Mozgásban

Ha félsz, hogy követ valaki, akkor itt a megoldás

Jóval az Apple AirTagje előtt jelent meg a Tile hasonló elven működő kis nyomkövető eszköze. Most ugyanez a cég kínál megoldást az esetleges visszaélésekre, mind az androidosoknak, mind az iPhone-tulajdonosoknak.

Még 2013-ban fordult a közösségi finanszírozás (Kickstarter) felé a Tile egy kis, pókerzseton nagyságú, lekerekített, műanyag négyzettel, amelyet kulcskarikához lehetett rögzíteni, hátizsákba lehetett csúsztatni, vagy rögzíteni bármilyen tárgyhoz, amelyet követni akart valaki. A siker óriási volt, a megjelenés utáni évben kétmillió darabot adtak el a 25 dolláros kütyüből, ami igencsak figyelemre méltó egy olyan termék esetében, ami közösségi finanszírozási kampányként indult. Egyébként az Apple ugyancsak sikeres AirTagje is hasonló elven működik.

Azonban van ennek a technológiának egy nemkívánatos mellékhatása is: könnyű visszaélni vele, és akár valakit (vagy annak egy tárgyát) titokban követni. Egyre gyakrabban kapunk híreket mostanában ilyen esetekről, így nem meglepő, hogy a technológia úttörője, a Tile elébe megy e dolgoknak. Egy olyan, Scan and Secure nevű funkciót vezetnek be a Tile alkalmazásba, amely lehetővé teszi annak meghatározását, hogy történk-e követés egy Tile terméken keresztül.

Másképp fogalmazva: az új funkció lehetővé teszi, hogy ismeretlen nyomkövetőket vagy kompatibilis eszközöket lehessen keresni, amelyek esetleg együtt utaznak a felhasználóval. A legjobb az egészben, hogy ehhez nem kell Tile-fiók, nem kell a Tile Network tagjának lenni, elég az alkalmazást letölteni (vagy ha már le van töltve, akkor a legújabb verzióra frissíteni), ami akár androidos, akár iOS-es telefonon futhat. Ezt követően a felhasználó egy új Scan ikont fog látni az alkalmazás bejelentkezési képernyőjének jobb felső sarkában.

A Tile nem ígér tűpontos eredményeket az új funkcióval, miután nem egy precíziós keresőeszközről van szó. Sőt, azoknak a felhasználóknak, akik használni szeretnék a Scan and Secure-t, el kell távolodniuk eredeti helyükről. Ez ugyanis lehetővé teszi az alkalmazás számára, hogy pontosan meghatározza, valóban vannak-e Tile eszközök, amelyek követik a felhasználót, vagy csak egy jelről van szó, amelyet az elhaladó eszközökről vett fel az alkalmazás.

A Tile azt is megjegyezte, hogy a pontos eredmények eléréséhez legalább tíz percnyi megszakítás nélküli vizsgálatra van szükség. Amint ez befejeződött, az alkalmazás megjeleníti az eredményeket, de a Tile azt tanácsolja, hogy érdemes még egy vizsgálatot végezni a pontosság érdekében.

Forrás: HVG

Friss