Mozgásban
Több, mint 100 embert vettek őrizetbe Darknet ügyek miatt
Több mint száz embert őrizetbe vettek, készpénzt, kábítószert, kriptovalutát és fegyvereket is lefoglaltak a darknet-en a Dark HunTOR nevű művelet során – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) kedden.
A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint a Bulgária, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Svájc, az Egyesült Királyság, valamint Ausztrália és az Egyesült Államok bevonásával végzett, összehangolt akció eladókat és vásárlókat is célzott a darknet platformjain.
Az Europol által koordinált, Dark HunTOR nevű, az illegális áruk online piacterein végzett művelet során 65 gyanúsítottat tartóztattak le az Egyesült Államokban, 47-et Németországban, 24-et Nagy-Britanniában, valamint négyet Olaszországban és szintén négyet Hollandiában – írja az MTI.
Néhányat közülük a hatóságok „nagy értékűnek” minősítettek. Emellett több mint 26 millió eurót (mintegy 9,4 milliárd forint), 45 lőfegyvert és összesen 234 kilogramm kábítószert is lefoglaltak. A lefoglalt kábítószerek között 152 kilogramm amfetamint, 27 kilogramm opiátot, és több mint 25 ezer ecstasy-tablettát találtak.
A nyomozás több országban még folytatódik. Az Europol közleményében emlékeztetett: a Dark HunTOR akció sikeréhez az eddigi legnagyobb illegális internetes piac, a DarkMarket januári lekapcsolása során szerzett információk vezettek. A Németországból működtetett DarkMarket online piacának mintegy 500 ezer felhasználója, több mint 2400 eladója volt, akik legalább 320 ezer illegális pénzügyi tranzakciót végeztek el, illetve több mint 4650 bitcoint és 12 800, Monero nevű kriptovalutát utaltak át. Az árusok főként kábítószerrel kereskedtek, de hamis pénz, ellopott vagy hamis hitelkártyaadatok, névtelen SIM-kártyák és vírusokat tartalmazó internetes programok is gazdát cseréltek az illegális internetes felületen.
Forrás: 24.hu
Mozgásban
Felmérés: Az európai használtautó-vásárlók 76%-a nem tudja, kihez forduljon kilométeróra-manipuláció esetén
A carVertical európai használtautó-vásárlók körében végzett új felmérése szerint a legtöbben nem tudják, hogyan járjanak el, ha kiderül, hogy egy autó kilométeróráját visszatekerték: bizonytalanok abban, kihez fordulhatnak, nem számítanak arra, hogy visszakapják a pénzüket, és sokan azzal sincsenek tisztában, hogyan kezelik az adott ország hatóságai a kilométeróra-csalást, illetve milyen jogszabályok vonatkoznak rá.
A jogi szabályozás szigorúbb, mint azt a legtöbb vásárló feltételezi. A kilométeróra visszatekerése Magyarországon már bűncselekménynek minősül. A probléma azonban a jogszabályok érvényesítésében, a kilométeróra visszatekerésének bizonyíthatóságában és a tájékozottság hiányában rejlik. Ezek a hiányosságok továbbra is teret engednek a visszaéléseknek.
Az európai vásárlók közel egyharmada vásárolt már visszatekert kilométerórájú autót, vagy ismer valakit, aki már szembesült ilyen esettel
A carVertical közel 8000 európai autóvezető körében végzett felmérése szerint a válaszadók közel egyharmada (30,3%) maga is vett már olyan autót, amelyről később kiderült, hogy visszatekerték a kilométeróráját, vagy a környezetében előfordult már hasonló eset. További 31,8% bizonytalan ebben, 38% szerint pedig sem vele, sem az ismerőseivel nem történt még ilyen.
Bár a felmérés azt vizsgálja, hogy a vásárlóknak volt-e már ilyen tapasztalatuk életük során – akár saját autóvásárlásaik, akár ismerőseik révén –, a carVertical 2025-ös átláthatósági indexének adatai ennél jóval alacsonyabb arányt mutatnak, mivel azok kizárólag a platformon ellenőrzött egyes járművekre vonatkoznak.
A carVertical magyarországi felhasználói által 2024 szeptembere és 2025 augusztusa között megvásárolt összes járműtörténeti jelentés elemzése alapján az ellenőrzött járművek 5,3%-ánál találtak kilométeróra-manipulációra utaló jeleket. Ezzel Magyarország a 18. helyen áll a carVertical átláthatósági indexén. A kilométeróra-manipulációval érintett járműveknél a visszatekerés mértéke általában jelentős: átlagosan mintegy 82 700 kilométerrel csökkentették a kijelzett futásteljesítményt.
