapján 2023-ról 2024-re 670-nel nőtt a könnyű személyi sérüléssel járó balesetek száma (14 644 eset). A KSH előzetes számai szerint 2025-ben ugyan csökkent ez az érték, ám mindössze 14 573-ra, vagyis alig tért vissza a három évvel korábbi szintre. A 2023-as szinthez képest a súlyos sérültek száma is csak mérsékelten csökkent. Három év alatt mindössze 187 fővel lett kevesebb, így 2025-ben 4 585 súlyos sérültet regisztráltak.
Több az ittas rolleres
Érdekesség, hogy bár alapvetően csökkenő pályán mozog a gyalogosok által okozott balesetek száma Magyarországon, mégis tavaly kilenccel több esetben (586) volt járókelő felelőssé tehető szerencsétlenségért, mint az azt megelőző, 2024-es esztendőben (577).
A műszaki okokra visszavezethető balesetek száma ugyancsak emelkedett: míg 2023-ban 55, 2024-ben 37, addig 2025-ben 42 esetben a járművek hibás műszaki állapota miatt következett be a baleset.
„Mindez talán kevéssé meglepő annak fényében, hogy a magyar személygépjárművek átlagéletkora 2023-hoz képest 15,8 évről 16,5 évre nőtt a KSH adatai szerint”
– tette hozzá Schiller Márk. Sem a használtautó, sem pedig az újautó piac nem tudja ellensúlyozni a magyar személygépjárműpark elöregedését.
Sajnálatos módon nőtt az ittasan okozott balesetek száma is. Igaz, a növekedés hátterében elsősorban a motoros rollereket használók állnak, hiszen míg 2024-ben 59 esetben volt kimutatható alkohol a motoros roller vezetőjében, addig 2025-ben már 125 alkalommal, ami duplázódást jelent ebben a kategóriában. Az alkoholos befolyásoltsággal okozott balesetek száma Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj Zemplén, Baranya, Fejér és Bács-Kiskun vármegyében nőtt számottevően.
Uniós célok
A közúti balesetek csökkentése szempontjából komoly feladat vár minden érintett szereplőre, hiszen az Európai Unió célja, hogy a személyi sérüléssel, valamint a halállal végződő közúti balesetek számát megfelezze 2030-ig.
„Az Európai Bizottság idei értékelése szerint azonban a jelenlegi csökkenési ütem nem elegendő a 2030-as célok eléréséhez, ezért további intézkedésekre és tagállami együttműködésre van szükség”
– hangsúlyozta Schiller Márk. Hozzátette: az Európai Unió távlati célja, hogy 2050-re nullára csökkentse a halálos balesetek számát.
A Schiller Autó Család elkötelezett támogatója a közúti balesetek csökkentésének. Ennek érdekében korábban az ORFK-OBB-vel közösen személetformáló videósorozatot indított (v)Észnélkül néven. A cég erőfeszítéseit nemrég fontos elismeréssel jutalmazták a Közlekedési Kultúra Napján, május 11-én.
A Schiller Autó Család megkapta „Az Év Közlekedésbiztonsági Társadalmi Felelősségvállalója díjat”. A szakmai zsűri ezzel ismerte el a vállalat évek óta következetesen végzett edukációs és szemléletformáló munkáját, amely a felelős járműhasználatra, a biztonságos közlekedésre és a technikai állapot fontosságára hívja fel a figyelmet.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Arany díjat nyert a Hungaroring az IADA Nemzetközi Építészeti és Design Díjon
Arany díjat nyert a DVM Group és a SAMO Építésziroda tervei alapján megújult Hungaroring a 2026-os International Architecture & Design Awardson (IADA). Az elismerés az építészet és a design terén tanúsított kiemelkedő kreatív teljesítményt és az innováció iránti elkötelezettséget tükrözi.
