Mozgásban

Extreme E: Nem kell aggódni az Arab-sivatagban versenyző pilótáikért

A hétvége az Extreme E-ről, minden idők egyik legextrémebb autóverseny-sorozatáról fog szólni.

Az első futamnak Szaúd-Arábia ad otthont, ahol 12, többek közt a sportág legendái – Hamilton, Button és Rosberg – által vezetett csapat áll rajthoz, hogy kihozzák az extrém maximumot a versenyautóikból. A bajnokság egy sivatagi oázisban, Al-Ula városában kezdődik, ami arab nyelven annyit tesz, „első ugrás”. Az időmérőre április 4-én, a futamra pedig másnap kerül sor.

Az öt extrém helyszín közül az elsőn a versenyzőknek a forró sivatagi homok, a por és a tűző nap által felállított kihívásokkal kell majd szembenézniük. Azonban a pontokért és trófeákért folytatott küzdelem mellett a pilóták a bolygó megóvásáért is versenyeznek, amely az Extreme E egyik kitűzött célja. Az adatok azt mutatják, hogy az elkövetkező évtizedekben az ivóvízforrások a világ egyes helyszínein 10-30 százalékkal csökkenhetnek, és ez 2,4 milliárd embert fog közvetlenül is érinteni. Becslések szerint 700 millió embernek kell majd emiatt elhagyni lakóhelyét. Emellett továbbá évente 12 millió hektárnyi szántóföld válik használhatatlanná aszály következtében.

A könyörtelen sivatagi körülményekkel való küzdelem során kulcsfontosságú szerepet játszik az ODYSSEY 21 elnevezésű versenyautó, és mindenekelőtt annak kimondottan fontos alkotóelemei, a gumiabroncsai. Mivel, ha a motor az autó szíve, akkor az abroncsok jelentik az izmokat, amelyek a hátukon cipelik a karosszériát. Ahhoz, hogy az abroncs képes legyen kezelni az átállást forró homokról jégre, az őserdő magas páratartalmára, vagy a világ többi extrém helyszíneinek jellegzetességére, egy, az autóversenyzésben forradalmi jelentőségű termék kifejlesztésére volt szükség. Ez a Continental szakembereinek sikerült is.

94 centiméternyi csúcstechnológia

A Continental CrossContact gumiabroncs oldalfalán a 37×12.5 R17 jelölés áll, ami azt jelenti, hogy átmérője 93,98 cm, szélessége 31,75 cm, magassága 94 cm, és 43,18 cm-es kerékhez alkalmas. A futófelület mintázatát a minden terepen nyújtott lehető legjobb teljesítményre optimalizálták, a gumikeveréket pedig kifejezetten ehhez az abroncshoz fejlesztették ki.  Emellett a gumiabroncs vázszerkezete is megerősítésre került.

„Az oldalfalnak fontos szerepe van a gumiabroncs általános felépítésében, a szó legszorosabb értelmében. A modern középkategóriás járművek jelenlegi megengedett össztömege 1500 és csaknem 2000 kilogramm közül mozog. Az egyre népszerűbb SUV-k esetében ugyanez a súly három tonna. Mindezek tudatában valójában az oldalfal jelenti a leggyengébb elemet, nem pedig a futófelület, amely összeköti a járművet az útfelülettel, vagy a perem, ami a gumiabroncsot tartja a felnin.  Egy gumiabroncsban a teherhordó elem lényegében a túlnyomás alatt beszorított levegő vagy gázkeverék. A szakemberek az ideális membrán terhelhetőségét a „belső nyomás x érintkező felület” képlet segítségével számítják ki. A gumiabroncsok esetében a merev szerkezet további 10-15 százalékos teherhordó elemet jelent”

– mondta Nico Meier, a Continental termékfejlesztője.

Az érzékelőknek és a ContiPressureCheck technológiának köszönhetően az olyan abroncsadatok, mint a nyomás és a hőmérséklet, láthatók lesznek a pilóták számára a vezetőfülkében a verseny során, aminek köszönhetően extrém helyzetek esetén az adatoknak megfelelően módosíthatják vezetési stílusukat.