Az európai autóvásárlók 87%-a nem bízik abban, hogy visszakapná a pénzét kilométeróra-csalás esetén
Ugyanebben a felmérésben az európai vásárlók több mint háromnegyede (75,8%) jelezte, hogy nem tudja, melyik hatósághoz fordulhatna, ha kiderülne, hogy egy autó kilométeróráját visszatekerték. A pénz visszaszerzésének esélyét is hasonlóan kedvezőtlenül ítélik meg: A válaszadók 87,3%-a nem biztos abban, hogy sikerülne megtéríttetnie a veszteségét (44,3% kevéssé, 43% pedig egyáltalán nem tartja ezt valószínűnek), és mindössze 12,7% számít arra, hogy visszakapná a pénzét.
„A jogi védelem csak akkor lehet hatékony, ha az érintettek ismerik a jogaikat. Jelenleg azonban a legtöbb vásárló egyszerűen nem tudja, kihez fordulhat, amikor kiderül, hogy egy autó kilométeróráját manipulálták”
– magyarázza Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője.
„Mivel a járművek előéletére vonatkozó adatok továbbra is országonként külön rendszerekben érhetők el, ez a széttagoltság megnehezíti a visszatekert kilométerórájú autók kiszűrését. Az Európai Unió műszaki alkalmassági csomagjának jogalkotási folyamata jelenleg is zajlik; célja, hogy javítsa a járműadatok határokon átnyúló cseréjét. A csomag elfogadásáig továbbra is fontos szerep jut a carVerticalnak: azért dolgozunk, hogy még az adásvétel előtt feltárjuk ezeket a problémákat, és a vásárlókat eleve megkíméljük az anyagi veszteségtől.”
A kilométeróra-csalást törvény bünteti, de a vásárlók többsége nem ismeri a szabályokat
Míg a legtöbb európai országban a csalásra vonatkozó általános szabályokat alkalmazzák, Magyarországon külön tényállás vonatkozik a kilométeróra manipulálására: A Büntető Törvénykönyv 348. §-a szerint a cselekmény egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.
A vásárlók többsége azonban nem ismeri pontosan a szabályozást: 45,1%-uk nem tudja, mi a maximálisan kiszabható büntetés, további 7,1%-uk pedig úgy véli, hogy a kilométeróra visszatekerése egyáltalán nem ütközik törvénybe. A válaszadók 28%-a szabadságvesztést, 19,8%-a pedig kis összegű pénzbüntetést jelölt meg. Mindez azt mutatja, hogy a megkérdezettek 72%-a nincs teljesen tisztában a kilométeróra-manipuláció maximális büntetésével.
„Egy szigorú törvény csak akkor tartja vissza a csalókat, ha a vásárlók és az eladók egyaránt tudják, hogy azt ténylegesen be is tartatják. Amíg a lakosság tájékozottsága nem zárkózik fel a szabályozáshoz, a járműtörténeti jelentés lekérése továbbra is az egyik legmegbízhatóbb védelmet jelenti az autóvásárlók számára”
– magyarázza Matas Buzelis, a carVertical autóipari szakértője.
„A jelenlegi, elsősorban nemzeti szinten működő rendszerekben a jármű előéletére vonatkozó adatok lényegében elvesznek, amint az autót exportálják. Amíg nem jön létre olyan egységes európai adatmegosztó hálózat, amely megszünteti a határokon átnyúló adatmegosztás hiányosságait, a fogyasztók nem hagyatkozhatnak kizárólag a jogszabályok nyújtotta védelemre az olyan kockázatokkal szemben, amelyeket nem is láthatnak. Végső soron minden vásárlónak joga van ahhoz, hogy még a vásárlás előtt megismerje a használt autó teljes előéletét, ne csupán az árát.”
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Mobilitás mindenkinek: a Hankook a jövő biztonságos és fenntartható közlekedésén dolgozik
A 2026-os Európai Mobilitási Hét szeptember 16-22. között a „Mobilitás mindenkinek” témája köré szerveződik, és arra hívja fel a figyelmet, hogyan alakíthatók ki olyan közlekedési rendszerek, amelyek minden korosztály – a gyermekek, a fiatalok, felnőttek és az idősebbek – számára egyaránt hozzáférhetők, biztonságosak és fenntarthatók.
