Mozgásban

Elon Musk szerint max 10 éven belül megyünk a Marsra

Elon Musk ezúttal egy podcastben beszélt arról, mikor vinne először embert a Mars felszínére.

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy Elon Musk szeretne embert juttatni a Marsra, ám a jelek szerint ez a terve jóval ambiciózusabb, mint amiről eddig hallani lehetett. A SpaceX vezére, Lex Fridman – a Massachusettsi Műszaki Egyetem mesterségesintelligencia-kutatója – podcastjában beszélt arról, hogy a céggel a következő 5-10 évben már embert vinne a vörös bolygó felszínére.

Amikor Fridman arról kérdezte a SpaceX vezérét, hogy szerinte mikor léphet a Mars felszínére az első ember, akkor némi gondolkodás után azt mondta, a legjobb esetben erre öt, a legrosszabb esetben pedig tíz év múlva kerülhet sor – foglalta össze a lényeget a Daily Caller.

A legnagyobb kérdés persze az, hogy milyen járművel jutnak majd el odáig, ám Musk szerint erre az utazásra valószínűleg a Csillaghajó lesz majd az alkalmas. Mint ismert, hamarosan Föld körüli pályára állhat az űrhajó első prototípusa, amiről a SpaceX vezére korábban úgy nyilatkozott, hogy ezzel vinne embereket a vörös bolygóra. Igaz, szerinte pár száz ember halála benne van a pakliban.

Forrás: HVG

Friss