„Az ODYSSEY 21 egy igazán egyedülálló jármű: ha egy 1,8 tonnás autó 550 lóerőt szeretne átvinni a földön megtalálható bármilyen típusú terepre, akkor a gumiabroncsoknak a maximumig ki kell tolni saját teljesítőképességük határát. Számunkra az elektromos meghajtás és a belsőégésű motor közötti fő különbséget az energiahatékonyság jelenti. Az elektromos motorokhoz képest a belsőégésű motorok jellemzően jóval alacsonyabb energiahatékonysággal szolgálnak, amikor a bejövő energiát (az üzemanyagban vagy az akkumulátorban lévő kémiai energiát) mechanikus vonóerővé kell alakítani. A belsőégésű motorok hatékonysága a 60 százalék körüli elméleti maximumra korlátozódik, ami jóval alacsonyabb, mint az elektromos motorok tipikus hatásfoka, amelyek esetén nincs elméleti határ. Összefoglalva, az ODYSSEY 21 által generált nyomaték kivételes erőknek fogja kitenni a gumiabroncsokat”

– mondta Anuj Jain, a Continental abroncsfejlesztője.

Versenyzés a végletekig extrém helyszíneken

Az Extreme E verseny tetszeni fog az adrenalin szerelmeseinek, hiszen elektromos terepjárók versengenek a világ legvadabb területein. A szezon Szaúd-Arábiában, az Al-Ula oázisnál indul (április 3-4), majd a Szenegál kellős közepén található rózsaszínű tónál, a Lac Rose-nál folytatódik (május 29-30). Ezután következik Grönland és Kangerlussuaq, azaz a „nagy fjord” (augusztus 28-29), ezt pedig a brazíliai esőerdőben található Santarem városa (október 23-24) követi. A fináléra Ushuaia-ban, Argentína Tűzföld tartományának fővárosában fog sor kerülni (december 11-12).

Az útvonalak 6-10 km hosszúak és mindegyik 5, vagy 6 virtuális kapuból áll. A bajnokság lebonyolítása úgy néz ki, hogy először hat-hat csapat két csoportra osztva küzd meg egymással a körversenyek során, majd a négy legjobb helyezést elérő csapat továbbjut az egyenes kieséses szakaszba, ahol a versenyzők egy az egy ellen mérik össze erejüket a helyezésekért.

Csapatok

Az egymással híresen rivalizáló Lewis Hamilton és Nico Rosberg saját maguk által alapított csapataikkal, az X44-el és a Rosberg Xtreme Racing-gel vesznek részt a versenyen. A futamokon az alábbi pilóták fognak rajthoz állni: Mikaela Ahlin Kottulinsky és Jenson Button (JBXB), Mattias Ekström és Claudia Hürtgen (ABT), Laia Sanz és Carlos Sainz (XE), Jamie Chadwick és Stephane Sarrazin (Veloce Racing), Katie Munnings és Timmy Hansen (Andretti United), Kristine Giampaoli Zonca és Oliver Bennett (Hispano Suiza Xite Energy), Sarah Price és Kyle Leduc (Chip Ganassi Racing). Ahogyan az feltűnhetett, valamennyi csapat színeiben egy női és egy férfi versenyző is indul, mivel a verseny a nemek közötti esélyegyenlőségre is fel kívánja hívni a figyelmet.

A St. Helena hajó

Az egykori brit királyi postahajó most a versenyzőket szállítja helyszínről helyszínre a világ körül. A 63 konténerrel megrakott St. Helena pár hete hagyta el Liverpool kikötőjét, majd megkerülte Spanyolországot, és a Szuezi-csatornán, valamint a Vörös-tengeren keresztül érte el Szaúd-Arábiát.

ODYSSEY 21

550 lóerős teljesítményével, 1,8 tonnás súlyával és 2,3 méteres szélességével ez az E-SUV igazán egyedi járműnek mondható. Mindössze 4,5 másodperc kell neki ahhoz, hogy 99,79 km/h-s sebességet érjen el még akár 130 százalékos emelkedőkön is.

Fenntarthatóság

Az Extreme E inspirációval kíván szolgálni az emberek számára annak érdekében, hogy sikerüljön közösen 1,5 ° C-ra korlátozni a globális felmelegedés mértékét 2030-ra.

Friss