Az International Architecture & Design Awards (IADA) évente megrendezett globális verseny, amely az építészet, belsőépítészet, formatervezés, a designkommunikáció, tájépítészet, webdesign, mesterséges intelligencia és egyéb kapcsolódó kreatív területek kiválóságát ismeri el. A DVM Group és a SAMO Építésziroda Arany díjat nyert az „Építészet, vegyes funkciójú fejlesztés tervezés professzionális” kategóriában a Hungaroring megújításával.
Az utóbbi években a Hungaroring történek eddigi legnagyobb átalakulásán ment át, mely infrastrukturális szempontból is a világ élvonalába emeli a magyar pályát. A 25.000 m²-es paddock épületet és a 10.000 fős új tribünt magában foglaló komplexum lehetővé teszi, hogy a Hungaroring ne csupán versenyhétvégéken működjön, hanem egész évben, multifunkcionális rendezvényhelyszínként is. Az eltérő funkciók ellenére a fejlesztés minden eleme egységes építészeti, belsőépítészeti és grafikai arculattal rendelkezik. Az új főépület és főlelátó koncepciója a rajt és a cél közötti feszültséget jeleníti meg, összehangolt horizontális tagolással, perspektívával és a sebesség érzetével.
Az Architecture & Design Community (ADC) által szervezett International Architecture & Design Awards (IADA) nyerteseit ötödik alkalommal hirdették ki. Idén az 53 országot képviselő, több mint 500 döntőbe jutott pályamű közül összesen 347 díjazottat választottak ki. A szakma legújabb tendenciáival összhangban a 2026-os kiadás új, mesterséges intelligenciához kapcsolódó kategóriákkal is bővült, tükrözve az AI egyre növekvő szerepét az építészet és a design területén.
A pályaműveket elismert szakemberekből álló nemzetközi zsűri értékelte, akik kreatív munkásságukról, kritikai szemléletükről és a globális designkultúrához való hozzájárulásukról ismertek. Széles körű szakértelmük kiegyensúlyozottságot biztosított az értékelési folyamat során, garantálva, hogy minden pályamű megkapja a megérdemelt figyelmet.
A 2026-os zsűri tagjai: Xiang Li, X+Living Architecture and Interior Design (Kína) | Júlia Kolláthová, Academy of Fine Arts and Design in Bratislava (Szlovákia) | Sébastien Maleville, Essential Studio Co., Ltd. (Franciaország/Thaiföld) | Chantanee Chiranthanut, Khon Kaen University (Thaiföld) | Tiago Russo, Tiago Russo Product Design, Craft Design (Portugália/Egyesült Királyság) | Laura Mimini, d2p, Design to Product (Olaszország/Kína) | Camilo Cerro, American University of Sharjah, Dharmatecture LLC (USA/Spanyolország/EAE) | Artem Kropovinsky, Arsight Studio (Ukrajna/USA)
A díjazott projekt itt tekinthető meg: https://ad-c.org/winner/hungaroring-gold-winner-mixed-use-development-design-iada-2026/
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Ipar2 hét ago
Új szintre emelik az ipari vállalatok versenyképességét a Schneider Electric Hannover Messe-n bemutatott megoldásai
-
Egészség2 hét ago
Megfelelő kézmosással akár 50%-kal csökkenthető a kórokozók terjedése az egészségügyi intézményekben
-
Ipar2 hét ago
PEZ adagoló-összeszerelő gép fejlesztése
-
Egészség2 hét ago
Nem lusták a magyarok, csak biokémiailag kimerültek
-
Gazdaság2 hét ago
A Kia megkezdi az új XCeed gyártását a zsolnai gyártóüzemben
-
Gazdaság2 hét ago
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Széchenyi István Egyetem komplex képzésfejlesztési programja
-
Szórakozás1 hét ago
Ismét megtelt egyetemistákkal a Schneider Electric budapesti központja
-
Gazdaság1 hét ago
27 díjat nyert az LG Electronics a 2026-os Red Dot Design Awardon