Prémium gumiabroncs-gyártóként a Hankook jövőképe is jól illeszkedik ehhez a koncepcióhoz. A vállalat folyamatosan azon dolgozik, hogy mindenki számára a legmagasabb színvonalú, megbízható és innovatív mobilitási megoldásokat biztosítsa.
Az Európai Mobilitási Hét az Európai Bizottság 2002-ben indult, évente megrendezett kampánya, amely a mobilitás sokszínűségére hívja fel a figyelmet. Egy gyermek számára a mobilitás azt jelenti, hogy önállóan eljut az iskolába. Egy fiatalnak az első munkahely elérését, egy szülőnek a család biztonságos utazását, egy idősebb embernek pedig azt, hogy akár vezetés nélkül is elboldoguljon. A mobilitásban ezért sokkal több rejlik, mint elsőre gondolnánk: a gyaloglás, a kerékpározás, a közösségi közlekedés egyaránt egy komplex rendszer fontos elemei.
A technológia alkalmazkodik az új mobilitási igényekhez
Ahogy változnak közlekedési szokásaink, úgy változnak az abroncsokkal szemben támasztott elvárások is. A Hankook ezért nem csupán a jelen mobilitási kihívásaira fejleszt megoldásokat, hanem aktívan formálja a jövőt is – az elektromobilitástól az intelligens gyártásig. Jó példa erre a vállalat kifejezetten elektromos és hibrid járművekhez fejlesztett iON abroncscsaládja, amelynek legújabb tagja, az iON GT már 77 százalékban fenntartható anyagok felhasználásával készül, vagy éppen a levegőmentes, úgynevezett Non-Pneumatic Tyre (NPT) abroncsok.
Az innováció nem ér véget a termékfejlesztésnél: a Hankook a gyártási folyamatokat is rendszeresen újragondolja. A rácalmási üzem 2026-os, mintegy 540 millió eurós fejlesztése során a digitalizáció és az automatizáció mellett már a mesterséges intelligencia és a tervezett 3D fémnyomtatás is nagyobb szerepet kap, tovább erősítve a vállalat technológiai és gyártási képességeit. A Hankook számára a motorsport is fontos fejlesztési platform: a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) kialakított globális partnerség révén a versenypályákon születő innovációk és tapasztalatok a jövő mobilitási megoldásaiban is hasznosulhatnak.
A mobilitás jövőjét nemcsak maguk a termékek és fejlesztések határozzák meg, hanem az is, hogyan készülnek a közlekedéshez szükséges technológiák és milyen hatással vannak környezetünkre. A Hankook számára ennek fontos mérföldköve volt, hogy rácalmási gyára 2023-ban elnyerte az ISCC PLUS minősítést, amely a bioalapú és újrahasznosított alapanyagok fenntartható alkalmazását, valamint az ellátási lánc nyomon követhetőségét ismeri el. A magyarországi üzemben már megvalósult a 45 százalékban megújuló és újrahasznosított alapanyagokat tartalmazó abroncsok tömeggyártása.
Amikor nem mi ülünk a volán mögött
Mobilitásról beszélünk akkor is, amikor a busz elvisz minket az iskolába, az áru eljut az üzletekbe, vagy egy város infrastruktúrája működőképes marad. A Hankook kiemelt figyelmet fordít a tömegközlekedésre is: a kifejezetten városi autóbuszokra tervezett Hankook SmartCity széria prémium abroncsai hazai és európai helyi járatokon is gondoskodnak az utasbiztonságról, míg a zöldítést szolgáló, kifejezetten elektromos buszokhoz gyártott e-Smart City AU56 modell – amely 37 százalékban tartalmaz fenntartható anyagokat – alacsony zajszintet és jobb futásteljesítményt biztosít a járműveknek. Ezt tetézi, hogy a rácalmási gyárban 2026-ban induló tehergépjármű- és buszabroncs-gyártás révén a vállalat sokkal gyorsabban és rugalmasabban tudja majd kiszolgálni a piacot.
A Hankook felelősségvállalása emellett azokra is kiterjed, akik a társadalom számára kulcsfontosságú munkát végeznek. A vállalat az idén tizenötödik alkalommal meghirdetett Abroncsadományozási Programján keresztül ismét prémium gumiabroncsokkal segítette a közhasznú szervezetek, köztük a mentőszolgálatok és a betegszállítók biztonságos és üzembiztos közlekedését.
