Mozgásban

Tavaszi abroncscsere – nem éri meg halogatni

Noha a naptár szerint tavasz van, jól döntött, aki kivárt a nyári abroncsok felszerelésével: még március derekán is fagypont alatti hőmérsékleteket mértünk éjszakánként, a csípős reggeleken pedig jó szolgálatot tett a téli gumi. Áprilisra azonban megérkezett az igazi tavaszi idő, és hivatalosan is kezdetét veszi az abroncscsere-szezon. Idén a szokottnál is fontosabb, hogy elkerüljük a tömeget és a sorban állást, ezért érdemes már most tájékozódni és időpontot kérni a gumis műhelyekben.

Bár a szakemberek évről évre felhívják a figyelmet az évszaknak megfelelő gumiabroncsok használatának fontosságára, idén a járványügyi korlátozások miatt hajlamosabbak lehetünk halogatni a tavasszal esedékes abroncscserét.

„Az autónkat azonban akkor is fel kell készítenünk a nyári időszakra, ha többnyire csak a hétvégi bevásárlás során ülünk a volán mögé

– emlékeztet Tomin István, a Hankook műszaki vevőszolgálatának vezetője. A vírushelyzet miatt ritkábban és rövidebb távokra használjuk az autónkat, ezért sokan úgy gondolják, költséghatékonyabb megoldás, ha egy szezonra fenn hagyják a téli garnitúrát. A valóság azonban az, hogy

ezzel a döntéssel már középtávon is rosszabbul járunk anyagilag, mint ha egy jó minőségű nyári garnitúrát szereltetünk fel”

– mondja a Hankook szakértője. Ennek az okai a téli és a nyári gumik eltérő tulajdonságaiban keresendőek.

4 nyomós érv a tavaszi abroncscsere mellett

Mivel a téli és a nyári gumiknak ellentétes elvárásoknak kell eleget tenniük, anyagukban és tulajdonságaikban is jelentősen különböznek. Ezek az eltérések nem csak az abroncsok teljesítményét befolyásolják, de jelentős közlekedésbiztonsági kockázatot is jelentenek.

  1. A gyorsabb kopás miatt csökken a gumik élettartama

A téli abroncsok gumikeveréke rosszul tűri az 50-60 °C-os nyári aszfaltot: a futófelület a hő hatására gyorsabban és egyenetlenebbül kopik. Gyakran alakul ki ilyenkor fűrészfogas kopás, és nem ritka a mintaelemek kitöredezése sem. A téli gumiabroncsok élettartama akár 60 százalékkal csökkenhet a nyári használat miatt.

  1. Hosszabb fékúttal számoljunk

A téli gumiknak nyáron jól érezhetően csökken a tapadása. Ez akár jóval hosszabb fékutat is jelenthet száraz burkolaton, de hatványozottan igaz ez vizes felületen. De a jármű menettulajdonságaira, így a kanyarstabilitásra és a kormányozhatóságra is kedvezőtlen hatással van. Az a kontrollált blokk-lamella deformáció, ami fagypont alatt tökéletesen működik, érthető módon 60-70 fokkal az üzemi hőmérséklet felett nem fog. A mintázat extrém deformációja és lágysága bizonytalan úttartásban, alulkormányzottságban és hosszabb fékútban nyilvánul meg.

  1. Több üzemanyagot használunk

A gyengébb tapadás a gyorsulásban is megmutatkozik: ezt vezetés közben több üzemanyag felhasználásával próbáljuk ellensúlyozni. Ráadásul a mintázat túlzott deformációja is jelentős energiaveszteséget okoz. Ez persze nagyobb gördülési ellenállást eredményez, aminek tankoláskor fizetjük meg az árát.

  1. Nő a sérülések kockázata

Ezen ne lepődjünk meg, hiszen jócskán az üzemi hőmérséklet felett járunk. Bármilyen külső behatás könnyebben okoz kárt a fent felejtett téli abroncsokban. A meleg miatt ellágyult gumikeverék jóval sérülékenyebb nyáron, mint téli körülmények között.

Érdemes ezt az abroncsválasztás során is szem előtt tartani. A Hankook felső-közép kategóriás nyári abroncsa, a Ventus S1 evo3 futófelületén például interlocking rendszerű vízelvezető árkokat alakítottak ki a külső oldalon, amik fokozzák a nedves tapadást és megelőzik a vízen való felúszást.

Áprilisban már indokolt szerét ejteni a nyári gumik felszerelésének. Számítsunk arra, hogy megnövekedett a várakozási idő a gumiszervizekben, ez azonban nem ok arra, hogy fenn hagyjuk a téli gumikat!

Friss