Szeptember 22.: Autómentes Nap
Az Európai Mobilitási Hét szeptember 22-i zárónapja, az Autómentes Nap, arra emlékeztet, hogy nem minden utazáshoz kell kocsiba szállni, hiszen a mobilitás szabadsága éppen azt jelenti, hogy többféle lehetőség közül választhatunk. A Hankook számára az autómentes nap annak a gondolatnak a része, hogy a jövő mobilitásának sokféle közlekedési módot és embert kell kiszolgálnia, éppen ezért a személygépjárműveken túl a buszok, teherautók és a közösségi szolgálatot végző járművek fejlesztéseit is szem előtt tartja, melyek egyre inkább az elektromos, autonóm és fenntartható megoldások felé mutatnak. A cél az, hogy minden generáció számára legyen biztonságos, hozzáférhető és fenntartható választási lehetőség.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Szenvedély a mobiltárcában: McLaren F1 Team Mastercard kártya az OTP Bank kibocsátásában
Új, McLaren F1 Team Mastercard kártyával jelentkezik az OTP Bank és a Mastercard: a mobiltárcákban megjelenő két új kártyakép a digitális fizetést, az innovációt és a sport iránti rajongást kapcsolja össze a mindennapi fizetésekben.
Az újdonságot népszerűsítő promóciós játék 10 legjobban teljesítő résztvevője Angilába, a McLaren technológiai központjába is eljuthat.
Július közepe óta elérhető az OTP Bank Mastercard kártyabirtokosai számára a McLaren tematikájú két digitális kártyakép; a második tematikus design, amelyet az OTP Bank és a Mastercard közösen bocsát ki a magyar piacon.
„Örömmel kapcsolódunk olyan együttműködésekhez, amelyek egyszerre kínálnak innovatív megoldásokat és különleges élményeket ügyfeleink számára. A McLaren Mastercard Forma 1 Team által inspirált új kártyaképek egyedi megjelenést adnak digitális kártyáinknak, a játék fődíja pedig valódi kuriózum: látogatás a McLaren Mastercard Formula-1-es csapat székhelyére. Ez teszi igazán különlegessé ezt a közös kezdeményezést”
– nyilatkozta Máriás Endre, az OTP Bank bankkapcsolati területének vezetője.
A digitális kártyaképet kiegészíti az OTP Bank a Mastercarddal együttműködésben indított Ultimate McLaren Mastercard F1® Team Kvíz, amely az OTP MobilBank alkalmazásban érhető el. Az OTP Bank által kibocsátott Mastercard kártyák birtokosai a mobilalkalmazásban regisztrálhatnak, ha részt kívánnak venni a promóciós játékban: a kártyás vásárlások után (a virtuális kártya esetén duplán) járó pontgyűjtés során 60 pontot kell összegyűjteni, majd egy rövid kvíz kitöltése után máris indulhatnak a játékosok a fődíjért, egy angliai utazásért. A program a repülőút mellett tartalmaz egy páros belépési lehetőséget a McLaren Technology Centre-be, a műszaki innováció egyik globális csúcslaborjába, és egy vacsorát a McLaren Mastercard Formula 1® csapat székhelyén.
„A Mastercardnál elkötelezettek vagyunk amellett, hogy közelebb hozzuk az embereket azokhoz az élményekhez és szenvedélyekhez, amelyek igazán fontosak számukra. A McLaren Forma–1-es csapattal kialakított partnerségünk révén új lehetőségeket kínálunk a rajongóknak arra, hogy még intenzívebben kapcsolódjanak a motorsport világához. Az OTP Bankkal közösen olyan digitális megoldásokat alkotunk, amelyek a technológiai innovációt emlékezetes élményekkel ötvözve ezt a szenvedélyt a mindennapi fizetés részévé teszik”
– fogalmazott Márkus Gergely, a Mastercard country managere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Megszűnik az új lakások 5 százalékos áfája, még sincs ok aggodalomra
-
Ipar2 hét ago
15 éve fejleszti CO₂-alapú hűtéstechnológiáját a Panasonic
-
Gazdaság2 hét ago
Már a pénzügyeinkről is az AI-t kérdezzük?
-
Okoseszközök2 hét ago
Ezt tudja az iRobot Roomba Max 775 Combo
-
Gazdaság2 hét ago
Az LG az IFA 2026 kiállításon bemutatta teljes prémium RGB-termékcsaládját
-
Zöld2 hét ago
Négyszer több áram megy hűtésre, ötször több fűtésre
-
Okoseszközök2 hét ago
Gőzölés, robotkarok és fényterápia: átfogó innovációs dömpinggel zárta az IFA-t a Dreame
-
Mozgásban2 hét ago
Az iskola előtti 100 méter a mamataxi legveszélyesebb szakasza





